Az északkelet-lengyelországi dombok és sűrű erdők között megbújó Suwalki-folyosó nem gyakran kerül a címlapokra. Ha azonban katonai stratégáknak vagy NATO-tervezőknek említjük a nevét, akkor összerándulnak. Ugyanis ez a szerény, mindössze 65 kilométer széles földsáv sokkal több, mint egyszerű földrajzi furcsaság.

Az Achilles-sarok

Ez bizony egy sebezhető törésvonal Európa biztonsági rendszerében, amely, ha a feszültségek elmérgesednek, egy sokkal nagyobb konfrontáció szikrájává válhat Oroszország és a Nyugat között. A régió álmos falvai mögött komor becenév rejtőzik: a NATO Achilles-sarka. És egy olyan korban, amikor a geopolitikai sakktáblán minden lépés számít, a Suwałki-folyosó nem csupán egy lábjegyzet – ez egy potenciális csatatér. Napjainkban, Vlagyimir Putyin és Alekszandr Lukasenko mély politikai unió felé tett lépései nyomán a Suwalki-szakadék könnyen új európai tűzfészekké válhat. 

Nyugatra az erősen militarizált orosz exklávé, Kalinyingrád, keletre pedig Moszkva leghűségesebb szövetségese, Fehéroroszország található, így a Suwalki-folyosó az a szárazföldi kapocs, amely a balti államokat, Észtországot, Lettországot és Litvániát a NATO többi részével köti össze. Stratégiai jelentősége óriási. Ha Oroszország elfoglalná ezt a folyosót, az elszakítaná a balti államokat szövetségeseiktől, földrajzilag elszigetelné őket, és bénító fizikai csapást mérne a NATO egységére.

Miközben Oroszország ukrajnai hódító háborúja egyre csak dübörög, Moszkva ambícióinak kísértete egyre nagyobb méreteket ölt, felvetve egy sürgető kérdést: hogyan tudja a NATO megvédeni ezt a sebezhető pontot a gyorsan változó taktikák és stratégiák korában?

A folyosó földrajzi elhelyezkedése kritikus: a lengyel Suwalki városától a litván határig tartó, nagyjából 104 kilométer hosszú folyosó sík mezőgazdasági területek, sűrű erdőségek és elszórtan elhelyezkedő tavak foltja; ez a terep megnehezíti a nagyszabású katonai manővereket. Csak két főút és egyetlen vasútvonal halad át ezen a keskeny sávon, ami természetes szűk keresztmetszetet képez, amelyet egy elszánt ellenfél könnyen el tudna foglalni. 

Nyugatra fekszik Kalinyingrád, egy erősen militarizált orosz előőrs, amely több mint 15 ezer katonával, Iszkander ballisztikus rakétákkal és fejlett légvédelemmel rendelkezik. Keleten Fehéroroszország szolgál az orosz erők állomáshelyéül, és közelsége felerősíti a bekerítő hadművelet veszélyét. A folyosó az elhelyezkedése miatt az egyetlen szárazföldi híd a NATO-erősítés számára, amely Lengyelország felől a balti államokba juthat, így a szövetség keleti védelmének egyik központi elemévé válik.

Tíz éve az amerikai hadsereg akkori európai parancsnoka, „Ben” Hodges tábornok következetesen kiemelte a folyosót, mint kritikus sebezhetőséget és a konfliktus potenciális „gyújtópontját”: „Ha Oroszország átveszi az irányítást felette, akkor a Szövetség három tagját vágja el az utánpótlástól és a katonai segítségnyújtástól... a Suwalki-folyosó éjszakánként ébren tartja az európai és amerikai vezető tábornokokat”!

Oroszország számára ennek elfoglalása összekötné Kalinyingrádot Fehéroroszországgal, egy összefüggő szárazföldi folyosót hozna létre Moszkva ellenőrzése alatt, és bekerítené a balti államokat. Ez a lépés összhangban van Vlagyimir Putyin megszállott törekvésével, hogy visszaszerezze az elveszett szovjet területeket, és megerősítse dominanciáját a NATO keleti határai felett.

Bármely jövőbeni konfliktusban a mezőgazdasági területek és a sáros talaj foltjai korlátozni fogják a páncélos egységek mozgékonyságát, míg a sűrű erdők és a vízi akadályok a kisebb, mozgékonyabb erőknek kedveznek. A katonai elemzők szerint itt gyakorlatilag jól képzett különleges műveleti erőkre, nagy hatótávolságú rakétákra és drónokra van szükség a precíziós csapások végrehajtására.

Washington politikája Donald Trump újabb elnöksége alatt teljesen kiszámíthatatlan tényező lett a térség irányába. Vajon a Fehér Ház a Suwalki-folyosó megerősítését az európai biztonság szempontjából lényegesnek tekinti, vagy Moszkva felesleges provokációjaként utasítja el?

Kérdőjelek a NATO körül 

De van egy még ennél is égetőbb probléma: vajon a NATO valóban felkészült-e a 21. századi hadviselésre? Az ukrajnai konfliktus átrajzolta a harcteret, a nagyszabású manőverek helyett a drónok által uralt, hiper-digitális harcra váltott, ahol a kis egységek döntik el a harcokat. A hadviselésnek ez az új korszaka olyan készségeket és rendszereket igényel, amelyekről a NATO-nak még be kell bizonyítania, hogy nagy léptékben rendelkezik velük. 

Anders Puck Nielsen NATO-tanácsadó rámutat arra, hogy a nyugati hadseregek hol rontották el: „A NATO átaludta a drónforradalmat. Oroszország hónapokkal le van maradva Ukrajna mögött, de évekkel a Nyugat előtt jár. Egy konfliktusban a NATO súlyos veszteségekkel nézne szembe sürgős reformok nélkül. A meglévő doktrínák feltételezik, hogy az elvesztett területeket vissza lehet foglalni, de a drónok dominanciája nélkül ez már nem garantált, különösen a Baltikum esetében”. 

Diplomáciai téren Valerij Zaluzsnij, az egykori ukrán főparancsnok, jelenleg az Egyesült Királyság nagykövete pedig szintén nyersen fogalmaz: „A NATO hadviselési modellje elavult. Nem csak az újrafegyverkezésről van szó – a taktikák, a kiképzés és a költségvetés gyökeres átalakítására van szükség, hogy megfeleljen Ukrajna csúcstechnológiás hadviselésének. Ha a NATO ma lemondana a tankokról, akkor is öt évbe telne, mire utolérné Ukrajna drónképességeit – és addigra a technológia is továbblépne”.

A NATO már tett lépéseket a térségben való jelenlétének megerősítésére. Négy többnemzeti harccsoportot telepített 2016 óta a balti államokba és Lengyelországba, megduplázta a csapatok létszámát nyolc tagországában keleti szárnyon, és fokozta a légi és haditengerészeti eszközöket.

Finnország és Svédország NATO-csatlakozása tovább tolta a stratégiai számításokat, és a Balti-tengert egyes kommentátorok által „NATO-tónak” nevezett területté változtatta. Fontos, hogy a Balti-tenger alternatív erősítési útvonalakat kínál, de ezek az intézkedések – bár jelentősek – nem képesek a fenyegetés teljes mértékét kezelni.

Nem nagy titok Oroszország azon törekvése, hogy Kalinyingrádot a folyosón keresztül összekösse a szárazfölddel. Moszkva régóta úgy tekint az exklávéra, mint egy előretolt bázisra, ahonnan hatalmát Európára kivetíti, és militarizálása – nukleáris fegyverzetű rakétákkal kiegészítve – aláhúzza ezt a szándékát.

Ukrajna és Oroszország véres áldozatok árán fejlesztette és finomította a drónhadviselést. A NATO ezzel szemben nem rendelkezik hasonló, harcban kipróbált szakértelemmel. A NATO-erők évtizedeken át a felkelés elleni harcra képezték ki magukat Irakban és Afganisztánban – így potenciálisan rosszul felkészültek a modern háború nagy intenzitású, drónok által uralt harcmezőire, amelyek a Suwalki-folyosón rendkívül veszélyesnek bizonyulhatnak.

Oroszország a határok szárazföldi csapatokkal való átlépése nélkül is háborút folytathatna; drónrajokat vethetne be a NATO erősítő oszlopainak célba vételére, megzavarhatná az ellátási hálózatokat és stratégiai káoszt okozhatna. A Kalinyingrádban állomásozó nagy hatótávolságú tüzérségi és Iszkander-rakéták, amelyeket a NATO kommunikációjának zavarására szolgáló kifinomult elektronikus hadviseléssel egészítenének ki, exponenciálisan megsokszoroznák a fenyegetést. A NATO jelenlegi, hidegháborús gondolkodásmódja, amely a statikus védelemre és a viszonylag lassan mozgó erősítésekre támaszkodik, kevéssé képes ellensúlyozni ezt a hipermobilis, aszimmetrikus megközelítést.

A szakértők egyetértenek, hogy a NATO-nak sürgősen forradalmasítania kell harci doktrínáját – a frontvonalbeli egységeket többszintű drónvédelemmel kell felszerelnie, miközben saját támadó rajképességeket kell kifejlesztenie. Az előretolt pozíciókban lévő operátoroknak egészen a rajok szintjéig hálózatba kapcsolt érzékelőrendszerekre van szükségük, hogy másodperceken belül észleljék és semlegesítsék a drónok által jelentett fenyegetéseket. Ezen átalakítás nélkül a NATO azt kockáztatja, hogy a Suwalki-folyosó trükkös és szűk terepviszonyai között kicselezik.

Európa jövője a tét

A tét nem is lehetne nagyobb. Ha Oroszország áttöri a Suwalki-folyosót – akár könyörtelen nyomás, akár a nyugati határozatlanság miatt – és szárazföldi hidat létesít Kalinyingrád és Fehéroroszország között, annak nagyon súlyos stratégiai következményei lennének. A balti államok elszigetelődnének, a NATO hitelessége megingana, és Putyin bizonyítékot látna arra, hogy a nyers erő működik. A hidegháború óta évtizedeken keresztül gondosan felépített elrettentés egy pillanat alatt szertefoszlana.

Ez nem valami távoli, elméleti fenyegetés. A Suwalki-folyosó, noha csupán egy mindössze 65 kilométer széles földdarab, egyben Európa jövőjének frontvonala is. Ha a NATO nem áll készen arra, hogy megvédje, a következő háborút nem Ukrajnában fogják megvívni – hanem az EU területén. 

Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.

Nagyító rovatunk korábbi cikkeit itt olvashatják.