12p

Több mint húsz éve működik együtt hivatalos formában a Dell informatikai világcéggel a 4iG. A két társaság úgy látja, kapcsolatuk már jóval több, mint partnerség: egy tökéletesen működő szimbiózis, aminek a legnagyobb nyertesei az ügyfeleik – különösen manapság, amikor a járvány okozta helyzetben mindenhol felgyorsult a digitális átállás.

Mindig a legjobb, legmodernebb megoldásokat keresi a 4iG

„Hagyományosan arra törekszünk, hogy a legjobb, legmodernebb megoldásokkal dolgozhassunk, ezáltal az általunk képviselt meghatározó gyártóknál elérjük a legmagasabb partneri fokozatokat. Ennek érdekében egyre újabb kompetenciákat kell kiépítenünk és folyamatosan kell növelnünk az értékesítési volument is” – mondja Linczényi Aladin, a 4iG Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese.

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő 4iG fokozatosan lépett egyre feljebb a Dell partneri besorolásában, mire elérte a Titanium partneri szintet. „Több mint két évtizede működünk együtt a Dell-lel. Ez a besorolás azt a legkedvezőbb szakmai együttműködést nyújtja, amelyben ügyfeleinket kivételezett színvonalon tudjuk kiszolgálni, hiszen a 4iG-n keresztül élvezhetik a világcég legmodernebb megoldásait, legközvetlenebb támogatását és a legjobb kondícióit” – teszi hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Az ügyfelek igényeinek, lehetőségeinek hosszú távú kiszolgálására alapozott közös munka számtalan kisebb, de összességében fontos, s igen sok számszerűsíthető eredményt takar. A fejlődő és átalakuló környezetben a partnerség tartósságát Linczényi Aladin szerint nagyban segíti a hasonló munkaszemlélet: mindkét társaság a szükséges technológiai követelmények magasszintű ismeretén túl kreativitással, innovációval, valamint ügyfélközpontú együttműködéssel teremt értéket ügyfeleiknek.

„Az évtizedek alatti közös munka együtt formálta, alakította azt a tudásbázist és hozzáállást, amelyre ma is támaszkodhatunk annak érdekében, hogy partnerségünket évről évre eredményesebbé tegyük és további hosszú éveken keresztül sikeresen szolgálhassuk ki ügyfeleinket” – véli a vezérigazgató-helyettes.

Linczényi Aladin, a 4ig vezérigazgató-helyettese. Fotó: 4iG
Linczényi Aladin, a 4ig vezérigazgató-helyettese. Fotó: 4iG

Idén a pandémiás helyzethez alkalmazkodva, a szükséges óvatosságból online rendezték meg a 2019-es piaci eredményeket elismerő Dell Technologies Partner Awards 2020 díjátadót, amelyen a 4iG a Workforce Transformation Partner of the Year kategóriában lett az első.

Linczényi Aladin szerint „a Dell Technologies díja fontos szakmai elismerés, ami jól mutatja, hogy az ilyen együttműködéseknek erős, a szakmai és az üzleti eredményekben egyaránt megmutatkozó hozadéka is van.”

A világjárvány a vártnál is jobban átalakította a 2020-as évet. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a hétköznapi munka világában is jelentős szemléletváltozás zajlott le idén tavasszal, az átalakult feltételek és követelmények miatt olyan problémák merültek fel, amelyek informatikával kapcsolatos vetületeire a 4iG nagy arányban rendelkezik testre szabhatóan szállítható megoldásokkal, például a Dell Technologies révén.

„Arra számítok, hogy a pandémia hatására a következő években szélesebb körben és felgyorsulva zajlik le a digitális átállás. A váratlan, de erős kényszer nemcsak a gazdaság, hanem a közszféra számos területén is megmutatta, hogy van mód napjainkban az átfogó digitalizációra, amely hatékonyabb és eredményesebb működéshez vezet. Mégpedig úgy, hogy kedvezően hat a gazdaság fejlődésére, a megóvandó környezetünkre és a különösen nagy értékkel bíró emberi munkaerőre, tehát összességében a társadalmunkra is” – hangsúlyozta a 4iG vezérigazgató-helyettese.

A 4iG-nél úgy érzékelik, hogy a világjárvány a régióra vonatkozó ágazati előrejelzéseket meghaladó módon erősítette fel például a hálózati infrastruktúrák, a távmunka, a mesterséges intelligencia, az IT-biztonság és a robotizáció iránti igényt. Ezek mind olyan területek, amelyeken erős alapokkal rendelkezik a 4iG, ezek a működése és fejlődése stratégiai irányai közé tartoznak. Globális partnereik választékával, a társaság elismert szakembereinek magasfokú technológiai felkészültségével és szerteágazó iparági tapasztalataival komplex megoldásokkal szolgálja ki a megrendelőit.

Több mint partnerség: egy tökéletesen működő szimbiózis

A Dell 11 kiemelt partnerrel, 4 nagykereskedővel és több mint 500 regisztrált partnerrel működik együtt Magyarországon, rajtuk keresztül jut el további ügyfelekhez. „A nagyvállalat közvetlenül nem értékesít az országban, így kifejezetten értékesek számára ezek a szoros partnerkapcsolatok” – mondja Veres Mónika, aki a Dell kliens-megoldásokért felelős értékesítési vezetője Magyarországon, valamint a dél- és északkelet-európai régiókban.

A 4iG, illetve jogelődje a kezdetek óta kiemelt stratégiai partnere a Dellnek, több mint 20 éve értékesíti hatékonyan a techóriás sokrétű megoldásait. Ez a 20 év már nem csak egy „szimpla” partnerség, hanem egy tökéletesen működő szimbiózis, amelynek keretén belül mindkét fél jól ismeri és ki tudja használni egymás erőforrásait, erősségeit.

A Dell Technologies Partner Programja egy régóta működő, de folyamatosan megújuló ökoszisztéma, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy a vállalkozások a világ minden pontján, minden nap élvezzék a digitális, IT-, munkaerőpiaci és biztonsági átalakulás előnyeit. Ez a rendszer az összes régióban és országban ugyanúgy működik.

A csatlakozással a Dell Technologies partnerei az iparág legátfogóbb portfóliójához férhetnek hozzá, és egyedülálló programokban vehetnek részt. Három szintre vannak felosztva a partnerek a bevételük, a nyújtott szolgáltatásaik és elvégzett tréningek alapján: arany, platinum és titanium.

A Workforce Transformation, azaz a munkaerőpiac átalakulásának, fejlődésének technológiai támogatása, amely kategóriában a 4iG az idei Dell Technologies Partner Awards-on díjat nyert, a Dell Technologies vállalati értékeinek és missziójának az egyik alappilére – mondja Veres Mónika. A munka világa a technológia fejlődésével párhuzamosan folyamatosan változik. Az üzleti életben pedig a vállalatok és a dolgozók számára kiemelkedő fontosságú, hogy lépést tartsanak e változásokkal és kiaknázzák azokat. A 4iG 2019-ben e területen ért el kiemelkedő eredményt: a magyarországi partnerek közül ez a társaság közvetítette leghatékonyabban és legszélesebb körben a legújabb, munkahelyi hatékonyságot növelő technológiákat és módszereket a vállalatok felé.

A technológia fejlődésével párhuzamosan már számos vállalat több fronton is hatékonyan alkalmazza a távoli munkavégzést. Ez az egyik olyan trend, amely régóta jelen van, szorosan függ a fejlett informatikai infrastruktúra meglététől, de csak most, a digitalizáció hirtelen felgyorsulásával lett igazán népszerű. Veres Mónika szerint a gyártónak és partnerének közösen kell teljesítenie az ügyfelek által támasztott követelményeket, hiszen az a közös céljuk, hogy a produktivitást és a felhasználói élményt megtartva biztosítsák az otthoni munkavégzés lehetőségét. Ennek elérése érdekében nem elegendő egy kliensgép elérhetővé tétele, csomagban kell gondolkodni. Kliensgépeihez a Dell partnerein keresztül előre konfigurált csomagokat is ajánl, melyeknél figyelembe veszik az elvárt teljesítményt, a minél gyorsabb szállíthatóságot és természetesen a rendelkezésre álló költségkeretet is. Ma már könnyűszerrel megoldható, hogy a kliensek a gyárból közvetlenül a munkavállaló otthonába kerüljenek, ahol a bekapcsolást követő egy órán belül – a vállalat biztonsági szabályainak megfelelve minden vállalati alkalmazás futni fog.

Veres Mónika, a Dell kliens-megoldásokért felelős magyarországi értékesítési vezetője. Fotó: Dell
Veres Mónika, a Dell kliens-megoldásokért felelős magyarországi értékesítési vezetője. Fotó: Dell

Szintén nagyon aktuális trend a Dell értékesítési vezetője szerint a folyamatosan növekvő adatok kihasználása. 2019-ben átlagosan 13,53 petabájtnyi adatot kezelt egy cég, ami 831 százalékos növekedést jelent a 2016-os állapothoz képest. Ekkora mennyiségű adatot nagy kár lenne hagyni kárba vészni. A technológiai és piaci trendekkel lépést tartó vállalatok ehhez alkalmazkodva fejlesztik a tároló- és szerverkapacitásaikat és az eszközparkjukat, valamint Mesterséges Intelligencia (MI) megoldásokkal igyekeznek minél több hasznos információt kovácsolni a felgyülemlő adataikból.

Az MI-t sokan földöntúli, nehezen megfogható fogalomként kezelik, miközben szép lassan az életünk meghatározó részévé válik. Gondoljunk például arra, hogy a Dell valamennyi új üzleti kliensében már ott van egy MI-n alapuló szoftvercsomag, a Dell Optimizer. Ez a szoftver a gép bekapcsolását követően tőlünk tanul és felhasználói szokásaink szerint optimalizálja a hardver-erőforrásokat a különböző alkalmazások futtatásakor, a mobileszköz feltöltésekor, egy konferenciabeszélgetés alatt audióeszközeink lehetőségeinek optimális kihasználásához – mondta Veres Mónika. Nincs több kutyaugatás, szirénázó mentőautó a beszélgetéseink alatt. Sőt, segítségével akár érintés nélkül be- és ki tudunk lépni az eszközbe, hiszen nem csak felismer minket, de érzékelni tudja, hogy a gép előtt ülünk-e vagy sem. Mindennek technikai hátteréről semmit nem kell tudnia a felhasználónak, a szokásaink megismerését és a beállítást elvégzi helyettünk a gép. A felhasználó csak a számára fontos alkalmazások gyors betöltését, kristálytiszta hangzást és gyorsan (vagy éppen kímélően) feltöltött akkumulátort tapasztal mindebből.

A modern hardware-eszközökön és az azok működést optimalizáló szoftvereken kívül más szolgáltatásokkal is segíti a Dell a 4iG-val közösen a munkáltatókat és a digitális munkavégzést. A Dell Technologies – a cégcsoportba tartozó VMware-rel – szinte egyedülállóan komplett megoldást nyújt a munkáltatóknak, így akár az otthoni, akár a vállalat létesítményein belüli munkavégzés hatékonyabbá, biztonságosabbá és folyamatosabbá tehető az integrált mobil eszköz menedzsment és támogatási szolgáltatásokon keresztül. E szolgáltatások felkészítik a vállalatokat a külső „támadásokra”, illetve minimalizálják az olyan incidensek hatásait, amelyek a munkavégzés szünetelésével járnak, vagy akár kritikus adatvesztést okoznak.

A VMware mindenre kiterjedő végponti menedzsment szolgáltatása a Dell ingyenes Client Command Suite csomagját is integráltan tudja kezelni, ezzel megoldható az állandó eszközfelügyelet, a frissítés és a monitorozás. A biztonság területén a cél ma már nem a tűzoltás, hanem a megelőzés, azaz a fenyegetettségek előre felismerése és azok elhárítása még a baj megtörténte előtt. Ezeket a megoldásokat a Dell Technologies a 4iG felkészült értékesítői és mérnöki csapatával közösen, a felhasználók egyéni igényeire szabva tudja nyújtani ügyfeleinek.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan látja a két cég a munkahelyi technológiai megoldások jövőjét, azok helyét az informatikai szektorban, vagy akár a mostani helyzetben, a Dell értékesítési vezetője elmondta: az informatikai eszközök évről évre folyamatosan fejlődnek, egyre több új, és a munkavégzés szempontjából hasznos tulajdonságot kapnak. Az eszközök mobilitásán, alapvető megbízhatóságán és teljesítményén túl egyre hangsúlyosabb a végfelhasználók minél inkább testreszabott élménye. A növekvő teljesítmény és a fejlődés mellett természetesen a munkavállalók igényei is egyre nagyobbak, ami az eszközöket és a technológiákat illeti. Egy tavalyi kutatás szerint például a frissen munkaerőpiacra lépő Z generációs munkavállalók 91 százalékának az elhelyezkedésekor meghatározó szerepe van a munkáltató által biztosított technológiáknak. Fontos kiemelni továbbá, hogy a fiatalabb generációk sokkal mobilisabbak; ha nem kapják meg az általuk elvárt technikai minimumot, hajlamosak gyorsan munkahelyet változtatni csupán emiatt. Ezért is fontos a Dell és a 4iG közös stratégiája: a felhasználói élmény mindent magába foglal, annak fokozása megtartó erő és a produktivitási számokban is jól mérhető.

Az említett technikai minimum folyamatosan növekszik, a növekvő igényeknek való megfelelés kifejezetten aktuális most, amikor számos cégnek és magánembernek hirtelen kellett reagálnia a kritikus, gyors beavatkozást igénylő helyzetre. Sok vállalatnak gyorsan megvalósítható, működő megoldásra volt szüksége, viszont az elkerülhetetlen hosszabb távú üzemeltetés kérdése még csak most fog előjönni. A Dell Technologies és a 4iG együttműködése ebből a szempontból elengedhetetlenül fontos az ügyfeleknek, hiszen minden ilyen jellegű problémát, valamint a felmerülő adat- és üzembiztonsági kérdéseket együttes szakértelmükkel tudják megoldani és kezelni.

Ma már megkerülhetetlen kérdés az is, hogy a környezetünk szempontjából mennyire fenntarthatóak ezek a technológiák és új megoldások. Ezzel kapcsolatban Veres Mónika elmondta: a Dell termékei, szolgáltatásai és általában a stratégiái annak fényében készülnek, hogy a vállalat egy olyan digitális jövő kialakításában segítsen, amely biztonságos, adattudatos és nem utolsósorban fenntartható. Ez természetesen a partnerkapcsolatokban és az ügyfelek felé is megmutatkozik. Jelenleg is vannak olyan termékek a Dell portfóliójában, amelyek részben, a csomagolásaik pedig 100 százalékban újrahasznosított anyagokból és az óceánokból gyűjtött műanyagokból készültek. Nagyratörőbb célkitűzése is van a vállalatnak, melynek része egyebek mellett, hogy 2030-ig minden megvásárolt termék után egy azzal egyenértékű terméket hasznosít újra, a gyártott termékeinek pedig több mint felét újrahasznosított vagy megújuló anyagokból készíti. A fejlesztés része egy körforgásos, zárt rendszerű gazdaság kialakítása, illetve a szennyezőanyag-kibocsátások minimalizálása, melyet csak a beszállítókkal szoros együttműködésben érhet el a techóriás. A Dell céljait jól mutatja a számos megszerzett, környezetvédelmi szabványoknak való megfelelést igazoló tanúsítvány. Ezzel párhuzamosan a 4iG-val közösen stratégiai fontosságúnak tekinti, hogy a tudatos, „zöld” gondolkodás megjelenjen a közös projektekben, a mindennapi együttműködésben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
Vállalat Kiemelt helyen nyit BYD szalont az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 17:34
Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
Vállalat A Mészáros Csoport Szlovákiában megveszi a meghatározó építőipari vállalatot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 12:37
Az eladó, Dušan Mráz megtartja kisebbségi részesedését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG