3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kánikulának az számít, ha napokon keresztül 35 fok vagy még annál is magasabb a hőmérséklet. Az ilyen időszakokban nem csak az a nehéz, hogy nappal nagyon nagy a meleg, hanem az is, hogy éjszakánként sem hűl le igazán a hőmérséklet.

Az éjszakai pihentető alvás nélkül nemhogy a kicsik, de bizony a felnőttek is sokszor szenvednek. Ilyenkor kedvetlenebbek, fáradékonyabbak vagyunk, amin persze a nappali forróság még elég sokat tud rontani. 

El lehet képzelni, hogy ha így megviseli a felnőtteket a kánikula, milyen hatással van az újszülöttekre, kisbabákra és kisgyerekekre.

Hasznos tanácsok

Ismerjük az általános jó tanácsokat, hogy mi mindenre érdemes odafigyelnünk a nyári forróságban: sok folyadékot kell fogyasztani, a legmelegebb órákban érdemes kerülni a közvetlen napsütést. Emellett pedig ha csak tehetjük, húzódjunk árnyékba, hűvösebb helyekre, igyekezzünk lehűteni magunkat és ha lehetőségünk van rá, akkor a környezetünket is. Ha pedig mégis a napra mennénk, akkor használjunk kalapot és magas faktorszámú naptejet.

Hogyan segítsünk a kicsiknek?

Először is légy türelmesebb! A kicsiket még a felnőtteknél is sokkal jobban megviselik a kánikulai napok. Az extrém hőséget egy csecsemővel mindenképpen el kell kerülni, s ilyenkor a levegőzés, az egészségügyi séta vagy nagyobbacskáknál a játszóterezés ideje ideálisan a hűvösebb, reggeli, kora délelőtti, esetleg az esti órákban van. A naptejet ne felejtsd el használni, és ne hagyd soha, egyetlen egy pillanatra sem a kicsiket az autóban - ez akár halálhoz is vezethet! -, és ne is takard le a babakocsit. 

A kicsik, különösképpen a csecsemők nagyon kiszolgáltatottak a kiszáradásnak, ezért érdemes alaposan megfontolni, hogy vajon elég folyadékot isznak-e. A szoptatott babát is nyugodtan megkínálhatod friss, tiszta és nem szénsavas vízzel, a nagyobbaknál pedig nagyon, de nagyon oda kell arra figyelni, hogy elég vizet igyanak. Az ivási szokások taníthatóak is, ezért később is jobban odafigyel majd a teste jelzéseire, ha azt szokta meg, hogy sokat és rendszeresen igyon. Ugyanígy természetes, hogy ne a cukros és egészségtelen üdítőitalokhoz szoktasd őket.

Egy kisbabánál ne az izzadás mértékéből próbáld megállapítani, hogy mennyi folyadékra van szüksége, hiszen alig-alig izzadnak. Ehelyett tedd elérhetővé számára a folyadékot, és kínáld meg gyakran.

Ha egy gyerek nem kívánja vagy kevésbé fogadja el az ételt ilyenkor, az még önmagában nem ad okot aggodalomra - amennyiben a folyadék fogyasztása rendben van.

Az éjszakai meleg ugyanúgy megzavarja a kicsik alvását, mint a felnőttekét. Ilyenkor is kaphat a kicsi vizet, a szoptatott baba pedig szopizhat is. A légkondi és a ventilátor se érje soha közvetlenül a kicsit.

Ne feledkezz meg a pancsolás hűsítő hatásáról! Akár egy lavór, akár a fürdőkád, de egy kis langyos vízben való játék biztosan lehűti a kicsit, a pancsolás után beburkolózva akár el is szunnyadhat a Bubbaland.hu-nál kapható puha babatörölközőben. Ha csak kis nappali szundításról van szó, az se baj, ha lemaradt a pelus, hiszen a meleg időben még fontosabb, hogy minden bőrfelület kapjon esélyt a szellőzésre is. 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG