2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Viccelhetnénk azzal, hogy az elmúlt hét egy hétben a rovarszakértők országa lettünk, de Orbán Viktor március 15-i beszédével inkább ne vicceljünk – ráadásul messze nem a poloskázás volt az egyetlen igencsak problémás elem az elmondottakban. Pár nappal később a kormány lépett egy még durvábbat: 15 évnyi regnálása után most először gyakorlatilag betiltotta a Pride-ot. Mindeközben Magyar Péter atillába öltözve próbálta egyesíteni maga mögött a balos, a jobbos és a liberális szavazókat.

Hogyan beszélhet a miniszterelnök úgy a szabadságról, hogy egy jó szót sem ejt Ukrajnáról? Mennyire valid a Tisza Párt népszavazási kezdeményezése? Miért kezdett el hirtelen óvatoskodni Magyar Péter? Miért pont most jutott eszébe a kormánynak a gyülekezési jog korlátozása? Budapest tényleg a szabadság fővárosa marad, vagy itt már sem Pride-ot, sem palesztin párti tüntetést nem lehet tartani? És mit ér el a kormány a héten bevezetett árrésstoppal, ha a béreket továbbra sem sikerül felzárkóztatni az uniós szinthez?

Erről vitatkozott a Klasszis Média hangsúlyozottan szubjektív műsora, az Ez Viszont Privát e heti adásában Kovács-Angel Marianna felelős szerkesztő, valamint Vég Márton és Wéber Balázs újságíró.  

Fejezetek:

00:00 Intro, beköszön
02:46 Poloskák, skarlátbetű és a pokol bugyrai. Orbán Viktor és Ukrajna
21:30 Magyar Péter, nemzetegyesítés, népszavazás,  a múlt ügyei
38:18 Pride-betiltás, putyini szint, Karácsony Gergely, palesztinok
52:27 Árrésstop, kis bérek, nagy árak
01:04:01 Elköszön

A korábbi adásokat itt érhetik el.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort: 

Podcast csatornánk elérhetőségei az összes elérhető platformon >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Média fotós és videós eszközeit a 220volt.hu csapata biztosítja. Fényképezőgépek, objektívek, és tartozékok értékesítése, fotós eszköz bérlés, szakmai oktatások.

Látogass el professzionális bemutatótermükbe Budapesten, vagy nézz szét webshopukban erre a  linkre kattintva >>

A Klasszis Média kuponkódját használva pedig 5.000 Ft kedvezménnyel vásárolhattok a webshopban egészen május 31-ig! Kuponkód: KMEDIA5000 Webshop: www.220volt.hu (a kedvezmény 50.000 Ft feletti rendelésekre érvényes)

                             

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Emberek, ébresztő! – az utca embere a jelenlegi helyzetről
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. július 12. 10:43
Járókelőket kérdeztünk arról, hogy az országos választásokra készülődve hogyan látják hazánk helyzetét, milyen kormányra számítanak, és mit szeretnének ettől a kormánytól.
Szubjektív Kék ház, befőttesüvegekkel és szaunával – a Múmin-völgyben kalandoztunk
Elek Lenke | 2025. július 12. 05:46
Először egy stockholmi lakásban találkoztam a múminokkal, ezekkel a hasas, vízilószerű, hosszú farkú állatokkal, egy öblös, hosszú kávénak való bögrén. Később egy reptéri shopban, majd a tamperei múzeumban is láttam őket százával. A korántsem gyermekded, csípős-keserédes humorú északi trollok köré egész élmény- és médiabirodalom épült Skandináviában. A Világjáró ezúttal egy skandináv mesevilágban és annak valóságos helyszínein járt.
Szubjektív Romokban a magyar gazdaság, Dánia felől újabb csattanós pofonok érkezhetnek – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Vég Márton | 2025. július 11. 18:31
Csökken a foglalkoztatottság. Elvették a külföldiek a magyarok munkáját? Mit tehet a NER? Most akkor merre tart a kiskereskedelem? Mitől nő újra az infláció? Mire lesz jó a Tisza párt falusi lapja? Mt várhatunk a dán EU-s elnökségtől? Mit tanulhatunk a demokrata New York-i polgármester-jelölttől?
Szubjektív Putyin tudja, hogy hol van a NATO Achilles-sarka
Káncz Csaba | 2025. július 8. 19:23
Ha az Észak-Atlanti Szövetség nem áll készen arra, hogy megvédje a Suwalki-folyosót, a következő háborút nem Ukrajnában fogják megvívni – hanem az EU területén. A Nagyítóban ezúttal a NATO Achilles-sarkát vesszük górcső alá.
Szubjektív A franciák puszta jóindulatból ennyire bunkók?
Litván Dániel | 2025. július 5. 06:17
A Világjáró ezúttal Korzikán időzött – és rájött, hogy miért is viselkednek sokszor a franciák úgy, ahogy.
Szubjektív Benyomta a vészcsengőt a Fidesz, már utcahosszal vezet a Tisza – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Havas Gábor – Izsó Márton – Litván Dániel – Wéber Balázs | 2025. július 4. 18:46
A Pride betiltása felsült, a gazdaság repülőrajtja elmaradt, miközben a Tisza már utcahosszal vezet a közvélemény-kutatásokban. Már a Fideszen belül is is reális lehetőségként kezelik a választási vereséget, és Orbán Viktor helye sem sziklaszilárd. De lesz-e csere a kormányrúdnál? El lehet-e csábítani a szavazókat az újabb osztogatásokkal? Mit várnak hívei Magyar Pétertől: jobb életet, normálisabb országot vagy elszámoltatást?
Szubjektív A nap képe: a Pride-felvonulás bevette Budapestet
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 16:46
Szombat délután háromkor kezdődött a betiltott budapesti Pride.
Szubjektív A Fidesznek nincsenek elvei – az utca embere az idei Pride-ról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. június 28. 10:36
A kormány idén lépéseket tett a szokásos budapesti meleg büszkeség felvonulás, a Pride ellehetetlenítésére, de a főváros ellenáll, és megrendezi az eseményt. Erről a politikai helyzetről, valamint a szexuális kisebbségek hazai jogairól kérdeztük a járókelőket.
Szubjektív Bajorország szíve, ahol bronzba öntötték a pápát
Vágó Ágnes | 2025. június 28. 06:01
Regensburg egy fiatalokkal teli, ősi város, ahol a sétahajót Keplernek hívják, XVI. Benedek pápának pedig három bronzszobra van. A Világjáró e heti állomása Bajorország egyik legnagyobb múltú települése.
Szubjektív Sorra érik a pofonok a Fidesz-kormányt – nem furcsa az időzítés? – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter - Csabai Károly - Gáspár András - Havas Gábor - Izsó Márton | 2025. június 27. 19:14
Hogy került megint csődhelyzetbe Budapest? A Pride-üggyel mindenképp öngólt lőtt a Fidesz? Az MNB-től és az ÁSZ-tól is kapott komoly pofonokat a kormány, amely jelentős devizaadósságot volt kénytelen felvenni – miből lesz akkora osztogatás, ami kiegyenlíthet egy 15 százalékpontos Tisza-előnyt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG