4p
Egészen különleges utak léteznek a világban, viszont ezeken a lenyűgöző kilátásért és utánozhatatlan élményért komoly árat kell fizetni – sokszor nemhogy két autó nem fér el egymás mellett, hanem kiépített korlát sincsen, vagy bűnbandák garázdálkodnak. Összegyűjtöttük a világ legveszélyesebb útjait.

Karakoram országút

A Pakisztánt és Kínát összekötő utat időnként a világ nyolcadik csodájaként is szokás emlegetni, mivel amellett, hogy a legmagasabb pontja közel 4600 méterrel van a tengerszint felett, hihetetlenül nehéz körülmények közt épült, hegyek közt kivájva 1966 és 1979 közt.

(Wikimedia Commons/Mohib Baig)

A nagyközönség számára 1986 óta nyitott úton sziklaomlások, földcsuszamlások, havazások, áradás, állatcsordák és száguldozó sofőrök veszélyeztetik a közlekedőket.

Pánamerikai autópálya

A PAH alapvetően nem lenne veszélyesebb, mint az átlagos amerikai autópálya, csakhogy az Alaszkától egészen Chiléig húzódó útvonal némelyik szakaszán egyáltalán nem életbiztosítás áthaladni.

(Wikimedia Commons/Tedbarth)

Mexikóban és más közép-amerikai országokban a drogkartellek jelentenek fenyegetést, míg Panamában a FARC kormányellenes gerillái előszeretettel rabolják el az óvatlanokat, hogy aztán váltságdíjért tartsák őket fogva.  A több mint 48 ezer kilométer hosszú utat csupán csak egy 96 kilométeres szakasz töri meg, a Darién Gap Panama és Kanada között, itt még nagyobb a FARC hatalma.

Szecsuán-Tibet autópálya

A Csengdut és a tibeti főváros Lhasát összekötő autópálya amellett, hogy 2028 kilométer hosszú, más szempontból is veszélyes – a legmagasabb pontja mintegy 6000 méteren van, ezért az erre utazók közül sokan rosszul lesznek a magaslati betegség, és az 1954-es megnyitás óta évente több ezer ember életét követeli ez az útvonal.

Szibériai út Jakutszk felé

Szibérián átutazni mindig komoly kihívás, de a Csontok útjának keresztelt, nagyrészt lebetonozatlan út még az átlagosnál is nagyobb megterhelést jelent.

A Csontok útján jelentősen könnyebb télen utazni, mivel ekkor a föld és a víz is fagyott, viszont nyáron, mikor sokat esik, hajlamos brutális sártengerré változni, amin csak a legkeményebb terepjárók tudnak átkelni. Ráadásul a kialakuló óriási forgalmi dugókban gyakoriak a rablások is.

Guoliang alagút

Mikor a kínai kormány úgy döntött, hogy nem éri meg azzal vacakolni, hogy kiépítsenek egy olyan utat, amit csak 300 ember használna, 13 helyi fogta magát és alagutat fúrt a tömör sziklafalon keresztül. Az 1977-ben megnyílt alagút 4,5 méter magas és 3,5 méter széles, és esős időben gyakorlatilag járhatatlan.

(Wikimedia Commons/山海风)

Észak-Yungas út

A bolíviai La Paz és Coroico közt húzódó, egyébként „halálútnak” keresztelt, közel 65 kilométeres útszakasz legfőbb jellemzői több mint 900 méteres szintkülönbség esés, valamint közel 200 hajtűkanyar. 2006 óta 200-300-an halnak meg itt átlagosan évente, de szerencsére ez a tendencia javulni látszik, ugyanis a legveszélyesebb útszakasznak már van egy lebetonozott, kétsávos alternatívája.

(Wikimedia Commons/Alex Proimos)

Tündéri rétek útja

Angyali neve ellenére a Nanga Parbet hegy lakói által épített pakisztáni út a világ legveszélyesebbjeként számon tartott út, amit csak a legkeményebb idegekkel rendelkezők keresnek fel.

(Wikimedia Commons/Rameez Javed)

A több száz éves, 16 kilométeres útvonalat csak nyáron lehet használni, és megépítése óta nem volt karbantartva, ezért néhány helyen alig járható, ráadásul sehol sincsenek kiépítve korlátok.

A legextrémebb vasútvonalak - a Privátbankár.hu cikkében

Legyen szó akár rosszul megépített, veszélyes terepen húzott sínekről, vagy éppen a pocsék utasbiztonságról, összeszedtünk néhányat olyan vasúti utak közül, ahol nem árt figyelni. Részletek. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG