A foci már nem pusztán egy sport, hanem kőkemény üzlet -tudjuk, halljuk mindenhol. Meg talán valami más is. Sokan bizonyára nem tudják, de labdarúgó mérkőzés, pontosabban annak eredménye miatt már tört ki „háború” - még akkor is, ha meccs maga csak ürügyet szolgáltatott a vitás helyzet fegyveres megoldására. Ennek ellenére tény, hogy El Salvador és Honduras 1969. július 14 és 19. között fegyveres harcba keveredett a salvadoriak által 3:2-re megnyert focimérkőzés után.
Mert a foci kicsit több annál, hogy pusztán egy szóval „sport” leírhassuk. S, hogy mindetz miért kerül egy gazdasági portál cikkébe? Nos, azért, mert aki jó érzékkel ráérez a sport, kiváltképp a foci embereket egyesítő erejére, az jó eséllyel a gazdasági életben is megállja a helyét.
Ilyen, amikor rajongunk
Ez kell, hogy eszébe jusson annak, aki a Dalmát-tengerparton autózik és szinte minden buszmegállóban a „kirakatcsapat”, a Hajduk Split címérével találkozik. Szorgos kezek pingálták majd' mindenhova a piros-fehér kockákat magában foglaló kék kört, érezhető: mindenhol sajátjuknak tekintik az 1911-ben alapított egyletet. Ez pedig ott is visszaköszön, hogy ezekre a szurkolókra lehet alapozni – meccsnapon legalább százféle poló, ing, zászló és sál sétál a stadion, a Poljud felé.
Mert mérkőzésre megyünk ám, méghozzá Európa Liga meccsre: a Split próbálja ledolgozni egygólos hátrányát a cseh Slovan Liberec ellenében. Azt, hogy komoly érdeklődés lehet a meccs iránt, sejtettük, ezért kezdtük el hetekkel a mérkőzés előtt szervezni jegyeket. Online jegyárusítás nincs – erről tájékoztat bennünket a helyi klub illetékes, s bizony, Ivnát az sem hatja meg, hogy 800 kilométer távolságból bizony, nehéz mit kezdeni azzal az információval, hogy melyik spliti jegyárusító helyen hánytól-hányig lehet jegyet venni. Persze, érthetetlen viselkés okán nem kell ilyen messzire menni: 2014. nyarán a Debrecen-Kispest Honvéd bajnokavató mérkőzésen a frissen átadott Nagyerdei Stadion online jegyárusító endszere még akadozott, a kérésre, hogy a klub tegyen félre néhány jegyet, a DVSC illetékes mélben azt közölte, hogy nekik semmi közük nincs a stadionhoz, keressünk debreceni rokont, aki kilátogat jegyet vásárolni. A 3 napos emilezés vége az lett, hogy már csak a VIP-páholyba maradt zsuga, mi meg itthonról néztük meccset - mégsem akartunk fél havi minimálbért elkölteni egy estén.
Most hasonlóan meg lettünk volna lőve (ha nem jobban), ha nem siet a segítségünkre, az egyébként varázslatos városka, Primosten legnagyobb, nívós tengerparti pihenést kínáló szállodájának, a magyar tulajdonban lévő Adriatic Hotel Zorának vezérigazgatója, Balogh Ákos. Neki már csak 50 kilométert kellett utaznia a jegyekért, amelyek, mint kiderült igen kapósak voltak.
Népünnepély – és komoly bevétel
Klubmeccs, igaz, európai mérkőzés, ráadásul a csoportkör előtti utolsó megmérettetés volt soron, de azért meglepő volt, hogy a mérkőzés előtt 2 (!) órával a stadiontól jó egy kilométerre is már folyamatosan hömpölygő embertömegben akad el az autónk. A fentiek okán azon már meg sem lepődtünk igazán, szinte népünnepély zajlott a Poljud előtt. A stadion előtti tér közepén – amelyhez hasonló méretű hely a Groupama Aréna előtt is kialakításra került – óriási csevapcsicsa-sütöde, a tér szélein sörcsapolók és asztalok. Ezzel tessék összehasonlítani mondjuk pénteken a magyar-román előtti „tökmagotszotyitmeglehetízlelnikóstolni” kempingasztalokat. Arról, hogy a csapat relikviáit árusító sátorhoz csak 5 perces közelharc után lehet odaférni, már írni sem érdemes. A beléptetés rendben zajlik, nincs vénaszkenner, névre szóló jegy, van viszont jó hangulat. Benn, a stadionn belül talán csak a büfék számára lehet panasz, de persze ez is nézőszám függő.
|
| Meccs előtti piknik Splitben |
Merthogy az „egyszerű” EL-meccsre 32024-en váltottak belépőt fizetve érte a 120-160 kunás beugrót. Ehhez a stadion előtti szolgáltatások (sör és kaja 20-20 kuna) és a mezbolt bevételét számolva kijön a matek, miért is olyan szép üzlet ez a foci – ha vannak szurkolók.
Az pedig, nem pusztán annak a kérdése, hogy miként teljesít a csapat. Itthon elvben minden második honpolgár úgy gondolja, hogy „Zöld az Isten”, a Paks ellen ugyanakkor a botlásmentesen menetelő FTC megtekintésére is „csak” 7419-en mentek ki az Üllői útra. A „csak” pedig azért van zárójelben, mert ez bizony kiemelkedően jó nézőszámot jelent – a hazai környezetben.
|
| Még 45 perc a kezdés... |
Tényleg VIP-páholy kell, nem inkább néző?
Manapság persze egyetlen (a továbbra is csak bontásra váró Puskás Stadion kivételével) hazai pálya sem tudna befogadni annyi nézőt, mint a „vidéki” Poljud, amely ugyanakkor nem mai darab – ezt mindennél jobban mutatja, hogy nem futnak rajta körbe VIP-páholyok, amely nélkül ma már – látjuk itthon – egy 3-5 ezres stadion sem épülhet.
A benn lévők hihetetlen hangulatot teremtenek, végig zajlik a buzdítás és nem pusztán a helyi ltrák, a méltán híres Torcida kanyarjából jön a kiáltás... Pedig a meccs bizony szomorúan alakul a helyieknek: a csehek megduplázzák előnyüket az I. félidő közepén, ezzel nagyjából-egészében eldöntve a továbbjutást. De az ember kitart, mert a döntő többség kitart és szórakozik. Mert ekkora tömegben talán már veszteni is jobb...
|
| A Torcida és a szurkolásuk |
„Családi körben”
… mint győzni egy hasonlóan bosszantó hibáktól hemzsegő, langyos magyar bajnokin. Merthogy vasárnap este a Videoton-DVSC mérkőzésbe is belekóstoltunk. A Nemzeti Bajnokság utolsó két kiírásának győztese küzdött, s bár most valóban rossz passzban van mindkét csapat, a 2147 fős nézőszám igen családias hangulatot biztosított. Be lehetett esni a kezdés előtt 10 perccel is a stadion környékére, simán találtunk parkolót 100 méteres körön belül, a jegyvételnél egyből sorra kerültünk, a büfénél sem kellett várni az üdítőre. Egyedül a szünet után megvásárolni kívánt hot-dog esetében kellett kivárni, de az is érthető: a szünetben felköszöntött, bajnokká lett serdülőcsapat tagjai is velünk egy időben akartak vacsorázni.
|
| Videoton-DVSC |
Lehetett sorban állni, mert a meccs mellett a szurkolás sem hozta lázba az embereket. A hazai tábor akkora volt, mint ahányan a cseheket elkísérték Horvátországba – igaz, a debreceni ultrák szektora is volt legalább ekkora. A nézők szórakoztatásáról pedig egy meglehetősen pikírt véleményt formáló, 3-4 percenként felüvöltő szemüveges úr gondoskodott.
Az üzleti szellemet nem lehet a rácson kívül hagyni, az viszont tény, hogy az ereklyeárus pultban csak két unatkozó hölgyet találtunk – igaz ez még akkor is, ha a Videoton szurkolók a hazai átlagnál jobban ellátottnak tűntek póló és sál terén – de 10 szembejövőből 2-3-on látható piros-kék színek aránya köszönő viszonyban sincs a Splitben tapasztaltakkal.
Bár a 91. perc megpattanó labdája meghozta a népünnepélyt a sóstói stadionba, Fehérvárott csak sóhajtani tudtunk: milyen jó lenne, ha legalább a közelébe kerülhetnénk a spliti hangulatnak... és focivilágnak...
A kormánykoalíció nem bukott el.
