4p
27 aréna közül választja ki a közönség és a szakmai zsűri az Év Stadionját - a 2018-ban átadott projektek közé két magyar is bekerült. A székesfehérvári és a diósgyőri stadionban így már nem csak az a közös, hogy mindkettő drágább lett az átadásra, mint a szerződéskötéskor gondoltuk.

Az oroszok, a törökök és a magyarok a legnagyobb stadionépítők

Két magyar stadiont is jelöltek az Év Stadionjának: a Videoton székesfehérvári stadionja, a MOL Aréna Sóstó és a Diósgyőr stadionja is bekerült a 27 jelölt közé. Összesen 11 országból vannak jelöltek, a legtöbb projekt (7 illetve 6) Oroszországból és Törökországból került ki. Oroszországban értelemszerűen a foci-világbajnokság miatt adtak át ilyen sok stadiont 2018-ban, Törökországban pedig egy nagyszabású stadionrekonstrukciós program zajlik, aminek a végén összesen több mint két tucat új sportlétesítményt adnak át.

Ahogy az a szavazást szervező StadiumDB.com közleményéből is kiderül, a török mögött a magyarországi a legnagyobb szabású ilyen program. Az Év Stadionja azonban csak olyan létesítmény lehet, ami legalább 10 ezer ember befogadására alkalmas - ezért nem indulhatott a versenyben például az MTK, a Kisvárda vagy a Felcsút stadionja az elmúlt években. Miskolc és Székesfehérvár azonban a közlemény szerint reális eséllyel indul a szavazáson. Korábban (2014-ben) a Fradi és a Debrecen stadionja is szerepelt a szavazáson, utóbbi a szakmai zsűri véleménye alapján a negyedik helyen végzett.

A közönség és a szakma is ad egy-egy díjat

Az Év Stadionja valójában két díjat takar: az egyiket közönségszavazás eredményeként adják át. Az interneten (itt) lehet leadni a szavazatot, mindenkinek azt az 5 stadiont kell megjelölnie, amelyeket a legjobbnak gondol a 27 jelölt közül (5 csillag a legjobbnak, 4 a másodiknak, és így tovább). A szervezők szerint minden évben több tízezer szavazatot adnak le a felületen - ezt az is segítheti, hogy semmilyen regisztrációra nincs szükség, de még egy mailcímet sem kell megadni.

A másik díjat egy építészekből álló szakmai zsűri ítéli oda (ebben szerzett korábban negyedik helyezést a debreceni stadion). A bizottság három tagú, a közlemény szerint mindannyian komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a stadiontervezés terén, akik az elmúlt években legalább egy stadion átadásánál közreműködtek. Idén a brit Robert Kennedy, az olasz Gino Zavanella és a paraguay-i Alfredo Angulo Quevedo alkotja a zsűrit, korábban a magyar Bordás Péter is tagja volt a bizottságnak.

Ennyi pénzért már igazán járhatna valami díj

A székesfehérvári stadiont a Strabag-MML, a Strabag Építő valamint a Belfry PE Kft. triója építette. A szerződést 12,6 milliárd forintra kötötte meg velük az önkormányzat, ezt azonban menet közben többször is módosítani kellett, így az összeg is növekedett.

A régi stadion - eredetileg megtartandó, felújítandó - főépületének statikai problémájára például menet közben derült fény, az épületrészt végül elbontották, ami önmagában 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást jelentett. A Mol Vidi FC stadionja végül 13,98 milliárd forintból épült fel; a csapat tulajdonosa az önkormányzattól bérli a létesítményt, ahogy arról az Mfor.hu beszámolt.

A diósgyőri stadion is szépen drágult a szerződés megkötésétől az átadásig: 9,8 milliárd helyett végül 12,9 milliárd forintba került - igaz, ez a drágulás opcióként már benne volt az eredeti szerződésben, tehát szigorúan véve nem kellett meglepetést okoznia annak, hogy ezt az opciót ki is használták. A stadion kivitelezéséért a Market Építő Zrt. felelt, a költségekbe az állam 4,5 milliárd forinttal szállt be.

Az Év Stadionja díjat kilencedik alkalommal osztják ki, és bár ezen a versenyen a diósgyőri stadion negyedik helye a legjobb magyar eredmény, kapott már díjat magyar projekt: a felcsúti Pancho Aréna 2015-ben bekerült a világ 12 legszebb labdarúgó-stadionja közé a FourFourTwo brit szaklap döntése alapján.

Az is igaz, hogy bőven van miből válogatni, ha új stadiont akar valaki díjazni Magyarországon: a focink ugyan csapnivaló, de a létesítményekre egy tavaly tavaszi összesítés alapján 350 milliárd forintot költöttek 2010 óta az Orbán-kormányok. Ha ebből levesszük az új Puskás-stadion 200 milliárdos költségét, még akkor is szép summa marad, főleg ha a meccsre látogató szurkolókra osztjuk le a költségeket - az Mfor.hu korábbi számításai szerint így egy meccseket látogató fociszurkolóra átlagosan 5 millió forintot költ a kormány azzal, hogy szinte számolatlanul építi a stadionokat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
Vállalat Kiderült, hogy áll a keleti nyitás: szinte biztosan nem úgy, ahogy tervezték
Imre Lőrinc | 2026. április 3. 10:24
Az export kiemelkedően fontos kulcságazatunk, Magyarország 2024-ben a 34. helyen állt a termékkivitelt mérő globális ranglistán – derült ki a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Gazdaságelemzési Központjának konferenciáján. Az exportunk több mint 70 százalékát az Európai Unió államaival bonyolítjuk le, és bár a térségen kívüli országok szerepe is nő, a keleti nyitás politikája mintha nem a várt ütemben hozná az eredményeket.
Vállalat Kilőttek a BMW eladásai Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:22
BMW Group Magyarország 24,5 százalékkal növelte a BMW márka eladásait 2026 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest; január és március között 1870 új BMW talált gazdára Magyarországon, amellyel a bajor márka őrzi vezető pozícióját a hazai prémium szegmensben – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.
Vállalat Zuhannak a Tesla-eladások az amerikai adójóváírás megszűnése miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 17:34
Közben meglódultak a kínai eladások. 
Vállalat Három nagy légitársaság csap össze a portugál légitársaságért
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 15:31
Az érdeklődők között van a Deutsche Lufthansa, az IAG és most már az Air France-KLM is. 
Vállalat Erős évet zárt az AKKO Invest, de egy tétel lenyomta a profitot
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 13:37
Újabb rekordévet tudhatnak maguk mögött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG