6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Komoly csődhullám elé néz a hazai vendéglátószektor, hiszen az itt dolgozó vállalkozások a tartalékaik végén járnak, és a kormányzat részéről sem látnak semmiféle hajlandóságot arra, hogy segítséget kapjanak. Nyitott kérdés még, mi lesz az esküvőkkel.

A cikk eredetileg laptársunk, a Piac & Profit oldalán jelent meg.

Múlt hét szerdán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a vírus második hulláma miatt 23 órakor a szórakozóhelyeknek be kell zárniuk. A pénteken megjelent kormányrendelet azonban bővítette ezt a kört és a szórakozóhelyek mellett minden vendéglátóegységre érvényessé tették ezt a korlátozást, ami most hétfőtől lépett életbe. A jelenlegi szigorítás annyiban jelent könnyebbséget a vendéglátóhelyeknek és szórakozóhelyeknek a tavaszi korlátozásokkal ellentétben, most nem kell teljesen bezárniuk, hanem estig nyitva maradhatnak.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy ez mekkora veszteséget okoz majd a szórakozóhelyeket működtető vállalkozóknak, de az biztos, hogy – ha kisebbet is, mint a tavaszi – ez a korlátozás egy újabb csapást jelent az amúgy is romokban heverő szektornak – írta laptársunk, az Mfor.hu.

Megkerestük a vendéglátóhelyeket, éttermeket képviselő Magyar Vendéglátók Ipartestületét (MVI), ők miként látják a mostani helyzetet.

„A 11 óra utáni zárás nem érte meglepetésként a szektort. Elfogadható lépés volt, hiszen egyértelműen a bulizó helyeket akarták bezárni. A koronavírus-járvány nagyarányú terjedésének gócpontjainak is inkább ezek a bulihelyek számítanak. Az éttermeknél a mostani döntés kevésbé játszik szerepet, hiszen este 10-11 órára már befejeződik a vacsoraidő” – nyilatkozta a Piac és Profitnak Kovács László, az MVI elnöke.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke

Hány óra van? A koronavírusnak mindegy

A vendéglátás markáns részének a forgalmát tehát nem befolyásolja a 23 óra utáni zárás. Nem így az esküvőknél, ahol komoly hatása van, ha még éjfél előtt le kell lőni a bulit. Kovács László szerint ezzel a lépéssel a már padlón lévő vendéglátásnak a vírus újabb hulláma egy utolsó „tőrdöfést” adott.

„A vírus nem ismeri az órát. Ha megjelenik egy esküvőn, mert egy fertőzött vendég vesz rajta részt, akkor ő délután 4 és este 11 között is fertőz” – magyarázza a szigorítás értelmetlenségét az MVI elnöke, egyúttal hozzátette: péntek óta várnak arra, hogy az Operatív Törzs válaszoljon a kérdéseikre, miszerint az esküvőkre is vonatkozik-e a kötelező, 23 óra utáni zárás.

Másrészt arra is várják a választ, hogy a vendéglátóegységek konyhájában dolgozó szakács is kötelezően szájmaszkban dolgozzon, ahol a tűzhely mellett 50-60 fokban maszkban dolgozni szinte elviselhetetlen. Egyébként minden munkahelyen legyen kötelező a testhőmérséklet ellenőrzés munkakezdéskor.

„A kormányzat részéről eddig semmiféle támogatási szándék nem nyilvánult meg. A többi szakmai szervezettel karöltve a kéréseinkre nem kapunk választ. Azt kértük, hogy legalább a járulékkedvezmény határidejét hosszabbítsák meg jövő tavaszig, és a munkahelymegtartó támogatást is folytassák, de eddig nincs rá pozitív válasz. A szállodaépítési programra szánt több százmilliárd forint egy részét szerencsésebb lenne átcsoportosítani munkahelymegtartásra” – mondja.

Azok is bajba kerülhetnek, akiknek nem kellett volna

Az ipartestület elnöke úgy látja, csődhullám fog elindulni a szektorban, és még olyan vállalkozásokat is el fog sodorni, akiknek nem is volt okuk rá, hogy féljenek. Ugyanis azok a cégek, akik az év első nyolc hónapját úgy vészelték át, hogy márciustól júniusig nem működtek – de megtartották az alkalmazottaikat –, ezek mára kifogytak a tartalékaikból. Továbbá nincs is értelme tovább finanszírozni saját zsebből azokat a dolgozókat, akiket bizonytalan, mikor fognak tudni újra alkalmazni. Ide tartoznak nemcsak a szállodák, de a catering szolgáltatást végző cégek is.

„Kivégezték az őszünket. Volt két reménykeltő hónap, a július és az augusztus, de ahogyan augusztus végén bejelentették az utazási korlátozásokat, az emberek sokkot kaptak, és már másnap sorra mondtak le nagyobb családi rendezvényeket, esküvőket. A céges rendezvényeket is sorban visszamondták, kiüresedett már a szeptember második fele, és kiüresedett az október, november is. Ha a szektornak nem lesz se ősze, se tele, akkor nem lesz tartaléka arra a vállalkozásoknak, hogy jövő év májusáig kihúzzák" – véli Kovács László.

A hazai vendéglátásnak a néhány nyári hónap persze kevés volt, hogy talpra álljon, arra volt elég, hogy életben tudjon maradni. Még azok a nagyon jól menő vidéki éttermek is, amelyek 2-2,5 hónapot kénytelenek voltak zárva maradni, nagyon nehezen heverik ki ezt a leállást. Mindezek ellenére a vidéki vendéglátásban valamivel jobb a helyzet, túlélőbbnek bizonyulnak, mint a fővárosiak.

Most rosszabb fővárosi vendéglősnek lenni

Az MVI elnöke leszögezte: a budapesti vendéglátósok egyértelműen nehezebb helyzetben vannak, mint vidéki társaik. Jelen pillanatban azok az éttermek mennek még, amelyeknél van hazai, saját vendégkör. Ilyenek például Budapest külső kerületeiben működő, jó nevű vendéglők, de ez már nehezebben mondható el a belvárosi, a bulinegyed környékén lévő helyekről. Közülük nagyon sok, amely bezárt még márciusban, azóta sem nyitott ki.

„Nagyon sok komoly, tradicionális étterem is összeomlott. A nyilvánosság előtt még nem világos, ezek a vendéglátóhelyek már csődbe mentek vagy még a túlélésért küzdenek, de nagyon félő, ezeknek a nagy része még maga sem tudja mikor, de tönkre fog menni. Nem fogják kibírni, mert nincs már tőkéjük túlélni" – teszi hozzá Kovács László.

5 pontos javaslatcsomag a BKIK-tól

Közben kedden levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, amelyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. Egyben egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljuttatott a fővárosnak. Erről itt olvashat bővebben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG