2p
A sztrájkok miatt lett veszteséges az Air France-KLM francia-holland légitársasági csoport az első félévben. Hivatalos közlések szerint a munkabeszüntetések több mint 335 millió euróba, átszámítva több mint 100 milliárd forintba kerültek a cégnek.

Az utasforgalom ugyanakkor 2,8 százalékkal, 48,4 millióra nőtt annak ellenére, hogy a munkabeszüntetés miatt 2,5 százalékkal csökkent a kapacitás. Az árbevétel kis mértékben, 0,8 százalékkal haladta meg a 2017 első félévit, és 12,4 milliárd eurót tett ki.

Csak az Air France 12 napos munkabeszüntetése 335 millió eurójába került a légitársasági csoportnak. Az üzemelésből származó eredmény ezért 58,8 százalékkal zuhant, de még így is 228 milliós nyereséget mutatott. Az adózott eredmény a tavalyi 451 milliós nyereség után idén 158 millió eurós veszteség lett.

Az Air France, a KLM, illetve a Hop! regionális cégek, mint hálózatos légitársaságok 150 milliós nyereséget termeltek üzemi szinten, 321 millió euróval kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor, a diszkont Transavia pedig a 2017 első félévi 20 milliós veszteség után idén már 3 milliós nyereséget ért el üzemi szinten.

A Ryanairnél is sztrájkoltak

Károkat okoznak a sorozatos sztrájkok a Ryanairnek is. Az ír fapados a múlt héten jelentette be, hogy a munkabeszüntetések miatt csökkenti a dublini bázissal rendelkező flottáját, és a lengyel charter leányvállalatához helyezi át az így felszabaduló gépeket. Emiatt több mint száz pilóta- és kétszáz utaskísérő-állás fog megszűnni.

Igaz, a Ryanair egyelőre még vastagon nyereséges: 319 millió euró adózott profitot ért el a június végével záródott negyedévben. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de  még így is felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót. Az előrejelzések szerint az éves nyereség 1,25-1,35 milliárd euró lehet. A tavalyi üzleti évben 1,45 milliárd euró profitot termelt a cég.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG