Hírek
Cikkek
Eldől, hogy foglalkozhat-e a nyugdíjpénztárakkal az Alkotmánybíróság
Privátbankár.hu | 2011. február 24. 07:13
Napirendre tűzte az Alkotmánybíróság a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozást, első körben ugyanakkor csak azt vizsgálhatják, vajon hatáskörükbe tartozik-e egyáltalán a beadvány elbírálása - írja a csütörtöki Napi Gazdaság. Ha igen, ezt követően érdemben is foglalkozhat a testület a kérdéssel.
A végkielégítés-adó első körbeni "elkaszálása" miatt jelentősen szűkült az Ab jogköre abban a tekintetben, hogy adózással, járulékokkal kapcsolatban, illetve a költségvetést érintő kérdésben milyen beadványokat vizsgálhat meg, illetve milyen törvényeket semmisíthet meg. Akkor úgy szigorodott a testület munkájáról szóló szabályozás, hogy az csak akkor semmisíthet meg törvényt az adott témaköröket illetően, ha az az emberi méltóságot sérti - a magántulajdon védelme vagy az arányos közteherviselés nem lehet elegendő alap.
Az Ab a kormány ígérete szerint az ősszel visszakapja elvett jogosítványait. A beadványok benyújtásának rendszere azonban várhatóan szigorodik. Ezek szerint csak érintettek vagy bíróságok nyújthatnak be indítványt, konkrét jogsérelemre hivatkozva - írja a lap.
MTI, Napi Gazdaság
Adó
Bukásra áll a cselédadó
Privátbankár.hu | 2011. február 24. 07:02
Az októberben bevezetett, cselédadó néven csúfolt adórendszeren kívüli kereset nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
Cikkek
Kubatov: minden megy tovább ugyanígy
Privátbankár.hu | 2011. február 24. 06:52
A kormánynak az elkövetkezendő időszakban is folytatnia kell az eddigi politikát, ugyanakkor fontos, hogy az emberek elmondhassák mit gondolnak az ország sorsáról - fogalmazott makói lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján Kubatov Gábor szerdán.
A Fidesz pártigazgatója hangsúlyozta: a fórumok célja, hogy a résztvevők elmondhassák, mit gondolnak az ország gazdasági helyzetéről, az egykulcsos adóról, a kettős állampolgárságról, az elmúlt évről és arról, hogy milyen feladatok várnak a jövőben az országra.
"Arról az útról, melyen eddig jártunk, nem kívánunk lelépni"- mondta. Azt a tempót, amit a magyar országgyűlésben az előző évben képviseltek, megtartják. A cél, hogy a magyar gazdaság talpra álljon, és egy boldogabb jövőt biztosítsanak az embereknek - tette hozzá.
A következő időszak legfontosabb feladatának az alkotmányozást nevezte. A politikus úgy vélte: míg az előző alkotmány pártpolitikai alkuk eredménye volt, ezeket most nem kell megkötni. A készülő tervek szerint a létrejövő "magalkotmányt" kétharmados törvényekkel támasztják majd alá. Az ezzel kapcsolatos véleménykérések hamarosan elkezdődnek. "Mindenki kap majd egy kérdőívet, és arra kérek mindenkit, hogy küldje vissza, hogy tudjuk, az emberek mit gondolnak az alkotmányról és tényleg maradandót tudjunk alkotni"- fogalmazott.
Ön szerint mi a megfelelő módja a társadalom bevonásának a folyamatba? Szavazzon! >>
MTI
KKV
Megújuló energia: nem vagyunk még rá elég nyitottak
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 19:00
12 év alatt másfélszeresére emelkedett a közlekedés energiafelhasználása Magyarországon a Fenntartható Fejlődés 2010 című kiadvány alapján. A könyv szerint nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága, azonban a vállalatok önkéntes környezeti ráfordítása egyre csökken és a megújuló energiaforrásokat sem használják még igazán
Cikkek
Szivárog Matolcsy kiigazítócsomagja: London fellélegezhet
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 18:08
Kiszivárgott Londonban a kormány még be nem jelentett kiigazítócsomagjának néhány részlete, az intézkedések többsége a költségvetés kiadási oldalát érinti
Cikkek
Megszenvedik a bankadót a hazai bankok?
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:59
A részvénytársasági formában működő hazai pénzintézeti szektor 38 milliárd forint adózott eredményt ért el 2010-ben. Tavaly viszont 209 milliárdot hoztak össze - a bankadó a hitelezés megindulását is gátolhatja?
Cikkek
Alkotmányozás: gyenge gesztusok az LMP-nek és a Jobbiknak
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:48
Jobbikos és LMP-s módosító javaslatokat is befogadott az alkotmánykoncepciót tartalmazó határozati javaslathoz annak előterjesztője, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága.
A Magyarország alkotmányának szabályozási elveiről szóló indítványhoz benyújtott és az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat szerdán tették közzé az Országgyűlés honlapján. Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság befogadta Lázár János Fidesz- és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető közös módosító indítványát, amely kimondaná: nem a kormány, hanem a parlamenti képviselők alkotmányoznak, és ezt akár az előkészítő bizottság koncepciójától függetlenül is megtehetik. Így elhagynák azt a mondatot az eredeti szövegből, hogy az Országgyűlés Magyarország alkotmányának szabályozási elveit a határozat melléklete szerint elfogadja.
A módosító javaslat új fejezettel egészítené ki a házszabályt, külön eljárási rend kialakítását kezdeményezve az új alkotmány megalkotására. Rögzítené, hogy ha az új alkotmányról szóló törvényjavaslatot egy képviselőcsoporthoz tartozó képviselők több mint fele nyújtja be - amit március 15-ig kell megtenni -, az külön döntés nélkül az Országgyűlés tárgysorozatába kerül. Egy képviselő aláírásával egy indítványt támogathat. A külön frakciókhoz tartozó képviselők által közösen benyújtott új alkotmányról szóló törvényjavaslatra is ezek a szabályok vonatkoznának. A Lázár-Harrach-javaslat átírná a határozati javaslat címét is, és "Az új Alkotmány elfogadásának előkészítéséről" címet adná neki.
A támogatott sor szerint az előterjesztő egy LMP-s képviselők által jegyzett módosító indítvány egyes pontjait is befogadta. Ezek ugyanakkor - a bizottsági ajánlás szerint - megegyeznek a Lázár János és Harrach Péter jegyezte módosítás egyes részeivel, így a címváltoztatással, valamint annak a mondatnak az elhagyásával, amely szerint az Országgyűlés Magyarország alkotmányának szabályozási elveit a Salamon László (KDNP) vezetésével működött bizottság koncepciója szerint fogadja el.
Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság emellett befogadta mindkét benyújtott kapcsolódó módosító javaslatot. Az egyiket a fideszes Turi-Kovács Béla jegyzi, aki alkotmányos védelmet biztosítana a termőföldnek és a vizeknek, mint a nemzeti vagyon részeinek. A másikat a jobbikos Dúró Dóra terjesztette be, aki elhagyná azt a passzust, amely szerint az alaptörvény akkor lenne módosítható, ha a javaslatról két egymást követő Országgyűlés változatlan formában, mindkét szavazásnál külön-külön a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatával dönt. Ehelyett az országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazatához javasolja kötni az alkotmány módosítását.
MTI
Cikkek
Nem lesz nagy vérveszteség a szlovák bankadó
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:40
A szlovák kormány egyetért a bankadó alkalmazásának az ötletével abban a formában, amint azt az Európai Unió elképzeli
Cikkek
Olvad a Fidesz előnye, megjelentek az elpártolók
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:28
A TÁRKI februári pártpreferencia-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is jelentősen népszerűbb minden más politikai pártnál, ugyanakkor támogatottsága november óta folyamatosan olvad
Cikkek
Félelem a piacokon: egész nap gyengélkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,37 pontos, 0,98 százalékos csökkenéssel, 22.352,78 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,22 százalékkal 22.600 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,80 százalékkal 5.590 forintra esett.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását >>>MTI
Cikkek
220 dolláros olajjal ijeszteget a Nomura
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:17
A nyersolaj hordónkénti ára 220 dollár fölé emelkedhet hordónként, ha egyidejűleg állna le az olajtermelés Líbiában és Algériában - véli a Nomura.
A japán bank szakértői párhuzamot vontak a jelenlegi helyzet és az 1990-1991-es Öböl-háború között, amikor hét hónapon belül 130 százalékkal drágult a kőolaj, miközben az OPEC tartalékkapacitása napi 1,8 millió hordóra csökkent.
"Amennyiben Líbiában és Algériában egyszerre állna le az olajtermelés, a nyersolaj ára 220 dollár fölé emelkedhet hordónként, az OPEC tartalékkapacitása pedig napi 2,1 millió hordóra csökkenne, gyakorlatilag ugyanarra a szintre, mint az Öböl-háború idején, és amikor 2008-ban a kőolaj ára történelmi csúcsra, 147 dollárra emelkedett" - tartalmazta a Nomura szerdán ismertetett tanulmánya.MTI
Cikkek
Kötelező óvoda: felmérik a férőhelyeket
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:10
Az oktatási államtitkárság pontosan fel kívánja mérni, hány óvodai férőhely van, ennek ismeretében lehet majd kötelezővé tenni hároméves kortól az óvodáztatást - mondta Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI kérdésére.
Kitért arra is, hogy a Széchenyi-terv keretében még ebben a fél évben uniós projektek indulnak, s 10-12 milliárd forintból óvodai férőhelyek bővítése kezdődhet meg.
Mint elmondta, a hároméves kötelező óvodáztatáshoz a jogszabályi kereteket megteremtik az új közoktatási törvényben, de a rendelkezés tényleges életbe léptetése nagyban függ a férőhelyektől. Kiemelte: pontosan át kívánják tekinteni, hol és hány férőhely hiányzik jelen pillanatban.
A helyettes államtitkár ugyanakkor megjegyezte: e tekintetben nagyon sok jelenleg a félreértés. Országos szinten nagyjából megfelelőnek tűnik a férőhelyek száma, a 3-4 éves gyermekekkel számolva 7-8 százaléknyi növelésre lenne szükség, ami néhány ezer férőhelyet jelent.MTI
Cikkek
A kormány benyújtotta a médiatörvény módosításait
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:08
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítására vonatkozó javaslatát szerda délután.
Az Európai Bizottság és a magyar kormány a múlt héten állapodott meg a médiaszabályozás változtatásáról. A szerdán beterjesztett törvénymódosítási javaslat - amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter jegyez - indoklása szerint érinti a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció kérdését és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését.
MTI
Cikkek
Kapcsolják a piacokat: nagy lépés előtt az áramtőzsde
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 17:01
Az idén összesen mintegy öt terawattóra áram forgalmával számol a magyar áramtőzsdét üzemeltetője, ez az éves magyarországi felhasználás 12,5 százaléka
Cikkek
Válság előtti szinten a világkereskedelem
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 16:43
A világkereskedelem értéke először haladta meg a válság előtti szintet tavaly decemberben, a múlt év egészében pedig 15,1 százalékkal bővült
Cikkek
A forint csak átmenetileg erősödött
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 16:41
Átmeneti erősödés után szerdán gyengült a forint: az eurót délután négykor 273,51 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtt jellemző 271,70-272,50 közötti jegyzési szinttel.
A hétfőn a 270,80-as, kedden pedig a nap túlnyomó részében 272,40-es euró jegyzés környékén stagnált a forint árfolyama, szerdára virradóra 272,50 környékén ingadozott a jegyzés a nemzetközi kereskedelemben.
Szerdán a líbiai válság eszkalálódása és a biztonságos befektetési eszközöket előnyben részesítő piaci magatartás ellenére is az euró erősödött a főbb devizákkal szemben és korrigálta előző napi veszteségét.
Az euró erősödése leginkább az EKB magas rangú tisztviselői által tett, inflációs aggodalmakat hangsúlyozó, és kamatemelés szükségességére utaló nyilatkozatoknak volt köszönhető. Az euró a kedden jellemző 1,3650 körüli dollár jegyzésekről hajnalra 1,3690 környékére, szerdán reggel pedig egészen 1,3750-ig erősödött.
A térségbeli devizák a délelőtt folyamán az euró erősödésének köszönhetően átmenetileg mentesültek a nemzetközi piacokon eluralkodott kockázatkerülő befektetői magatartás hatása alól. Délután azonban az euró - miközben megőrizte erejét a dollárral szemben - gyengülésnek indult a legfőbb "befektetési menedék" devizákkal, a svájci frankkal és a japán jennel szemben. Ezzel párhuzamosan a forint, a zloty és a cseh korona gyengülni kezdett.
A dollárt szerdán délután 198,87 forinton jegyezték, míg az euró 1,3756 dollár volt. Kedden délután a jegyzések 199,08 forinton, illetve 1,3678 dolláron álltak.
A svájci frank 212,96 forinton állt 211,49 forint után, száz japán jen jegyzése pedig 240,90 forinton 241,04 forint után.
Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátbankáron >>
Cikkek
Egy elképzelt Budapest elfolyt milliárdjai
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 16:23
A Deák téri Városháza Fórum 65 méteres tornyából láthatnánk a kormányzati negyed zöld kockáit és a Hősök terére épült új múzeumi üvegkockát. Ide pedig a Dunagúton keresztül akár 10 perc alatt is eljuthatnánk a Margitszigetről.
Adó
1216 milliárdot dobott tavaly a közösbe a Vám- és Pénzügyőrség
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 15:45
A 2010-es év központi költségvetési bevételének 12 százalékát a Vám-és Pénzügyőrség szolgáltatta: az 1216 milliárd forintos hozzájárulás 48 milliárddal kevesebb, mint 2009-ben
Makro / Külgazdaság
Magyarország is megszenvedheti a líbiai válságot
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 15:22
Az energiahordozók, ezen belül az üzemanyagok árában vélhetően Európába és Magyarországra is begyűrűznek majd az észak-afrikai válság hatásai
Cikkek
Kiengedték Hagyó Miklóst az előzetesből
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 15:15
Megszüntette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetét a bíróság szerdán - közölte a Fővárosi Bíróság a honlapján.
A Fővárosi Bíróság a 2011. február 23-ai végzésében a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt "H. Miklós és társai ellen" a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben - megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi Bíróság határozatát - megszüntette H. Miklós előzetes letartóztatását, és házi őrizetét rendelte el - olvasható a közleményben.
A házi őrizet az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. március 23-ig tart.MTI
Cikkek
Bevezetik az agrár Széchenyi Kártyát
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 15:05
A Széchenyi Kártya agráriumra való kiterjesztéséről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte Nagy Anna kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta: az agrár Széchenyi-kártya bevezetésével a családi gazdálkodóknak, továbbá az agráriumban működő kis- és közepes vállalkozásoknak segít abban, hogy újabb forráshoz jussanak.
Az érintett gazdálkodói kör pénzügyi megerősítésére a gazdasági válság és az agráriumot sújtó elemi károk hatásainak ellensúlyozása miatt van szükség - mondta a miniszter.
MTI
Cikkek
Többen dolgoznak az államigazgatásban, a Ludovikáról jöhet az utánpótlás
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 14:57
Többen dolgoznak a Miniszterelnökségen és egyes minisztériumokban, mint tavaly - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából - a kormány szerint több a feladat is
Makro / Külgazdaság
Oda a líbiai olajtermelés ötöde
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 14:44
Londoni elemzők szerint a líbiai olajtermelés ötöde már kiesett a zavargások miatt - ez pedig tovább hajthatja az amúgy is dráguló energiaárakat - drasztikus drágulás jöhet
Cikkek
Aki csak teheti, a cascon spórol
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 14:26
Reálértéken csökkent tavaly a biztosítási piac, amely csak az egyszeri díjas szerződések miatt tudott bővülni. A folyamatos díjú életbiztosítások, a kgfb és a casco piaca azonban zsugorodott
Cikkek
A hitelesek a kilakoltatásról is keveset tudnak?
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 14:22
Gyakran tájékozatlanok a fogyasztók a hitel felvételekor, vagy kiváltásakor és a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete szerint a végrehajtásról, kilakoltatásról sincs elég információjuk, nincsenek megfelelően "védve" - áll a szervezetnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Cikkek
Moszkvai követség: kihallgatták Göncz Kingát
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 14:03
Tanúként hallgatta meg Göncz Kinga volt külügyminisztert a moszkvai kereskedelmi képviselet 2008-as értékesítésével összefüggő nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészség - tájékoztatta a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Fazekas Géza az elhangzottakról nem beszélt. Kérdésre válaszolva azonban megerősítette: a nyomozóhatóság jogsegély keretében igyekszik tisztázni azt a sajtóhírt, miszerint az értékesített ingatlant egy évvel később az orosz állam hétszeres áron vette volna meg.
A 2009 novembere óta tartó eljárás három gyanúsítottját - Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet - két hete vették őrizetbe, majd szabadlábra helyezte őket a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint - az árfolyamveszteségre is tekintettel - a magyar államnak összesen csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a moszkvai ingatlanügylettel.MTI
KKV
Turizmus: a külföldiek már túllátnak Budapesten
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 13:54
A szálláshelyek alapján az első 10 legnépszerűbb magyar település bebetonozta helyezését. A főutazások esetében a magyarok továbbra is a vízpartot keresik
Cikkek
Nagy Anna: igazságos az új adórendszer
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 13:26
Nagy Anna kormányszóvivő szerint az adóváltozások 450 milliárd forintot hagynak az emberek zsebében és ösztönzik a gyerekvállalást - nem jutalmazzák a gazdagokat
Cikkek
Sláger Rádió: a pályáztatás jogsértő volt, az eredmény már nem?
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 13:01
A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán kihirdetett felülvizsgálati döntésében, a jogerős ítéletet megváltoztatva, teljes egészében elutasította a Sláger Rádiónak az alperes ORTT és FM 1 Konzorcium elleni, a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázatai miatt benyújtott keresetét.
A 2009-es pályázat eredményeként a Danubius Rádió helyett az Advenio Zrt. által működtetett Class FM, a Sláger Rádió helyett pedig az FM 1 Konzorcium által működtetett Neo FM sugároz. A Sláger Rádió a perben kérte annak kimondását, hogy jogsértő volt a pályáztatás, emiatt semmisek az az alapján kötött új műsorszolgáltatási szerződések, s állítsák helyre az eredeti állapotot.
Az első- és másodfokú bíróságok a Sláger, illetve a másik, a Danubius által indított perben is csupán annyiban adtak helyt a kereseteknek, hogy jogsértő volt a pályáztatás, de a szerződés semmisségét és az eredeti állapot helyreállítását nem állapították meg.
Ezt az LB szerdán a Danubius esetében hatályában fenntartotta, a Sláger esetében azonban a jogerős ítéletet megváltoztatta, a Sláger keresetét teljes egészében elutasította, tehát azt a részét is, amely szerint jogsértő volt a pályáztatás.
MTI
KKV
Szívesen fizetnénk mobillal, ha olcsóbb lenne
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 12:16
Egy felmérés szerint a mobilkereskedelem leglelkesebb követői Ázsiában vannak, az Egyesült Államokban és Európában még nem számottevő a mobiltelefonos fizetést előnyben részesítők száma. Magyarország banki- és mobilszolgáltatói egyébként készen állnak a mobilfizetésre való átállásra
Cikkek
A PSZÁF rendet vág, ha vitánk van a bankkal
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 11:31
Jelentős változás előtt áll a pénzügyi fogyasztóvédelem: a PSZÁF hatáskörébe kerül a pénzügyi békéltetés rendszere. Június 1-jén startol a Pénzügyi Békéltető Testület
Cikkek
Több a közbeszerzés, mégis kevesebb
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 11:21
Az Alapítvány a Korszerű Közbeszerzésért és a Transparency International Magyarország közös kutatása szerint 2010-ben a bruttó hazai termékhez viszonyítva kevesebbet költöttünk el közbeszerzésben, mint egy évvel korábban. A KSH előzetes 2010-es GDP-adatait alapul véve jelenleg 5,66 százalék a GDP-hez viszonyított szerződött közbeszerzési érték Magyarországon. Ehhez képest a közbeszerzés az EU GDP-jének mintegy 17 százalékát teszi ki.
Magyarországon a közbeszerzési piacról a menekülés 2006 óta zajlik, melyet a törvényi változások ugyan érintettek és 2009-ben több beszerzést sikerült beterelni a piacra, azonban az igazán nagy szereplők döntése hosszú távon érezteti hatását. A piacra való visszatérésnek feltétele a jogbiztonság és annak garantálása, hogy a válság hatásait az aktuális kormányzatok ne a közbeszerzés akadályozásával kívánják tompítani.
Tavaly ugyan 61,6 százalékkal több, 10.685 eredményes közbeszerzés zajlott Magyarországon, az eljárások összértéke viszont 17,3 százalékkal 1.496,5 milliárd forintra csökkent az előző évhez képest - ismertette az adatokat Gajdos Róbert a Közbeszerzések Tanácsa elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A Közbeszerzési Döntőbizottság előtt tavaly 1.011 jogorvoslati eljárás indult, ez 17,1 százalékkal több, mint 2009-ben volt, ami arra utal, hogy a piaci szereplők sok mindent megragadnak, hogy munkához jussanak - tette hozzá az elnök.MTI, Privátbankár
Cikkek
Kiszámítható lakásfinanszírozásért kiált a piac
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 11:03
Az újlakáspiac már túl van a meglepetéseken, azonban a 2010-es konszolidációt követően csak akkor lesz esély a piac jelentős javulására, amennyiben a hátráltató tényezőket sikerül felszámolni. Ilyen például a kedvezőtlen szabályozási környezet, a lakásfinanszírozás nehézsége, vásárlói oldalról pedig az alacsony kamatlábak melletti hosszútávú finanszírozás hiánya
Cikkek
Megnézhetjük magunkat, ha megbüntetnek
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 10:57
Ezentúl az internetre is feltölti az V. kerületben parkolási pótdíjat kapott gépkocsikról készített fényképet a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás (FKPT).
A társaság szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az eseményről készített fényképek megtekintéséhez az azonosítószám, a rendszám, és egy ellenőrző kód (captcha) megadása szükséges. A rendszerben csak azok a fényképek érhetők el, amelyek az egyéves elévülési időn belül készültek, és még nem rendezték a pótdíjat, illetve nem indult meg a jogi behajtás.
Az FKTP tervei szerint a rendszer tovább bővülhet: a fényképek megtekintésén túl várhatóan magát a pótdíjat is ki lehet majd fizetni az interneten. A pótdíjfényképeket a társaság honlapján (www.fkpt.hu) lehet megtekinteni.MTI
Cikkek
Minden területen visszaesett a kiskereskedelem
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 10:20
2010 decemberében a kiskereskedelmi értékesítés volumene 1,7 százalékkal, 2010 egészében 2,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól
Cikkek
A piaci aggodalmak ellenére erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 10:03
Erősödött a forint szerdán reggel, holott nem csitultak az észak-afrikai politikai feszültség által keltett piaci aggodalmak, nem enyhült a befektetői kockázatkerülés mértéke.
Szerdán délelőtt fél tízkor az eurót 271,73 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 272,05 forint után. A hétfőn a 270,80-as, kedden pedig a nap túlnyomó részében 272,40-es euró jegyzés környékén stagnált a forint árfolyama, szerdára virradóra 272,50 környékén ingadozott a jegyzés a nemzetközi kereskedelemben.
Szerdán reggel a líbiai válság eszkalálódása és a biztonságos befektetési eszközöket előnyben részesítő piaci magatartás ellenére is az euró erősödött a főbb devizákkal szemben és korrigálta előző napi veszteségét.
Az euró erősödése leginkább az EKB magas rangú tisztviselői által tett, inflációs aggodalmakat hangsúlyozó, egy kamatemelés szükségességére következtetni engedő nyilatkozatoknak volt köszönhető. Az euró a kedden jellemző 1,3650 körüli dollár jegyzésekről hajnalra 1,3690 környékére, szerdán reggel pedig 1,3730 közelébe erősödött.
Szerdán reggel a zloty és a cseh korona is erősödéssel indult neki a kereskedési napnak. A zloty 3,9720-as euró jegyzésről 3,9670-re, a korona 24,5330-as euró jegyzésről 24,4890-re erősödött. A dollárt szerdán délelőtt 198,36 forinton jegyezték, míg az eurót 1,3719 dolláron. Kedden délután a jegyzések 199,08 forinton, illetve 1,3678 dolláron álltak. A svájci frank 211,52 forinton állt 211,49 forint után, száz japán jen jegyzése pedig 239,55 forinton 241,04 forint után.
Valósidejű devizaárfolyamok itt a Privátbankáron >>MTI
Cikkek
Legutóbb a ´90-es években épült ilyen kevés lakás
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 09:27
A KSH tájékoztatása szerint 2010-ben 20 823 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 17 353 volt
Befektetés
Gyengült a BUX a tegnapi záróértékhez képest
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 09:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.489,84 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült.
Balásy Zsolt a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az észak-afrikai események és az attól való félelem, hogy az olajkitermelésben valóban nagy súllyal - 12 százalékkal - bíró Szaúd-Arábiára is átterjed a felkeléssorozat negatív korrekciót eredményezett a tőzsdéken. Hozzátette: ma eldőlhet, hogy "mi is kapunk-e a pánikból, vagy megmaradunk az enyhe korrekció szintjén". Ezt talán a Mol árfolyamán lehet majd a legjobban lemérni. Ha az emelkedő olajár ellenére a magyar olajpapír ára drasztikusan esik, akkor az arra utal, hogy a befektetők menekülnek a részvényektől.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását >>
MTI
Cikkek
Több mint 120 ezer hazai Suzukit hívnak vissza
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 08:56
Az esetleges balesetek megelőzése érdekében egy korábban Egerben készített alkatrész rozsdásodása miatt hívta vissza a Suzuki Swift egyes évjáratait a magyar gyártó - írta szerdán a heol.hu
A honlap beszámolója szerint sorra kapják az értesítést azok az autótulajdonosok, akiknek Suzuki Swift típusú járműve 1997. október 1. és 2002. október 1. között hagyta el a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemét. Az autógyártó cég szakemberei az utólagos minőségellenőrzés során észlelték, hogy az első lengéscsillapítók jelentős mértékben elrozsdásodtak.
A zrt. kommunikációs igazgatója, Ruska Viktória arról tájékoztatott, hogy a szóban forgó alkatrész hibája miatt személyi sérüléssel járó baleset nem történt, ám a gyár elkötelezett termékei biztonságossága mellett, ezért az érintett évjáratok átvizsgálásáról döntött. A biztonsági visszahívás 124 ezer 375 Swiftet érint, tulajdonosaikat arról értesítik, hogy a megjelölt márkaszervizben térítés nélkül kicserélik a hibás lengéscsillapítókat.
A problémás alkatrészt korábban az a Budapesten bejegyzett Berva 96 Kft. készítette, amelyet azóta felszámoltak. Az egri cég egyik volt – Swift-tulajdonosként érintett, magát megnevezni nem kívánó – dolgozója annyit mondott, hogy a lengéscsillapítók az akkori szigorú technológiai előírások szerint készültek, az autógyár minőségi ellenőrzés után át is vette őket - olvasható a heol.hu-n.
Azóta viszont kiderült, hogy a rozsdásodás miatt leválhat a kormány-tengelycsonk az első lengéscsillapítókról, ezért a jármű mozgásképtelenné válik.
A szakemberek megjegyezték: az érintett tulajdonosoknak nem kell megvárniuk a gyár behívó levelét, a márkaszervizekben az alvázszám alapján, a "Berva Eger Hungary" jelzéssel ellátott lengéscsillapító ellenőrzése után térítésmentesen elvégzik az újonnan 70 ezer forint értékű alkatrészek cseréjét.
MTI
Cikkek
Navracsics az adósságról: fékeket építünk a rendszerbe
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 08:20
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor
Cikkek
5 forinttal emelkedett a benzin ára
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 08:03
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
Az emeléssel a benzin átlagára 364-365 forintra, a gázolajé pedig 362 forintra nőtt. A Mol egy hete emelte 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát, akkor a benziné nem változott. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Ha tudja, hogyan változik a benzin ára a jövő héten, nyerjen vele egyetlen kattintással! Fogadjon rá 6000 forintos pénzvisszafizetési garanciával!>>MTI
Cikkek
Az állami cégeknél nem biztos idén a béremelés
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 07:57
A saját cégeinél olyan feszített bérgazdálkodást írt elő 2011-re a kormány, amibe nem mindenhol fér majd bele az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) elfogadott 4-6 százalékos bruttó béremelési ajánlás - írta szerdai számában a Népszabadság.
A lap Fellegi Tamás fejlesztési miniszter által jegyzett levélre hivatkozva azt írta, hogy sokkal inkább bérbefagyasztás, létszám-racionalizálás vár ezen társaságokra. Az állami tulajdonú vállalatoknál egyedül a minimálbér emelése tekinthető kőbevésettnek.
A lap birtokába került 2011. január 21-i keltezésű levelet Baranyay Lászlónak, a Magyar Fejlesztési Bank vezérének címezték. A levélben világosan előírják, milyen bérpolitikát kell folytatni az idén az állami vállalatok körében. Ennek értelmében az MFB-hez tartozó cégeknél bértömeg-gazdálkodást írnak elő idén, úgy, hogy az idei bértömeg csak a minimálbért és a garantált bérminimumot figyelembe véve nőhet a 2010. évi bázishoz képest. A fejlesztési miniszter megemlíti a levélben még az adószabályok változásának a nettó keresetekre gyakorolt hatásának kompenzációját is, erről azonban később csak mint lehetőségről ír a miniszter - olvasható a lapban.
A Népszabadság azt írta, hogy Fellegi levele rögzíti: az intézkedések végrehajtása során a 2010. december 2-án megkötött OÉT-megállapodás betartásán túl az átlagos bruttó keresetnövelésre vonatkozó 4-6 százalékos OÉT-ajánlás figyelembevétele nem veszélyeztetheti a bértömeg alakulására vonatkozó elvárásokat.
MTI
Cikkek
Líbia: az érdekek és értékek dilemmája
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 07:49
Egy elemzés szerint a líbiai megmozdulások és az azokra adott kormányzati válasz hevessége ellenére Moammer Kadhafi elnök kormánya egyelőre erősnek tűnik
Cikkek
Élelmiszerosztás Szlovákiában
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 07:36
Lisztet és tésztaféléket fog osztani a legszegényebbeknek a szlovák kormány, hogy ezzel is enyhítse az élelmiszerek árának emelkedését, amely Szlovákián kívül más államokban is érezhető.
Amennyiben megvalósulnak az elképzelések, az ingyen élelmiszerekhez már a tavasszal hozzájutnak a leginkább rászorulók. Az illetékes állami szervek már ki is írták a nyilvános pályázatot 45 ezer tonna gabona feldolgozására az állami tartalékból.
"Ebből liszt és tésztafélék készülnek, amit a leginkább rászorulóknak ingyen osztunk szét" - jelentette ki Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter kedden Pozsonyban. A gabona feldolgozását és az adminisztratív költségeket az Európai Unió állja. Az, hogy konkrétan ki lesz jogosult az ingyen lisztre, élelmiszerre egyelőre nem világos. A több mint ötmillió lakosú Szlovákiában jelenleg mintegy 190 ezer személy kap szociális segélyt. Családtagjaikkal együtt ez mintegy 374 ezer emberről, az ország lakosságának majdnem hét százalékáról van szó.
Az élelmiszerárak gyors emelkedése tavaly nyáron kezdődött Szlovákiában. Januárban éves szinten 5,8 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak. A kormány azt állítja, hogy ez alapvetően a világpiaci fejlemények következménye.
MTI
Cikkek
Csökkent az FHB adózás előtti nyeresége
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 07:29
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2010-ben konszolidáltan 8,896 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, 11,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte az FHB kedden a BÉT honlapján a nemzetközi számviteli szabályok alapján készült konszolidált gyorsjelentésben.
A 2,487 milliárd forint banki különadó nélkül az adózás előtti profit 13,4 százalékkal 11,382 milliárd forintra nőtt. A banki különadó nélkül számított adózás utáni 13,783 milliárd forint nyereség viszont 95,5 százalékkal haladta meg a bázist.
A 2010. december 31-i konszolidált adózott eredmény megközelíti a 11,3 milliárd forintot, amely 60,3 százalékkal magasabb a 2009. december 31-i adózott eredménynél. A növekményben kiemelendő egyszeri tétel az Allianz akvizíció egyszeri hatása - olvasható a jelentésben.
A beszámolóban az Allianz Bank Zrt. negyedik negyedévi adatait is konszolidálták - jegyzi meg a gyorsjelentés. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete február elején engedélyezte, hogy az Allianz Bank Zrt. beolvadjon az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-be. MTI
Cikkek
Forradalom előtt az utazási piac
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 07:01
Átalakulhat az idei tavaszi-nyári szezonban az európai és egyben a magyar turisták "utazási térképe", amennyiben elhúzódnak a zavargások Egyiptomban és Tunéziában, a nagy nyertes Törökország és Spanyolország lehet - írja mai számában a Világgazdaság.
A lap szerint a megnőtt kereslettel Törökországban már megindultak az árak felfelé, de drágulhat Spanyolország és Görögország is, ha tartós lesz az észak-afrikai konfliktus. Az újraindulásuk után az egyiptomi és tunéziai utak ára viszont akár 20-30 százalékkal zuhanhat, ami az árérzékeny magyar utazók korábbinál is nagyobb tömegét csábíthatja az országokba - olvasható a lapban.
MTI
Cikkek
Végkielégítés-adó: 64 millió a januári bevétel
Privátbankár.hu | 2011. február 23. 06:53
Januárban összesen 64 millió forintnyi végkielégítés-adót fizettek be a valaha elbocsátott, felmondott, szabadságot megváltó közszolgálati alkalmazottak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
A kormány nagyjából 1 milliárd forintot vár az adóból, vagyis a pénz jelentős része csak ezt követően folyik majd be. A lapban emlékeztetnek, hogy az adót a személyi jövedelemadó-bevallással egy időben kell megfizetni, az erről szóló bevallást is az szja-val együtt kell elkészíteni. Ennek határideje május 20-a.
Az adót a 3,5 millió forintot meghaladó végkielégítések, szabadságmegváltások után kell megfizetni 2005-ig visszamenőleg. Képviselők, polgármesterek esetében az összeghatár 2 millió forint. Az adó mértéke 98 százalék, amelybe azonban bele kell számítani a már megfizetett adókat és járulékokat.
MTI
Cikkek
Fókuszban a dizájner drogok
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 19:00
A lefoglalások fényében drasztikusan nő Magyarországon az új pszichoaktív szerek száma. A mefedron a legnépszerűbb új anyag
Friss
Nemzetközi
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Indul a szezon: ha hajózni megy, ne feledkezzen meg a biztosításról!
16:36
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Megint változott a jótállás: erre kell figyelni a vásárlóknak!
13:33
-
Lakásbiztosítási kampány: az igazi roham csak most jön
12:49
Turizmus Online cikkei
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Különdíjat nyert a Time Out Market Budapest
12:35
-
A United Airlines csökkenti járatainak számát, magas olajárakra készül
10:14
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
A vidék hírei
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
top 24
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
2026. március 20. 19:51
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25



