Metrózni vagy villamosozni akarsz? Egy nyomasztó jelenség miatt már alig teheted

Ez a probléma időről időre felmerül, hisz a hajlaktalanság a kapitalizmus mellékterméke, de Magyarország gazdasági helyzete nem indokolja, hogy fővárosa legfontosabb csomópontjai úgy nézzenek ki, mint a világ legelhíresültebb gettói. A helyzet annyira drámai, hogy sokan, ha csak átkelnének egy aluljárón, inkább szabálytalanul a felszínen szaladnak át az úton, az életveszélyt is vállalva, csak ne kelljen a borzalomba leereszkedni.

Az utóbbi időben

Az előző rendszerben nem voltak ilyen kellemetlenségek, az aluljárók nagyjából tiszták voltak és emberiek, a metróhoz jutás gondtalan volt. A 90-es években is inkább csak az okozott gondot, hogy olyan sok árus jelent meg az aluljárókban, hogy lényegében nem lehetett tőlük közlekedni, ezt azonban egy idő után a hatóságok felszámolták, ismét helyreálltak a normális viszonyok. Hajléktalanok ugyan voltak egyszer-egyszer, de nem vált tömegessé a jelenség.

Az utóbbi néhány évben azonban először csak néhány aluljáró telt meg immár nem csak csövesekkel, de a hozzájuk tartozó koszos, büdös takarókkal, dobozókkal, lényegében favelát építenek maguknak néhányan. Különösen a Deák téren volt rossz a helyzet, ahol 3 metróvonal fut össze, és a Belváros egyik kapuja. Utána aztán fokozatosan mindegyik aluljáróra átterjedt a jelenség, végigutaztunk a metrókon, és kivételt alig sikerült találni.

Egyre elviselhetetlenebb

Az alakok nem csak csendesen zavaróak, hanem gyakran agresszívek, kiabálnak, egymással is összecsapnak, a járókelőkbe is belekötnek, emellett büdösek és undort keltőek. Gyakran kéregetnek, és ami még nem csak bosszantó, hanem balesetveszélyes is: a villamosmegállókhoz vezető lépcsőkre kitelepszenek, leszűkítve az amúgy sem széles lépcsőt. A közlekedés lehetetlenné válik, a közlekedő polgár az érdeklődő gyermekének nem tudja indokolni ezt a számára is ijesztő helyzetet, autóba pedig nem ülhet mindenki, sőt, pont az lenne a cél, hogy többen vegyék igénybe a tömegközlekedést.

Mi lehet mindennek a háttere? Tegyük fel első körben, hogy olyan emberekről van szó, akiknek valóban nincs hol lakniuk, és a jelenlegi albérlet árakat nézve ez reális is. Azonban ha egy jóindulatú bajba került emberről van szó, az feltehetőleg nem egy huzatos, zajos aluljáróba telepszik, hanem megpróbálkozik más lehetőségekkel, például hajléktalanszállókkal. Ezeknek ugyan nem túl jó a hírük, de kizárt, hogy ne lenne ezerszer jobb ott meghúzódni, mint egy aluljáróban fetrengeni. Érvként szokták mondani, hogy ott ellopják az értékeket, na de az aluljáróban vigyáz ezekre valaki? Gyenge érv, ott lopnak csak el mindent igazán.

Nem tudni így, mi vonzza ezt az egyre több ijesztő elemet az aluljárókba, ahhoz interjút kéne csinálni velük, ez meghaladja lapunk kereteit. Minket az érdekel, hogy miért nincs olyan hatósági, város-, vagy akár kormányszintű intézkedés, ami ezzel a problémával foglalkozik, még pedig, ha lehet, humánusan.

Mi lehet a megoldás?

Tegyük fel, hogy valóban olyan emberekről van szó, akiknek nincs hol lakniuk. Nos, egy ekkora és ilyen életszínvonalú város/ország általában el tudja helyezni hajléktalanjait, sőt, sokkal szegényebbek is megoldják ezt. Persze a hajléktalanszállókkal is van gond, de ezek sem megoldhatatlanok. Az egyik az említett belső problémák: ezt megfelelő személyzettel, biztonsági őrökkel, zárható szekrényekkel kezelni lehet. A másik, ami miatt a lakosság szokott elégedetlenkedni: a szállók elhelyezkedése. A környékükön élők szenvednek miattuk, de el lehet helyezni az ilyen intézményeket olyan övezetekben is, amelyek elsősorban nem lakóterületek. Erre alkalmasak lehetnek volt laktanyák is, de akár építhetnek is ilyen intézményeket, hisz mostanában annyi minden épül állami pénzből, ez aprópénz lenne ahhoz képest.

Nos, ha a feltételek adottak, akkor jöhetne a hatósági szabályozás. Nem nehéz olyan jogszabályt alkotni, hogy mely közterületen mit lehet, és mit nem, és ennek a betartatásához sem kell egy egész hadsereg. Ugyanakkor az intézkedéssel érintett embereknek fel lehet ajánlani a megfelelő hajléktalanszállókat, segélylehetőségeket, ingyenkonyhákat, esetleg életvezetési segítséget nyújtani nekik. Ők is sokkal jobban járnának, és a milliós közlekedő közönség is, és végül a nagyszámú külföldi turista sem azzal az emlékkel távozna, ami most az aluljárókban eléjük tárul.