4p
A Gazprom értesítette a Naftogazt, hogy megkezdte a gázszállítási szerződés felbontását.

A Gazprom hivatalosan is értesítette az ukrán Naftogazt, hogy a stockholmi döntőbíróságon megkezdte a gáztranzit-szerződések felbontását. Orosz sajtóforrások szerint az eljárás akár egy évig is elhúzódhat. A stockholmi döntőbíróság február 28-án arra kötelezte a Gazpromot, hogy fizessen 2,56 milliárd dollárt a Naftogaznak, amiért alulteljesítette a szerződésben vállalt tranzitszállításokat. Az orosz állami gázipari vállalat vezetője elmondta: a Gazprom nem ért egyet az ítélettel, és a törvénnyel összhangban álló eszközökkel megvédi jogait.

Oroszország és Ukrajna 2009-ben két, 10-10 évre szóló szerződést kötött, egyet az Ukrajnába, egyet pedig az Ukrajnán keresztüli gázszállításra. Az első alapján Ukrajna 2009-ben 40 milliárd köbméter, 2010-től pedig évi 52 milliárd köbméter gázt kapott volna. A Naftogaz 2012-től nem vette ki a vezetékből a szerződésben foglalt mennyiséget, 2015-től pedig Kijev egyáltalán nem vásárol orosz gázt, a szükséges mennyiséget fordított európai szállításból szerezte be.

Fizetnie kell az oroszoknak? Rengeteg pénzt követelnek tőlük

Az ukránok kárpótlást szeretnének az oroszoktól, nem sok esélyt látunk rá. További részletek >>>

Az ukrajnai politikai fordulat és a Krím orosz elcsatolása után azonban Gazprom és a Naftogaz kölcsönösen beperelte egymást 2014-ben. Ukrajna a gázár csökkentését és a különbözet visszatérítését követelte visszamenőlegesen, valamint a "vedd és vidd" formula feltételeinek megváltoztatását. Oroszország ezzel szemben a már leszállított gázért, valamint a 2012 óta fel nem használt keretért járó fizetséget próbálta meg behajtani.

Más rendezze Ukrajna gazdasági problémáit?

A stockholmi döntőbíróság tavaly decemberben 2 milliárd dollár kifizetésére kötelezte a Naftogazt a 2014-ben és 2015-ben leszállított gázmennyiségért, valamint 52-ről 5 milliárd köbméterre csökkentette az éves gázszállítás mennyiségét. A bíróság elvetette a túlfizetési kereset nagy részét, az árat csak a 2014 második negyedévi szállításokkal kapcsolatban csökkentette, ezer köbméterenként 485-ről 352 dollárra. Sajtóértesülések szerint a Naftogaz arra számított, hogy a visszamenőleges árváltoztatást 2011 májusától sikerül elérnie.

A Naftogaz 17 milliárd dollárt követelt a Gazpromtól amiatt, hogy az orosz vállalat nem teljesítette a szerződésben foglalt tranzitszállítást, valamint igényelte a orosz gáz ukrajnai feltételeinek és tranzittarifájának felülvizsgálatát. A bíróság döntése alapján végül a Gazpromnak 4,7 milliárd dolláros utófizetéssel kárpótolja a Naftogazt – ez az összeg azonban csaknem 2,6 milliárdra csökkent a keresztkövetelés kielégítése után).

A Gazprom nyilatkozata szerint a bíróság elutasította a Naftogaznak azt az igényét, hogy emeljék a tranzittarifát, és a szállítási szerződést az ukrán törvényeknek megfelelően módosítsák. Az orosz állami gázipari vállalat vezetője elmondta: a bírák a döntést az ukrán gazdaság állapotának erős romlásával indokolták, mi azonban határozottan ellenezzük, a mi számlánkra rendezzék Ukrajna gazdasági problémáit. Ilyen helyzetben a Gazprom számára a szerződések hatályának fenntartása gazdasági szempontból nem célszerű és nem kifizetődő – tette hozzá. Alekszej Miller.

Elvágták magukat az ukránok: búcsút inthetnek az orosz gáznak?

Decemberben a stockholmi döntőbíróság az ukránok javára döntött az orosz-ukrán gázvitában, a döntés értelmében Oroszországnak rengeteg pénzt és gázt kellene szolgáltatnia Ukrajnának. A Gazprom már csökkentette a nyomást az Ukrajnán keresztül futó vezetékekben, most arra készülnek, hogy teljesen szerződést bontanak velük. De hogyan hat ez majd Európára? Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG