2p
Meghökkentő grafikont tett közzé Facebook-oldalán az Országos Betétbiztosítási Alap. Összeszedték, hogy az elmúlt két év nagyobb pénzintézeti csődjei után hány olyan betétes van, aki még mindig nem vette fel a kártalanítási összeget. Több mint háromezer ember 600 millió forintnál is több pénzt hagyott veszni - legalábbis egyelőre.

 

Az Orgovány és Vidéke takaréknál 28 ezer ügyfél 62 milliárd forintjáról kellett gondoskodnia az OBA-nak. Bár ez még 2014 augusztusában történt, 1176 ügyfél azóta sem vette fel 176 millió forintját.

Az Alba Takarékszövetkezet esetében 2014 szeptemberében 13 183 ügyfelet érintett a kártalanítás, az OBA fizetési kötelezettsége pedig 11,8 milliárd forint volt. Közülük 152-en nem vették fel a pénzüket.

A Széchenyi Hitelszövetkezet ügyfeleinek több mint 8,5 milliárd forint értékben járt a kártalanítás, közülük 118-an nem jelentkeztek több mint 30 millió forintért.

A Széchenyi Banknál 12,7 milliárd forint volt a betétesek kártalanítására fordított összeg, 155 ügyfél 42 millió forintja azóta is az ablakban van.

2014 decemberében a bedőlt Tisza takarék több mint 7000 betétesének kártalanítását kezdték meg, 108-an azóta sem jelentkeztek összesen 30 millió forintjukért.

És végül a DRB: a DRB Bankcsoport kártalanítása nemcsak ügyfélszám és fizetési kötelezettség tekintetében volt egyedülálló a korábbi kártalanításokhoz képest 2015-ben, hanem azért is, mert az Magyarország jelentős részére kiterjedt. Nem csoda, hogy itt a legjelentősebb a fel nem vett kártalanítási összeg: 359 millió forintért nem jelentkezett senki, 1694 embernek járna vissza pénz a Buda-Cash botrány miatt elhasalt bankcsoport egykori ügyfelei közül.

 

Elévül-e a betétbiztosítással szembeni követelés?

A betétbiztosítással szembeni követelés mindaddig igényelhető, amíg az eredeti követelés a bankkal szemben érvényesíthető lett volna. A takarékbetétek például nem évülnek el, az egyéb betétkövetelések pedig - ha a szerződés nem állapított meg más határidőt - öt évig érvényben maradnak. A letéti jegy a beváltásra előírt határidő lejártát követő tíz év alatt évül el, a kötvényen alapuló követelés nem évül el. A letéti jegyek és banki kötvények közül azonban csak a 2003. január 1. után kibocsátottak biztosítottak - írja honlapján az OBA.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG