8p

A Bisnode Magyarország közleménye a kialakult járványügyi helyzet céges adatok publikációját, valamint az adatokra épülő előrejelzések pontosságát illetően.

A közelmúltban kialakult járványügyi helyzet kapcsán a szabályozó, adat szinten a végrehajtással, cégnyilvántartással, a civil szervezetek bírósági nyilvántartásával, valamint a beszámolók közzétételével kapcsolatban tett rendelkezéseket.

A 57/2020. (III. 23.) Korm. rendelet alapján a 2020. március 24-én folyamatban lévő végrehajtási eljárások automatikusan szünetelnek a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig. A NAV végrehajtással érintett adózónak ezzel kapcsolatban nem kell intézkednie, fizetési könnyítési kérelmet sem kell benyújtania.

A 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet értelmében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti beszámolókra vonatkozó beszámoló készítési, nyilvánosságra hozatali, letétbehelyezési és közzétételi, továbbá benyújtási (leadási, megküldési) határidők – amennyiben azok e rendelet hatálybalépésének napja és 2020. szeptember 30. között esedékesek – 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodnak.

(Ezen szabályok nem vonatkoznak a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók beszámolóira. Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó az a gazdálkodó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták, vagy amelyet jogszabály közérdeklődésre számot tartónak minősít.)

Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a fent leírtak a Bisnode adatfeldolgozási és megjelenítési gyakorlatában nem okoznak változást, adatbázisunk továbbra is a hivatalos szervek által közzétett adatokat tartalmazza.

Bizalom és valós idejű adatok. Ezek szükségesek ahhoz, hogy a kereskedelem körforgása és a gazdaság ne álljon le a koronavírus következtében kialakult helyzetben sem. A Covid-19 biztosan az életünk része lesz a következő hónapokban, hiszen a vírus utóhatásait még sokáig fogjuk érezni. A gazdasági körforgásnak azonban a jelenlegi helyzetet követően a lehető leggyorsabban kell helyre állnia. 

A Bisnode-hoz hasonló adatszolgáltatók alapvető szerepet játszanak ennek helyreállításában. Együtt kell vállalnunk a felelősséget a társadalom előrehaladásának elősegítése érdekében. 

Hogyan kerülnek meghatározásra a kockázati besorolások?

A Bisnode kockázatkezelési módszertana az általunk korábban kidolgozottakkal összhangban, változatlan statisztikai modellezési keretrendszer szerint kerül meghatározásra, mely stabil professzionális szakmai alapokon nyugszik, alapját a Bisnode saját adatbázisában tárolt adatok képezik, és segítségével a lehető legjobb céges előrejelzéseket tudjuk nyújtani a gyakorlatban.

Az elérhető historikus és legfrissebb céges adatok felhasználásával a Bisnode által használt kockázati besorolás továbbra is képes sikerrel megragadni az egyes cégek aktuális pénzügyi helyzetét. Mindezzel képessé válunk arra, hogy jelezzük ügyfeleink számára milyen pénzügyi kondíciókkal néz szembe az adott vállalat egy gazdasági visszaesés küszöbén, mely jelen járványügyi helyzet miatt alakulhat ki és mélyülhet el az elkövetkező időszaban. A jelenleg használatos kockázatkezelési módszertanok a normál üzletmenet során látható céges kockázatok kiszűrésére vannak kifejlesztve, így a jelenlegihez hasonló stresszhelyzetekben nem minden felmerülő addicionális üzleti kockázat szűrhető ki. Ezen helyzet kezelése érdekében a Bisnode jelenleg is vizsgál alternatív megközelítéseket, és végez vonatkozó számításokat.

A Bisnode Failure Score

A kockázati besorolások meghatározásakor a Bisnode a legfrissebb elérhető céges pénzügyi adatokból indul ki - mely jelenleg 2018-ra áll rendelkezésre - ugyanakkor figyelembe vesz minden friss elérhető információt, legyen az céges demográfiai adat, vonatkozó negatív esemény vagy cégszinten rendelkezésre álló számlainformáció. A számlainformációk szerepe az ilyen és hasonló válságidőszakokban különösen felértékelődhet, hiszen egyik elsődleges szignálja a cégeket illető likviditási nehézségeknek. Az említett pénzügyi, demográfiai adatok, valamint negatív események és rendelkezésre álló számlainformációk képezik alapját a Bisnode Failure Score-nak.

A Bisnode által publikált kockázati mutatók közül a Bisnode Failure Score előrejelző képessége a legmagasabb, mely az elérhető adatok függvényében napi szinten kerül frissítésre, és a válság időszakában ugyancsak ügyfeleink rendelkezésére áll.
Az alábbi ábra a koronavírus hazai megjelenének időszakában - melynek kezdő időpontját 2020. március 1-re tettük - a felszámolások és csődeljárások száma és a Bisnode Failure Score közötti összefüggést szemlélteti:
 
2020 . március 1. után megindított felszámolások és csődeljárások Bisnode Failure Score szerinti gyakorisági megoszlásai


 
Látható, hogy a negatív esemény bekövetkezése előtt 12 hónappal és a negatív esemény bekövetkezését közvetlen megelőzően, a járvány időszakára vonatkozóan is jól szeparálja a ténylegesen kockázatosnak bizonyuló cégeket a Bisnode Failure Score.
A Bisnode által havonta elvégzett szakértői visszamérés eredménye megerősíti az eddig elmondottakat. A visszamérés során minden hónapban megvizsgáljuk a hazai céges portfólióra  az egy évvel korábban kalkulált Failure Score értékek negatív eseményeket előrejelző képességét. 2019 április elején készült visszamérésünk alapján a Failure Score Teljesítmény Indexe, mely az elméleti tökéletes modellhez képest méri a tárgyidőszaki Bisnode modell előrejelző erejét - azaz, azt a képességet, mellyel a modell a működést befolyásoló negatív esemény bekövetkezését az elkövetkező 12 hónapra vonatkozóan helyesen prediktálni tudja – 84,89 százalék volt, mely igen magasnak mondható. Mindez 2020 áprilisában közel azonos értéket mutat, 84,93 százalék volt, mely a válság kezdetére vonatkozóan is jó diszkriminatív képességet jelez, mutatva ezzel, hogy ügyfeleink továbbra is hagyatkozhatnak a Bisnode által folyamatosan frissített céges kockázati mutatószámra.
A Bisnode Failure Score szerinti szegmentáció a legfrissebb időszak tekintetében az alábbi CAP-görbén látható, az előző bekezdésekben elmondottakkal összhangban:                                    

                                        Bisnode Failure Score alapján előállított CAP-görbe

Az ábra a modell diszkrimináló képességének vizuális megjelenítését szolgálja: kiemelten szerepel a 90 százalékos sikerességi arány, mely megmutatja, hogy a minősítés szerint az összes cég hány (legrosszabb) százaléka tartalmazza az összes „rossz”/fizetésképtelenné vált cég 90 százalékát. A Bisnode minősítés ezen értéke 20,67 százalék a legfrissebb visszamérési (2019.04.01 + 12 hónap) adatok alapján.
 
Az ábrán feltüntettük a Bisnode modell (sárga) mellett a két szélsőséges esetet is:

  •     „Véletlen modell” (zöld), ami az előrejelző modell nélküli eredményt mutatja. Ebben az esetben például az összes legrosszabb cég 50 százaléka a „rossz” cégek 50 százalékát fogja tartalmazni.
  •     Tökéletes modell (rózsaszín), ami az összes rossz céget pontosan beazonosítja. Ha a „rossz” cégek éves aránya például 3 százalék, akkor ez azt jelenti, hogy a minősítés szerint sorba rendezett cégek legrosszabb 3 százalék-a tartalmazza a fizetésképtelenné váló cégek 100 százalékát.

Továbbra is javasoljuk, hogy a cégek vegyék alapul a Bisnode által publikált kockázati besorolásokat, hiszen:

  •     A magasabb kockázati besorolású cégek jelentősen nagyobb tényleges kockázati kitettséget jelentenek, különösen jelen gazdasági környezetben és helyzetük jobban függ a külső intézkedések sikerességétől
  •     Az alacsonyabb kockázati besorolású cégek ezzel szemben lényegesen nagyobb valószínűséggel képesek tevékenységük folytatására a válságot követően 
  •     Szolgáltatásaink segítségével képesek lehetnek a cégek stabilitásának, likviditásának, valamint eladósodottságának nyomon követésére
  •     Segítségünkkel ügyfeleinknek lehetősége nyílik az üzleti partnereiket érintő hírek, kapcsolódó tulajdonosi struktúrákban beálló változások, vonatkozó üzleti kockázatok napi szintű monitorozására

A Bisnode mindig és mindenben megbízható partnere marad

A Bisnode szolidaritás kezdeményezésével szeretnénk segíteni abban, hogy stresszes körülmények között is megalapozott döntéseket hozzon. Célunk, hogy vállalkozásának a lehető legkisebb nehézségekkel kelljen szembenéznie, ezáltal enyhítve a krízishelyzet következményeit és elősegítve a normál munkafolyamatok kialakítását a további fejlődés és új eredmények elérése érdekében.

Vigyázzon magára és találjon új üzleti lehetőségekre a Bisnode segítségével.


Szolgáltatásunk a Bisnode cégminősítéshez

Mekkora üzleti kockázatot rejt magában egy új partner? Szolgáltatásaink segítenek, hogy előre láthassa, hogy milyen és mekkora kockázatokkal kell vállalkozásának szembenéznie, még mielőtt túl késő lenne -mind helyi, mind nemzetközi vállalkozások számára.
A Bisnode Szolidaritás kampány keretén belül, most 2020. május 31-ig díjmentesen használhatja a Bisnode PartnerControl-t.
Regisztráljon itt és kérjen még ma ingyenes hozzáférést! 
 

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG