Szörnyű rossz befektetések 1.: A pilótajáték ezer formában éled újjá

Pilótajáték, piramisjáték, hógolyó- (vagy inkább lavina-) rendszer, Ponzi-séma – különböző nyelveken különféleképpen hívják, de a lényeg ugyanaz. Pilótajátéknak pedig azért nevezik, mert egy változatában a 70-es, 80-as években a piramis csúcsán álló vezető felmarkolta a lóvét, és „elrepült”, kiszállt a játékból. Az a rendszer volt talán a legtisztább, legegyszerűbb változata a piramisjátéknak, ahol nem volt semmilyen sallang, álca, látszólagos befektetési tevékenység, kereskedelem, szolgáltatás, csak a gyors meggazdagodáson volt a lényeg.

Csak addig megy a szekér, amíg van új belépő

Abban a rendszerben hierarchikus formában rendeződtek egymás alá az emberek, a csúcson álló szervező alatt minden szinten egyre többen, így szélesedett az építmény piramissá. Az új belépőknek megmondták, kinek fizessen egy bizonyos összeget, majd az volt a feladata, hogy új belépőket toborozzon, akik szintén fizetnek a felettük állóknak. Ha kellő számú játékos gyűlt össze az illető alatt, akkor ő megkapta az eredeti befizetése többszörösét (általában nyolcszorosát vagy tizenhatszorosát), és kiszállhatott, „elrepülhetett”.

Az ilyen típusú játékokkal az a nagy baj, hogy rendkívül kockázatosak. Az emberek száma ugyanis exponenciálisan növekszik, ha például egy új belépőnek négy másikat kell maga alá beszerveznie, akkor négy szinttel lejjebb már 256, újabb négy szinttel lejjebb pedig 65 536 főre lenne szükség. Mivel egyre több és több részvevő kell a működtetéséhez, ezek egy idő után törvényszerűen elfogynak, és mivel új befizetők nem lesznek, elfogy a pénz, az új belépők elveszítik a teljes befektetett tőkéjüket. A kilencvenes években Albániában sajtóhírek szerint a lakosság több mint fele részt vett hasonló játékban, de természetesen az is összeomlott egy idő után, mint a kártyavár, számos károsultat hagyva maga után.

Csak egymástól tudnak pénzt elnyerni a balekok

Eddig megállapíthatjuk, hogy klasszikus pilótajáték jellemzője egyrészt a hierarchia, másrészt az, hogy különösebb termelés vagy szolgáltatás nélkül a részvevők nyeresége kizárólag az újabb és újabb játékosok befizetéseiből származik. (Úgy is mondhatnánk, hogy nulla összegű játék, hiszen a pénz nem teremtődik a semmiből, tehát a résztvevők csak egymástól tudják elnyerni.) De nem feltétlenül kell, hogy a játék piramisszerű, hierarchikus legyen, és számos módszerrel lehet álcázni azt is, hogy pilótajátékról van szó.

Gyakori például, hogy valamely cég magas hozamot ígér a befektetésünkre, általában valamilyen állítólagos kereskedelmi vagy befektetési tevékenység eredményeként. (Ebben slágertémák a nemesfém, a drágakő, az ingatlan, a bányák, újabban Nyugaton mintha az erdő, a termőföld, az egzotikus élelmiszer-alapanyagok is terjednének.)

Óvakodj attól, aki sokat ígér

Ilyenkor nincs láncolat, a cég maga begyűjti a pénzeket, ebből kifizeti a régi befektetőknek ígért, esedékes hozamokat. A dolog itt is addig megy, amíg van elég új jelentkező, és ki lehet belőle fizetni a régieket. Amikor a dolog befuccsol, akkor általában kiderül, hogy a szervezők a befolyt pénzek egy részét lenyúlták, ismeretlen helyre menekítették vagy felélték, és valóságos termelő, szolgáltató vagy pénzügyi befektetői tevékenységet valójában egyáltalán nem is végeztek.

A hasonló cégeket sokszor már annak alapján ki lehet szúrni, hogy túl sokat ígérnek. Ki a fene fizetne például évi húsz százalékos, vagy még annál is jóval nagyobb euróhozamot egy egyébként biztonságos befektetésre? Ha tényleg biztonságos és nagy üzlet, akkor maga csinálná meg saját pénzén, és sűrűn hallgatna a lehetőségről mások előtt. Vagy feltehetően kapna rá évi 6-10 százalékos kamattal bankhitelt, és ebből maga is nyugodtan meg tudná valósítani az ötletét, nem kellene a kisbefektetőkkel vesződnie.

Higgy a fejedben szóló vészcsengőnek

A másik verzió persze, hogy az üzlet nagyon is kockázatos, a harmadik, hogy kamu és átverés az egész. (Azok a nyakatekert magyarázatok pedig, amelyek időnként a szervezők segítőkészségével és szívjóságával vagy egyéb maszlagokkal érvelnek, azonnal meg kell hogy szólaltassák a vészcsengőt bármely, józan paraszti ésszel rendelkező polgár fejében.)

Más jellemzők alapján is lehet gyanút fogni, ilyenek a különböző ködösítések, amelyek alapján mindent meg lehet érteni, csak azt nem, hogy mi is voltaképpen az ilyen cégek valódi üzlete. A lényeg általában nem látszik, és olyan messze van (kongói gyémánt vagy ausztrál arany), hogy utánanézni aligha lehet. Sokszor agyonbonyolított, soksávos, sokszintes hierarchiával, komplikált matematikával, bónuszrendszerekkel igyekeznek elkendőzni a lényeget.

Rossz hír: Mindig lesznek csalók

Száz százalékig valószínűleg soha sem lehet kiszűrni a csalókat, mint ahogy az idők során lehetetlennek bizonyult hosszabb időn keresztül mindennek ellenálló páncélt vagy minden páncélt átütő fegyvert készíteni, a módszerek ugyanis folyamatosan változnak. A híres amerikai Madoff-ügyben például egy évtizedeken keresztül teljesen normálisnak és köztiszteletben állónak bizonyult befektetési cégről derült, ki, hogy új belépők pénzével tömködte be a lyukakat.

Néha helyi szinten is kiderül, hogy némelyik köztiszteletben álló polgár nagy pénzeket fogadott el befektetési céllal, majd ezek nagy része eltűnt. A pilótajáték-szervezés egyébként már régóta büntetendő cselekmény Magyarországon is (lásd a keretes idézetet).

Az MLM-mel való bármely hasonlóság csak a véletlen műve?

A pilótajátékok világának neuralgikus pontja a multi level marketinggel (MLM) való hasonlóság. Sok cégnél van ugyan valós gazdasági teljesítmény – általában árukat értékesítenek ügynöki rendszerben -, de a piramisszerűen felépített jutalékrendszer miatt nem elsősorban az árucikkek eladásán lehet meggazdagodni, hanem azon, ha sok új ügynököt toborzunk. (Akik esetleg jelentős egyszeri belépési díjat fizetnek, például árukészletért cserébe.) Pénzügyi szakértők, fogyasztóvédők, kisbefektetők időnként pilótajátékot kiáltanak, az MLM-cégek pedig jó ügyvédeket foglalkoztatnak és cáfolnak, így megy ez már évtizedek óta.