2p

A Danone bevétele a negyedik negyedévben és a teljes tavalyi évben egyaránt nőtt összehasonlítható alapon - közölte a francia élelmiszeripari konszern csütörtökön.

A vállalat arról számolt be csütörtökön közzétett pénzügyi jelentésében, hogy a tavalyi év utolsó három hónapjában az összehasonlítható alapon számított bevétel 5,1 százalékkal nőtt éves szinten az értékesítési volumen 0,8 százalékos bővülésének és 4,3 százalékos áremelésnek köszönhetően.

Szinte minden boltban ott vannak a márkái. Fotó: Depositphotos
Szinte minden boltban ott vannak a márkái. Fotó: Depositphotos

Ugyancsak összehasonlítható alapon a Danone 2023. évi bevétele az elemzői várakozásokkal összhangban 7,0 százalékkal emelkedett és 27,619 milliárd euró lett. Az összehasonlítható árbevétel 7,0 százalékos éves szintű növekedése az értékesítési volumen 0,4 százalékos csökkenésének és a 7,4 százalékos áremelésnek tulajdonítható.

A vállalat éves nyeresége ugyanakkor éves szinten 8,1 százalékkal, 881 millió euróra csökkent.

A vállalat vezetője, Antoine de Saint-Affrique szerint a Danone növekedésében idén is szerepe lesz az áremeléseknek, bár az árnövelés régiónként eltérően alakul. Versenytársaihoz hasonlóan a francia élelmiszeripari konszern is érezte az inflációs nyomást 2023-ban is, a magas nyersanyagárak okozta károk ellensúlyozása érdekében emelte értékesítési árait, igyekezett áthárítani a megnövekedett költségeket a fogyasztókra.

A tavalyi működési árrés az árbevétel 12,6 százalékára emelkedett a 2022. évi 12,2 százalékáról, így jobban alakult az elemzői konszenzusban szereplő 12,5 százaléknál.

A Danone az idei évre 3-5 százalék összehasonlítható bevételnövekedést vár, összhangban a középtávú célkitűzésekkel.

A tavalyi teljesítmény alapján a cég részvényenként 2,1 euró osztalékot fizet, 5,0 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A Danone a világ legnagyobb joghurtgyártója. A cég portfóliójában található egyebek mellett az Evian, az Activia, Actimel, Oikos és Danonino joghurtok, valamint az Alpro növényi alapú termékek.

Részvénye 0,15 százalékos mínuszban állt a párizsi értéktőzsdén csütörtök délelőtt 11.15 óra körül.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG