4p
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a 2011 után született gyerekek harmada valószínűleg megéli a 100. életévét. Az elkövetkező évtizedekben a fiatalok kisebbségbe szorulnak az idősebb generációval szemben, akik viszont még akár 60 éves koruk felett is gondoskodnak majd felnőtt gyermekeikről.

Az Európai Bizottság Öregedő Európa című tanulmány előrejelzése szerint a 2011 után született gyerekek harmada megérheti a 100. életévét, miközben a 80 évesnél idősebbek számaránya a duplájára nő, a fiatalok pedig számszerű kisebbségbe kerülnek. Ez elméletben a 30-60 éves korosztályra helyez még a mainál is nagyobb anyagi terhet, ám a hosszabb élettartam a késői gyermekvállalással együtt a hagyományos függőségi sémákat is átalakítja. Az Európai Bizottság tanulmánya arra mutat rá, hogy a már felnőtt utódok sokkal tovább szorulnak rá szüleik támogatására, mint azt korábban feltételezték, és általában az emberek csak 80 éves koruk felett válnak valódi eltartottá.

Felnőttek, akiket a szüleik támogatnak

Az elmúlt húsz évben világszerte 6 évvel emelkedett az átlagéletkor. A hosszabb élettartam és a későbbi gyermekvállalás a fejlett országokban új függőségi sémák kialakulásához vezetett.

A három generációt felölelő családmodellben hagyományosan az úgynevezett „szendvics generáció” (a gyerekek, és a 60 év feletti nagyszülők közzé ékelődve) viselte a családfenntartás terheinek döntő hányadát. Az időskori aktivitás időbeli kitolódásával azonban ez a helyzet megváltozott: sokaknak, akik eltartják a gyermekeiket, nincsenek gondoskodásra szoruló szüleik, másfelől azok, akik a szüleikről gondoskodnak, nem kell, hogy eltartsák a gyermekeiket, mert azok már önálló életet élnek. Az a még manapság is elterjedt vélekedés is megdőlni látszik, miszerint azok az idősek, akik együtt élnek felnőtt gyermekeikkel, több gondoskodásban részesülnek, mint amennyi támogatást ők maguk a gyermekeiknek adnak.

Pénzáramlás és törődésre fordított idő generációk között. Forrás: NN

A kutatás azt állapította meg, hogy a felnőtt gyermekeikkel együtt élő idősek – akik Közép- és Kelet-Európában vannak a legtöbben – 60 százaléka támogatja, segíti felnőtt gyermekeit anyagilag és egyéb módokon. Vagyis az együttélés haszonélvezői alapvetően nem az idősek, hanem a középső generáció. Az idősebb szülők, nagyszülők csak 80 éves koruk felett válnak valódi eltartottá. Ez a tendencia egész Európára igaz általánosságban, azonban eltérések mutatkoznak az adott országok szociális ellátórendszerétől és hagyományaitól függően. A dél- és kelet-európai társadalmakban erőteljesebbek a családi kötelékek, így a generációk közötti anyagi transzferek is jobban érvényesülnek, mint az észak-európai társadalmakban.

Nagyobb teher az időseken

Mindez alapvetően befolyásolja az életstratégiákat: a mai negyveneseknek egyfelől hosszabb aktív életre kell berendezkedniük, másfelől átfogó tervvel kell rendelkezniük pénzügyi jövőjüket illetően. Az állami nyugdíjrendszerek ugyanis egyre kevésbé képesek a munkajövedelmekhez közelítő szintű ellátást biztosítani idős korban.

Az NN Biztosító kalkulációja szerint, ma az átlagos induló nyugdíjak az átlagkeresetek 83,3 százalékát teszik ki, 2050-re azonban ez az un. helyettesítési ráta 65,5 százalékra csökken. Azaz a ma átlagosnak feltételezett induló nyugdíj, amely 132 ezer forint, 102 ezerre csökken a század közepére, az infláció hatásával nem számolva.

„A mai 40 évesek kevésbé számíthatnak arra, hogy a nagyszüleikhez, szüleikhez hasonlóan idős korukra mentesülnek a családfenntartás terhei alól” – mondta Szabó Anikó, az NN Biztosító marketingigazgatója.

Magyarországon az aktív nyugdíj-megtakarítások szintje még mindig alacsony. Bár az NN Biztosító felmérése szerint az elmúlt hónapokban emelkedett azok aránya, akik nyugdíj célra takarítanak meg, a minimum havi nettó 120 ezer forint jövedelemmel rendelkező 20-65 éves aktívak között a nyugdíjbiztosítások elterjedtsége még mindig csak 6 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG