4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Mai életünk egyik legmeghatározóbb jellemzője, a lelkes telefonképernyő-nyomogatás (netezés, facebookozás) 10 évvel ezelőtt még nem létezett, de akkor történt meg az első nagy lépés ebbe az irányba: az Apple létrehozta az első iPhone-t. Az Apple-t követték más gyártók is, és ma már kétmilliárd ember rendelkezik okostelefonnal.

Régi elképzelés volt, hogy a telefont olyan eszközzé fejlesszék, ami a távbeszélés funkcióján túllép. Már Nikola Tesla is gondolkozott ilyesmin 1909-ben, de sok realitása még nem volt, hisz a mai számítógépekre hasonlító szerkezetet először 1945-ben sikerült létrehozni, de az nem hogy zsebben nem fért el, egy egész terem kellett neki. Sőt, maga a drót nélküli telefonálás is sokáig megoldatlan volt, a széleskörű mobiltelefónia a 90-es évek elejétől kezdett elterjedni.

A kezdetek

Ezt követően több gyártó próbálkozott több funkciós telefont kifejleszteni, amely az időközben elterjedő internetet is hasznosítani próbálta. Ilyenek voltak a Palm vagy a Blackberry, de a Nokia és próbálkozott úgynevezett kommunikátorokkal. Maga a smartphone (szerencsétlen magyar nevén okostelefon, kitalálhatnánk rá jobb szót) kifejezés is 1995-ben bukkant fel először. Ezekkel a kütyükkel az volt a fő gond, hogy rendkívül nehezen lehetett kezelni őket, hisz egy ilyen apró szerkezeten egy egész klaviatúrát és egy kis egérszerű szerkezetet kellett elhelyezni, ami a használhatóságot bonyolította.

Áttörés

Ekkor jött az áttörés, az Apple megtalálta a megoldást: az érintőképernyőt. Ettől kezdve az egész készülék egyetlen képernyő lett, melyen minden műveletet el lehet végezni, kis mérete ellenére viszonylag könnyen kezelhetővé vált a szerkezet. Ez volt az első iPhone, de eleinte nem hozta meg a várt sikert, mivel megfelelő applikációk nélkül alig lehetett valamire használni. Még egy évet kellett várni, amikor létrehozták az App Store-t, melyen keresztül a fejlesztők elláthatták a felhasználókat a szükséges alkalmazásokkal. 2008-ban felpörgött a piac, elindult az iPhone máig töretlen karrierje, melynek köszönhetően az Apple a világ legnagyobb cége lett.

Apple

2008 októberében létrehozták az első androidot használó telefont, ezután ez a technológia, melyet ma a Google birtokol, rohamosan elterjedt az okostelefon-gyártásba belevágó többi szereplő között. Népszerűvé viszont csak 2010-ben vált, de 2012-re már dominálta a világ telefonpiacát, miközben az iPhone maradt mindmáig a legjobb minőségűnek tartott készülék, amely egyúttal presztízst is jelent, így a vevők jóval magasabb árat is hajlandók fizetni érte.

Mindenkihez eljut

Az okostelefon, mint kvázi miniszámítógép hozta el az internet robbanásszerű terjedését, hisz az emberiség azon része, aki nem tud megvenni egy asztali PC-t vagy laptopot, egy olcsóbb okostelefont megengedhet magának, különösen, ha a mobilszolgáltató olcsón biztosítja hozzá az internetet. Így lehetséges az, hogy 10 évvel az útjára indítása után már 2 milliárd ember rendelkezik a kis szerkezettel, és éri így el az internetet. Ennek egyik legfőbb haszonélvezője a Facebook, amely ezáltal ugyancsak 2 milliárdos felhasználói táborra tett szert.

Nyertes és vesztes

Az Apple eddig 7 különböző, egyszerűen számokkal jelölt sorozatot hozott ki termékéből, a 8-ast idén tervezik. Természetesen mindegyik tartalmaz valamilyen újítást, hisz egy új iparágnak az első 10 évében bőven van mit fejlődnie, újítania. Ugyanakkor a rajongók sokszor akkor is megveszik az újabb változatot, ha az előző még tökéletesen megfelelne nekik, és ez jócskán megdobja az eladásokat, és persze az Apple árbevételét és nyereségét. A nagy vesztesek pedig azok a cégek, akik korábban a mobiltelefon-gyártás élvonalát képezték, de az okostelefonokkal nem tudtak versenyt tartani, mindenekelőtt a Nokia.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG