3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bár kevesebb fiatal gondol a nyugdíjas évekre, egyre többen tesznek félre kisebb összegeket.

Emelkedett a megtakarítással rendelkezők száma a 30-59 évesek körében. A K&H Biztosító felmérése alapján az idei második negyedév végére 70 százalékra nőtt az arány a tavalyi év végi 63 százalékról, a megtakarítások átlagos összege 1,2 millió forint volt. A vállalat életbiztosításokért felelős vezetője elmondta: a megkérdezettek többsége szerint minimum havi 243 ezer forintból lehetne kényelmesen megélni, és 100 ezer forintban jelölték meg azt az összeget havonta, amiből egy nyugdíjas már nem tudja fenntartani magát.

Kuruc Péter szerint a jövőbeli egészségügyi állapotukat pozitívan látják a megkérdezettek, 44 százalékuk gondolja úgy, hogy az átlagnál kevesebb gondja lesz, míg a válaszadók 17 százaléka számol azzal, hogy megromlott egészsége miatt kórházi vagy otthoni ápolásra szorul majd. Ennek ellenére a válaszadók csaknem háromnegyede betegen is dolgozik, 55 százalék jár csak szűrővizsgálatokra és még ennél is kevesebben, mindössze 45 százalék sportol rendszeresen.

Nő a fogyasztás, kevesebb marad félretenni

A vizsgált időszakban 42 százalékról 54 százalékra emelkedett azok aránya, akik általános céllal tesznek félre, ennek ellenére csökkent a 30 év felettiek kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítási hajlandósága: 2 éve még a válaszadók 39 százaléka jelezte, hogy kifejezetten idős korra is gyűjt pénzt, a mostani felmérés során 29 százalék válaszolta, hogy rendelkezik ilyen célú megtakarítással. Ezt a tendenciát a növekvő lakossági fogyasztás mellett az is befolyásolhatja, hogy az elmúlt hónapokban nem voltak túl vonzóak a megtakarításokkal elérhető hozamok – tették hozzá.

Meghökkentő eredmény: ők már lemondtak a gondtalan nyugdíjas évekről

További részletek >>>

A válaszadók csaknem egyharmada egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással, a válaszadók körében egy év alatt 57-ről 67 százalékra nőtt azok aránya, akiknek legfeljebb 1-3 hónapra elegendő megtakarítása van. Azon ügyfelek, akik azt mondták, rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással, átlagosan 1,8 millió forintot tartanak ilyen céllal.

Emelkedik a nyugdíjkorhatár?

A vizsgált korosztály körében egyöntetű a vélemény, hogy a jelenlegi 65 éves korhatár helyett a nyugdíjba-menetelük idejére 70 év körülire emelkedik a nyugdíjkorhatár. A megkérdezett férfiak 60, míg a nők 55 éves korban szeretnének nyugdíjba menni. A felmérés szerint az öngondolkodás fontosságával 85 százalék ért egyet, ennek ellenére 76 százalékuk szerint most másra kell költenie nyugdíj helyett a félretett pénzt. A megkérdezettek csaknem háromnegyede jobban hisz az öngondoskodásban, mint az államilag biztosított nyugdíjban, de mintegy 30 százalékuk úgy véli, hogy az állam valahogy majd gondoskodni fog a nyugdíjukról.

Félre tudsz tenni a nyugdíjas évekre? Ezzel számolnak a magyarok

A 24-55 év közti magyar lakosság közel felének szerepel pénzügyi tervei között valamilyen nyugdíjcélú megtakarítás, azok körében pedig, akik rendelkeznek ilyen igénnyel, a többség, 61 százalék sikeresen félre is tud tenni nyugdíjcéljaira – derült ki egy kutatásból. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG