2p

Ismeretlenek csaptak le a hálózatokra.

A Microsoft szombaton figyelmeztetést adott ki „aktív támadások” miatt, amelyek a SharePoint szerverek bizonyos sérülékenységeit használják ki, és sürgette a felhasználókat, hogy haladéktalanul telepítsék a biztonsági frissítéseket – írta a Reuters. A támadások kormányzati hivatalokat és vállalatokat érintenek, amelyek a SharePointot dokumentummegosztásra használják a szervezeteken belül. A felhőalapú SharePoint Online azonban nem érintett.

A Microsoft közölte, hogy szorosan együttműködik az amerikai kiberbiztonsági hatósággal (CISA), a védelmi minisztérium kiberparancsnokságával és nemzetközi partnerekkel. A Washington Post értesülése szerint ismeretlen elkövetők az elmúlt napokban eddig nem ismert biztonsági rést kihasználva hajtottak végre úgynevezett „zero day” támadást, amely szakértők szerint több tízezer szervert is veszélyeztethetett.

A Microsoft tájékoztatása szerint a sérülékenység lehetővé teszi, hogy egy jogosult támadó hálózaton belül megtévesztő (spoofing) támadást hajtson végre, és másnak – például megbízható szervezetnek vagy személynek – adja ki magát. A cég javaslatokat adott ki a védekezéshez, és közölte: ha valaki nem tudja azonnal engedélyezni a javasolt védelmet, inkább válassza le szerverét az internetről a frissítésig.

Az FBI vasárnap megerősítette, hogy tud a támadásokról, és szövetségi, valamint magánszektorbeli partnereivel közösen dolgozik az ügyön, de további részleteket nem közölt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Oroszország atomerőművet létesítene a Holdon
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 10:01
Oroszország a következő tíz évben atomerőművet kíván telepíteni a Holdra, hogy energiaellátást biztosítson holdkutatási programjához és egy közös orosz–kínai kutatóállomáshoz.
Tudomány-technika Riasztó jóslat érkezett: jövőre AI-ügynökök támadhatnak minket
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 12:10
A Sophos szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzése szerint 2026-ban a kibertámadások új szintre lépnek: a deepfake hang- és videómanipulációk, az AI-vezérelt CEO-csalások és a milliárdos nagyságrendű kriptolopások határozhatják meg a következő év biztonsági kockázatait. 2025 tapasztalatai alapján a támadók gyorsabban alkalmazkodnak, mint valaha – a védekezéshez pedig az identitásvédelem és az AI-használat szabályozása kerül előtérbe.
Tudomány-technika Ez lehet a jövő: mindenki mellett ott figyelhet az AI
Czwick Dávid | 2025. december 20. 16:51
Mint mára az internet vagy a mobilhasználat, olyan magától értetődő lesz ez a jelenség. A tengerentúlon már el is indult a folyamat.
Tudomány-technika Linkeket szokott megosztani a Facebookon? Hamarosan fizetni kell érte
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 13:32
A Meta a Verified előfizetéséhez szeretne minél több felhasználót megnyerni, ezért elsősorban az üzleti profilok számára fizetőssé teszi a linkek megosztását.
Tudomány-technika Hátborzongató módszerrel fenyegeti veszélyes AI-videók hada az egészségünket
Czwick Dávid | 2025. december 13. 11:36
Kétségbeejtő fejlemény, hogy egy egész rakás, a közösségi média válogatott felületein futó, mesterséges intelligenciával (MI/AI) előállított tartalmat azonosítottak, melyekre akár szó szerint ráfázhatunk.
Tudomány-technika Rákkeltő fémeket találtak a Magyarországon jogszerűtlenül forgalmazott ízesített vape-ekben
Dialogue Creatives | 2025. december 9. 09:34
Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek koncentrációja a használat során akár ezerszeresére nőhet. Az e-cigaretták térnyerése számos európai országban jelent problémát, hazánkban is kihívást jelent az ellenőrizetlen, zárjegy nélküli vape-piac, amelyet a legújabb trendek szerint a kétes eredetű webáruházak és bújtatott közösségi médiás hirdetések tartanak életben. A tudományos eredmények és a hazai hatósági tapasztalatok együtt arra mutatnak: a fogyasztók gyakran olyan eszközöket szívnak, amelyek összetételét még a gyártó vagy a hatóság sem ismeri.  
Tudomány-technika Ne maradjon le! Mesterségesintelligencia-stratégia mint új versenyelőny
Izsó Márton - Veresegyházi Gábor | 2025. december 5. 15:01
Hogyan formálja át az MI a hazai üzleti világot? Erről is beszélgettünk Dr. Barta Gergővel, a Deloitte vezető AI-szakértőjével.
Tudomány-technika Jó vergődést? Lendületben a zombigyár, újabb lenullázott szektort kaphatunk a Google MI-től
Czwick Dávid | 2025. december 5. 10:32
Azt nem lehet mondani, hogy nem figyelmeztettek sokan, sok helyen a kibontakozó végveszélyre. Mostanra elég a mesterséges intelligencia (MI) egy frissítése, két szolgáltatás összevonása, átpozicionálása, és rögtön egész iparágak kivéreztetése zajlik le a szemünk láttára.  
Tudomány-technika Dübörög a kínai telefonok piaca
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 12:22
Jócskán emelkedtek a szállítások.
Tudomány-technika Jön az akkumulátorforradalom? Ezek a technológiák boríthatják a piacot
Litván Dániel | 2025. november 30. 16:38
Folyamatosan hallunk az új, minden eddiginél jobb akkumulátortechnológiákról. De miért nincsenek ezek még az utakon, és melyek lehetnek azok, amelyek tényleg felforgatják a piacot?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG