3p
Igazából a világ bármelyik nagyvárosában elindulva pár perc kereséssel találhatunk olyan helyet, ahol lopott telefonokat akarnak elpasszolni.

Ha a baj megtörtént már nem sok mindent lehet tenni, de így is van néhány kritikus pont. A Kaspersky Lab felméréséből az derült ki, hogy kétségbeejtően lassan jelentik az alkalmazottak a céges eszközeik eltűnését.

Miért lenne fontos a gyorsaság?

A mai modern okostelefonok nagyrésze akár távolról is lezárható, biztonságba helyezve az SMS-ket, telefonszámokat, és egyéb információkat. Legyen szó akár Androidról, Blackberryről vagy IOS-ről, mindegyik operációs rendszernek van nyomkövetős funkciója, és a memória is törölhető távolról.

A cég IT szakembereket kérdezett meg, és a válaszok egyértelműen azt mutatják, hogy amilyen mértékben nő az ellopott mobil eszközök száma, úgy növekszik az IT részlegek reagálási ideje a fenyegetésre.

A hibát persze elsősorban nem az informatikusokban kell keresni, általános tendencia az, hogy csak az alkalmazottak fele jelenti azonnal a lopást, egyharmaduk pedig csak napokkal az incidens után.

A habozás súlyos pénzekbe kerülhet a munkáltatóknak, átlagosan minden ötödik lopásból tényleges adatvesztés lesz. A gyengécske jelentési fegyelemnek más hátrányai is akadtak, sok esetben maguk a cégek sem veszik komolyan egy-egy eszköz eltűnését, pedig gyors reakcióval az információk kiszivárgását is hatékonyabban meg lehetne akadályozni.

A Nyugat ebben nagyon gyenge

A céges telefonlopások leginkább Európában és Észak-Amerikában jelentenek problémát. Érdekes, hogy itt a Közel-Kelet teljesít a legjobban, az ottani vállalkozások mindössze nyolc százaléka találkozott ezzel a problémával.

Persze az sem túlzottan szívderítő, hogy messze Észak-Amerika jelent a leglassabban, itt a lopások alig felét jelentik még aznap.

Megoldás kell – kérdés, hogy mi lesz az?

Ezeket az adatokat látva mi is aggódunk, csakúgy, mint a megkérdezett IT-szakemberek. A gyakori adatvesztések miatt egyre erősödnek azok a hangok is, amik túlságosan kockázatosnak tartják a mobil munkavégzést. De ennek elhagyása nyilvánvalóan nem opció, mert jelentősen megkönnyíti a hatékonyságot és a mozgékonyságot is.

A felmérés válaszadóinak több mint egyharmada az utóbbi 12 hónap legfontosabb feladatai közé sorolta a „a mobil eszközök integrálását”. Itt számos biztonsági kihívással szembesülnek az IT szakemberek, és miközben egyre nő az igény a mobilitás iránt, a felhasználók egyre kevésbé működnek együtt a mobil platformok biztonságosabbá tételében. A problémák hatékony kezeléséhez jól megtervezett biztonsági politikára és megfelelő technológiákra van szükség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG