5p

Három és fél évvel ezelőtt alapította meg Bojár Iván András a 10 millió Fa közösségét, amelynek tagjai azóta közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültettek el országszerte. Idén sem lassítanak, terveik szerint több tízezer növénnyel gyarapítják zöld területeinket. Ebben olyan népszerű sztárok is segítenek nekik, mint Pokorny Lia vagy Pumped Gabo, de várják az ország felelős vállalatainak a megkereséseit is, hogy közösen vegyék fel a harcot a klímaválsággal. A társadalmi szervezet eredményességét azonban még elsődlegesen az önkéntesek munkája, az adó 1 százalék felajánlása és a mikroadományok adják.

Fotó: Stépán Virág
Fotó: Stépán Virág

A 10 millió Fa Alapítvány a legnagyobb magyar alapítású cselekvő, ökotudatos és politikamentes, non-profit országos szervezet, amelynek elsődleges célja, hogy minden ember legalább egy fát ültessen el élete során, hiszen ezzel segíthetjük az élővilág sokszínűségének megőrzését, de hozzájárulhatunk a klímavédelemhez is.

A cél elérése elképzelhetetlen lenne egy folyamatosan fejlődő közösség nélkül, amelyet az alapítvány megálmodója, Bojár Iván András úgy ír le, mint a nagyszabású projekt szívét. „Egy lelkes csapatból a 10 millió Fa mára egy professzionális nagyvállalati működési modell jegyeit magán viselő szervezetté alakult. Ahhoz, hogy a lehető legtöbb növényt legyünk képesek elültetni, amelyhez a telepítések előkészítése, megszervezése és teljes körű lebonyolítása egyaránt fontos, bonyolult szervezései és logisztikai munkára van szükség. Csak így érhettük el 2021-ben az első nagyobb mérföldkövet, a százezres ültetési számot, amely 2022-re meghaladta a kétszázezret” – mondta el a 10 millió Fa alapítója.

 

Vállalatok ESG céljainak elérésében kíván segítséget nyújtani a 10 Millió Fa

Idén még magasabb fokozatra kapcsolnak, hiszen amellett, hogy több tízezer fát szeretnének elültetni, különböző vállalati együttműködések kialakítását tervezik. „Hazánkban is egyre több vállalat tűz ki ESG, azaz szociális és környezeti célokat. Ezek megvalósításában tudunk segítséget nyújtani, hiszen a faültetésen túl tevékenységünk kiterjed az emberi, szociális dimenzióra is” – hívta fel a figyelmet Bojár Iván.

 

„A versengést hagyjuk meg a növényeknek, mi, emberek inkább működjünk együtt!”

Fákat és gondolatokat ültetünk – szokta mondani Bojár Iván András, aki szerint a 10 millió Fa Alapítvány eddig elért eredményei, különböző piaci szektorban működő vállalati együttműködései is azt mutatják, hogy egyre több szervezet ismeri fel, hogy a verseny helyett együttműködésre van szükség. „Szerencsére mind több kisebb és nagyobb cégvezető vallja azt, amit mi magunk is: a bolygónkat óvnunk kell. Ahhoz pedig fel kell hívnunk az emberek figyelmét a környezetvédelemre” – mondja. Ennek jegyében indult el az alapítvány szakmai együttműködésével 2022-ben a K&H hűsítő ligetek programja, amelynek célja, hogy fák és bokrok ültetésével növelje a zöld növényzetet az oktatási intézmények udvarán, megismertetve a gyermekekkel azok jótékony hatásait és hozzájárulva a környezettudatosságra neveléshez.

A K&H mellett eddig olyan ismert vállalatok csatlakoztak az alapítványhoz, mint az Electrolux, a dm, a GreenGo vagy az OTP. Ahhoz, hogy a munkájukat még hatékonyabban tudják folytatni, szükségük van további támogatásokra is.

 

Partnerség nélkül nincs faültetés

„Az ültetéseink átlagára jelenleg kb. ötezer forintba kerül. Egy-egy ilyen ültetéshez bárki hozzájárulhat egy pénzügyi együttműködés keretein belül, de külön projektek támogatására is van lehetőség, mint amilyen a Karácsony-erdőtelepítés volt a Zöld Zugoly Klímafarmon. Mivel a céljaink megvalósításához nagyon sok földterületre van szükség, olyan földterület tulajdonosokat is keresünk, akik társak lennének abban, hogy nem gazdasági célú, biodiverzitás növelő, számos őshonos fafajból álló, a természet alkotta állapothoz közelítő erdőket telepítsenek rajta. Emellett pedig az idei évben is számítunk az 1%-os adó felajánlásokra is” – hívja fel a figyelmet az alapító.

A kampányokban – a tervek szerint – olyan ismert közéleti személyiségek fognak feltűnni, mint Pokorny Lia, a 10 millió Fa Alapítvány nagykövete, vagy Pumped Gabo, aki egy-egy ültetési akció során lemezlovasként fogja szórakoztatni a lelkes természetbarátokat.

 

A városok élhetőbbé tétele és biodiverzitás

„Célunk idén, hogy a belterületi ültetések mellett, melyek a nyári hőszigetek hűtését, a városi por megfogását is szolgálják, mind jobban megjelenjenek az erdőtelepítések is, amelynek kapcsán több nehezítő körülménnyel kell megküzdenünk, hiszen például alapítványként nem vásárolhatnak földterületet. Tudni kell, hogy jelenleg Magyarország 20-21%-a zöld terület, amiből az erdők mindössze 5%-ot tesznek ki. A többi ültetvény, amelyek faállománya homogén, kevésbé gazdag élővilággal. Pedig a szén-dioxid megkötését garantáló fafajok ültetése mellett figyelni kellene az ökológiai diverzitás biztosítására is” – teszi hozzá.

 

A 10 millió Fa Miyawaki-minierdők telepítését is vállalja

És ha már az imént versenyről és együttműködésről esett szó, nem lehet elmenni szó nélkül az alapítvány által telepített Miyawaki-minierdők mellett sem, amelyek számát idén ugyancsak szeretnék növelni. A Miyawaki Akiráról elnevezett ültetési módszer lényege, hogy egy kicsi, akár néhány négyzetméteres területen minél több, egymással „jól kijövő” fát és cserjét ültessenek, amelyek azáltal, hogy sűrűn és véletlenszerűen kerülnek egymás mellé, hirtelen nagy növekedésbe kezdnek. Bojár Iván András túlzás nélkül állítja, hogy az 10 millió Fa csapata Magyarország Miyawaki-erdő királyai. „A tavaly telepített növényeink hamar elindultak az ég felé, versenyeznek a fényért, az életért. Mind elsők akarnak lenni. Nekik ez lételemük, ahogy nekünk, embereknek az együttműködés. Segítsük hát őket, és ezáltal nekünk, embereknek is jobb és élhetőbb lesz a világunk.”

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG