3p

Keletről az ország nyugati megyéibe menekült a jövedelmük túlnyomó része.

Az 1000 legjelentősebb ukrán cég összesen hatezer milliárd hrivnya (1 hrivnya=9,25 forint) bevételt ért el 2022-ben, ez 20 százalékkal magasabb, mint amennyi 2020-ban, a legutóbbi összesítéskor volt. Ez a nominális növekedés azonban nem ad okot az optimizmusra, hiszen a hivatalos infláció 26,6 százalék volt tavaly, vagyis reálértékben még ezek a cégek is veszítettek, nem beszélve a gyengébb teljesítményű közepes és kisebbekről – írta a YouControl nevű tanácsadó felmérését ismertetve az Ukrainska Pravda. 

Az infláció megette a bevételnövekedést a legtöbb cégnél. Fotó: Ukrán Nemzeti Bank
Az infláció megette a bevételnövekedést a legtöbb cégnél. Fotó: Ukrán Nemzeti Bank

Az elemzésben megerősítik, hogy a toplista első 20 helyére kerültek közül kilenc állami vagy közvetetten állami tulajdonú vállalat. A többi 11 különféle ipari-pénzügyi csoport (valójában a befolyásos oligarchák) tulajdonában álló társaság.

Egy közölt térkép alapján egyértelmű, hogy a keleti és déli országrészben telephellyel bíróknak legalább a fele a nyugati megyékbe menekítette vagyonát, ebben részben segített egy tavaly elindított állami program is. A kormány rajtuk kívül mintegy 750-800, főleg kisebb és közepes vállalkozásoknak adott logisztikai támogatást, továbbá bérletidíj-kedvezményt egy-egy nyugati megyében lévő és állami tulajdonú telephely bérlése során.

A teljes bevételi torta felét elérő cégek (495 vállalat) Kijevben vannak bejegyezve, a Volinyban megtelepedetteknek is jól ment, azoknak a számlájára a Donbasz-ban és Harkiv megyében működő cégek összesített bevételénél is több érkezett. A fővároson kívül, egyebek mellett az Odessza, Dnyepropetrovszk és Lviv megyékben tevékenykedő vállalkozások (295 cég), összesen 26 százalékkal részesednek. A háború értelemszerűen a keleti front megyéiben (Harkiv és Donyeck megye) működő cégeket tépázta meg nagyon, így azok a bevételi tortának csupán az 1-2 százalékát adják, mintegy 160 milliárd hrivnyát.

Ha a legnagyobb bevételt elért ukrán cégeket ágazatonként vizsgáljuk, akkor darabszámra az olaj- és gázipar vezet 146-tal, mögötte az élelmiszeripar áll 129-cel, majd a villamosenergia ipar következik 105 vállalkozással. Összesen 102 mezőgazdasági cég fért bele a toplistába, valamint 50-50 kereskedelmi, vegyipari és fémipari társaság.

Érdekes, hogy a vegyipari, a dohányipari, a szénbányászati és a fémfeldolgozó cégek számszerűen kevesen vannak, de a bevételi rangsorban mégis a top 1000 felső harmadában szerepelnek. Az is fontos és talán meglepő, hogy a nagy bevételt elért vállalkozások között sok a 4-5 évvel ezelőtt alapított, miközben a toplista túlnyomó részéhez tartozókat 15-29 éve hozták létre, tehát volt idejük felpörgetni a működést és túléltek több válságos időszakot is. 

A felmérést készítő elemzők megjegyezték: a rövid idő alatt sok bevételt elért cégek tulajdonosai közül többnél is megfigyelhető, hogy egyes pénzügyi-ipari vállalatcsoportok részeként tudtak önálló életet élni, élvezték azok hátországát. Sok esetben állami vállalatok átszervezése útján nőttek nagyra, némely esetben már csaknem monopolhelyzetbe is kerültek a saját területükön. 

A 2020-ban készült utolsó összeállítással összevetve a 2022-es top 1000-es lista azt mutatja, hogy a legnagyobbak 27 százaléka megújult, vagyis 271 cég kiszorult, elsősorban azért, mert zuhant ezeknek a vállalatoknak a bevétele. Csak részben magyarázható ez a hátrébb sorolódás a csődökkel vagy a háború miatti fizikai megsemmisüléssel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG