4p

A gazdaság minden ágazatát érintik Donald Trump amerikai elnök vámemelései. Csak a bizonytalanság biztos. 

A gazdaság minden ágazatát érintik Donald Trump amerikai elnök vámemelései, mivel olyan bizonytalanságot teremtenek, amelyben sem a vállalatok, sem a fogyasztók nem költik a pénzüket. Mike Johnson, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke a napokban ahhoz hasonlította Donald Trump államfő eddigi gazdaságpolitikai lépéseit, mint amikor egy biliárdpartiban az első lökéssel szétrobbantják a háromszögben felállított golyókat. Szerinte ezt követően kezdődhet a játszma, amiben az így kialakult kaotikus helyzetből egyenként be lehet gurítani a golyókat a lyukakba.

Ezzel csatlakozott ahhoz, ami egyebek mellett Trump kongresszusi beszédéből is kiderült. Eszerint előbb romlani fog a helyzet, mielőtt kialakulna egy új rend, amivel az amerikaiak jobban járnak majd a korábbinál. Egy kétkedő megfigyelő utalhatna ezzel kapcsolatban egy hasonló történetre. Az amerikai hadsereg 2003-ban két hét alatt rommá verte a több évtizedes múltra visszatekintő iraki rezsim katonaságát, amely akkor a világ negyedik legnagyobb katonai ereje volt.

A nagy rombolás gőzerővel elkezdődött, jó úton halad a káosz megteremtése

Ezt követően azonban az Irakban hatalomra került amerikai vezetés soha többé nem tudta összerakni, amit szétvertek. E helyett rendszeresen ismétlődő terrorral színezett káosz alakult ki. Az amerikai befektetők, amelyek szerettek volna beszállni az arab ország olajiparába, a bizonytalanság miatt lemondhattak erről.

Az elmúlt években a kínaiak jelentek meg ezen a téren is. Mindez arról juthat az eszükbe, hogy Trump első nagy lökése a biliárdasztalon, mintha kezdené elérni a célját, a régi felállás szétrombolását – derült ki a Reuters összefoglalójából. A tőzsdei árfolyamok megbillentek, és garantált a hosszabb távú pusztítás is azt követően, hogy szerdától életbe léptek az acél- és alumíniumimportot sújtó 25 százalékos büntetővámok.

Kanada és az Európai Unió és Kína részben kilátásba helyezett, részben már érvénybe is lépett tarifaemelésekkel válaszolt. Egy a napokban tartott mezőgazdasági tanácskozáson gyászos hangulatban tekintettek szét ágazatukon az amerikai gabonaipar vállalatai. Arra számítanak, hogy a kivitelüket sújtó válaszintézkedések hosszú távon padlóra küldhetik ágazatukat.

Már érezni a változással járó fájdalmat, a cégvezetők nem tudják, hol áll a fejük

A gazdaság szinte minden szereplője kínlódik az amerikai gazdaságpolitikai felfordulása miatt – mondta Stephen Dover, a Franklin Templeton vagyonkezelő cég vezető piaci stratégája. A Kanadával és Mexikóval szembeni vámfenyegetés miatt például nincs olyan autóipari vezető, aki bármilyen befektetésről dönteni merne.

Vannak ugyan olyan vállalatvezetők, akik úgy vélik, hogy a cégük az Egyesült Államokon belül bővítheti gyártókapacitásait, elkerülve a vámok egy részét. Ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a beszállítói láncokat nem lehet ripsz-ropsz átalakítani. Így a fogyasztóknak mindenképpen az autók drágulásával kell számolniuk.

Bizonytalanság és rengeteg kérdőjel – a kiszámíthatóság helyett
Bizonytalanság és rengeteg kérdőjel – a kiszámíthatóság helyett
Fotó: Depositphotos

Dél-koreai acélgyártók esetleg gyártóbázisokat építenének Amerikában, ám az ilyenfajta döntések előtt a közgazdászok sokat szoktak matekozni, hogy kiderítsék, visszahozná-e a pénzt a beruházás. Az európai Airbus repülőgépgyártó vezetőségének például fogalma sincs, hogyan fogja érinteni a vállalat költségeit a vámháború.

A történet következő fejezete, ha folytatódik az elkezdett mese, megjósolható

Nem jobb a helyzet a könnyűiparban sem. A német Puma sportszergyártó részvényei elvesztették értékük negyedét az Észak-Amerika és Európa közt kialakulóban lévő kereskedelmi háború miatt. A vállalat elbocsátásokat jelentett be. A spanyol és a francia szeszesital-gyártók azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy mentesítse amerikai versenytársaik termékeit az új vámok kiszabása alól, mert a válaszlépések nyomán végül mindkét fél nagyon rosszul járna. Hasonló helyzetben és állásponton vannak a francia luxustermék-gyártók. Az Egyesült Államok 1500 legnagyobb vállalata közül 900 jelezte, hogy Trump új vámtarifái megcsapolhatják profitját. A történet következő fejezetével kapcsolatban vélhetően Justin Onuekwusi, az St. James’s Place befektetési cég egyik vezetője fogalmazott a legérthetőbben.

Szerinte a legnagyobb kockázat az, hogy a vállalatok a bizonytalan gazdasági környezetben leállítják beruházási-fejlesztési kiadásaikat, miközben az állásukat veszélyben érző és az inflációtól tartó végfogyasztók visszafogják vásárlásaikat. Más szóval Trump vámtarifái elvezethetnek a gazdaság nagy leállásához úgy, hogy senki sem tudja, mi következik azután.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG