Amerikában minden nagyobb – ugrik be a mondás, amikor a nyugatiasan mosolygós kiszolgáló srác a kezembe nyomja a legendás philly cheesesteak szendvicset, amely súlyra legalább két kiló, hosszra pedig az alkarommal vetekszik. Persze ebben nincs semmi meglepő, elvégre Philadelphiában vagyunk, itt ez már amolyan helyi sajátosság; igaz, magyar fejjel szinte felfoghatatlan, hogy mégis hogyan lehet ennyi marhahúst és sajtszószt ráborítani egy szendvicsre, na és persze, hogyan lehet mindezt megenni. Pláne kulturáltan. Elárulom: sehogy.
New York mellől indulva éppen Washingtonba tartunk, elvégre mindjárt július 4. van, Donald Trump Amerikájában járva pedig mindenkit átjár a "Make America Great Again"-életérzés ("Tegyük újra naggyá Amerikát!” – Donald Trump 2016-os kampány és elnökségi szlogenje – a szerk.), még akkor is, hogyha a megállóként beiktatott Philadelphiában ledöbbent, hogy mennyire kicsi az amerikai függetlenség egyik fő jelképének számító Szabadság Harangja. Ráadásul megnyalni sem lehet, hiába állít mást a mostanra kultsorozattá váló "Így jártam anyátokkal".
Mégis, a július 4. már ott van a levegőben, a másnapi ünnepi program előkészületeiben, az egyre szaporodó piros-kék-fehér díszítésekben, és a legendás Independence Hall árnyékában állva – itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot – még a kukában békésen turkáló mókus is hazafiasabbnak tűnik.
A sugárutak városa
Washingtonban járunk, az amerikai diplomácia fellegvára hatalmas és légies, a széles utcák nyílegyenesek, vonalzóval megrajzolva haladnak és keresztezik egymást, nincsen nyoma annak az európaias bűbájnak, amellyel például Bostonban találkozhatunk, ez ízig-vérig az Egyesült Államok, az esti eltévedéskor röhögve útba igazító kutyasétáltató is maga a nagyváros.
A nagy nap reggelén a Pennsylvania Avenue már jó ismerősként tűnik fel, a főváros ikonikus sugárútja minden Washingtonban játszódó film és sorozat állandó szereplője, igaz, autós száguldás helyett mi csak gyalogolunk rajta, néhány számozott utcán és egy másik neves sugárúton, a Virginia Avenue-n végighaladva már a külügyminisztérium közelében járunk.
Azt ugyan nem tudni, hogy Mike Pompeo, Trump külügyminisztere éppen ott van-e, ez azonban nem tartja vissza a hatalmas, több emeletes táblákat cipelő, megafonba kiabáló prédikátorokat attól, hogy a világ végével és az amerikai politika rothadásával fenyegessék a bámészkodó turistákat.
A Lafayette Square közparkban járva azért mégis megdobban az ember szíve, az amerikai függetlenségi háború egyik hőséről elnevezett parkból ugyanis tökéletes kilátás nyílik a Fehér Házra – már ha kikerültük a szemmel láthatóan hosszabb távra berendezkedett tüntetők állandóan jelenlévő sátrait.
Parádé nélkül nincsen július 4.
Tisztes távolságból minden jót kívánva Donald Trumpnak az alkotmányról elnevezett Constitutional Avenue-ra vezet az utunk, hódolva július 4. igazi hagyományának. Elvégre az Egyesült Államokban nem szokás kihagyni az alkalmakat a parádék tartására, a több százezres és milliós közönséget vonzó függetlenség napi felvonulás érezhetően nem játék – sokan már reggel óta várakoznak kempingszékekben, biztosítva a lehető legjobb kilátást a tikkasztó forróságban.
Elsőként a washingtoni iskolák diákjai érkeznek, táncolva, zenélve, meglehetősen változó minőségű produkciókkal, egy dolog azonban közös: mind rettentően élvezik. Jönnek a különböző kisebbségi csoportok képviselői is, mutatva, hogy Amerika még így is, a republikánus hatalom csúcsán is alapvetően egy nagy olvasztótégely, ahol a filippínó táncoslányok jól érzik magukat a dél-amerikai zenészekkel vonulva. Sőt, még az sem tűnik ki igazán, hogy időközben már érkeznek a fegyveres testületek és a közigazgatási szervek képviselői is – nem maradhat ki senki sem a buliból.
Ha amerikai parádékat említünk, létezik egy sztereotípia a hatalmas giccses léggömbökről, nos, ez esetben el kell ismernem, hogy mindez végletekig igaz, hiszen a változatos csoportok képviselői mellett egyszer csak beúszik a képbe George Washington; már persze egy kissé stilizált változata, megnyitva az államalapító atyák, sasok, mesefigurák végtelen hadát.
Július 4. alkalmából aztán délután leszakad az ég, hiába várjuk Donald Trump beszédét a Washington-emlékmű és a Lincoln-emlékmű tükörmedencéje mellett várakozva, csak egy igazi zuhét kapunk a nyakunkba, amely biztonságos helyre kerget minket a MAGA-sapkás Trump rajongókkal együtt, ám szerencsére az esti tűzijátékot nem mossa el – igaz, a grandiózus produkciót már egy étterem mellett, az éppen a szabadnapjukat élvező amerikaiak mellett állva, az utcán bámészkodjuk végig.
Abraham Lincoln és Nancy Pelosi
Ha Washington D.C., akkor azért akad két látványosság, amelyet a már bejártak mellett nem lehet kihagyni, így a függetlenség napja utáni reggelen beköszönünk Abraham Lincoln elnöknek – mármint a közel hat méter magas, fehér márványból készült másának, amely nyugodtan tekint ki az őt rejtő kőépületből a már említett tükörmedencére.
Az út ezután a Capitoliumhoz vezet, amelyről első benyomásom, hogy lehetetlenül nehéz a közelében parkolni – ez valószínűleg a 2021-es ostrom óta csak még nehezebb lett, ám felgyalogolva a Capitolium-dombra a National Mall parkon át, már ott is állunk a város harmadik legendás hófehér épülete mellett, inkább ignorálva a közel 40 fokos, a fehér kövek által csak felerősített meleget.
A látogatóközpont kialakítása magyar szemmel meglehetősen szokatlan, hiszen gond nélkül vezetnek be minket a Capitolium ténylegesen funkcionáló mélyébe is, végigmutogatva az elnöki szobrokat és az amerikai történelem más nagyjairól megemlékező alkotásokat is; az idegenvezető pedig csak egy legyintéssel elintézi, hogy éppen Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi elnökének irodája mellett megyünk el.
A washingtoni Capitolium hagyományosan szép, itt nincsen nyoma a modernebb épületekben időnként tapasztalható giccsnek, légköre is már-már ünnepélyes, különösen, hogyha a kupolát alulról csodáljuk – mint például ezen a képen.
Igaz, ennek a szépségnek már nyoma sincsen az épület étkezőjében: ide egyébként a turistákat gond nélkül beterelik a dolgozók mellé, azaz elképzelhető, hogy 2019-ben egy olyan asztalnál ettem egy egyébként elég gyengécske rántott csirkét, amelyhez a demokrata és republikánus képviselők is gyakran letelepedtek.
Többet érhetnek, de érdemes még venni belőlük? Így alakult a hét a Budapesti Értéktőzsdén. 
