5p

Az új autók piacán tavaly komoly hiány alakult ki, ez pedig sokakat a használt járművek irányába terelt. Érdemes ugyanakkor néhány ténnyel tisztában lenni, mert a használtautó vásárlása esetenként komoly kockázatot jelent.

Nyomasztó hiány van az új autók piacán, ugyan a márkakereskedések rendelkeznek bizonyos raktárkészlettel, az elmúlt egy évben azonban a legkedveltebb konfigurációkat kiárusították, így nem biztos, hogy a reménybeli vásárló megtalálja, amit keres. Néhány éve, ha nem volt készleten a keresett felszereltséggel bíró autó, akkor is maximum egy-két hónapot kellett várni, hogy a gyárból megérkezzen. Most viszont a kereskedők elmondása szerint sokszor teljesen vakon vannak ők is, hiszen kiszámíthatatlanul érkeznek a megrendelt járművek. Ha valaki különösen szerencsés, akkor fél éven belül hozzájuthat az áhított új autóhoz, de reálisan egy-másfél éves várakozási idővel kell számolni.

Érthető módon ez sokaknak nincs ínyére, ezért szétnéznek a használtautó piacon, és úgymond vásárlói stratégiától függően vagy vesznek „egy olcsóbb valamit” az átmeneti időszakra, vagy ha találnak az általuk elképzelt modellből fiatalabb példányt, akkor azt. Előbbiben az a ráció, hogy vélhetőleg a várakozási idő alatt csak kisebb értékvesztéssel kell számolni, sőt a tavalyi év alapján lehet, hogy még azzal sem, míg utóbbi esetben elvileg az első néhány év nagyobb értékvesztését kerülhetik el a vásárlók.

Nem véletlen, hogy a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, csaknem 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát tavaly. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma nem egészen egy évtized alatt a duplájára emelkedett, derült ki a JóAutók.hu napokban közzétett adataiból. A hirdetési oldal szakértőinek várakozásai szerint idén sem lesz visszaesés, így a belföldi használt autók piacán a tranzakciók száma elérheti a 840 ezer darabot.

A Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használt autó üzletágának, a Dac Weltautónak a szakemberei arra hívta fel a figyelmet, hogy a használtautó-piac felpörgését az emelkedő kínálati árak sem fékezték tavaly. Bizonyos modellek esetében akár 15 százalékos drágulás is megfigyelhető volt, és az árak várhatóan addig emelkednek, amíg az újautó-piacon helyre nem áll a rend.

Miután a használtautó piacon akár egy öregebb modell is zsebbe nyúlós lehet, érdemes figyelembe venni a legfontosabb trendeket, amelyekre carVertical informatikai adatszolgáltató cég hívja fel a figyelmet. A használtautók esetén óriási jelentősége lehet a kárstatisztikáknak, hiszen nagyon sok autónak vannak kisebb-nagyobb sötét foltok az előéletében. Talán nem meglepő, hogy a statisztikák szerint bizonyos autók az átlagosnál több baleset történi, míg más típusokkal kevesebb. Ilyen szempontból a legnagyobb kockázatot egy használt BMW megvásárlása jelenti, míg a legkisebbet a Fiat autóé. A carVertical adatai szerint a piacon lévő BMW-k 47,77 százaléka sérült, míg az olasz márkánál ez az arány 30 százalék alatt marad. A BMW-k problémás előélete persze nem ismeretlen, amit bizonyt, az is, hogy a kárstatisztikák lekérésében is a német márka vezet. Ezen belül a BMW 3-as sorozat a kedvenc, és az összes carVertical történeti jelentés körülbelül 5 százalékát kérték le erre a típusra.

Érdemes megismerni az autók előéletét, mert sokkal történik baleset (Illusztráció - Fotó: Pixabay)
Érdemes megismerni az autók előéletét, mert sokkal történik baleset (Illusztráció - Fotó: Pixabay)

A használtautó vásárlók „tízparancsolatának” egyik legfontosabb tétele, hogy nem kilométer állást, hanem a jármű állapotát kell megnézni. Magyarországon ugyan bűncselekmény lett a mérőműszerek manipulációja, ám mivel annak bizonyítása rendkívül nehéz, hogy valójában ki az elkövető személy, ezért továbbra sem szűnt meg. Erre felhívja a figyelmet adatszolgáltató cég is, tapasztalataik szerint továbbra is rendkívül gyakori a kilométerszámláló csalás: az ellenőrzött autók 18,5 százalékánál van az óra visszatekerve. Az év során készített autótörténeti jelentések szerint a futásteljesítmény módosítása az autóvásárlók átverésének leggyakoribb módja. Ráadásul a csalók nem szívbajosak, hiszen a cég adatai szerint 7 milliárd kilométernél is többet próbáltak eltüntetni az órák visszatekerésével.

Van még egy fontos dolog, amire érdemes kiemelt figyelmet fordítani a használtautók előéleténél: nehogy lopott autót vegyünk! Aki azt hiszi, ez ma már nem fordulhat elő, annak felhívnánk a figyelmét, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb autós bűnügyében az egyik nagy vizsgaállomás alkalmazottai voltak érintettek. A vádpontok között pedig a sajtóhírek szerint feltűnt a lopott kocsik „legalizálása” is.

Az autótörténeti jelentésekkel foglalkozó cég tavaly 672 jelentést készített „lopott” jelzésű autókról. Ezekből az adatokból kiderült, hogy a legtöbb ellopott autómodell a Škoda Octavia volt, 38 darabbal. A jelentések alapján az Octaviát 3,75-ször nagyobb valószínűséggel lopják el, mint a szomszéd 3-as BMW-jét. Mindebből persze az is következik, hogy nem csak az autóvásárlás során érdemes ezt szem előtt tartani, hanem később is. A Škoda tulajdonosoknak fokozottan körültekintőnek kell lenniük, és az átlagosnál jobban kell vigyázniuk autóikra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG