6p

Öt éve meghökkentő lépésre szánta el magát a Heineken: a magyarországi boltok polcain az évtizedes gyakorlatot felrúgva 4 decisre cserélték a félliteres söröket. Azt mondták, a vásárlók kedvére akartak tenni, de szinte mindenki biztos volt benne, hogy egy komolyabb áremelést akarnak leplezni a trükkel. Most hirtelen visszaváltanak fél literes üvegesre - és a helyzet az, hogy igazából tényleg nem volt áremelés. A tanulság: mindig figyeljük az apróbetűs árakat!

A Privátbankár.hu Árkosár-felmérését immár 12 éve tesszük közzé havi rendszerességgel. Az "átlagember inflációja", a hipermarketekben hónapról hónapra és évről évre mért áremelkedés (egyes ritka időszakokban: árcsökkenés) önmagában is hasznos információ a háztartásoknak és akár az inflációs előrejelzéseket készítő szakembereknek is, ám a felmérés elkészítésekor időről időre belebotlunk egyéb érdekességekbe is.

Sokszor lepleztünk már le rejtett áremeléseket, amikor a termék ára látszólag nem változik, talán a csomagolása sem, ám a csomagolásba töltött mennyiség egyik napról a másikra kisebb lesz - így fogynak a grammok a chips-es zacskókból és a joghurtos poharakból, így rövidül a Túró Rudi, így lesz 40 dekás a félkilós párizsiból vagy épp 90 dekás az első ránézésre kilósnak kinéző lisztből és cukorból. Ha az Árkosárban is érintett termékről van szó, természetesen követjük ezeket a változásokat, kiigazítjuk a mennyiségeket, és a felmérésben az ilyesmi áremelésként jelenik meg.

Ha valami borul a söröspolcon, azt mi észrevesszük

Szinte pontosan 5 évvel ezelőtt egy ilyen felmérés során szembesültünk azzal, hogy valami készül a sörös polcon: eltűnt a félliteres üveges Heineken és megjelent a 4 decis kiszerelés. Rögtön a régi rejtett áremelős trükkre gyanakodtunk, a társaság hivatalos közleménye pedig ezt csak részben árnyalta: akkor azt írták, megkérdezték a magyar fogyasztókat, akik "értékelik a kiszerelések széles választékát, amelyek túlmutatnak a megszokott, egyenként megvásárolható 0,5 l-es dobozos és üveges sörökön". Hogy a felmérésben tömegesen 4 decis sört kértek volna a magyarok, arról nem írt a cég, de több érvet is felhoztak a kisebb kiszerelés mellett - ezek közül a megfizethetőség volt az, amit mi a legerősebbnek gondoltunk és részben egybe is vágott eredeti elképzelésünkről a gyártó motivációjáról.

Aztán elröppent 5 év, mostanra a Heineken-rajongók megszokták, hogy 4 helyett 5 sört kell berakni a bevásárlókocsiba, ha otthon 2 liternyit szeretnének leküldeni meccsnézés közben. Bár nem mondhatnánk, hogy drámai volt a hatás, de valahol azért mégiscsak mérföldkőnek ítélték a hazai (be)vásárlók a lépést - egy üveg sör emberemlékezet óta fél literes volt a mi vidékünkön, ettől legfeljebb felfelé lehetett eltérni (nem számítva a 0,33-as, 0,25-ös kiszerelést, de annak nem lehet olyan sok rajongója a magyar háztartásokban).

Helyreállt a világ rendje - alig lett drágább a sör az elmúlt években

Mostani, márciusi Árkosár-felmérésünkben aztán azt tapasztaltuk: helyreállt a világ rendje. A polcokról eltűnt a 4 decis sör, és visszakerült a fél literes vöröscsillagos.

Régi-új Heineken az Intersparban. Fotó: Privátbankár.hu

Ennek megfelelően a polccímkére írt ár is megugrott, ám mivel a megvásárolható mennyiség is több lett 25 százalékkal, ez önmagában még nem jelent áremelést. Az eset remekül demonstrálja, hogyan kell okosan összevetni két termék árát. Ahogy egyébként minden más termék árának összehasonlításakor, itt is az egységárat kell figyelni, ami a sör esetében jellemzően 1 liter. Márpedig ha így nézzük, akkor az üveges Heineken átlagos ára a hipermarketekben egy hónap alatt mindössze 0,6, egy év alatt pedig 0,4 százalékkal emelkedett - hiába volt az árcímkén februárban 200 forint körüli összeg, márciusban pedig 250 körüli, gyakorlatilag a mennyiséggel egyenes arányosan emelkedett a fogyasztói ár.

Két (vagyis három) tanulságos grafikonon mutatjuk be a különbséget - ha az eladási árat ábrázoljuk, akkor az elmúlt 12 évben így alakult az üveges Heineken átlagos ára a hipermarketekben (a 2007. februári árat 100 százaléknak vettük):

Forrás: Privátbankár.hu Árkosár-felmérések

Úgy néz ki, mintha egyszer csak beszakadt volna a sör ára, majd hirtelen óriásit ugrott volna. Ha viszont az egységárral számolunk, akkor egy liternyi üveges Heineken ára így alakult az elmúlt 12 évben:

Forrás: Privátbankár.hu Árkosár-felmérések


Így már sokkal kiegyenlítettebb az ármozgás, sőt, az látszik, hogy a sör ára alig került feljebb az elmúlt 5-6 évben - magyarán a gyártó nem élt a rejtett áremelés trükkjével. Összességében a 4 decis sört sosem adták 5 decis árban; a mostani ár nagyjából megfelel az 5 évvel ezelőtt jellemző ársáv felső értékének.

Forrás: Privátbankár.hu Árkosár-felmérések

Sőt, ha a teljes Árkosár értékének alakulásával vetjük össze a sör árának alakulását, azt látjuk: lényegesen kevésbé emelték a sör árát az elmúlt években, mint a teljes élelmiszerkosárét.

A magyarázat: most épp félliteres sört akarunk

Ahogy 5 éve, természetesen most is megkérdeztük a Heinekent arról, miért változtattak a kiszerelésen. A válasz nagyjából most is az, mint 2014-ben: a vásárlók kedvéért.

"A Heineken Hungáriánál kulcsfontosságú a fogyasztók elégedettsége, ennek érdekében folyamatosan felülvizsgáljuk piaci működésünket, figyeljük a trendeket és a vásárlók visszajelzéseit. Ennek eredményeként időközönként megszüntetünk kiszereléseket és újakat vezetünk be"

- írta megkeresésünkre a társaság.

Válaszukból az is kiderül, hogy akár országonként is változhatna a kínálat: minden Heineken leányvállalat figyeli a piaci igényeket saját országában, így vannak eltérések kiszerelés szempontjából, mindenhol a fogyasztók és a piaci igények határozzák meg a variánsokat.

Megkérdeztük azt is, milyen kiszerelésekből áll most a Heineken-paletta, ezt is összeszedték nekünk:

  • 0,5 l üveges
  • 0,25 l üveges
  • 0,33 l üveges alkoholmentes
  • 0,33 l dobozos
  • 0,5 l dobozos
  • Partyhordó 5 l

Vendéglátóhelyeken:

  • 0,5 l korsó
  • 0,25 l pohár

Nem az a lényeg, amit nagy betűkkel írnak ki

És hogy mi a tanulság? Leginkább az, amit már olyan sokszor hangsúlyoztunk: ha igazán tudni akarjuk, mennyibe kerül egy termék, vagy hogy két termék közül melyik az olcsóbb, ne csak a legnagyobb számot figyeljük az árcímkén - nézzük meg azt apróbetűs részt, az egységárat (kilónkénti, literenkénti árat) is.

A másik fontos tanulság pedig: egy sör fél liter, nem négy deci.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG