4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Több mint 100 ezer forintot költünk évente az egészségünkre, azonban csak töredékét megelőzésre. A magyarok harmadát egy kisebb egészségügyi kiadás is váratlanul érintené, viszont akár kölcsönt is venne fel, hogy magánorvoshoz forduljunk.

Kezelünk, nem megelőzünk

A 18-69 éves lakosság 65 százaléka rendszeresen, havonta költ gyógyszerre a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb adatai alapján. Valamivel kevesebben vannak (56%), akik vitamint vagy gyógyhatású készítményt vásárolnak rendszeresen, jelentősen kevesebben azonban, akik kifejezetten a megelőzésre költenek: 21 százalék vesz például bioélelmiszert.

67 százalék nem vásárolt semmilyen, az egészség megőrzésére szolgáló eszközt, készüléket az elmúlt egy évben, és  mindössze 10 százalék fordított erre a célra 50 ezer forintnál nagyobb összeget.

Emellett a magyarok csaknem háromnegyede (71%) állítja azt, hogy csak akkor megy el orvoshoz, ha már konkrét egészségügyi panasza van. Jóval kevesebben tesznek viszont olyan általános megelőző intézkedéseket, mint egészséges ételek fogyasztása (57%), rendszeres szűrővizsgálatok (43%) és sport (26%).

Mire, mennyit költünk?

Hogy inkább a már kialakult problémák gyógyítására, mint megelőzésére fókuszálunk, az egészségünkre költött összegekből is világosan látszik: átlagosan kb. 106 ezer forintot fordítunk az egészségünk megőrzésével kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra összesen évente, amelyből a legnagyobb arányban gyógyszerekre költünk (átlagosan 55 ezer forintot).

Ezt követik a kezelések és egészségügyi szolgáltatások (33 ezer forinttal), legkisebb arányban pedig a különböző egészség megőrzésére szolgáló eszközökre fordítunk ebből az összegből (mintegy 19 ezer forintot évente).

Jobban odafigyelünk magunkra?

Mindezzel együtt azonban kirajzolódni látszik a pozitív tendencia, és talán egyre jobban odafigyelünk az egészségünkre: a Cofidis Hitel Monitor második negyedéves adatai alapján valamivel magasabb arányban vallja azt a lakosság, hogy tesz az egészségéért, mint tavaly az év hasonló időszakában: jelenleg a lakosság fele vallja azt magáról, hogy aktívan tesz azért, hogy egészséges maradjon, ez az arány 2013-ban még csak 38 százalék volt.

Nem készülünk fel a betegségre

Bár láthatóan kevésbé vesszük komolyan az egészségünket, amíg nincsen problémánk vele, a magyarok csaknem háromnegyede (71%) nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy rendelkezzen felhalmozott biztonsági tartalékkal egy váratlan egészségügyi kiadás esetére.

Az életkor növekedésével párhuzamosan nő azok száma, akik kiemelten fontosnak tartják, hogy legyen megtakarításuk ilyen célra. Érdekes azonban, hogy a legfiatalabb, 18 és 29 év közötti korosztályban is kimondottan magas (kétharmados) azok aránya, akik lényegesnek tartják, hogy félretett pénzzel rendelkezzen egészségügyi kiadásokra.

A valóság mást mutat

Annak ellenére, hogy minden korosztály inkább fontosnak tartja az egészségügyi célokra megspórolt összeg meglétét a családi kasszában, a valóságban ennél jóval kevesebbeknek van is jelen a számlájukon erre fordítható összeg: a magyarok egyharmada még egy kisebb ilyen jellegű kiadást sem tudna önerőből fedezni saját bevallása szerint. A felkészületlenek aránya egyébként az elmúlt 2 év hasonló időszakában mértekhez képest jelentős csökkenést mutat:  míg 2012 első félévének végén 46, addig az idei év hasonló időszakát vizsgálva már csak 36 százalék azok aránya, akiket anyagilag váratlanul érne egy nagyobb, az egészséggel kapcsolatos kiadás.

Hitelből orvoshoz

A magyarok több egészségügyi területen is szívesebben áldoznak arra, hogy kiemelten velük foglalkozzon az orvosuk a kezelés időszaka alatt, ezért pedig szívesen fordulnának magánegészségügyi ellátáshoz. A legtöbben (69%) fogászatért lennének hajlandóak fizetni a különböző egészségügyi szolgáltatások közül, illetve  viszonylag magas a fizetési hajlandóság a szemészet (44%) és a nőgyógyászat (46%) esetében is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG