5p

A felcsúti polgármester három nagyobb építő- és vasútipari cége hozta a kötelezőt. Sőt, a zászlóshajónak is tekinthető Mészáros és Mészáros Kft. még várakozáson felül is teljesített.

Egyszerre három, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó régebbi cég éves beszámolója is megjelent. Ezekből a két vasútépítéssel foglalkozó cégnek - az R-Kord Kft.-nek és a V-Híd Zrt.-nek - a 2018-asnál kicsit gyengébb éve volt, panaszra azonban itt sem lehet ok, hiszen a többmilliárdos osztalék kifizetése biztosított volt a számok alapján. A zászlóshajó cég, a Mészáros és Mészáros Kft. azonban még tovább tudott tavaly növekedni, pedig már a korábbi években sem volt aprópénznek nevezhető az, ami átfolyt a cég kasszáján. A cégek annyira jól prosperáltak, hogy közel 20 milliárd forintos osztalékhoz jutott belőlük Mészáros Lőrinc. Az összehasonlítás kedvéért: ez majdnem akkora összeg, mint amennyit a kormány munkahely-megtartó programokra fordított a koronavírus-járvány miatt május végéig. De nézzük sorjában!

A vasútépítő cégek szerényebben teljesítettek

A két vasútépítéssel foglalkozó cégnek az éves eredményeire a gyengébb teljesítmény ellenére sem lehet semmi panasza Mészáros Lőrincnek. Az R-Kord Kft. árbevétele gyakorlatilag megegyezett az előző évi 35 milliárd forinttal. Ezzel párhuzamosan a ráfordítások is némiképp mérséklődtek:

  • az anyagjellegűek 23 milliárdról 20,6 milliárdra,
  • a személyi jellegűek 31 milliárdról 28,7 milliárdra.

Igaz, az egyéb ráfordítások mintegy félmilliárd forinttal 1,8 milliárdra emelkedtek, de a másik két kategórián ennél a növekedésnél jóval nagyobb összeget spóroltak meg.

Mészáros János (Mészáros Lőrinc öccse), Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a 2010-es Videoton FC - Újpest mérkőzés díszpáholyában. (Illyés Tibor / MTI)
Mészáros János (Mészáros Lőrinc öccse), Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a 2010-es Videoton FC - Újpest mérkőzés díszpáholyában. (Illyés Tibor / MTI)

A személyi jellegű ráfordítások mérséklődése egyébként összefüggésben lehet a dolgozói létszám csökkenésével is. Az átlagos statisztikai létszám ugyanis 207 fő volt az előző évi 217 után.

Mindezek eredményeként üzemi szinten a 2018-as 6,3 milliárd forint után kicsit több mint 4 milliárd forint nyereséget mutattak ki. Ebből a pénzügyi műveletek eredményét és a 131 milliós adófizetési kötelezettséget figyelembe véve 4 milliárd forint tiszta nyereség maradt. 2018-ban még közel 6 milliárd forintot mutattak ki.

A nyereséget szinte az utolsó fillérig kifizették maguknak Mészáros Lőrincék osztalékként (4 milliárd forintot), a cégben csak az aprót hagyták, közel 44 millió forintot.

A V-Híd Építő Zrt.-ben csupán pár éve tulajdonos a Mészáros-házaspár és panaszra ebben az esetben sem lehet okuk az elmúlt évet tekintve. Igaz, a bevételek itt is mérséklődtek, az előző évi 47 milliárd forint után 38 milliárd forint folyt be a kasszába. Ezzel párhuzamosan az anyagjellegű ráfordítások is mérséklődtek, 24 milliárdról 13 milliárdra, a személyi ráfordítások 1,5 milliárdról 1,7 milliárdra emelkedtek, de ez összefüggésben áll a létszám emelkedésével is. A cégnél az átlagos statisztikai létszám 130 főre nőtt a korábbi 119 főről.

Mindezek eredményeként üzemi szinten 5,2 milliárd után 5,8 milliárdra nőtt a cég nyeresége. A pénzügyi eredmény és az adófizetési kötelezettség elszámolása után 5,8 milliárd forint tiszta nyereség maradt a cégben. Ebből azonban "csak" 3,5 milliárd osztalékot vettek ki maguknak Mészáros Lőrincék.

Szárnyal a zászlóshajó

A legjobb éve a Mészáros és Mészáros Kft.-nek volt 2019-ben a három most vizsgált cég közül. Az árbevétel valami egész elképesztő tempóban emelkedik tovább: 50,6 milliárd forint után tavaly 87,3 milliárdra ugrott. Az árbevétel alakulásával, illetve megoszlásával kapcsolatban a cég kiegészítő mellékletéből csupán a következő derül ki:

"Az előző évhez képest az árbevétel üzletágankénti megoszlásában jelentősen nőtt a közmű és a vízépítés- mélyépítés aránya az út- vasútépítés terhére. A következő években hasonló tendenciára lehet számítani: tovább erősödik a közmű, a vízépítés és mélyépítés valamint az atomenergia területén a tevékenysége a társaságnak, és megjelent egy új ágazat: a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység".

Ez alapján jó eséllyel hasonló ütemű bevételnövekedésre lehet számítani a Mészáros és Mészáros Kft.-nél. Mindenesetre a bevételek jelentős emelkedésével párhuzamosan a kiadások is jócskán megugrottak:

  • anyagjellegűként 41 milliárd forint után tavaly 72 milliárdot könyveltek el,
  • személyi jellegűként pedig 1 milliárd után 1,2 milliárd forintot.

Végeredményben már üzemi szinten is megduplázta nyereségét a társaság, 5 milliárd után tavaly 12,1 milliárdot mutattak ki. Ez a pénzügyi eredmény és az adófizetési kötelezettség figyelembevételével 11,8 milliárd forintos nyereséget eredményezett.

Ebből néhány tízmillió forintot a cégben tartva 11,8 milliárdos osztalékot fizettek ki Mészáros Lőrincék maguknak.

Vagyis a csak három, a közbeszerzéseken rendre jól szereplő cégéből 19,3 milliárd forintos osztalékhoz jutott az egykori felcsúti polgármester.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG