Hírek
Cikkek
A bóvli szélén: az ÁKK szerint nem lesz gond a Fitch Raitingsszel
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 16:20
Valószínűleg nem változtat az idén Magyarország adósbesorolásán a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő - mondta kedden a Bloomberg hírügynökségnek Búzás László, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese.
Búzás László elmondta: a hitelminősítővel folytatott egyeztetés során az ÁKK-t arról tájékoztatták, hogy az idén valószínűleg nem nyúlnak a magyar besoroláshoz. A második nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody´s Investors Service egy képviselője úgy fogalmazott, nem gondolja, hogy a társaság negatív irányba változtatná a magyar minősítéseket az idén - tette hozzá Búzás László.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a világ legnagyobb hitelminősítő csoportjával, a Standard & Poor´s-zal az utóbbi időben nem folytattak egyeztetést - áll a Bloomberg honlapján megjelent beszámolóban.
Magyarország szuverén adósságát mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő a befektetési ajánlású "BBB/Baa" kategória alsó szélén tartja nyilván, leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással.
A negatív kilátások kockázata az, hogy ha a három közül bármelyik is tovább rontja a magyar besorolásokat, azzal Magyarország az adott cégnél átkerülne a befektetésre már nem ajánlott, spekulatív - a piaci zsargonban "bóvlinak" nevezett - osztályzati kategóriába.MTI
Cikkek
Nagyobb lehet a káosz, ha Kadhafi távozik?
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 16:06
Ha Kadhafi elhagyja Líbiát, akkor a hadseregnek kell átvennie az irányítást, de a líbiai vezérkar nem olyan mint az egyiptomi: mélyen megosztott és kevésbé professzionális
Cikkek
A Dunaferrnél és a Videotonnál is megállapodtak a bérekről
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 15:56
A Vasas Szakszervezeti Szövetséghez tartozó vállalatok közül 18-nál, ezen belül két cégcsoportnál, a Videotonnál és Dunaferr-nél született már meg a bérmegállapodás, amelyek szerint az alapbérek 2-9 százalék között nőttek - közölte a szakszervezet az MTI-vel kedden.
Az idén eddig végrehajtott béremelés 35.609 munkavállalóra és 8.417 szakszervezeti tagra vonatkozott. A cégek többségénél a bértárgyalások jelenleg is zajlanak, néhány helyről kapott információt a szakszervezet arról, hogy a gazdasági évhez igazodva, áprilisban kezdik meg az egyeztetéseket.
A Vasas működési területén lévő munkáltatók még mindig "szívesen" állapodnak meg a béren kívüli, illetve a cafeteria juttatásokban. Február 18-ig 19 helyről kaptak erre vonatkozó tájékoztatókat. A leggyakoribb formák: a cafeteria fejkvóta emelése, az étkeztetés (utalvány, illetve üzemi ebédhez való hozzájárulás), az önkéntes nyugdíjpénztár, vagy egészségpénztári befizetés, a beiskolázási támogatás, illetve az üdülési csekk.
A cafeteria keretek évente személyenként 186.000-290.000 forint között szóródnak. Az étkezési utalványok jellemző mértékei 6.000-től 18.000 forintig terjednek.
Olyan megállapodásról is értesült a szakszervezet, amely szerint próbajelleggel fél éves időszakra a direkt állománynál bevezetnek egy 2.200 forintos betegállománytól függő, extra havi étkezési támogatást, amelynek célja a betegállományok visszaszorítása, ugyanis a juttatás feltétele: havi maximum 5 nap betegállomány. A beérkezett információk alapján az idén - 2010-től eltérően - már nem jellemző, hogy a munkáltatók a béren kívüli juttatások adóterheit áthárítanák a munkavállalókra - áll a közleményben.MTI
Cikkek
Problémásabb lesz az Ab-hez fordulni
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 15:43
A jövőben a jogszabályok utólagos normakontrolljára csak konkrét jogsérelem esetén lenne lehetőség - mondta Szájer József, az alkotmányszövegező bizottság vezetője
Cikkek
Szja: Bulgária Orbánék alá ment
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 15:41
A bolgár pénzügyminisztérium kedden bemutatta "pénzügyi stabilitási" tervét. Szimeon Gyankov pénzügyminiszter elmondta, hogy a terv három pillérre támaszkodik. Egyrészt a GDP 37 százalékában korlátozza az állami kiadásokat, a GDP 3,0 százalékában korlátozza az államháztartási hiányt, és kétharmados parlamenti többséget ír elő a társasági adóról és a személyi jövedelemadóról szóló törvények megváltoztatására.
Az állami kiadások jelenleg a GDP 35,5-36,0 százalékát teszik ki. Az államháztartási hiány 2010-ben a GDP 3,6 százaléka volt, amit Bulgária az idén 2,5 százalékra tervez visszaszorítani. A bolgár GDP 2010-ben 0,3 százalékkal emelkedett a 2009-es 5,0 százalékos csökkenés után. Az idén 3,6 százalékos GDP-növekedést vár a pénzügyminisztérium.
Bulgária az egykulcsos 10 százalékos társasági és személyi jövedelemadóval a legalacsonyabb adóterhet kínálja az egész EU-ban - mutatott rá Szimeon Gyankov, kihangsúlyozva, hogy az új stabilitási paktum célja a hosszú távú pénzügyi stabilitás, valamint a bizalom megszilárdítása.
A miniszter kijelentette, hogy Bulgária mindaddig nem kérelmezi felvételét az ERM-2 árfolyamrendszerbe, amíg a parlament el nem fogadja a pénzügyi stabilitási törvénycsomagot, ami 2011 vége felé várható.
Szimeon Gyankov hivatalba lépésekor 2010 júliusában Bulgária az ERM-2 árfolyamrendszerbe, majd az euróövezetbe lépését nevezte meg fő céljának, a bevezetés időpontjának megadásától azonban következetesen tartózkodott.
MTI
Makro / Külgazdaság
74,1 milliárdból folytatódik a 4-es metró
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 15:36
Vágányépítéssel és a belső terek kialakításával, beépítésével folytatódik az idén a 4-es metró projektje, a munkálatokra Budapest csak idén 74,1 milliárd forintot biztosít. Az alagutak szerkezetépítési munkái áprilisra befejeződnek
Cikkek
Rekord export a német elektromosiparban
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 15:18
Export-rekordot ért el tavaly a német elektromos- és elektrotechnikai ipar az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a ZVEI adatai szerint.
Tavaly az első alkalommal lépte át az ágazat vállalatainak exportja a 150 milliárd eurós értékhatárt és a 2009-es krízisév 15 százalékos visszaesésese után 2010-ben a kiviteli érték 23 százalékkal 151 milliárd euróra emelkedett. Az ágazat teljes árbevétele 165 milliárd euró volt 2010-ben.
"Nem csak a krízis előtti, 2008-as szintet sikerült elérnie az exportnak, de új történelmi csúcsot is döntött" - mondta a ZVEI vezető közgazdásza Andreas Gontermann. A ZVEI az idén az exportbevétel további növekedésére számít.
Az ágazatban működő vállalatok körében az üzleti hangulat pozitív, 92 százalékuk számít exportjának javulására, vagy a jelenlegi szint megőrzésére a következő negyedév folyamán.
Az ágazat forgalmát csak csekély mértékben érinti a megrendült politikai stabilitás az észak-afrikai és közel-keleti térségben. Az exportnak csak egy százaléka irányul észak-afrikai és mintegy három százaléka a közel-keleti országokba.
Tavaly az ágazat importja is jelentős mértékben emelkedett, 28 százalékkal 136 milliárd euróra. A legfontosabb beszállító változatlanul Kína 25 százalékos részaránnyal. A kínai eredetű import 2009-hez képest 43 százalékkal nőtt tavaly, míg az európai import 21 százalékkal, az amerikai 19 százalékkal.
MTI
Cikkek
Egy éves után 30 éves csúcson a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 14:43
Több mint 30 éves csúcson állt a kakaó ára kedden az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén.
A kakaó drágulását az okozza, hogy a világ vezető kakaóexportőrének számító, a belpolitikai feszültségekkel terhes Elefántcsontparton meghosszabbíthatják a kiviteli tilalmat, ami komoly ellátási feszültséget idézhet elő globálisan.
Az elefántcsontparti választások nemzetközileg elismert győztese, Alassane Ouattara január 23-án rendelt el egy hónapos exporttilalmat az afrikai országban, hogy ezzel kényszerítse az elnöki szék átadására Laurent Gbagbo hatalomhoz ragaszkodó bukott elnököt. Az intézkedés elvileg szerdáig szól. Elefántcsontpart a világ legnagyobb kakaótermelője, exportja a világ fogyasztásának mintegy 40 százalékát fedezi.
A kakaó határidős jegyzése 38 dolláros (1,1 százalékos) emelkedéssel tonnánként 3.537 dolláron állt kedden kora délután. Röviddel korábban ennél magasabban, 32 éves csúcson, 3.574 dolláron is jegyezték.MTI
Cikkek
Visszakaphatja jogköreit az Ab
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 14:35
Jó esély van rá, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja ősszel elvett jogköreit, illetve az új alkotmány módosítását biztosát nem kötik két egymást követő parlament jóváhagyásához a kormányerők
Cikkek
Talán a jövő héten kinyit a kairói tőzsde
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 14:15
Immár sokadszor ismét elhalasztották a kairói értéktőzsde megnyitását, amely január 27-e óta van zárva.
Az értéktőzsde kedden azt közölte, hogy a jövő hétig még biztosan nem nyit ki a börze. Erről előzőleg egyeztettek a pénzügyi felügyelettel és a brókercégekkel.
A tőzsde munkáját január 27-én függesztették fel a Hoszni Mubarak, az azóta már lemondott elnök elleni tüntetések kirobbanásának harmadik napján. Az előző két nap során a vezető részvények EGX30 indexe összesen 17 százalékkal zuhant.
Korábban a tőzsde azt közölte, hogy ha a kereskedés újraindítása után a börze átfogó indexe, az EGX100 öt százalékkal csökkenne, akkor fél órára felfüggesztik a kereskedést, amit még hosszabb időre leállítanak a tőzsdemutató 10 százalékot meghaladó esése esetén.MTI
Cikkek
Az S&P máris rontotta Líbia besorolását
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 14:06
A Standard & Poor´s nemzetközi hitelminősítő kedden egy osztályzattal rontotta Líbia adósi besorolását, egy nappal azután, hogy a Moody´s is ugyanígy döntött.
Az S&P "A mínuszról" "BBB pluszra" csökkentette Líbia besorolását az olajban gazdag észak-afrikai országban napok óta tartó, már legalább kétszáz halálos áldozattal járó tüntetések hatására. A hitelminősítő egyben a további rontás lehetőségére figyelmeztetett "amennyiben az országban folytatódik az erőszak és a káosz."
Hétfőn a Fitch "BBB pluszról" "BBB"-re csökkentette Líbia adósi besorolását.MTI
Cikkek
MSZP: a reformok halogatása rontja az ország pozícióit
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 14:05
Az MSZP szerint a strukturális reformok halogatásával a kormány az emberekkel "tol ki", mert rontja az ország pozícióit.
Török Zsolt, a szocialisták szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt kommentálta így, hogy Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel kedden közölte: a jövő hét elején hozza nyilvánosságra a kormány a strukturális reformokat, zajlanak az egyeztetések és a konzultációk a végleges előterjesztés ügyében, amelyet a kabinet a hét végén tárgyal meg, és a jövő hét elején mutat be a nyilvánosságnak. (A kormányszóvivő hétfőn még azt mondta, várhatóan e hét második felében ismerteti a kabinet a strukturális reform lépéseit.)
Török Zsolt szerint "az ország vezetését felkészületlenül elvállaló Nemzeti Átverés Kormánya" ismét tolt egyet a hónapok óta halogatott strukturális reformok bejelentésének dátumán. Az MSZP szerint sajnálatos, hogy az újabb gyáva megfutamodással, a Fidesz-KDNP baklövései miatt szükséges átalakítások halogatásával a kormány ismét az emberekkel tolt ki, mert ezzel tovább rontja az ország pozícióit - fogalmazott.
Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök mindmáig csupán "a tengerentúlról, egy napilap hasábjain merte megüzenni a magyar embereknek, hogy ő és kormánya nem tartja be választási ígéreteit", hogy nem lesz béremelés, hogy megnyírják a gyógyszerkasszát, hogy munkahelyteremtés helyett százezres nagyságrendben növelik a munkanélküliek számát és elbocsátanak több tízezer közszolgát, miközben a munkanélküli segélyek összegét drasztikusan csökkentenék. A szocialista politikus szerint a kormány tagjai vagy gyávák, vagy "halványlila gőzük sincs arról, mit akarnak kezdeni az országgal".MTI
KKV
Bizonyos támogatásokat nem érint a zárolás
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 13:36
A stabilitási tartalék képzése a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál (Nefmi) nem érinti a hallgatói juttatásokat, az otthonteremtés és a szociális humánszolgáltatók normatív támogatását, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását és az európai uniós tagságból eredő kötelezettségeket
Cikkek
Nézd meg magad! Népegészségügyi kampányt indít a kormány
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 13:33
Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted Magad!" címmel. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a kampány kisfilmjét is, kiemelte: a tárca ebben az évben egyebek közt szembesíteni kívánja az embereket azzal, hogy az életmódjuknak következménye van.
Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, azzal a mennyiségű sóval, cukorral és zsírral, amit megeszünk, sejteni lehet, hogy hatvanévesen hogyan fogunk kinézni. Ez a kampány segíthet abban, hogy odafigyeljünk arra, mit és hogyan eszünk - tette hozzá.
Szócska Miklós újságírói kérdésre válaszolva közölte: intenzíven dolgoznak azon, hogy a rezidenskérdést kezeljék.MTI
Cikkek
Szijjártó: a kormány biztonságba helyezte a nyugdíjakat
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 13:15
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialista kormányok éveken keresztül csökkentették a nyugdíjak értékét, és a magán-nyugdíjpénztári privatizációval az összeomlás szélére sodorták a nyugdíjrendszert.
Szijjártó Péter ezt kedden, a szocialisták sajtótájékoztatójára reagálva közölte az MTI-vel, kiemelve: a nemzeti ügyek kormánya nyugdíjvédelmi intézkedéseivel biztonságba helyezte a magyar emberek nyugdíját, és ígéretének megfelelően megőrzi a nyugdíjak értékét.
Kiss Péter, a szocialisták társadalompolitikai kabinetvezetője kedden sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány a svéd nyugdíjmodell bevezetését készíti elő, amelynek magyarországi alkalmazása az MSZP szerint jelenleg az ellátások mintegy 20 százalékos csökkenésével járna.MTI
Cikkek
Gyógyító Magyarország: gyorsabb ÚSZT az egymillió munkahelyért
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 13:05
Az Új Széchenyi Terv fő célja az 1 millió új adózó munkahely létrehozása - mondta el Marosi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmus főosztályának osztályvezetője
KKV
MSZOSZ: az új adórendszert meg kell változtatni
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 13:02
Az MSZOSZ szerint itt az ideje, hogy a kormány is belássa: nem sikerült jól az adórendszer módosítása, mert azzal a bérből és jövedelemből élők 80 százaléka rosszul járt
Cikkek
Biztosítás: a társasházak fele védtelen
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 12:55
Míg Magyarországon a lakásokat közel 70 százalékban biztosítják tulajdonosaik, addig a társasházak közel felének nincs biztosítása - ez pedig több lakóközösséget nehéz helyzetbe sodorhat
Személyes pénzügyek
Készül a svéd nyugdíjmodell?
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 12:38
Az MSZP szerint a kormány a svéd nyugdíjmodell bevezetését készíti elő, amelynek magyarországi alkalmazása jelenleg az ellátások mintegy 20 százalékos csökkenésével járna
Cikkek
Megfázás: patikában tablettát, máshol szirupot veszünk
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 11:44
A vény nélkül kapható (ún. OTC) megfázás elleni gyógyszerek és gyógyhatású készítmények piacán a patikák 13 milliárd forintot meghaladó forgalmat értek el tavaly
Cikkek
Reformcsomag: mégsem leszünk okosabbak a héten
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 11:18
A jövő hét elején hozza nyilvánosságra a kormány a strukturális reformokat. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden azt mondta: zajlanak az egyeztetések és a konzultációk a strukturális reformokról szóló végleges előterjesztés ügyében, amelyet a kormány a hét végén tárgyal meg, és a jövő hét elején mutat be a nyilvánosságnak. Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn még azt mondta, várhatóan e hét második felében ismerteti a kabinet a strukturális reform lépéseit.MTI
Cikkek
A Szurgutnak esze ágában sincs megválni a Moltól
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 11:07
A Szurgutnyeftyegaz nem szándékozik megválni a Molban megszerzett részesedésétől és az egyik legjobb beszerzésének tartja azt - mondta Igor Szecsin, az energetikai iparral foglalkozó orosz első miniszterelnök-helyettes. Szecsin exkluzív interjút adott a Vedomosztyi című üzleti lapnak, melyben a Mollal kapcsolatban kiemelte: a projekt útjába megítélésük szerint "szubjektív akadályokat" gördítenek. Megjegyezte: felhívná az európai hatóságok figyelmét arra, hogy Magyarországon a tulajdon hatékony kezelését akadályozzák.
Az orosz cég 2009-ben vásárolta meg az osztrák OMV-től a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagját, de nem jegyezték be részvényesként. A magyar szabályozó szerv egyik válasza az üzlet kapcsán az volt, hogy a megvásárolt csomag - amely mintegy 20 százalékos nagyságrendű - mértékét tekintve közel áll a 25 százalékhoz, a 25 százalékos részre vonatkozó ügyleteket pedig egyeztetni kell a szabályozó szervekkel; ilyen csudálatos válasszal már rég nem találkoztam - mondta Szecsin. MTI
Cikkek
Földrengés után: finisben a kárrendezés
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 10:48
A hét végéig várhatóan lezárják a földrengéssel kapcsolatos kárbejelentések szemléjét az AEGON-nál - közölte szerkesztőségünkkel a biztosítótársaság. A közlemény szerint eddig mintegy 3964 kárt rendeztek, ami a bejelentések 80 százaléka. Az átlagos károk nagyságrendje ugyan alacsonynak mondható – 70 ezer forint – de összességében eddig az ügyfelek által becsült kárösszeg így is 472 millió forintra rúg.Privátbankár
Cikkek
Munkaügyi razziát kaptak a nyakukba a bankok
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 10:42
A szférában a hiányosságok jelentős része leginkább a munkaidő, pihenőidő szabályaihoz, illetve a munkaidő-nyilvántartáshoz kapcsolódik
Cikkek
272 fölött az euró, nem csak a forintbefektetők keze remeg
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 10:24
Az észak-afrikai politikai feszültséggel terhelt nemzetközi piaci hangulatban gyengült a forint a keddi kereskedében. Az eurót délelőtt tíz órakor 272,76 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfői 270,88 forint után. Az euró ugyanakkor egy százalék körüli veszteséget szenvedett el a főbb devizákkal szemben kedden reggel az eszkalálódó közel-keleti és észak-afrikai politikai feszültség hatására, ami az olajár emelkedése mellett az értékpapír piaci és devizapiaci befektetőket is biztonságos pozíciók felvételére késztette.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI, Privátbankár
Cikkek
Régiós kockázatok: már nem mi vagyunk a sereghajtók
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 10:15
Változatlanul minden második magyar cég számít kimondottan kockázatos üzleti partnernek, azonban a hazai adat már alacsonyabb mint a régiós átlag
Cikkek
Életveszélyes magasságban az olajár
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 09:32
A Nemzetközi Energiaügynökség tagországai stratégiai készleteikből juttatnának olajat a piacra, ha ellátási zavarok lépnének fel a közel-keleti és észak-afrikai feszültségek miatt - mondta a szervezet vezető közgazdásza
Cikkek
Líbiai hangulat uralkodhat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,35 pontos csökkenéssel, 22.156,50 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest a mutató így 0,93 százalékkal gyengült. Piaci elemzők előzetesn úgy vélték, a nemzetközi feszültségek miatt a Budapesti Értéktőzsdén is csökkenés várható kedden. A piacon elsősorban a líbiai fejlemények okoznak bizonytalanságot.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI, Privátbankár
Cikkek
Kevesebb ittas, kevesebb halott: tovább javult a baleseti statisztika
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 09:00
2010-ben 9%-kal kevesebb személysérüléses közúti közlekedési baleset történt hazánk közútjain, mint az ezt megelőző évben – közölte a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavaly történt balesetek kimenetele is kedvezően alakult: a halálos balesetek száma 14%-kal, a súlyos sérüléssel járóké 11%-kal csökkent. Közúti balesetben összesen 739 személy vesztette életét, 83 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ittasan okozott balesetek száma 17%-kal csökkent. A balesetek száma 2006 óta csökkenő trendet mutat – állapítják meg.Privátbankár
Adó
Adó-bibi: a tőke helyett a munkát terheljük
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 08:58
A munkát terhelő adók mérséklésével és a zöld adók emelésével a teljes adóterhet át lehet strukturálni - állapítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzése
Cikkek
Elszállhatnak a Nabucco költségei
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 08:06
Jelenleg a Nabucco-projektben részes országok 7,9 milliárd euróra becsülik a költségeket, a BP viszont mintegy 14 milliárd eurót jósol. A BP becslése a nyersanyagárak emelkedésére alapoz
Cikkek
Családi gázár: csak február 28-áig
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 07:43
Február 28-áig igényelhető az idei évben kifejezetten a nagycsaládosok számára bevezetett gázárkedvezmény
Cikkek
Budapest: 24 milliárd juthat út- és hídfelújításra
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 07:30
Budapest a költségvetés tervezete szerint 2011-ben 24,2 milliárd forintot költhetne út- illetve hídfelújításra - olvasható a Városháza internetes oldalán közzétett összesítésben. A költségvetésről két fordulóban tárgyal a Fővárosi Közgyűlés, először a csütörtökre összehívott rendkívüli ülésen.
A dokumentumok szerint útfelújításra 7,3 milliárd, hídfelújításra pedig 16,8 milliárd forint juthat 2011-ben. Megújulhat idén a többi között a Kapy utca, a Nagyszombat utca, a Fóti út, a Jagelló út, a Késmárk utca, a Szentmihályi út, a Kamaraerdei út egy-egy szakasza, illetve az Ady Endre tér. MTI
Cikkek
A célegyenesben állhat fel újra a monetáris tanács
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 07:17
A jövőben az Országgyűlés választhatja meg a monetáris tanács külsős tagjait. Legközelebb március 16-án ül össze a testület, Rogán szerint 15-éig megválaszthatják a négy tisztségviselőt. A mostani külsős tagok megbízatása elsején jár le
Cikkek
Elmaradt a karácsonyi roham a BKV-jegyekért
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 06:59
Nem nőtt a jegyértékesítés a BKV-nál, tavaly novemberben ugyanis csaknem ugyanannyi, 3,14 millió BKV-jegyet adtak el, mint egy évvel korábban - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint az elmúlt év decemberében ráadásul jelentősen csökkent is az eladott jegyek száma az egy évvel korábbihoz képest. Amíg ugyanis 2009 decemberében több mint 4 millió jegy fogyott, addig az elmúlt év utolsó hónapjában csak 3,48 milliót adtak el.MTI, Napi Gazdaság
Személyes pénzügyek
Kérdéses, kik döntenek majd a nyugdíjvagyon sorsáról
Privátbankár.hu | 2011. február 22. 06:55
Egy héten belül fel kell állnia a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap irányítását végző testületnek, egyelőre ugyanakkor csak egy tag helye tűnik biztosnak
Makro / Külgazdaság
Líbia: válogatás nélkül lövik a tüntetőket
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 21:00
Több hírügynökségi és a BBC beszámolója szerint is tulajdonképpen aki mozog, arra a líbiai karhatalom katonái lőnek - az arab országban egyre hevesebb tüntetések voltak ma, már a fővárosban, Tripoliban is. Egyes információk szerint az országot vezető Kadhafi személyesen irányítja a bosszúhadjáratot - ezek szerint tehát nem igaz az a délutáni híresztelés miszerint elmenekült volna az országból.
Délután alacsonyan repülve két vadászgép hagyta el Líbia légterét, hogy kijátsszák a radarokat, végül Máltán szálltak le, ahol politikai menedékjogot kértek. Azt mondták azért dezertáltak, mert a katonai vezetés azt akarta, hogy a tüntetőkre bombákat dobjanak Bhengáziban (ezt a várost a tüntetők már elfoglalták).
Miután Egyiptomban és Tunéziában sikerült elüldözni a régi rezsim vezetőit, újabb tüntetések kezdődtek Bachrein mellett Jemenben, Marokkóban, de még az ultrakonzervatív Iránban is.
Privátbankár
Cikkek
A szaktárca hazacsábítaná a külföldön dolgozó orvosokat
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 18:25
Az egészségügyért felelős államtitkárság már dolgozik azon, hogy minél nagyobb számban térjenek haza a jelenleg külföldön tevékenykedő egészségügyi szakemberek. Erről Páva Hanna helyettes államtitkár beszélt az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának hétfői ülésén - értesült az MTI.
A szakma képviselői közül korábban többen megfogalmazták, az egészségügyi ágazat munkaerőhiányának egyik fő oka, hogy sokan hosszabb-rövidebb ideig inkább külföldön vállalnak munkát. A probléma megoldását jelenthetné, ha sikerülne a kezdő rezidenseket Magyarországon tartani, a következő lépésben viszont az a cél, hogy a már kint lévőket is ösztönözzék a hazatérésre, hogy a magyar egészségügyet erősítsék.
Páva Hanna elmondta, hogy jelenleg is tart a szakképzéssel és továbbképzéssel kapcsolatos szabályok felülvizsgálata. A kezdő orvosok itthon tartásán túl azt is szeretnék elősegíteni, hogy akik pillanatnyilag külföldön dolgoznak, minél nagyobb számban jöjjenek haza. Ennek egyik eszköze lenne, hogy a külföldi munkavállalást is elismernék. Eddig ugyanis erre semmiféle szabály nem vonatkozott: aki külföldön dolgozott, annak itthon újra kellett kezdenie mindent, újra kellett kezdenie a "pontszerzést" a szakmában.
A külföldi munkavégzés elismerésével a hazai munkaerőpiacra való visszailleszkedést szeretnék megkönnyíteni. Tehát, amennyiben valaki külföldön dolgozott, és erről bemutat egy igazolást, akkor azt a jövőben "kvázi" folyamatos jogviszonynak tekintenék - tette hozzá a helyettes államtitkár.MTI
Cikkek
Andor László: ki kell igazítani a nyugdíjkorhatárt
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 18:00
A foglalkoztatás bővülése várhatóan lassabb lesz a gazdasági növekedésénél - mondta a foglalkoztatási és szociális biztos
Cikkek
Budapest: 117 milliárd közlekedésfejlesztésre?
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 17:46
A főváros 2011-ben 117 milliárd forintot költene közlekedésfejlesztési feladatok finanszírozására, ebből 74 milliárd forintot a 4-es metró idei építkezéseire fordítanak
Cikkek
HM: meglesz a stabilitási tartalék
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 17:28
A Honvédelmi Minisztérium vezetése haladéktalanul megkezdte az egyeztetést a tárcát érintő stabilitási tartalék képzéséről - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
Mivel az idei költségvetés mintegy 22 milliárd forinttal nőtt a tavalyihoz képest, a 26 milliárd forintos zárolás kezelhető lesz - írták a közleményben. Mint rámutattak: a kormány a mintegy 26 milliárd forintot nem elveszi, hanem zárolja a minisztérium költségvetéséből. A honvédelmi vezetés bízik abban, hogy ez az összeg a későbbiek során ismét rendelkezésre áll majd.
A kormány a nemzetgazdasági miniszter javaslatára a költségvetésen belül 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot hoz létre. A stabilitási alap célja, hogy megvédje Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani.MTI
Cikkek
Gyengüléssel zárta a napot a BUX
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 17:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,89 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 22.363,85 ponton zárt hétfőn.
A Mol 0,39 százalékkal 22.120 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,07 százalékkal 5.630 forintra esett.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását>>MTI
Cikkek
Bérkompenzáció: a kormány ösztönözni akarja a cégeket
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 17:05
Rogán Antal szerint a kormány azzal is ösztönözheti a cégeket a bérkompenzációra, ha minden állami pályázat, kedvezmény elbírálásánál figyelembe veszi: az érintett vállalat teljesítette-e az OÉT ajánlásait
Cikkek
MSZP: összeférhetetlen Járai két tisztsége
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 16:07
A szocialista párt szerint Járai Zsigmond, az MNB felügyelőbizottsági elnökének kinevezése hitelteleníti a Költségvetési Tanácsot, amelynek függetlensége "egyébként is kérdéses"
Cikkek
MSZP: összeférhetetlen Járai két tisztsége
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 15:57
Az MSZP szerint Járai Zsigmond kinevezése hitelteleníti a Költségvetési Tanácsot, amelynek függetlensége "egyébként is kérdéses". Józsa István szocialista országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón arra szólította fel Járai Zsigmondot, hogy mondjon le a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának éléről, mondván a két tisztség súlyosan összeférhetetlen - értesült az MTI.
Járai Zsigmondot - akit az Országgyűlés novemberben választott meg a jegybank felügyelőbizottságának elnökévé - pénteken nevezte ki a Költségvetési Tanács (KT) tagjává Schmitt Pál köztársasági elnök.
Józsa István szerint Járai Zsigmond kinevezésével lelepleződött, hogy miközben a kormány a Költségvetési Tanács hatáskörének növeléséről beszél, a testületben a kabinet elképzeléseit kívánják érvényesíteni. (A parlament tavaly decemberben döntött arról, hogy megszűnik a KT titkársága, és új háromtagú testület jön létre, amely a Magyar Nemzeti Bank elnökéből, az Állami Számvevőszék elnökéből és egy a köztársasági elnök által kinevezett közgazdászból áll.)
A szocialista politikus beszélt a jegybanktörvény hétfőre tervezett módosításáról is, amelynek értelmében a jövőben a monetáris tanács tagjait - az MNB elnöke és alelnökei kivételével - a parlament gazdasági és informatikai bizottságának javaslatára az Országgyűlés választhatná meg. Józsa István ezt úgy értékelte: a javaslat sérti a nemzeti bank függetlenségét, mivel a monetáris tanács tagjait a kormánytöbbség így egyedül jelölheti.
Emlékeztetett arra, hogy eddig a monetáris tanács négy tagja közül kettőt a miniszterelnök, kettőt a jegybankelnök jelölhetett, egymás jelöltjeivel kapcsolatban pedig kölcsönösen véleményezési joggal rendelkeztek.
MTI
Cikkek
Líbia már bezavart egyes európai tőzsdéken is
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 15:50
Estek a líbiai érdekeltségű európai cégek részvényárai, de gyengültek az észak-afrikai országgal komoly üzleti kapcsolatban álló vállalatok papírjai is hétfőn
Cikkek
Leállították a kitermelést a líbiai Nafura olajmezőn
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 15:28
Az ott dolgozók sztrájkja miatt leállították az olajkitermelést Észak-Afrika egyik legjelentősebb olajkitermelő vidékén, a líbiai Szirte-medence Nafura olajmezején - adta hírül hétfőn az al-Dzsazíra arab hírcsatorna.
A kitermelés leállításának körülményeiről nem szolgált bővebb információkkal a televízió.
Líbia a Köolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) becslése szerint januárban naponta 1,6 millió hordó olajat termelt ki. Az OPEC naponta 29,7 millió hordó olajat termel, ami a világ kitermelésének mintegy 34 százaléka. A szervezet elnökségét ellátó Irán képviselője hétfőn elmondta, nem érkezett kérés rendkívüli ülés megtartására az olajkartell tagállamai részéről.
A líbiai események hatására hétfőn jelentős mértékben drágult az olaj jegyzésára a nemzetközi határidős piacokon. Délben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 1 dollár 94 cent, azaz 1,89 százalékos drágulással két és fél éve csúcsra, 105 dollár fölé emelkedett. Az amerikai piacon mértékadó WTI hordónként 3,07 dollárral, 3,56 százalékkal 89,27 dollárra drágult.
Nem hivatalos adatok szerint már közel kétszáz ember életét követelte Líbiában a szinte felkelés jelleget öltő tüntetéshullám.MTI
Cikkek
A héten megtudjuk, mit rejt a reformcsomag
Privátbankár.hu | 2011. február 21. 14:55
Várhatóan a hét második felében ismerteti a kormány a strukturális reform lépéseit, miután szerdán második olvasatban megtárgyalja azokat
Friss
Közérdekű
Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Áder Jánost is érintheti a változás az alapítványoknál.
1 perce
Közérdekű
Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Felcsútról is szólt az extrém helyzetben.
30 perce
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Meglepetésre egy régi-új vezető került a NAV élére, de mi lehet emögött?
05:28
-
Jó hírt kaptak a felújítást tervezők: jöhetnek az olcsóbb hitelek
16:54
-
Nem sokáig lesz szabadlábon Hankó Balázs és új költségvetés lesz
15:33
-
Pörögnek a klímák Magyarországon ezerrel
15:10
-
Végük van a betörőknek, jönnek a robotkutyák
14:06
Turizmus Online cikkei
-
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja
16:01
-
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus
15:40
-
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon
13:06
-
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés
11:11
-
Római kori szurkolói zóna Jordániában
09:28
A vidék hírei
-
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében – Orbán Viktor politikai leszámolást emleget
19:28
-
A következő két napban a vízfogyasztás csökkentését kérte a lakosságtól Magyar Péter
15:59
-
Magyar Péter: drámai állapotban vette át a TISZA a költségvetést, a valós hiány meghaladhatja a 8 százalékot
12:13
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45
-
Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
2026. június 29. 08:24



