3p
A héten kirobbant Volkswagen botrány könnyen lehet, hogy átalakítja az autóipart.

Elavult

Elon Musk és a Tesla megjelenéséig az autóipar már régóta egy helyben toporgott. A belsőégésű motorból 100 év alatt kihozták amit lehet: fogyasztáscsökkenés, nagy teljesítmény, környezetvédelem, illetve ezek kombinációja. De csodát nem lehet tenni, miután ez a módszer a fizika megerőszakolása: egy minden irányba ható erőt (a hőtágulást) lineáris irányba kényszerítjük, majd azt körmozgássá alakítjuk. Igen kevéssé hatékony módszer, és esély sincs a tökéletes égés elérésére. Pontosabban ha ezt közelítenénk, gyengén menne az autó. Ez volt most is a gond, ezért csalt a Volkswagen.

Még fejleszteni kell

Az elektromos autó remek megoldás lenne, hisz eleve körmozgást generál az elektromos motor, és semmit nem bocsát ki: sem káros anyagokat, sem port, sem széndioxidot. Csak azért nem kaptunk még rá a használatára, mert gyakran kell tölteni, és az sokáig tart. Ebből az utóbbi könnyen megoldható lenne: ha kiépülnének  megfelelő töltőhálózatok, cserélni lehetne az akkut, a töltéssel maga a töltőállomás bíbelődne. Maradt tehát egy probléma: a rövid menetteljesítmény.

Ezen még egy kicsit fejleszteni kell Elon Musknak és a többi lelkes úttörőnek, már ha a tudomány lehetővé teszi. Ha lehetne 4-500 kilométert menni a villanyjárművel töltés nélkül, és a gyártók annyiért kezdenék adni, mint a belsőégésű motorosokat – nos akkor azonnal megindulna az átállás. Ráadásul az elektromos autó egy sokkal egyszerűbb szerkezet, ezért elvileg olcsóbban is gyártható, és kevéssé szervizigényes.

Kérdés, hogy most ez a botrány felgyorsítja-e a folyamatot. Igazából úgy lehetne pozitív hatás, ha a nagy autógyárak, mintegy előremenekülés gyanánt, belefognának a fejlesztésbe. Ezt persze Elon Musk is megpróbálja megtenni, de egyelőre nem ért el áttörést, csak luxusautókat gyárt olyan vevőknek, akik három belsőégésű autó mellé megveszik azt negyediknek, ebből pedig nehéz nagy felfutást, nagy bevételt, így nagy kutatási kapacitást kiépíteni.

Pofon a dízelnek

Lehet azonban a dolognak egy kisebb, de a környezetvédelem szempontjából igen lényeges hatása. A belsőégésű motorokból alapvetően kétféle van, és a személyautók esetében tökéletesen megfelel a sokkal környezetbarátabb benzines. Környezetvédelmi szempontból a dízel fennmaradása már eddig is indokolatlan volt, pont ezért hoztak szigorú szabályokat, és most ezeket játszották ki. Könnyen lehet, hogy most befellegzik a dízel személyautóknak, hisz nem lehet őket úgy környezetbaráttá tenni, hogy a vevő által elvárt vezetési élményt nyújtsák.

Kérdés, hogyan reagálnak most a hatóságok, és hogy az autógyárak. Utóbbiak szempontjából valószínűleg eleve ésszerű most a gyártást eltolni a benzinüzemű irányába, nem megvárva azt, amíg a dízeleknél a végsőkig történő szigorítások bekövetkeznek. Ráadásul a fogyasztók bizalma is megcsappanhat a dízelben, hisz most egy darabig szinte szitokszóvá fog válni, és egyet fog jelenteni a környezetszennyezéssel.

Ki hozza meg az áttörést?

Befektetési szempontból mindenesetre annak a cégnek a részvénye lesz a meggazdagodás forrása, amelyik először meghozza az áttörést az elektromos autók akkumulátoránál. Ezt most a piac a Teslától várja, és a Google és az Apple is próbálkozik, de a mostani botrány után jó esély van rá, hogy  a túlélni akaró hagyományos autógyártók közül kerül ki a nyertes.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG