1p
Londoni elemzőházak szerint kétséges, hogy az EKB rendkívüli kereslettel fogadott, hosszú távú bankszektor-likviditási folyósításai érdemben hozzájárulhatnak az euróövezeti válság enyhítéséhez. A Capital Economics elemzői szerint jó az irány, de kétlik, hogy a bankok állampapírokat vennének a plusz pénzből.

Az EKB korábban közölte, hogy 489,19 milliárd eurót folyósított a piaci finanszírozási szűkösség enyhítését célzó, hároméves banki likviditási forrásból a ma meghirdetett első tenderen. Londoni elemzők előzetesen 200-300 milliárd eurós kihelyezésre számítottak.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai úgy vélik, hogy ezek a folyósítások elősegíthetik a kiújulóban lévő hitelpiaci feszültségek kezelését és a banki hitelezést. Az azonban kétséges, hogy a valutauniós szuverén adósságválságot is enyhítenék azzal, hogy az EKB-forrásból a bankok nagy mennyiségben vásárolnának az európeriféria államkötvényeiből. A bankok az utóbbi hónapokban inkább leépítik a portfolióikban lévő szuverén adósságot - hangsúlyozták a cég londoni elemzői.

A Capital Economics szerint egyes jelentések arra utalnak, hogy bizonyos bankokat, amelyeknek egyébként nem volt szükségük e forrásra, külön "biztattak" az EKB-eszköz igénybevételére, annak érdekében, hogy enyhüljön az ilyen forrásokhoz kapcsolódó "megbélyegzettségi" érzet. A ház szerint valószínűtlen, hogy ezek a bankok kockázatos befektetési termékeket vásárolnának.

A Capital Economics szerint azonban még abban az esetben is, ha az EKB-kihelyezések zöme mégis európerifériális állampapírokba áramlana, a szóban forgó összegek akkor sem helyettesítik azokat a sokkal nagyobb vásárlásokat vagy garanciákat, amelyeket a piac magától az EKB-tól remél.

Más nagy londoni házak szerint is elsősorban az eurójegybanknak kellene közvetlenül beavatkoznia jelentős mennyiségű vásárlásokkal az adósságválsággal küszködő perifériális eurógazdaságok szuverén kötvénypiacain.

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő - miután a múlt héten negatív előjelű megfigyelés alá vette az összes olyan, befektetési ajánlású osztályzattal ellátott euróövezeti szuverén adóst, amelyek besorolására addig leminősítés távlati lehetőségére utaló negatív kilátást tartott érvényben - az intézkedéshez fűzött londoni elemzésében közölte: véleménye szerint az EKB-nak aktívabban és határozottabban szerepet kellene vállalnia a potenciálisan illikvid, de fizetőképes országokat fenyegető, önmegvalósító likviditási válságok kockázatainak enyhítésében.

A Fitch közölte azt is, hogy a december 8-9-ei EU-csúcs nyomán - amelyen a piac reményei ellenére nem született döntés az EKB szuverén kötvényvásárlásainak nagyarányú kiterjesztéséről - arra a következtetésre jutott, hogy az euróövezeti válság átfogó megoldása "technikailag és politikailag elérhetetlen".

Az Ernst & Young pénzügyi tanácsadó és könyvvizsgáló csoport Londonban minap ismertetett új negyedéves euróövezeti helyzetértékelése szerint a valutaunió felbomlása "nagyon magas költségekkel járna" Európában és a világgazdaság egészében, ezért "valószínűnek tűnik", hogy ha az EKB vállalná az utolsó hitelezői mentsvár szerepét, az kevesebbe kerülne, mint az eurótérség szétesése.

Az Ernst & Young londoni elemzői szerint ha az eurójegybank a következő két évben például ezermilliárd euró körüli értékben vásárolna fizetőképes euróövezeti kormányok illikvid kötvényeiből a piacon, az még mindig csak az éves euróövezeti GDP-érték 10 százalékának felelne meg, jóllehet a 2009 óta végrehajtott brit és amerikai monetáris mennyiségi enyhítési programok a két ország hazai össztermékének 14, illetve 17 százalékát teszik ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG