9p
Megint nem volt öttalálatos és dúl a lottóláz. Vajon manipulálják a lottószámokat? Külföldön előfordult már. De olyan is volt, hogy teljesen legálisan tutira tudtak menni, csak ötmillió szelvényt kellett venni hozzá. Mutatjuk a példákat.

Péntek van, 2013, 13-a, e cikkünk 13 óra 13 perc 13 másodpercre időzítettük. Ezen a héten 2,888 milliárd forintra emelkedett az ötöslottó főnyereménye, így folytatódik az országban a lottóláz. Ilyenkor felélénkülnek a tippadók, a mindent jobban tudók, a kétkedők és az összeesküvéselmélet-hívők.

Az egyik kérdés, ami sokszor előkerül: lehet-e manipulálni a lottót? Amint látni fogjuk, lehetni biztosan lehet, legalábbis külföldön több példa volt már rá. Hogy érdemes-e – hiszen a legnagyobb nyertes mindenképp a szervező és az állam – , és csinálják-e, az más kérdés. Íme a külföldi példák. (Nagyrészt a Business Insider, a Black Belt Review és a Business Pundit listái alapján.)

1. A nagy kubai lottóbotrány (1914)

Puerto Rico-n, Dél-Floridában és a Nyugat-Indiákon terjesztették azokat a hamis lottószelvényeket, amelyeket a kubai állami lottó egyes vezetői állíttattak elő. Az ügyben a parlamenti botrány nyomán a kubai elnöknek is közbe kellett lépnie. A szelvényeket havonta háromszor nyomtatták nagy mennyiségben.

A korabeli New York Times-újsághír szerint a tettesek gyakorlatilag egy magánlottót működtettek a környező szigetországokban, amely a kubai lottó számhúzása alapján fizetett díjakat, de jóval kevesebbet. A fődíj például 100 ezer dollár helyett csak 40 ezer volt. (Ez a kettős játék a modern internetes korban eléggé nehezen képzelhető el.) A tettesek viszont állítólag havi 600 ezer dollárt kaszáltak – ebből is látszik, hogy a szerencsejátékon mindig a szervezők nyernek igazán.

2. A 6-6-6-os botrány (1980)

Pennsylvania városában, az USA-ban egy televíziós lottójáték miatt ítélt el a bíróság többeket. A játékban három számot kellett eltalálni, az elkövetők pedig a New York Times szerint a kihúzandó golyóként szolgáló pingponglabdák súlyát manipulálták. Úgy, hogy a rendszer a négyes és a hatos golyókat hozza ki nyertesnek, a csalók pedig ezek kombinációit játszották meg. A trükk túl jól sikerülhetett, gyanús lehetett a három darab hatos nyertes szám és a rekordnagyságú, 3,2 millió dolláros kifizetés is. Úgy sikerült bizonyítani, hogy ketten vádalkut kötöttek.

3. Legálisan csapolták meg a lottót Ausztráliában (1992-ben)

A Virginia Lottery nevű játéknál talán annak kiforratlanságát használták ki 1992-ben Ausztráliában. A jackpot már 27 millió dollár volt, ezt hétmillió számkombinációból lehetett eltalálni. Egy befektetői csoport ehhez ötmillió szelvényt vett, darabját egy dollárért, és megnyerték a főnyereményt. A hülyének is megérte...

A wdbj7.com cikke alapján a szervezők, fogcsikorgatva bár, de kifizették a nyereményt, hiszen a csoport nem sértett szabályokat. Azután azonban megváltoztatták a rendszert, korlátozták az egy játékos által és az egy lottózóban feladható szelvények számát, sőt kikötötték, hogy csak kézzel kitöltött szelvényeket fogadnak el.

4. Kampányfinanszírozás lottócsalásból – Dominika, 1998

„Halálos csapás, katasztrófa az egész üzletágnak” - idézett a New York Times egy szakembert a dominikai lottóbotrány kapcsán. Az ország a szerencsejátékok Mekkája, a kakasviadaltól a baseball-fogadásokon át, de a lottó volt a nagy kedvenc. Mint kiderült, vagy tíz éven keresztül manipulálták a nyerő számokat a szervezők, mintegy hétmillió dollárt téve zsebre. A pénzek egy része ráadásul politikai kampányfinanszírozási célokat szolgált.

5. Kanada: 247 gyanús eset (2007)

Ontarióban, Kanadában a szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy nagyon megnőtt a nagy értékű nyeremények száma. Összesen 247 gyanús esetet találtak, 50 ezer és 12,7 millió dollár közötti nyereményekkel 1999 és 2007 között. A lottótársaság két elnökhelyettese például negyed-negyed millió dollárt nyert, de az összes kár több tízmillió dollár is lehetett.

6. Óvakodj a bekötött szemű gyermektől (1999)

Olaszországban 1999-ben Milánóból kiindulva több nagyvárosra kiterjedő rendőrségi vizsgálat és sorozatos letartóztatások kísérték a lottóbotrányt, az egész sorsolóbizottságot leültették. A rendszer úgy működött, hogy a számokat bekötött szemű gyermekek húzták ki, akikre senki sem gyanakodott. Csakhogy a régi, karcos golyók közé új, sima golyókat csempésztek, ami messziről nem látszott.

A gyermekeket pedig megtanították, hogyan kell a jó golyókat tapintással kiválasztani. Más forrás szerint viszont olyan fényezésű, politúrozású golyókat használtak, amelyeket a kendő mögül is meg lehetett látni, időnként pedig vagy hűtötték vagy hevítették a golyókat. A gyerekek pénzt és játékokat kaptak cserébe. A csalás legalább négy éven keresztül folyt, a bandát az egyikük felesége dobta fel.

7. Lottócsalásért életfogytiglant (2005)

Kínában másutt szokatlanul kemény büntetést, életfogytiglant kapott az a lottóárus, aki biztonsági rést fedezett fel a játékhoz tartozó szoftverben. Ez lehetővé tette, hogy öt perccel a lottóhúzás után még szelvényt adhasson be a rendszerbe. Közel négymillió dollárnak megfelelő jüant keresett vele, de elkapták és lecsukták. Lehet, hogy az volt a hiba, hogy barátokat és szomszédokat is bevont a csalásba. Lehet, hogy az, hogy mohó volt és háromszor egymás után megjátszotta a főnyereményt. (A folytatás linkje a videó után.)---- Amikor nem a lottót, hanem a kisembereket fosztogatják ----

8. Szelvénylopás észak-amerikai módra

Egyszer itt, máskor ott... ahogy a Wikipedia írja, sok esetben az amerikai rendszer szerint a lottók árusítóihoz, például egy benzinkúthoz vagy kisboltba kell visszavinniük arrafelé az embereknek a szelvényeiket, hogy megtudják, nyertek-e. Ilyenkor több esetben is előfordult, hogy az árus azt mondta. „nem nyert, dobja csak ki”, vagy gyorsan kicserélte a szelvényt.

(Fotó: Szerencsejáték Zrt.)

Ez utóbbi történt a Niagaránál az USA-ban egy héttagú építőmunkás-társasággal, valami hasonló Ontarióban, Kanadában, egy idősebb hölggyel, mindkét esetben sok millió dollár volt a tét. Mindkettőt kivizsgálták és az eredeti tulajdonosok végül sok éves pereskedés megkapták jussukat, de az idős hölgy ezt már nem érhette meg, az ítélethirdetés előtt meghalt.

9. Elévülési idő után mindent szabad? (2006, vagy 2012)

Így lehet Amerikában lopott lottót legalizálni? A Lotterypost.com sztorija szerint 2013 áprilisában egy bíróság úgy döntött, hogy elévült egy testvérpár lottólopási ügye. A fivérek ugyanis egy syracuse-i (New York állam) boltban dolgoztak 2006-ban, amikor behozott valaki egy ötmillió dollárt érő lottószelvényt. Azt mondták neki, hogy nyert ötezer dollárt, kifizettek négyezret a szelvény ellenében és eltettek egy ezrest jutalékként.

Ezután vártak – több mint öt évet, az elévülési idő utánig. Majd 2012 március elsején besétáltak, és kérték a nyereményüket. A bíró megállapította ugyan, hogy az elévülési idő már letelt, de még vitatott, hogy a bűncselekmény nem 2012. márciusában történt-e tulajdonképpen, és hogy ily módon vissza lehet-e élni a törvénnyel. A pernek még nincs vége.

10. Holland, spanyol vagy jamaikai lottócsalások

A nagy rendszer helyett a sok kis ember kifosztása is szokásos. „Gratulálunk, Ön nyert!” - általában így kezdődnek a csalók levelei, majd valahogy így folytatódnak: „fizesse be nekünk a nyeremény tíz százalékát, és utalják a pénzt”. Ősrégi módszer, Floridában állítólag több tízezer nyugdíjast paliztak be a „jamaikai lottónyeremény” ígéretével. Nálunk is volt már egy holland, majd egy spanyol lottóbotrány. Valahogy mindig akadnak, akik felülnek a csalóknak. Ez persze nem lottó, csak állottó.

(Korábban tudósítottunk: Itt, itt és itt.)

11. Matematikusok fosztottak ki egy amerikai lottót (2011)

Matematikusokból, programozókból és egyetemi kutatókból álló csoport tarolta le az amerikai Massachusetts állam egyik lottójátékát, a Cash Winfallt. Olyan kiskaput találtak a játékszabályokban, amely annál biztosabb nyeréssel kecsegtette őket, minél több szelvényt töltenek ki – írta az Index.hu és más lapok 2011-ben. A dolog legálisnak bizonyult, a hármas pontban említett ausztrál esethez nagyon hasonlít.

Biztosra mentek, és több mint félmillió dollárt elköltve 300 ezer szelvényt töltöttek ki. Közel egymillió dollárnyi nyertes szelvényt váltottak be, egyenként 800 és 24 ezer dollár között mozgó értékben – írták.

12. Nyerő kombináció, amely nem nyer

A Wikipedia a lottóvisszaélések között tartja nyilván a nyerő, az esélyeket növelő számkombinációk árusítását is. Nem véletlenül, ugyanis bármely öt szám ugyanazon eséllyel indul hétről hétre az ötöslottónál, mint a többi, nincs olyan kombináció, amelynek az esélye jobb lenne. Az 1, 2, 3, 4, 5 ugyanúgy esélyes, mint a 7, 34, 21, 55, 11. Matematikailag teljesen mindegy, mit játszunk meg.

A nyerő kombinációk árusai általában kihasználják azt, hogy az emberek nagy részének fogalma sincs a valószínűségszámításról és a véletlenszám-generálásról. Sok helyütt tiltott is az ilyen kombinációk árusítása. A nyerési esélyt sohasem, de a nyeremény várható értékét egyetlen módon mégis lehet kicsit növelni, lásd a következő pontban.

13. A mi tippünk: népszerűtlen számokat kell megjátszani

„A játékosok azonban különböző szisztémák szerint határozzák meg tippjeiket: vannak népszerű és népszerűtlen számok. Vannak sokak által játszott kombinációk, és ugyanakkor vannak egyáltalán nem megjátszott kombinációk, és ezek vannak többen. Ha a népszerű kombinációtípus egyikét húzzák ki, sokan nyernek, de keveset. Mivel minden kombináció azonos eséllyel nyer, célszerű a népszerűtlenek közül játszani. Így ugyanakkora eséllyel többet nyerünk, azaz a nyeremény várható értéke növekszik” – írta az IPM 2011-ben.

A leírtakat matematikai számításokkal igazolták, sok év magyarországi adatait kielemezve. Ezzel tehát a nyerés esélye nem nő semmit sem, de az egy nyerésre jutó összeg jelentősen javul. De nem eléggé. A cikk szerzője szerint ezzel meg lehet duplázni ugyan a nyeremény várható értékét, de ez még mindig kisebb lesz, mint a szelvények ára (nagy átlagban).

Kedves lottónyertes, szeretnéd tudni, mit kell tenned, hogyha nyersz? Először is mélyen titkold el! Azután... (Korábbi cikkünk itt olvasható>>>.)

+1 Összeesküvés-elmélet:
hangulatjavító intézkedés az ötös?

Lottóötösökkel manipulálják a közvéleményt a kormányok – számol be az egyik összeesküvés-elméletről a Mária blog. Zűrös években a cikk szerint több az ötös találat, ami egyébként novemberben és januárban a legsanszosabb. A második Orbán-kormány alatt az ötösökre eddig már összesen háromszor annyit fizettek időarányosan, mint az első ciklusuk alatt. Hangulatjavító intézkedés lett a lottósorsolás? - teszik fel a kérdést.

Ötöslottó-rekordok (Forrás: Szerencsejáték Zrt.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
PR | 2026. április 29. 17:17
A szervezetben zajló krónikus gyulladások ritkán okoznak látványos tüneteket, inkább lassan, észrevétlenül rontják a teljesítményt, a koncentrációt és a vitalitást. A természet egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentője, a kurkuma, ma már tudományosan igazolt megoldást kínál ezek mérséklésére – feltéve, ha ismerjük a hatékonyság mögötti technológiai feltételeket.
Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG