4p

Az X, korábban Twitter szociális média platformot komoly üzleti nehézségek fenyegetik. Miután több viszontagságos körben a céget Elon Musk milliárdos mágnás megvette, a napokban fügét mutatott a hirdetőinek. Ebből nem valószínű a jó végeredmény.

Elon Musk trágárszavakkal támadta az X-et, korábbi nevén Twittert bojkottáló hirdetőket, ami kellően fel is bolygatta a piacot.

A BBC emlékeztet egy korábbi beszélgetésre: "Ha a Disney nyugodtan reklámozhat gyerekfilmeket [a Twitteren], az Apple pedig nyugodtan reklámozhat iPhone-okat, akkor ezek jó jelek arra, hogy a Twitter jó hely a reklámozásra."

Hét hónappal később a Disney és az Apple már nem hirdet az X-en, Musk pedig azt üzeni a távozó cégeknek, hogy - idézzük - "menjetek a bánatba", ennél angolul cudarabb nyelvezetben.

Rossz üzenetek, csődveszély

A cégek azt követően szüneteltették a hirdetéseket, hogy egy amerikai szervezet, a Media Matters for America vizsgálata nácibarát posztok mellett megjelenő hirdetéseket talált. Az X hevesen támadta a jelentést, megkérdőjelezve annak kutatási módszereit, és pert indított a szervezet ellen.

Musk egy több kárhozó kifejezéssel tűzdelt interjúban jelezte, hogy a reklámbojkott mennyire károsítja a vállalat eredményeit.

Mindez egy olyan vállalat esetében, amelyet tavaly 44 milliárd dollárért vásárolt meg, a látott bírósági perek alapján nem is biztos, hogy átgondolt módon, a csőd elképzelhetetlennek tűnhet.

De mostanra, ez lehetséges.

Elszállnak a hirdetők

Nagyon függ az X a reklámbevételektől - és nem térnek vissza a hirdetők.

Az X bevételeinek mintegy 90 százaléka reklámokból származott, meghatározó eleme az üzleti működésnek.

"Ha a cég megbukik... a hirdetők bojkottja miatt fog megbukni. És ez lesz az, ami csődbe viszi a céget."

Mark Gay, a több száz céggel együttműködő Ebiquity marketing tanácsadó cég szakértője szerint semmi jele annak, hogy bárki is visszatérne.

"A pénz kijött, és senki nem készít stratégiát az újbóli befektetésre"

A Walmart bejelentette, hogy többé nem hirdet az X-en. A Walmart az Egyesült Államok egyik legjelentősebb kiskereskedelmi lánca.

Jöhet az egércsapda

Musk a New York Times DealBook Summiton adott interjújában elmondta az X-ből kilépő hirdetőknek, hogy hova menjenek, de olyasmit is mondott, amitől a hirdetők még jobban összerezzentek.

"Szia Bob" - mondta - utalva ezzel a Disney vezérigazgatójára, Bob Igerre.

Ha Musk ilyen módon "célkeresztbe állítja" a vezérigazgatókat, akkor azok még inkább tartózkodóak lesznek az X-szel kapcsolatban - véli Lou Paskalis, az AJL Advisory marketing tanácsadó cégtől.

Jöhet az égerre a ragadozó . Fotó: Depositphotos
Jöhet az égerre a ragadozó . Fotó: Depositphotos

Musk olyan időben száll bele a korábban legnépszerűbb, manapság sokat kikezdett szórakoztatóipari társaságba, amelyről az elmúlt időszak gyatra teljesítménye miatt eleve sorban jönnek a felvásárlási pletykák.

Az Apple is szóba került, de akár az is, hogy a befektetők elintézik, ne Bob Iger vezesse a jövőben a céget, amely legutóbbi termékeivel se a Marvel, se a Star Wars fronton nem tudott érdemit produkálni, miközben minderre rengeteg pénzt költött.

Mégis, innét hova?

Azokat a kitettségeket, amelyeket Musk felhalmozott az X esetében tudja kezelni, ha máshogy nem, saját vagyonából, de a jövőbeni forrásbevonási képességeit, és a most fenyegető beomlás jelentősen rombolja a kilátásokat. Ha esetleg újabb kötvénykibocsátásra, vagy tőzsdei szereplők bevonására lenne szükség, ebben a helyzetben sokkal nehezebb lenne, lévén kevésébé vonzó befektetni egy ingadozó cégbe.

A BBC által megszólaltatott szakértők szerint egy csőd abszolút benne van a pakliban.

Jasmine Enberg, az Insider Intelligence vezető elemzője szerint "nem kell ahhoz közösségi média szakértőnek lenni, hogy megértsük és tudjuk, hogy az X számláit fizető hirdetők és cégek nyilvános és személyes támadása nem lesz elhanyagolható” - mondta, utalva Musk kiszólásaira.

A lap elemzése arra jut, hogy ha a hirdetők ki is esnek, kell találni másmilyen, előfizetésre épülő jövedelmet.

Ezt az X annyiban már megtette, hogy pénzért minősíti a felhasználóit és posztolóit, legutóbb a valószínűleg leginkább a játékipar iránt érdeklődő usereit célzó újítással igyekszik felszínen maradni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nemcsak fogyaszt, hizlal is a népszerű tabletta
Privátbankár.hu | 2024. február 24. 18:44
A Wegovy súlycsökkentő és az Ozempic cukorbetegség elleni gyógyszereknek, amelyek berobbantak a lekeresettebb gyógykészítmények élvonalába 2023-ban, van egy hasznos mellékhatásuk is.
Vállalat Bajban a BASF, kirúgások jönnek
Privátbankár.hu | 2024. február 23. 15:33
A BASF német vegyipari vállalat további költségcsökkentést és leépítést jelentett be pénteken a tartósan gyenge európai kereslet miatt.
Vállalat Majdnem 100 milliárdos profitot zsebelt be a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2024. február 22. 19:33
A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 25,8 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, éves bázison 50,5 százalékkal nőtt, konszolidált árbevétele pedig 15,1 százalékkal 229,2 milliárd forintra emelkedett - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Vállalat 881 millió eurót keresett rajtunk a Danone
Privátbankár.hu | 2024. február 22. 13:16
A Danone bevétele a negyedik negyedévben és a teljes tavalyi évben egyaránt nőtt összehasonlítható alapon - közölte a francia élelmiszeripari konszern csütörtökön.
Vállalat Csoda, hogy ilyen körülmények között Lewis Hamilton Forma 1-es csapatot váltott?
Privátbankár.hu | 2024. február 22. 11:33
Csökkent a Mercedes-Benz Group negyedéves nyeresége.
Vállalat Már kezdjük érteni, miért érdemes az alumni közösséget építeni
PR | 2024. február 21. 09:57
A tény, hogy a legtöbb hazai gazdasági szakember a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) vagy annak egyik jogelődintézményben végzett, nagyon erős kapcsolatot jelent az intézmény és az üzleti szféra között – véli a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője. Vértesy Eszter szerint nálunk még csak alakulóban vannak azok a rendkívül erős és tartós közösségek, amelyeknek az angolszász országokban nagy hagyományuk van. Pedig ezek komoly előnyöket is hordoznak, például a kapcsolatépítés vagy a szakmai fejlődés lehetőségét. A február végi BGE Alumni Festen BGE-s alumnik, ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztják meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról. A beszélgetésből az is kiderül, miként értékeli fel a személyes kapcsolatokat az online tér előretörése.
Vállalat Megmentheti Zelenszkijt az európai hadiipari óriás
Mester Nándor | 2024. február 19. 15:09
Harcskocsijavító gyárán kívül egy nagy lőszergyártó üzemet is épít a német Rheinmetall Ukrajnában. A hatalmas vállalat otthon is létrehoz egy új üzemet amerikai partnerei kiszolgálására, ezenkívül romániai cégfelvásárlással is terjeszkedik Európában. 
Vállalat Azonnali vizsgálatot rendelt és önfeljelentett a VW
Privátbankár.hu | 2024. február 18. 09:11
Kínos helyzetbe került a Volkswagen, mert nem fordított kellő figyelmet beszállítói láncára, pontosabban egyik szállítójának beszállítójára, amelyről kiderült, hogy termékei nem kívánatosak az USA-ban.
Vállalat Most örülhet igazán, akinek van DIGI-előfizetése
Privátbankár.hu | 2024. február 17. 09:28
Egy felmérés szerint idehaza e távközlési cég vezetékes hálózata a leggyorsabb.
Vállalat A Cascóval is trüközött egy nagy biztosító, repült a bírság
Privátbankár.hu | 2024. február 16. 09:48
Odacsaptak Matolcsy Györgyék a CIG Pannóniának is, számos jogsértést tártak fel az ellenőrök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG