4p
Egyre nagyobb területen termesztik a spárgát Magyarországon, ami a hazai fogyasztók körében is egyre kedveltebb annak ellenére, hogy a termés 90 százalékát exportálják. Sokan a fehérre esküsznek, mások a zöldet kedvelik jobban - az azonban biztos, hogy nagyon egészséges, rengeteg jó tulajdonsága van, ezért érdemes fogyasztani még akkor is, ha van egy kissé kellemetlen mellékhatása.
Spárga-ültetvény Jakabszálláson. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Míg 2012-ben 1449 hektáron, 2016-ban már 1648 hektáron termesztettek spárgát az országban, az utóbbi években nőtt a termés mennyisége is, tavaly már mintegy 6,3 ezer tonna spárga termett - írta a Magyar Hírlap a Magyar Agrárgazdasági Kamara közlése alapján.

Tisztességes jövedelmet hoz

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak elmondta, a spárgát mindig el lehet adni, tisztességes jövedelmet hoz, ezért foglalkoznak vele egyre többen. A fehér spárga fő termőterületei Csongrád, Tolna és Bács-Kiskun megyében találhatóak; ez a változat nem kaphat fényt, ezért fekete fóliával takarják le. A zöld spárga a kötöttebb talajt kedveli és nem fényérzékeny, a Nébih adatai szerint az utóbbi időben főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termesztik nagyobb mennyiségben.

Németországban a magyar fehér és zöld spárga is kedvelt csemege, a termés csaknem 90 százalékát exportálják, a skandináv országokba is jut belőle.

Mi a különbség a zöld és a sárga között?

A két termék nem két faj, hanem ugyanaz a növény: a zöld a zsengébb, a fehér az érettebb spárga, amit nem ért napfény.

Fotó: Valkai Nikoletta / Privátbankár.hu

A Nébih összefoglalója szerint Közép-Európában a fehér spárga a legkedveltebb, lágy, kellemes, enyhén aromás íze miatt. Ennél a változatnál fontos, hogy a spárgát a fej aljától a síp végéig teljesen hámozzuk meg. A fás sípvégeket feltétlenül vágjuk le, különben a rostos, rágós, sok esetben kissé kesernyés rész élvezhetetlenné teszi a belőle készült ételt.

A zöld spárga íze nyersen fogyasztva kissé a zöldborsóra emlékeztet. Nem szükséges teljesen meghámozni, elegendő a szár alsó harmadát megtisztítani, de az igazán zsenge példányoknál még ez is elhagyható. Fontos azonban, hogy a szár alsó – általában kemény és rostos – részét a zöld spárgánál is vágjuk le.

Valamennyi típus legértékesebb része a csúcsa, a spárgafej. Ez a spárga legzsengébb része, ezért elkészítéséhez lényegesen kevesebb főzési, illetve sütési időre van szükség.

Egészséges

A Nébih összefoglalója szerint a tavasszal szezonális spárga számos jó tulajdonsággal bír. A szénhidrát- és zsírtartalma elhanyagolható, annál fontosabb azonban a benne található rostok, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége. Emellett gazdag káliumforrás; foszfor, kalcium, magnézium, sőt vas is nagy mennyiségben található benne, ugyanakkor nátriumtartalma alacsony.

Mennyibe kerül?

A magyar fehér spárga már április végétől kapható, jellemzően félkilós csomagokban árulják. Ára jelenleg kilónként 900 és 1600 forint között mozog:

Spárgafajták átlagára a budapesti piacokon (Ft/kg)
2016. 18. hét 2017. 18. hét Változás
Fehér 973 1049 +7,81%
Zöld 1267 1175 -7,28%
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet / Privátbankár.hu

Amiről a spárga kapcsán beszélnünk kell: a vizelet

A spárga fogyasztásának vagy egy meghökkentő mellékhatása: fogyasztása után egy kénvegyület, a metil-merkaptán lebontása miatt lesz szagos a vizelet. Ennél már csak az meghökkentőbb, hogy  nem mindenkiben van meg a merkaptán lebontásához szükséges enzim génje - derül ki a webbeteg.hu összefoglalójából. Így nem mindenkinek lesz szagos a vizelete, és nem is mindenki érzi a szagát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG