3p
Óriási rendszerkockázat esett ki a hazai pénzügyi rendszerből a forintosítással, mégsem számít a nem teljesítő hitelek állományának számottevő csökkenésére az MNB. Számításaik szerint mintegy 100 ezer rossz adós továbbra is devizahitelt törleszt, s emiatt közel 30 ezer forintosított jelzáloghitel visszafizetése is veszélybe kerülhet.

A Magyar Nemzeti Bank tavaszi Pénzügyi Stabilitási jelentésének fő üzenete, hogy a forintosítással a bankrendszer (és az ország) egyik legnagyobb kockázata eltűnt a rendszerből – mondta Fábián Gergely, az MNB Pénzügyi Rendszer elemzési igazgatója.

Sokkal nagyobb lett volna a gáz

A pénzügyi közvetítőrendszeren belül 14 százalékról 1 százalékra csökkent a GDP-arányában a devizahitel-állomány – ilyen szinten a régióban csak Csehország (és az eurózóna tag Szlovákia) áll. Az intézkedések nyomán nemcsak az eltűnő árfolyamkockázat érdemel említést, hanem az is, hogy az elszámolás és a forintosítás nyomán a rendelkezésre álló jövedelem arányában immár 7 százalék alatti szinten áll a törlesztési teher.

A bankrendszer nemteljesítő háztartási hitelállományának aránya. 2010 előtt ügyfelenként, utána szerződésenként. Forrás: MNB

Januárban a svájci frank árfolyamsávjának felszabadítása nemcsak a svájci frank törlesztőrészleteket dobta volna meg forintosítás nélkül, hanem – a komoly devizakitettség miatt – szinte bizonyosan az euróárfolyamot is feltornázta volna – erről a kockázatról kevés szó esik – mondta az igazgató.

Fertőzés-veszély

Ugyanakkor az intézkedés után is még mindig 250 ezer hitelszerződés maradt devizában. Ezen adósok jó részének más hitele is van, itt a fertőződés veszélye áll fenn, azaz az, hogy a - jellemzően - deviza autóhitel-bebukása mellet egyéb kölcsönöket sem tudnak fizetni az adósok.

Az MNB számai szerint emiatt 16 ezer lakáshitel-szeződés lehet veszélyben, emellett több, mint 10 ezer szabadfelhasználású jelzáloghitel, s 40 ezernél több hitelkártya- és folyószámlahitel fertőződhet. A fentiek okán az MNB nem számít a nem teljesítő hitelek arányának számottevő csökkenésére, a mérték 2016-ra is 18 százalék felett lehet.

100 ezer adós vár megoldást

A mai meglátásuk szerint a Nemzeti Eszközkezelő mandátuma 10 ezer lakással bővülhet, 25 ezer hiteles a magáncsőd megoldásától kaphat lehetőséget a financiális helyzet rendbehozatalára. Ennek ellenére mintegy 100 ezer hiteles esetében további intézkedésekre lesz szükség. Már csak azért is, mert ekkora ingatlanállomány piacra döntése nemcsak politikailag, de piaci szempontok alapján is beláthatatlan következményekkel járna.

Esetükben az MNB továbbra is a többféle magáncsőd-megoldással operáló, állami kamattámogatást nyújtó ír modellt ajánlja. Fábián Gergely hangsúlyozta: nem egy az egyben javasolják adoptálni az ír megoldást, ám az ott bevált módozatokat mindenképp vizsgálatra ajánlják. Maga az MNB most komoly vizsgálatokat kezdett a megmaradt nem teljesítő hitelállomány szerkezetének feltárására, az ezen adatokból történő következtéseket levonó tanulmány megjelenését nyár végére ígérték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG