A brit különállás jelképe eddig maga az euró volt: a közös pénz volt az, amiről még Tony Blair idejében sem akartak hallani, pedig hol volt még akkor a görög válság. Ugyanakkor London hatalmasat profitál a közös európai pénzből, anélkül hogy az fizetőeszköze lenne: ott zajlik ugyanis az euró kereskedelmének túlnyomó része.
A piacok királya
London most a devizapiacok koronázatlan királya. A világ teljes devizakereskedelmének 41 százaléka zajlik ott. A londoni devizakereskedők most kétszer annyi eurót adnak és vesznek, mint a 19 eurózóna tag ország együttvéve, és több dollárt, mint maga az Egyesült Államok. Tulajdonképpen ez elsőre egész hihetetlennek tűnik, ha összevetjük az ország világgazdasági szerepével, nem is beszélve a font viszonylag kis jelenőségéről az euró és a dollár mellett.
Azt gondolhatnánk, hogy ez az előny abból az időből származik, amikor a Brit Birodalom a világ elsőszámú politikai és gazdasági hatalma volt 1914 előtt, de erről szó sincs. A devizapiac akkor a mai formájában nem is létezett, tekintettel arra, hogy elektronikus jelként csak sokkal később jöttek létre a valuták. A jóval kisebb készpénzforgalom megoszlott az európai városok, Bécs, Párizs, Berlin és New York között, London mögöttük kullogott a sorban.
A felfutás
A felfutás az 50-es és 60-as években zajlott, amikor növekedni kezdett a devizapiacok forgalma, párhuzamos a világban zajló gazdasági növekedéssel. A devizapiacok azonban nem voltak teljesen liberalizáltak, működött a Bretton Woods-i árfolyamrendszer. Nagy-Britannia azonban pénzügyileg szabadabb, vonzóbb volt a devizakereskedőknek, és amikor a hetvenes évek elején a devizaárfolyamok teljesen felszabadultak, vagyis áttértek a szabad lebegtetésre, akkor nagyon felfutott az addigra már népszerű londoni piac. 1979-ben végül minden brit tőkepiaci korlát megszűnt, és ekkor szinte elszabadult a forgalom. Ráadásul nemcsak a devizapiac, hanem a kötvények, határidős termékek és az alapkezelés is fellendült. London lett a pénzügyi szolgáltatások legnagyobb exportőre.
Amikor az eurót bevezették, hiába tűnt el egy csomó valuta, és így értelemszerűen ezek kereskedelme is, mégis London profitált: a világ legnépszerűbbé váló devizapárja, az euró/dollár kereskedelme rögtön ott futott fel. Mindehhez mára óriási infrastruktúra épült ki: nagy teljesítményű elektronikus hálózatok, rengeteg könyvelő és jogász.
Elvesztené
Elemzők, politikusok és befektetők szerint, ha Anglia kilép az EU-ból, akkor a gazdasági-jogi környezet annyira megváltozik, hogy ez az óriási piac fokozatosan el fogja hagyni Londont. Ráadásul nem az EU többi nagyvárosába, Párizsba vagy Londonba fog átkerülni, hanem elsősorban New Yorkba és Ázsiába. Ezzel valószínűleg David Cameron is tisztában van, persze ő azt mondja: nem az EU-t akarja elhagyni országa, hanem csak néhány rájuk vonatkozó szabályt megváltoztatni, egy kis különutasságot nyerni, és utána biztatni a népet, hogy ezt szavazza meg.
A kilépéssel való fenyegetés addig is nyomásgyakorlási eszköz, akárcsak a népszavazás. De nem kockázatmentes: épp most láttuk a görögöknél, hogy a nyomásgyakorlás és a népszavazás rosszul is elsülhet. Persze Görögország és a fejlett, gazdag Nagy-Britannia között nem vonható párhuzam, de ha hiba csúszik a számításokba, és a népszavazás fordítva sül el, jön a Brexit, megy a devizapiac.
Együttműködnek a gigacégek. 
