Először csak Thomas Mann Halál Velencében című könyvét olvasva szerettem bele e színpadképszerű, a történelemből itt maradt városba. Aztán láttam a filmet, amely Gustav Mahler mélabús, nagyívű zenéjével maga a megunhatatlan csoda, pedig egy szó sem esik benne a karneválról.
A castingnál Viscontit nem zavarta, hogy a világ legszebb fiújának kikiáltott szőke, magas, svéd Björn Andrésen még csak 15 éves. Több országban, köztük magyar iskolákban is fiúk ezreit nézte meg a rendező, mire rátalált. Már a próbafelvételen a stáb előtt levetkőztette, ami ma a Me Too minősített esete lenne. Az eredeti felvételeket a Youtube őrzi az utókornak.
Fényűző és nyomorult egyszerre
A gyönyörű fiúba – a szépség és fiatalság megtestesítőjébe – halálosan beleszeret a Dirk Bogarde által alakított professzor, akit részben magáról mintázott az író. Innen jött rá Thomas Mann felesége, Katja, hogy hat gyerekük ellenére a férje valójában a fiúkat szereti.
Ám a novella és a film mindettől függetlenül egy kordokumentum, amely nemcsak azt sejteti, milyen lehetett az 1910-es évek elején a nászutasok városa – fényűző és nyomorult egyszerre –, hanem azt is, milyen volt 1971-ben, amikor a filmet forgatták. Nos, nyugodt, álmos, előkelő, kicsit piszkos, de nem emberözönös, csinnadrattás, drága és fárasztó.
Főleg karnevál idején, amikor turistahadak ezrei próbálnak itt két vagy három nap alatt maradandó élményhez jutni, miután órákig zötykölődtek egy buszban.
Van, aki halálosan kifárad, annyit kell gyalogolni a buszparkolótól a belvárosig, és már ahhoz sincs ereje, hogy kötelezően kattintgassa mobilját. Leülni meg nincs hol, a teraszok, lépcsők foglaltak, a szerencsések horror áron kortyolgatnak egy capuccinót.
A hajnalt is a vízen kell megérni
A világ leghíresebb karneválja – a riói más műfaj – hamvazószerda előtt két héttel kezdődik, és húshagyó kedden ér véget. Ekkor mindenki vízre száll, és egész nap, illetve éjszaka ott ringatózik. A tehetős szerencsések ott is vacsoráznak, miközben szól a hangos, mandolinos, ripacsos zene, és durrognak a petárdák.
Egy ősi hagyomány szerint a hajnalt is a vízen kell megérni, mert aki a Redentore hajnalán az Adria vizével vet magára keresztet, nem lesz beteg.
Több száz évvel ezelőtt virágot és gipszből vagy cukorból készült konfettiket is dobáltak itt a járókelőkre. A karnevál állatviadalairól, valamint a római kori lóversenyeiről is híres volt. Ez időtájt Velence, amely tavaly ünnepelte fennállásának 1600. születésnapját, tekintélyes tengeri hatalomként győzelmeit sorozatosan megünnepelte.
Maszkok Mátyás udvarába
A maszkkészítőknek már a középkorban saját csoportjuk volt a festők céhén belül.
Európa több országába is „exportáltak”: innen hozatták az álarcokat és ruhákat Mátyás király korában Magyarországra. A 18-19. században Európa nemesei százával érkeztek ide mulatni, 1869-ben pedig Ferenc József is részt vett – inkognitóban – a karneválon.
Amikor a köztársaság megbukott, a város fejlődése alábbhagyott, a karneválról szinte megfeledkeztek, hogy aztán rá 200 évre feltámasszák.
A kis galamb röpte
Most már szándékosan igyekeznek megőrizni a múltat, hiszen a Velencei Karnevál ma a világ egyik legkifizetődőbb turisztikai látványossága. A dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák, léggömbök százai repülnek a magasba. Nincs fotós, aki ellent tudna állni ennek a tarka színjátéknak.
Az emberek kiáltoznak, „Viva Venezia! Ciao Venezia!”, a Colombina pedig a magasban kinyitja a hasát, és hullani kezdenek a szalagok és a konfettik.
A „kis galamb röpte” a hajdani karneválok mára elfeledett momentumára emlékeztet: akkoriban egy fiatal kötéltáncos haladt át a téren, a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscari között kifeszített kötélen.
Elűzni a tél rossz szellemét
Az ünnepségsorozat végén, szintén a Szent Márk téren, az egybegyűltek levették álarcaikat, és kórusban búcsúztak, azt kiáltozva: „Elmegy! Elmegy! Elmegy!” Az utolsó napon búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, és ahogy az első napon mindent odaadtak neki, ekkor mindent elvesznek tőle, hogy elűzzék a tél rossz szellemét.
Ma nem ritka, hogy sokan csak a várostól 10 kilométerre találnak szállást. Az álarcok legtöbbje persze gagyi, kínai.
Régen a nem éppen erkölcsös életet élő helybéliek titkos kilengéseikkor ezzel takarták el az arcukat.
1268-ban a katolikus egyház be is tiltotta a viselését. Ugyanakkor az is cél volt, hogy a résztvevőket ne lehessen felismerni, azaz minden társadalmi osztály szabadon, együtt ünnepelhessen. A beöltözés hagyománya a mai napig élő szokás, akár teljes családok egymással harmonizáló jelmezt öltenek és vegyülnek el a forgatagban.
Bauta, csak arisztokratáknak
Az eredeti velencei maszkok állandó figurákkal, hagyományosan ugyanazokkal a színekkel, motívumvilággal készülnek. A Commedia dell’ arte szereplői egy-egy emberi tulajdonságot, jellegzetes személyiségtípust ábrázolnak. Mindegyiknek saját neve és története van.
A hagyományos Bauta maszk – amelyet csak arisztokraták viselhettek – az egész arcot elfedi, makacs, erős, hegyesen kidolgozott az álla, de nincs szája. Színe fehér vagy aranyozott.
Fekete köpeny és háromszögletű kalap jár hozzá. Viselete kötelező volt például bizonyos politikai döntéshozatalok alkalmával, amikor anonim módon szavaztak.
A Colombina a fél arcot takarja csak el, arannyal, ezüsttel, kristályokkal és tollakkal gazdagon díszített. Pálcával tartják az arc elé vagy szalaggal kötik a fejre. A Medico Della Peste hosszú csőrével, szemüvegével a 17. században élt Charles de Lorne francia orvos nevéhez fűződik, aki félt a pestistől, a fertőzésektől. Az ijesztő megjelenés volt hivatott elűzni a démonokat.
A csőrszerű nyúlványba gyógynövényeket töltöttek, az akkori orvosok így erősítették az immunrendszert. Fekete kalap, hosszú, fekete köpeny, fehér kesztyű és bot egészítette ki.
A Moretta egy teljes arcot elfedő női álarc, melynek az a jellegzetessége, hogy nincs megkötve, hanem belül van egy pecek, amire rá kell harapni. Emiatt viselője beszélni sem tud, épp ezért sejtelmesnek, csábítónak tartják.
Védik a tengervíztől
A háborús, recessziós évek nem ölik meg a télvégi mulatozást, sőt, erősen igénylik az emberek, hiszen a Covid miatt sokáig nem tehették. Velence zsúfoltabb lesz idén, mint valaha – állítják a turisztikai szakemberek.
Ez a meseváros nemcsak karnevál idején népszerű, egész évben a világ egyik legvágyottabb célpontja. Ennek az itt élők örülnek is, meg nem is, hiszen lassan nem bírnak a beözönlő turistákkal, akik ugyanakkor még jobban felverik a lakásbérlési, illetve szállodai árakat.
Közben a helyiek minden eszközt bevetnek, hogy megóvják az UNESCO világörökségét. A Szent Márk téri bazilikát egy 120 centiméter magas üvegfallal építik körbe, hogy megvédjék a jövőbeni áradásoktól. Attól tartanak, hogy a sós víz kimarja a templom mozaikjait, padlóját és a márványlemezeket.
Szóba került az is, hogy belépődíjat szednek a belváros megtekintésére, de erről még nem tudni konkrét részleteket. Gyakorlati megvalósítása nem lenne egyszerű.
Velence, csak másképp
Időközben Janus-arcú lett a marketing: miközben a világ összes utazási irodájának van karnevál-csomagja, az olasz turisztikai szakemberek azt szeretnék, ha a turisták felkeresnék a közelben lévő, kevésbé ismert helyszíneket is, például Choggiát. Ez akár Velence miniatűr változatának is tekinthető, valójában egy halászkikötő a nagy lagúna déli végén. Meg lehet közelíteni közúton is, de érdemesebb vízi busszal, összekötve a Pellestrina szigetére tett látogatással.
Jómagam nem karnevál idején utaznék újra Velencébe.
Igaz, a filmfesztivál és a biennálé idején is nagy a forgalom, de ha csak egy „szürke”, akár kissé borús hétköznapon lépünk ki valamely gondolából egy szűk utcácskába, ez a páratlan település jobban megajándékoz a valódi hangulatával.
Mellékcsatornák, belső kertek, parányi erkélyek, környékbeli szigetek, eldugott szépséges butikszállodák is találhatók errefelé, például a San Clemente Palace Kempinski Venice, amelyet egy apró, privát szigeten nyitottak. Egy régi kolostorból varázsolták maivá a hotelt, amely egy bájos, freskókkal teli, 12. századi templommal dicsekedhet, meg csönddel és pazar kilátással. Népszerűek a vitorlázó és evezős tanfolyamok is.
Mit szólna mindehhez Thomas Mann és főhőse, Gustav Aschenbach? Ki tudja már. Mint ahogy Visconti és Dirk Bogarde sem sétál már soha többet errefelé…
A Világjáró korábbi cikkeit itt olvashatják.
Elhúzódó gerillaharcokra számítanak. 
