8p

Ha több mint egy hétre utazik nyaralni az ember a toszkán tengerpartra, főleg az óváros nélküli Viareggióba, akkor csak úgy szomjazza, hogy másnaponta csillagtúrákat tegyen a középkori hangulatot árasztó közeli településekre: Paganini szülővárosába, Luccába, San Gimignanóba, Carrarába, Genovába és Cinque Terrébe. A Világjáró ezúttal Toszkánában és környékén kirándult. 

Nincs semmi baj Viareggióval, a toszkán tengerpart egyik gyöngyszemével, csak érdemes a helyén kezelni. Bár még nem jártunk Miamiban, csupán filmeken láttuk, de első látásra úgy éreztük, mintha hirtelen odacsöppentünk volna: a végeláthatatlan homokos parton több száz, saját névvel és dizájnnal ellátott magánstrandon embertömegek élvezték a nyarat.

Itt található az egyik leghíresebb olasz strand is, a Neptun fürdő (Baggio Neptun), amely 1864 óta üzemel. Mi a szállásunkkal szemben található két teljesen eltérő hangulatú strandot, a Bagno Nignettát és a Bagno Adelét váltogattuk. Egy közös azonban volt bennük: 30 (hétvégén 35) euróba került a napernyő ágyakkal. Szabadstrand alig van, tehát sok választásunk nem volt.

Esténként a hosszú-hosszú kilométereken át kígyózó, pálmafás tengerparti sétányon hömpölyög a tömeg – nos, ilyenkor az embert elfogja az érzés, hogy hol van a bájos olasz kisvárosokra jellemző hangulat. A válasz: a következő napok csillagtúráinak helyszínein. Ha ezzel megbarátkozik az ember, minden más színben tűnik fel.

Viareggiónak ugyanis nincs történelmi óvárosa, legkardinálisabb része a hihetetlenül beépített strandövezet és az esti szórakozást biztosító éttermek, fagyizók, bárok és drága üzletek.

A viareggiói tengerpart tele van fürdőkkel. A Bertucelli Fürdőt 1931-ben alapították, az épületben ma modern üzletek vannak, a kapun túl pedig már ott a tenger
A viareggiói tengerpart tele van fürdőkkel. A Bertucelli Fürdőt 1931-ben alapították, az épületben ma modern üzletek vannak, a kapun túl pedig már ott a tenger
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Igaz, a Passeggiata sétányon az art deco stílusú villák és korabeli olasz palazzók miatt nagy élmény végigsétálni, ahogy a végén található jachtépítő mesterek műhelyeibe is érdemes bekukucskálni. Persze akad, aki a téli Karnevál miatt látogat ide februárban, amikor a híres óriásbábok felvonulása kapja a főszerepet.

Most azonban dübörög a nyár. A turisták fürtökben kortyolják az aperol spritzet, számolatlanul fogynak a tenger gyümölcseivel megrakott ételek, és csöpögnek a tölcsérekből a merész ízű fagylaltok (gelati) a nagy melegben.

De nem lehet elmenni szó nélkül a viareggiói hatalmas élelmiszer-bevásárlóközpont mellett sem, amely szintén a többezer nyaraló „életben maradását” szolgálja. Olyan hal-, hús- és sajtpultokkal, kenyérfélékkel, olívaolaj-kínálattal, helyi borokkal és gyümölcsarzenállal várja a vásárlókat, amitől tátva marad a szánk.

Ez csak a halaspult. A tenger gyümölcseit egy másik hatalmas pultnál árulták
Ez csak a halaspult. A tenger gyümölcseit egy másik hatalmas pultnál árulták
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Hiába roskadoznak Magyarországon is a polcok mindenféle jóval megrakottan, még mindig el tud ámulni az ember az olasz kínálattól, valamint attól, hogy a magyarországinál jóval alacsonyabb áfa miatt itt mennyivel olcsóbban lehet olívaolajat vagy Camparit vásárolni.

Ahol minden Pucciniról szól

A Viareggio közelében fekvő Torre del Lago különleges helyszín, mert itt áll Puccini egykori nyaralója, ahol több művét is komponálta. Miatta építették fel itt azt a 3 500 fős szabadtéri színházat, ahol 65 éve minden nyáron műsorra tűzik a mester életművét bemutató programsorozatot, amellyel az esemény a világ legnagyobb Puccini-fesztiváljává nőtte ki magát. 

Giacomo Puccini szobra szülővárosában, Luccában. Szülőháza a szobortól jobbra látható kis mellékutcában található, ma múzeumként működik
Giacomo Puccini szobra szülővárosában, Luccában. Szülőháza a szobortól jobbra látható kis mellékutcában található, ma múzeumként működik
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Kicsit távolabb találjuk Luccát, Puccini szülővárosát, ahol a hangulatos óvárost várfallal védik. A legnagyobb olasz zeneszerző szülőháza egyébként egy rendkívül szerény házacska, simán elsétálna mellette az ember.

A girbe-gurba utcácskák közötti téren, a Piazza Napoleonén épp a szokásos nyári zenei fesztivál (Lucca Summer Fest) zajlott ottjártunkkor. Szomorúan vettük tudomásul, hogy ha egy nappal előbb jövünk, láthattuk volna Tom Jones koncertjét, aki épp egy nagy turné közepén ejtette útba a kisvárost.

A történelem meleg lehelete: San Gimignano

Amíg itthon a hőkupola alatt szenvedett mindenki, addig érdekes módon Viareggióban jóval elviselhetőbb hőmérséklettel, 30-32 fokkal ajándékozta meg a turistákat az időjárás. Ám az UNESCO-világörökség részét képező San Gimignanóban mi is kaptunk a kánikulából. Ennek ellenére a „középkor Manhattanje”-ként is emlegetett, 12. századból származó történelmi kisvárosban – amely számos korabeli lakótornyáról kapta az elnevezést – hősiesen róttuk a megkapó sikátorokat, s lestünk be a különleges tárgyakkal teli művészeti galériákba, a sajt-, bor- és szarvasgomba-üzletekbe vagy a hűs templomok mélyére.

San Gimignano egyik főtere. Na, itt tényleg minden a történelemről szól
San Gimignano egyik főtere. Na, itt tényleg minden a történelemről szól
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Olaszországban valahogy minden megfér egy helyen. Miközben egyes turisták drága pizzériák teraszán több fogásos menüket fogyasztanak jóízűen, addig mások a főtér évszázados lépcsőin és kövein ülve, a helyi közértben vásárolt, jóval olcsóbb salátákat, focacciákat (pizzatésztából készült kenyérféle), olívabogyókat, burratákat (bivalytejből készült mozarella) fogyasztanak, miközben föléjük hajol a történelem – és ez senkinek sem szúrja a szemét.

A nagy melegben nincs jobb, mint egy jeges toszkán spritz
A nagy melegben nincs jobb, mint egy jeges toszkán spritz
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

A nyári főszezonban érdemes már kora reggel elmenni San Gimignanóba, mert akkor még akad hely a sok parkoló egyikében (amelyek díja 1,50-2,50 euró óránként). És akkor jut időnk mindenre, például arra az erkélyre is, ahonnan egykor Dante szólt a népéhez. Vagy egy hatalmas fa árnyékában megihatunk egy jéghideg toszkán spritzet (8 euróért), ami nem azonos az aperollal és a Camparival.

A színes-szagos Genova

A strandolások közé ékelt városnézések során alig vártuk, hogy Genova kikötőjét és óvárosát is felfedezzük. Bár az autós kirándulások nem olcsók, hiszen Viareggiótól Genováig az autópályáért közel 18 eurót fizettünk – csak oda. És sajnos a benzin sem a legolcsóbb, literje 1,9-2,4 euróba kerül.

De legalább ezen az úton láthattuk a kocsiból a márványáról elhíresült Carrara hófehér hegyoldalait, amelyek messziről még nyáron is havasnak látszanak. Ezek persze valójában a híres márványfejtők. A carrarai márvány igazi hírnevét egyébként Michelangelónak köszönheti, az olasz képzőművész egykor sokszor járt itt.

Napjainkban közel 30 bánya is aktív még, amelyekből szürke, hófehér, tejfehér és szürkésfehér márványt fejtenek, s ahol idegenvezetéssel körbe is nézhetünk. Forgattak itt már filmeket és reklámfilmeket is, és különleges rendezvényekre is ki lehet bérelni a rendhagyó helyszíneket.

Elsőre nem tűnik a legszebb olasz városnak Genova, de több időt eltöltve szép lassan változik a benyomás. Európa legnagyobb kikötője forgalmas és színes, csakúgy, mint a benne lakó emberek. Itt található Európa második legnagyobb akváriuma, melyet 1992-ben annak emlékére építettek, hogy a genovai születésű Kolumbusz Kristóf 500 évvel korábban felfedezte Amerikát (Kolumbusz szülőházát pedig az óváros szélén találjuk).

A genovai Palazzo Ducale (Dózsepalota) belső tere egészen elképesztő
A genovai Palazzo Ducale (Dózsepalota) belső tere egészen elképesztő
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Bár nagy élmény Genova óvárosának szűk mellékutcáiban bolyongani, számoljunk azzal, hogy a nagy hőségben beragadt illatok-szagok olykor megcsapják az orrunkat. Viszont itt vannak a kis pasticceriák, amelyek kirakatában láthatjuk, hogy készül a híres genovai pesto, amit az olasz tésztafajták egyikével akár elvitelre is kérhetünk, hogy aztán a kikötőben bámészkodva elfogyasszuk.

A rengeteg látnivaló között mindenképp érdemes a Palazzo Ducalét (Dózse Palota) megnézni, és a számtalan, gyönyörű, míves templomot megcsodálni, miközben magunkba szívjuk az olasz életérzést.

A kis csodafalvak: Cinque Terre

Nem semmi, ha nyáron bevállaljuk Cinque Terrét („Öt Falu”), a sziklára épült kis települések megtekintését. De még a tömegturizmus aggasztó mérete és a hőség ellenére is bátran kijelenthető, hogy megérte látni az UNESCO-világörökség egyik legszebb partszakaszát, ahol összesen 7 ezer ember él.

Riomaggiorét, Manarolát, Vernazzát, Cornigliát és Monterosso al Marét gyalogösvény is összeköti, de aki elfárad, a kombinált jegyekkel bármikor felpattanhat a vonatra vagy egy vizitaxira. A túraútvonalak leghíresebbjét, a Szerelmesek Útját (Via dell'Amore) Riomaggiore és Manarola között mindenképp érdemes megtenni. Már ha lehetséges, ugyanis a földcsuszamlások miatt gyakran le van zárva.

A Szerelmesek Útja Riomaggiore és Manarola között. Regisztrálni kell, mert naponta csak meghatározott számú turista használhatja
A Szerelmesek Útja Riomaggiore és Manarola között. Regisztrálni kell, mert naponta csak meghatározott számú turista használhatja
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Nekünk szerencsénk volt, mert ismét látogatható volt, de előre be kellett regisztrálnunk, ugyanis óránként mindössze 400 ember túrázhat az ösvényen, és élvezheti a Földközi-tengerre nyíló lélegzetelállító panorámát.

Próbáltuk a falucskákat rangsorolni, de szinte lehetetlen megállapítani, hogy melyik sziklás öblöcske a legmegkapóbb látvány. Mindegyik egyedülálló a maga nemében.

Riomaggiore, Cinque Terre egyik falucskája. A helyi srácok a sziklákról ugrálnak a vízbe
Riomaggiore, Cinque Terre egyik falucskája. A helyi srácok a sziklákról ugrálnak a vízbe
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga

Jó tudni, hogy Vernazzában hoztak egy fontos szabályt: tilos szelfizni a veszélyes helyeken, például a viharos tenger közelében és a sziklás ösvényeken. Megsértése esetén 50 eurós pénzbírságot vetnek ki a helyszínen lévő rendőrök. A rendelet azután született, hogy egy 22 éves turista 2025 júliusában majdnem belehalt a szelfizésbe. A lány a kompkikötőnél fotózkodott, amikor egy hullám elragadta és a tengerbe sodorta. Csak azért nem fulladt meg, mert egy pincér és néhány helybéli fiatal az élete kockáztatásával kimentette és újraélesztette. 

Az ilyen szabályokat már csak azért is érdemes betartani, hogy még sokáig emlékezhessünk azokra az elvehetetlen élményekre, amiket Toszkána és környéke kínál.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
Valkai Nikoletta | 2026. október 17. 05:52
Erdoğan országa beelőzött minket, és már a közös valutával fizet – legalábbis néhány napig így hittük. Óvárosi bolyongás, az isztambuli Kék Mecset kistestvére, morajló zuhatag és egy tengeri élménypark, amelyet sokadszorra sem lehet megunni. Mégis maradt bennünk némi rossz érzés. Hova tűntek az oroszok? Van-e élet az all inclusive-on túl? Világjáró rovatunkban ezúttal Sidéből fedeztük fel a török tengerpartot.
Szubjektív Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor - Imre Lőrinc - Litván Dániel - Somody Evelin | 2026. október 16. 18:31
A héten önmagában is fontos hír lett volna Tótth András energetikai államtitkár lemondása, pláne úgy, hogy a HVG információi szerint előtte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter távozása is felmerült. A minisztérium cáfolta az értesülést, majd a tárcavezető két nagy bejelentést is tett: először egy kis- és középvállalkozásoknak szóló, 270 milliárd forintos kamatmentes hitellehetőségről számolt be, utána pedig arról, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) feljelentéseket tett a Kisfaludy-program támogatásai miatt.
Szubjektív „Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 14. 19:16
A Tisza-kormány múlt héten kihirdette terveit a vagyonadóról és a kata kiszélesítéséről. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy hogyan ítélik meg ezt, és mit gondolnak az adók mértékéről.
Szubjektív A bolgár borváros, amely egy magyar költőt is megihletett
Elek Lenke | 2026. október 10. 06:01
Rózsaolajillat, színes házacskák, macskaköves utca, szüreti mulatság a hegyen, gasztrorandevú és street art. Ezt nyújtja ma Plovdiv, Bulgária második legnagyobb városa. Mert a balkáni ország nem csak a Napospartból áll: izgalmas történelmi emlékekre és kiváló borokra lelhetünk itt. A Világjáró ezúttal plovdivi emlékeit idézi fel.
Szubjektív A népharag szülte a Tisza-kormány legújabb lépését? Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2026. október 9. 19:09
A héten a Tisza-kormány beteljesítette a párt egyik kampányígéretét: bejelentette a vagyonadó bevezetését. Vajon főleg a NER-elitet célozza ez a lépés? És mennyire jó ötlet a kata átalakítása? Továbbá: mit keres Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter Svájcban, és miként lehetséges, hogy „a hanyatló Nyugaton” telepedik le a NER számos ismert figurája?
Szubjektív „Minden bűnösnek meg kell lakolnia!” – az utca embere a politikusok elszámoltatásáról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 8. 18:31
Az Orbán-korszak korrupcióval vádolt volt miniszterei, Seszták Miklós és Hankó Balázs mentelmi jogát a parlament felfüggesztette, más ügyben (egy másik személy telefonjának a Dunába dobása miatt) Magyar Péter miniszterelnökét is. Járókelőket kérdeztünk arról, hogyan ítélik ezt meg, és mennyire látják függetlennek az eljárásokat. Az elszámoltatás lehetséges eredményeire is rákérdeztünk.
Szubjektív A sziget, amely nem mindenkit enged könnyen haza
Vámosi Ágoston | 2026. október 3. 06:01
Szicília a nyári hőhullámok után kellemes, élhető és biztonságos, Catania és környéke után a sziget déli partját is érdemes meglátogatni. A hazaútra azonban többféle tervvel kell készülni, mert előfordulhat, hogy csak egy másik országból lehet felszállni Budapest felé. A Világjáró e heti részében visszatértünk a legnagyobb földközi-tengeri szigetre.
Szubjektív Seszták Miklós és Hankó Balázs bilincsben: vége az enyves kéz politikájának? Ez Viszont Privát
Dobos Zoltán - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton - Vég Márton | 2026. október 2. 18:36
Történelmi napokat élünk Magyarországon: az elmúlt héten az Orbán-korszak két minisztere, egyben két jelenlegi parlamenti képviselő, Seszták Miklós és Hankó Balázs, valamint egy volt államtitkár, Varga-Bajusz Veronika letartóztatását is elrendelte a bíróság. Végre vannak következmények, vagy politikai boszorkányüldözés zajlik a szemünk előtt? Eközben az NVVH megnevezte azt a négy ügyet, amit első körben a saját hatáskörébe vont. Meddig vezethetnek a szálak? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett az Ez Viszont Privát 120. epizódjában Dobos Zoltán, Imre Lőrinc és Vég Márton, az Mfor és a Privátbankár újságírói.
Szubjektív Kidobott összeg a dízelártámogatás? Az utca emberét kérdeztük
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 14:31
A kormány nem vezette be újra a benzinársapkát, noha az üzemanyagárak a korábbi maximumárak fölé emelkedtek, ehelyett a dízelautósok kapnak egyösszegű támogatást. Arról kérdeztük a járókelőket, hogy ők az árakat, vagy az autósokat támogatnák-e, és kikértük a véleményüket a tömegközlekedés támogatásáról is.
Szubjektív Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére
Sarlós Gábor – Schillinger Attila | 2026. szeptember 26. 11:33
A Magyar-kabinet rendelkezik most azzal a mozgástérrel és remélhetőleg ambícióval, hogy az ország sorsát hosszú távon új, a természettel harmóniában működő alapokra helyezze – hívják fel lapunknak írt cikkükben a kommunikációval foglalkozó egyetemi kutatók és gyakorlati szakemberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG