3p
Néhány éve már elképzelhetetlen az újév látványos tűzijátékok nélkül, nem csoda hát, ha néhány nappal szilveszter előtt már mindenütt rakétákkal és röppentyűkkel traktálnak minket. A megfelelő durrogtatásnak azonban szigorú szabályai vannak, ahogy az sem mindegy, mihez kezdünk a fel nem használt rakétákkal. A Fogyasztóvédelem tippeiből szemezgettünk.

Az első és legfontosabb tudnivaló a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint, hogy magánszemély továbbra sem birtokolhat és használhat petárdát - ezek okozzák ugyanis a legdurvább baleseteket, arról nem is beszélve, hogy a háziállatokra is a frászt hozzák. Az egyéb röppentyűket, pukkantyúkat és sikkantyúkat csak és kizárólag szaküzletben vásároljuk meg, ne utcai árustól vagy a piacon, ezek ugyanis nem biztos, hogy bevizsgált termékek.

A pirotechnikai eszközökhöz mindig kell, hogy járjon használati és kezelési útmutató, a terméket pedig magyar nyelvű, jól olvasható címkével kell ellátni. Győződjünk meg arról is, hogy a terméken vagy a csomagoláson szerepel-e a CE megfelelőségi jelölés, ennek szintén jól láthatónak és olvashatónak kell lennie.

Nem mindegy, mikor lőjük el

Fontos arra is figyelni, hogy milyen pirotechnikai osztályba tartozik az a termék, amit kiszemeltünk magunknak, ezeket ugyanis máshogy kell röptetni. Az 1-es és a 2-es kategóriába azok a termékek tartoznak, melyeket egész évben megvásárolhatunk, ilyenek a tortagyertyák és a csillagszórók, ezeket bármikor használhatjuk is az otthonainkban.

Amit lehet: 1-es pirotechnikai osztályba tartozik például ez a Tornádó - Tűzvirágnak nevezett tűzijáték. Kép forrása: tuzijatekbolt.hu

A 3-mas osztályba kategorizált termékek már több hatóanyagot tartalmaznak, így ennek használata közepes kockázattal jár. Ezeket csak év végén, december 28 és 31-e között veheti meg felnőtt személy, felhasználni azonban csak december 31-én este hat és január 1. reggel 6 óra között lehet. A fel nem használt terméket legkésőbb január 5-ig vissza kell vinni a forgalmazóhoz, akinek plusz költség nélkül vissza kell vennie azt. Ugyanezt kell tenni a hibás termékekkel is.

Úszd meg a balesetit! Ezekre ügyelj

Van néhány alapvető szabály, amit érdemes betartani, ha már a tűzzel játszunk - bár a mentőszolgálat kiemelten figyel ránk szilveszter éjjel, próbáljuk inkább megúszni a baleseti sebészetet, és tartsuk be az alábbi pár alapvető, de fontos szabályt:

  1. Úgy tároljuk a tűzijátékot, hogy gyerekek semmiképp se férhessenek hozzá!
  2. Olvassuk el és tartsuk be a használati útmutatót!
  3. Ne szereljük szét, vagy alakítsuk át a terméket!
  4. A termékeket elsősorban kültérre szánták, így semmiképp se használjuk őket beltérben!
  5. Ne gyújtsuk meg a rakétát a kezünkben és ne hajoljunk fölé, ha már ég! Mielőtt kilőjük, nézzük meg, hogy nincs-e valamilyen függőleges akadálya (fa, tető széle) a rakétának! Ha már begyújtottuk, fussunk el a közeléből legalább 3-4 méterre.
  6. A tűzijáték rakéta vezetőpálcáját soha ne szúrjuk be a földbe, hanem stabilan álló csőből indítsuk - erre egy üres pezsgősüveg is megfelel.  Eltört pálcáról ne indítsunk rakétát. A vetőcsöves (bomba) tűzijátéknál egyszerre csak egy golyót indítsunk, a sorozatlövőket rögzítsük oldalról valami nehéz tárggyal (mondjuk téglával).
  7. A környezeti tűz oltásához legyen a közelben tűzoltó készülék - de minimum egy vödör víz -, hiszen az ördög sosem alszik!
  8. És ami a legfontosabb: vigyázzunk arra, hogy a saját szórakozásunk ne veszélyeztessen másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a természetet!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG