1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Három napba telt, de "kiderítettük", kik azok, akik eddig ingyenesen utazhattak a BKV járművein, de vasárnaptól már nem érvényes "U" jelű igazolványuk. A társaságnak már nincs pénze ingyen fuvarozni nyugdíjas dolgozóit és a rokonokat.

A társaság február 27-i közleményében közölte, hogy a sajtóban megjelent aggályok ellenére a kollektív szerződés lejárta, azaz március 4. után az igazgatóság döntése értelmében továbbra is ingyenesen utazhatnak a BKV járművein a cég dolgozói az "U" jelű utazási igazolvánnyal.

Azt írták: a BKV Zrt. finanszírozási helyzetére tekintettel azonban a családtagok - és egyéb, a dolgozókon túl ingyenes utazásra jogosultak - utazási igazolványait nem hosszabbítják meg, hanem a korábbi, február végi érvényességi idő tolódik ki március 3-án 24 óráig. Számukra március 4-én üzemkezdettől az ingyenes utazás lehetősége megszűnik.

Hogy az információszolgáltatást pontosítsuk, a BKV sajtóosztályán érdeklődtünk arról, pontosan kiket is értenek az "egyéb, a dolgozókon túl ingyenes utazásra jogosultak" alatt. A sajtónak adandó válaszok bonyolult jóváhagyási rendszere miatt három napba és némi telefonálgatásba került, de végül csak megkaptuk a választ. Így bár a hír már háromnapos, végül mégis tudunk némi plusz információval szolgálni olvasóinknak.

A nehéz helyzetbe került cég finanszírozásának támogatására időről-időre új elképzelések születnek. A legújabb szerint a hazai munkáltatóknak júliustól kötelező lenne minden munkavállalónak a munkába járásra utazási költségtérítést fizetnie a helyi és helyközi utazásra egyaránt. A munkáltatói érdekképviseleti szervek természetesen háborognak, mondván: nincs pénzük kötelező jelleggel jegyet, bérletet venni a dolgozóknak - részletek >>

Eszerint "a jövőben nem jogosultak ingyenes utazásra a munkavállalók családtagjai, a nyugdíjasok, a nyugdíjasok családtagjai és a munkabalesetben elhunyt dolgozók özvegyei. Számukra az Utazási igazolványok érvényessége 2012. március 3-án 24.00 órakor megszűnik. Az “U” jelű Utazási igazolványok továbbra is érvényesek a munkaszerződéssel rendelkezők (munkavállalók és besegítő járművezetők) és a szakmunkástanulók számára. "

Elsőre meghökkentünk, hogy a BKV csendben megvonta a 65 év felüliek ingyenes utazási jogosultságát (rövidre zárva a nyugdíjasok ingyenes utazási jogának csúcsidőszakban történő korlátozásáról szóló VEKE-ötlet körüli vitát), de némi pontosítás után kiderült, hogy a nyugdíjasok alatt a nyugdíjas BKV-dolgozók értendőek, akik így vasárnaptól 65 éves korukig fizetni kénytelenek a szolgáltatásért.

Összesítve tehát a változás az aktív BKV-dolgozók családtagjait, a BKV-tól nyugdíjba vonultakat és családtagjaikat, valamint azokat érinti, akiknek BKV-alkalmazott házastársa munkahelyén szenvedett halálos balesetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
Vásárló Örülhetnek az érintettek? Erről az áfacsökkentésről döntenek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 13:33
A nyár közepén a kérdés nem tűnik aktuálisnak, viszont a hidegebb hónapokra fontos felkészülés. 
Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG