4p
Másodszor került sor az egyetlen nagyszabású hazai Téligumitesztre a Hungaroringen. A nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu által szervezett esemény célja az volt, hogy a hazai autósok ne csupán külföldi tesztek alapján tudjanak tájékozódni az idén legnépszerűbb abroncstípusok minőségi sorrendjéről, hanem hazai környezetben mért konkrét eredményekkel is találkozzanak. A 16 téli-, illetve négyévszakos gumiszett tesztje mellett egy használt nyári garnitúra próbája biztosította a teljes körű összehasonlíthatóságot.

A 3-6 °C közötti hőmérsékleten végzett teszt során különböző sebességek mellett mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták, emellett mérték a csúszós úton mutatott kapaszkodóképességet, a gördülési ellenállást mutató kigurulást, sőt, a zajszintet is.

Háromszoros fékút

Az idei mérések legfontosabb tanulsága az volt, hogy az éppen ezekben a napokban téliesre forduló időjárási viszony között könnyen életveszélyes helyzetet teremthet az autón hagyott nyári gumi – mondta Fodor László,  Használtautó.hu marketingvezetője.

Míg a téli- és a négyévszakos gumik jeges úton 40 km/órás sebességről fékezve 21-30 métert tettek meg a megállásig, a nyári gumival felszerelt tesztautónak ugyanehhez 69 méterre volt szüksége. Még úgyis, hogy ezt a mérést a hazai autókon használt abroncsok átlagánál jobb állapotban lévő nyári gumikkal végezték el.

A régi gumi is veszélyes

Az idei teszt során csak megfelelő profilmélységgel rendelkező gumikat teszteltek a szervezők, de a tavalyi mérések során az is bebizonyosodott, hogy télies útviszonyok mellett hasonlóan veszélyes a kis profilmélységű, illetve a tapadási képességükből már sokat veszített, 4-5 évnél idősebb abroncsok használata is. Az akkor tesztelt 5 és 8 éves abroncsok 47, illetve 62 méteres fékutakat adtak az említett tesztrésznél, a műgyantán 40 km/óráról fékezésnél, míg a mezőny java akkor is 22-29 méteres fékutakkal állította meg az autót.

Melyik gumik bírták jobban?

A vizsgálatban résztvevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Míg a száraz és nedves úton – a használt téli és nyári gumik mellett – a Michelin, a Pirelli és a Continental volt a nyerő, jégen – különböző sebességeknél eltérő sorrendben a Michelin, a Goodyear, a Firestone és a Continental végzett az élen. A legjobb kigurulási értéket ugyanakkor a más szempontok alapján legfeljebb a középmezőnyben szereplő kínai Imperial abroncs érte el.

Abroncs

százalék*

értékelés

Michelin Alpin A4

97%

nagyon jó

Continental ContiWinterContact TS 850

95%

nagyon jó

Firestone Winterhawk EVO 3

95%

nagyon jó

Goodyear UltraGrip 8

94%

nagyon jó

Barum Polaris 3

93%

Kleber Krisalp HP2

92%

Téli 3 éves használt - standard

91%

Pirelli SnowControl 3

90%

Hankook Winter i*cept W442

89%

BridgestoneBlizzak LM-30 (1,5 éves)

88%

Téli 3 éves használt - prémium

88%

Kléber Quadraxer (négyévszakos)

85%

kielégítő

Bridgestone Blizzak LM-32

85%

kielégítő

Imperial Snowdragon (kínai)

85%

kielégítő

Riken Snowtime B2 XL

83%

kielégítő

Debica Navigator 2 (négyévszakos)

80%

rossz

Nyári 3 éves használt - prémium

69%

rossz

Arra tehát, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak az egyes kategóriákban mért teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a nedves aszfalton és jeges úton mért fékutakat 30-30 százalékos, a száraz úton mért fékutakat és a jégen való kapaszkodást 15-15 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelték.

Az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden, ha a zajszint fontosabb vagy kevésbé fontos, és a kapaszkodást jobban súlyozná, itt megteheti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG