Hírek
KKV
Félmillió épületet tett tönkre a földrengés - így segítenek a magyarok
Privátbankár.hu | 2015. május 10. 11:10
Magyar szakemberek által fejlesztett szoftver segíti majd a földrengés sújtotta Nepál újjáépítését - mondta Reicher Péter, a Graphisoft Magyarországért felelős vezetője az M1-en.
Személyes pénzügyek
Idén már könnyebb lesz kötelezőt választani az autónkra
Privátbankár.hu | 2015. május 10. 10:46
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerint az idei kgfb-kampányban már látszani fog a hatása a jegybank új, a biztosítási elektronikus felületekre vonatkozó ajánlásának hatása.
Makro / Külgazdaság
Csak kapkodjuk a fejünket: sok minden kiderül a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2015. május 10. 10:10
Az első negyedéves hazai GDP-adat lesz a befektetők figyelmének fókuszában a jövő héten, de emellett számos más makrogazdasági adat is megjelenik. Jön Külkereskedelmi adat, szálláshelyek forgalmáról szóló számok, kiderül, hogy teljesített márciusban az ipar és az építőipar, és a mezőgazdasági termelői árakról is jelent a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság
Bíróság elé citál minket Brüsszel: mi lesz az Erzsébet-utalvánnyal?
Privátbankár.hu | 2015. május 10. 09:44
Kedden tárgyalják azt az ügyet, amelyet az Európai Bizottság indított Magyarország ellen az Erzsébet-utalványok és a SZÉP kártya miatt.
Vásárló
Marad a tavasz: milyen idő lesz jövő héten?
Privátbankár.hu | 2015. május 10. 09:19
Tavaszias idő lesz a hét első felében: 20 fok körül lehet a hőmérséklet, fátyolfelhő, néhol záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
Részvény / Deviza / Áru
Cameron és Varufakisz hete: nem érdekeltük a befektetőket
Privátbankár.hu | 2015. május 10. 08:24
A héten a brit választások, illetve a görög adósságrendezés tartotta izgalomban a világot és főleg Európát. Ez a nemzetközi hangulatban is éreztette hatását, bizonytalanságban tartotta a befektetőket. A magyar tőzsde alulteljesítő volt a héten, a forint euró árfolyama 307 felett is járt.
Örülünk, Vincent?
Tabuk nélkül
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 23:03
Orbán Viktor szerint egyetlen kérdést sem lehet tabuként kezelni. Tényleg? Megmutatom milyen, amikor nem keze...
Makro / Külgazdaság
Szijjártó keletről, nyugatról és Ukrajnáról beszélt Moszkvában
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 15:36
Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Moszkvában adott nyilatkozatában, miután több európai uniós kollégájával együtt részt vett a győzelem napi megemlékezésen.
Makro / Külgazdaság
Enyhülnek a szabályok: így változhat a közbeszerzés
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 13:05
Az új jogszabály szerint nem kellene tendereztetni egyes jogi szolgáltatásokat és a hitelfelvételt.
Vásárló
Vége a sztrájknak, mégsem áll helyre a vonatközlekedés
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 12:39
Vasárnap csak Drezdáig közlekednek a Budapest–Berlin, valamint a Budapest–Hamburg közötti vonatok.
Vásárló
Ezeket jó, ha tudod - öt autós mítosz megdöntve
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 12:29
Biztos te is ismered a tipikus, az autók fogyasztásával kapcsolatos hiedelmeket, most megdöntünk egy párat. Kiderül, hogy szinte mindegy mekkora az autód, ha vigyázol rá és rendesen karbantartod, akkor a fogyasztása és a teljesítménye sem fog lényegesen romlani az évek során.
Makro / Külgazdaság
Kína nem akar ehhez a klubhoz tartozni
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 12:10
A kínai jegybank nem akar mennyiségi monetáris lazítást, és ezzel a nyugati QE-hez csatlakozni.
KKV
Nem fizet az atomerőmű, csalódott Paks környéke
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 12:01
Bár Paks II már biztosan épül, a Paksi Atomerőmű idén nem adott pénzt a térségfejlesztési alapítványba, ezt kifogásolják a környéki önkormányzatok.
Makro / Külgazdaság
Oroszországnak újabb barátja van – Putyin álma dübörög tovább
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 11:31
Kirgizisztán csatlakozott a Moszkva által kezdeményezett Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez. Az erről szóló dokumentumot Moszkvában írták alá.
Személyes pénzügyek
Gond van a devizahiteles elszámolással? Ide forduljon!
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 11:02
Azok a banki ügyfelek, akik a devizahiteles elszámolás kapcsán elégedetlenek a bankoktól kapott értesítő levelekben szereplő elszámolással, először a bankjukhoz forduljanak.
Karrier
Ilyen körülmények közé ki szülne gyereket? Kritikus helyzetben vannak az anyák
Kollár Dóri | 2015. május 9. 10:24
Világszinten elkeserítő az édesanyák helyzete, Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, de utolsó az európai országok között. A legrosszabb eredményt ismét néhány afrikai ország produkálta, a brutálisan magas gyermek- és anya halandóság miatt ott gyakorlatilag életveszélyes bevállalni a szülést.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Személyes pénzügyek
Egyre szívesebben vállalunk gyereket – sikeresek a támogatások
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 09:28
A gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez az Emmi család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint.
Agrár
Génmódosított? Nekünk nem kell!
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 08:21
Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat.
Karrier
Gondolta volna, hogy a magyar nyugdíjasoknak ilyen jó dolga van?
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 07:31
Van, amiben már lehagytuk a jóléti társadalmakat: az egész unión belül Magyarországon dolgozik a legkevesebb 50 év feletti. Ez már csak azért is meglepő, mert a relatíve alacsony nyugdíjak és az életszínvonal miatt lenne miért munkába állni újból, míg ez Nyugaton csak egy plusz lehetőség.
Személyes pénzügyek
Indul a viharszezon: hogyan készülhetünk fel rá?
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 20:04
Erős széllökésekkel és esőzésekkel megérkezett Magyarországra is a viharszezon, a következő hetekben pedig újabb viharok jöhetnek. Sajnos minden tavasszal számítani kell ilyen viharokra, és nem ritka az árvíz sem, de a károk mérsékelhetők, ha előre felkészülünk.
Részvény / Deviza / Áru
Bevásárolna a régióban a Mol
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 18:29
Még az idén egy kisebb kiskereskedelmi akvizíciót tervez a régióban az első cseh kútját a héten megnyitó Mol. Horváth Ferenc ügyvezető igazgató szerint finomítót is vennének, ám a két horvát finomítójukból szerinte csak az egyiknek kellene maradnia.
Részvény / Deviza / Áru
Egyre csúnyábban fest az OTP, jelentés után esett a Mol
Eidenpenz József | 2015. május 8. 18:27
Ezúttal alaposan alulteljesítettük a világ tőzsdéit, Európa és az USA indexei is sokkal jobban emelkedtek, mint a budapesti. A stagnálás a gyorsjelentés után levő Mol-nak és az OTP-nek köszönhető. A forint erősödött, feléledtek a Magyar Tekekom-felvásárlással kapcsolatos pletykák.
Vásárló
Vasárnap zárva: mostantól ezek a boltok sem nyithatnak ki
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 18:16
Zárva lesznek a boltok a világörökségi területen is az üzletek, miután ma megjelent a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény módosítása.
Makro / Külgazdaság
USA vagy Oroszország? Komp-országba újra kompok érkezhetnek
Eidenpenz József | 2015. május 8. 18:06
Üzletemberek tömegei rohamozzák Kubát, befektetési lehetőségek iránt érdeklődve, de az országban még inkább a szürke, mint a fehér gazdaság jellemző. A kubai vezetés nemcsak Amerikával békül, de az oroszokkal is üzleteket köt, nem is kicsiket. A kompforgalom megindulhat, de még nem tudni, kiket szállítanak, a turizmus embargós tilalma elvileg érvényben maradt.
Makro / Külgazdaság
Újabb "kőbe vésett" szabályt cserél le a kormányzat
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 17:58
A Költségvetési Tanács rendben lévőnek találta a 2016-os büdzsé tervezetét, s ahhoz, hogy elfogadható legyen, az adósságképlet módosítását javasolják.
Vásárló
Még több Bubi lesz Budapesten - itt épülnek az új állomások
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 17:42
Bővül a hálózat: tavasszal 22 új dokkoló állomást építenek ki a fővárosban. A rendszer késése miatti kötbérből finanszírozzák.
KKV
Kiakadtak a reklámosok a kormány új tervén
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 17:31
Egy tervezet szerint nem csak bónuszt nem kaphatnának a reklámügynökségek, de szerződést sem köthetnének a médiumokkal.
Adó
Csökken az szja, de mi lesz a családi adókedvezménnyel?
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 16:51
A személyi jövedelemadó (szja) kulcsának 1 százalékpontos csökkentésével párhuzamosan megemelik a családi adókedvezményt és az első házasok kedvezményének összegét.
Makro / Külgazdaság
Baj van ezzel a törvénnyel - Áder az Alkotmánybírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 16:39
Az államfő az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosításról kért előzetes normakontrollt.
Makro / Külgazdaság
Miért fáj Cameron feje? És nekünk mikor fog az árak láttán? Ez történt ma
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 16:30
Áprilisban negatív előjelű volt az infláció, az elemzők is csodálkoznak a magyar növekedésen. A brit Konzervatív Párt abszolút többséget szerzett, mi miatt fájhat leginkább Cameron feje?
Makro / Külgazdaság
A nap grafikonja: mi lett drágább, miközben csökkentek az árak?
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 16:09
A KSH fogyasztói árakról kiadott friss jelentése szerint 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak egy év alatt. Ha a számok mögé nézünk, meglátjuk: mi lett olcsóbb és mi lett drágább.
Adó
Csak az EU-tól rémült meg a kormány, vagy tényleg változott a reklámadó?
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 15:56
Egy új kormánytervezet eltörölné a reklámadó jelenlegi sávjait, és egységesen egy kulcsot vezetne be százmilliós reklámbevétel fölött. Kik lesznek a módosítás nagy nyertesei és vesztesei? Történt-e érdemleges változás az előző tervezethez képest, vagy a kormány csak a kritikus pontokon változtat, hogy elkerülje az uniós szankciókat?
Makro / Külgazdaság
Cameronnak nagyobb baja is van, mint az unió elhagyása - videó
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 15:40
A toryk győztek, több pártvezető pedig lemondott vereség után. Míg sokan az EU egységét féltik, addig Cameronnak más miatt kezdhet fájni a feje.
Makro / Külgazdaság
Mélybe zuhant az amerikai munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 15:32
Áprilisban 223 ezerrel nőtt az amerikai álláshelyek száma, a munkanélküliség a legalacsonyabb szintre esett 2008 májusa óta. A válság letudva.
Makro / Külgazdaság
Meglepetés: nem állt félre a bumfordi pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 15:20
Múlt héten arról szóltak a hírek, hogy Ciprasz miniszterelnök leváltja pénzügyminiszterét a hitelezőkkel tárgyaló csoport éléről. Most mégis ő tárgyal.
Uniós pályázatok
Ennyi volt: erre nem ad több támogatást Brüsszel
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 15:10
Az Európai Bizottság megszüntette a sertéshús magántárolására adott támogatást.
Agrár
35 kiló baromfit eszünk fejenként - 27 százalékos áfával
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 14:52
A baromfiszektor meghatározó része a magyar iparnak - évi 35 kiló húst esznek meg a magyarok. A Baromfi Világnapon is az alacsonyabb áfáért harcolnak.
Agrár
Kevesebb helyen, több: ennyi paradicsom terem az országban
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 14:42
Bár egyre kisebb területen termesztenek idehaza paradicsomot, a termésmennyiség nő. Milyen év lesz 2015 a paradicsomtermelőknek?
Vállalat
Megy a harc a Nokia térképéért - itt egy újabb jelentkező
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 14:20
Az Uber taxicég hárommilliárd dolláros ajánlatot tett a finn távközlési cég térképszolgáltatására.
Részvény / Deviza / Áru
Megvett valamit a Yahoo – tovább folytatják a felvásárlási rohamot
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 14:11
Amióta Marissa Mayer 2012-ben átvette a techcég irányítását folyamatosan falták fel a kisebb vállalatokat, most is szép pénzt fizettek.
Személyes pénzügyek
Hamarosan lejárnak az első tbsz-ek - mi a teendő ilyenkor?
Eidenpenz József | 2015. május 8. 14:00
Idén automatikusan lejárnak az első, 2010-ben indított tartós befektetési számlák, így a tulajdonosoknak év végéig dönteni kell az itt elhelyezett megtakarításokról. Az adókedvezmények további igénybevételéhez hosszabbítás szükséges, amit írásbeli nyilatkozattal lehet megtenni. Akkor is érdemes lehet ilyet nyitni, ha nem teljesen biztos a futamidőnk.
Örülünk, Vincent?
Simicska és Orbán a nyeretlen kétévesek (appendixposzt)
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 13:47
The Labour source said Miliband had also been disappointed by the language of a government source, who told the Times: "No 10 an...
Vásárló
Már megint hétvégére romlik el az idő?
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 13:42
Vasárnapra megint elromlik az idő, hidegfront érkezik. Péntek és szombat azonban még marad a kora nyárias idő.
Agrár
Új szintre lépett az orosz-kínai barátság
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 13:30
Oroszország és Kína a közös mezőgazdasági projektjeihez egy 2 milliárd dolláros alapot hoztak létre.
Örülünk, Vincent?
Egy választás margójára (megjegyzésposzt)
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 13:18
Tegnap éjfélkor lementünk az egyik kocsmába (ez egy craft beer pub, középosztálybeli közönséggel), m...
Vásárló
Utáljuk a zárva tartást, mégis többet vásárolunk
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 13:13
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom a boltok vasárnapi zárva tartásának márciusi bevezetése után - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Vásárló
Nyáron jöhet a fordulat - drágább lesz az életünk? Frissítve
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 12:54
Elemzők szerint a következő hónapokban tovább emelkedhetnek majd a fogyasztói árak az inflációs mutató növekedése miatt.
Friss
Nemzetközi
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
Még a republikánusok körében is visszaesett.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Tízből négy nevező külföldről érkezett.
9 órája
Nemzetközi
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
1 napja
A 100 Leggazdagabb
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Rekordlétszámú mezőny és kiemelkedő nemzetközi részvétel a vasárnapi budapesti futóversenyen
15:12
-
MTÜ: átalakítás, piacnyitás
07:18
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
top 24
-
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
2026. szeptember 6. 06:01
-
Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
2026. szeptember 6. 11:05
-
Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
2026. szeptember 6. 10:33
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
2026. szeptember 6. 14:47
-
Trump új ötlete káoszt okozhat a NASA és a hadsereg között
2026. szeptember 6. 11:31





