4p

A pandémia után még mindig sarkalatos kérdés, hogy mikor lesz képes a turizmus arra a mutatványra, mint a Covid előtti időkben? Úgy tűnik, eljött az idő.

A főszezonnak számító nyári hónapok első kétharmadának adatai alapján az látszik, hogy míg a magyarok kevesebbet utaznak itthon, mint egy éve, addig a külföldiek annyival többen érkeznek.

A legfrissebb adatok szerint júliusban 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött magyar turisztikai szálláshelyeken. A vendégek száma 4,3 százalékkal magasabb volt, mint 2022 júliusában, viszont a vendégéjszakáké 1 százalékkal alacsonyabb, ami azt mutatja, hogy több vendég kevesebb éjszakára foglal szállást. A belföldi vendégek száma 3,6, a vendégéjszakáké 8,4 százalkkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.

A régi időket idéző külföldi tömeget látni ismét. Fotó: Depositphotos
A régi időket idéző külföldi tömeget látni ismét. Fotó: Depositphotos

A külföldiek vendégéjszakáinak száma viszont 13 százalékkal emelkedett, és 19 százalékkal többen szálltak meg a magyarországi szálláshelyeken.

A külföldről hazánkba irányuló turizmus trendjét a koronavírus utáni helyreállás jellemzi, miközben a magyarok belföldi utazási kedvét az infláció és a reáljövedelmek csökkenése visszaveti - írja a monitorblog.hu.

A fővárosi idegenforgalomban hasonló trendek érvényesülnek. A külföldi vendégszámok húzzák az adatokat; a bel- és külföldiek vendégéjszakáinak száma együtt 12 százalékkal bővült éves alapon. A fővároson kívüli helyszíneken a külföldi forgalom 10 százalékos élénkülése nem tudja ellensúlyozni a belföldi 8 százalékos visszaesést, hiszen összességében 4 százalékos csökkenés tapasztalható a KSH adatai alapján.

A két legnépszerűbb turisztikai térségben, a Balaton és a Mátra–Bükk turisztikai szálláshelyein a belföldi vendégéjszakák 42, illetve 8,2 százalékát regisztrálták, Budapest részesedése 4,8 százalék volt.

A kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 75 milliárd forint volt júliusban, ez 15 százalékkal magasabb érték folyó áron az egy évvel korábbinál, de reálértéken csökkenést mutat. Éves összevetésben ugrásszerűen megnőtt az USA-ból, Dél-Koreából és a Kínából érkező turisták száma Magyarországon a Magyar Turisztikai Ügynökség adatai alapján. 35 százalékkal több amerikai és csaknem négyszer annyi kínai és koreai vendég érkezett Magyarországra 2022 első hét hónapjához képest. A távolkeleti országokból érkezőket a városnézés és a kultúra vonzza Magyarországra, a koreaiak tanulás, munka vagy üzleti út miatt jönnek.

Az amerikaiakat pedig az ország épített öröksége, a gasztronómiája és a termálfürdői érdeklik elsősorban. Mindhárom országból érkezők általában 4 csillagos szállodát választottak. A három ország vendégei közül az amerikaiak költötték a legtöbbet, csaknem másfélszer annyit, mint az átlag. 2022 egészében a külföldiek összesen 2303 milliárd forintot költöttek Magyarországon, idén a költéseik már 28 százalékkal meghaladták a tavalyi év hasonló időszaki adatát.

Összességében a külföldi vendégéjszakák erősödésének a tendenciájával és a belföldi vendégéjszakák csökkenésével együtt is várhatóan pozitív lesz majd a teljes év. Az idegenforgalmi ágazat az őszi szezont tekintve bizakodó. Az infláció (egy számjegyűre) csökkenése, különösen a tanítási szünetekben és a hosszú hétvégéken a belföldi turizmus visszaerősödéséhez is vezethet. Ebben segíthet az is, hogy egy kormánydöntés lehetővé tette a SZÉP-kártyákra utalható munkáltatói juttatás megemelését 200 ezer forinttal.

Szintén bíztató hír, hogy a nyár utolsó hónapjában 5 százalékkal nőtt a Turizmus Konjunktúra Indexe, magasan megelőzve minden más szolgáltatási szektorban mért konjunktúra index értéket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Az extrém hideg sem riasztotta el a külföldi turistákat
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:05
Az orosz turisták által eltöltött vendégéjszakák száma is stabilan növekszik Magyarországon, de ez még messze elmarad a háború előtti számoktól.
Turizmus Új utazási szabályok lépnek életbe az Egyesült Királyságba utazóknak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 16:30
Szerdától új utazási rendszer lép hatályba az Egyesült Királyságba látogatók számára, több tucat ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália állampolgárai számára.
Turizmus Reptéri titkok, fedélzeti trükkök – Az utast néha gyerekként kell kezelni?
Elek Lenke | 2026. február 22. 16:39
A reptéri dolgozók és a fedélzeten tevékenykedők munkája sokkal bonyolultabb annál, mint amit utasként látunk. Láthatatlan szkennerek, kamerák, titkok, trükkök, saját belső nyelv – ez mind a biztonságunkat szolgálja.
Turizmus A fő Camino de Santiago zarándokútvonal a saját sikere miatt veszhet el
Bózsó Péter | 2026. február 21. 14:24
A spanyolországi zarándokúthoz kapcsolódó Camino de Santiago jelenség kritikus válaszút előtt áll: vagy újragondolják az irányítási modelljét, vagy fennáll a veszélye annak, hogy a saját sikere miatt elhal, és egy évezredes hagyományt puszta tömegtermékké alakít át, amely kiszorítja a helyi lakosokat és eltorzítja a zarándoklat lényegét.
Turizmus Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 12:54
Bár 2025-ben az izraeli turizmus ismét újra erőre kapott, és a Ben Gurion nemzetközi repülőtér forgalma 33 százalékkal nőtt, az utóbbi időben egyre többen mondják vissza külföldre tervezett útjaikat.
Turizmus Franciaország és Spanyolország is győztesnek érezheti magát a turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 17:13
2025-ben is Franciaország volt a világ leglátogatottabb országa, de a mögötte végző Spanyolország nagyobb bevételt könyvelhetett el a turistáknak köszönhetően. A franciák az idei első negyedéves számok alapján is bizakodók.
Turizmus Így biztosíthatja be magát, ha síelni készül
Herman Bernadett | 2026. február 15. 17:15
Jó utasbiztosítást már 20 ezer forintért köthet egy hétre egy négyfős család, extrém sportnál ennek a dupláját kell kifizetni, de mindez bagatell összeg a teljes kiruccanás árához képest. 
Turizmus Fix kamat plusz milliós támogatás: így juthatnak olcsó forráshoz a legkisebb turisztikai cégek is
Natív tartalom | 2026. február 12. 14:13
A kiszámíthatóság a legnagyobb érték egy vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei éppen ezt garantálják: a 2,5 százalékos fix kamat a futamidő végéig védelmet nyújt a kamatkockázatok ellen. A most induló akcióban ráadásul a hitel mellé jelentős vissza nem térítendő támogatás is párosulhat.
Turizmus Ingyenpénz a hitel mellé? Itt a „2=3” akció a turisztikai vállalkozásoknak
Natív tartalom | 2026. február 10. 16:41
Egyedülálló lehetőséggel bővült a turisztikai szektor finanszírozása: a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) új akciójában a kedvezményes hitel mellé most vissza nem térítendő támogatás is jár. A „2=3” konstrukció keretében a vállalkozások akár 1 millió forint kamatmentes pluszforráshoz is juthatnak, miközben élvezhetik a piacon szinte példátlan, 2,5 százalékos fix kamatozást.
Turizmus Grönland a turizmusban bízik, és köszöni a reklámot Trumpnak
Elek Lenke | 2026. február 9. 15:08
A politikai vihar nyomán óriási az érdeklődés a világ legnagyobb szigete iránt. Grönland olyan meglepetésekkel szolgál, amelyek a világon sehol másutt nincsenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG