Hírek
Cikkek A 1,5%-ot sem érte el a német gazdaság bővűlése 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 09:53
Németország hazai összterméke 1,3 százalékkal nőtt tavaly, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán előzetes adatként. 2007-ben 2,5 százalékkal, 2006-ban 3,0 százalékkal gyarapodott a német GDP. Nem ilyen 2009-ről álmodtak a németek Munkanapokkal kiigazítva tavaly 1,0 százalékos, 2007-ben 2,6 százalékos, 2006-ban 3,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. A tavalyi többlet a legkisebb volt 2005 óta, amikor 0,8 százalékkal, illetve munkanapokkal kiigazítva 1,0 százalékkal fejlődött a német gazdaság. A tavalyi végleges adatok később, az utolsó negyedévi eredmények összesítése után jelennek meg. A német GDP a tavalyi második és a harmadik negyedévben már csökkent az előző negyedhez viszonyítva, és elemzők a recesszió folytatódását várják idén is.     A tavalyi növekedésben semmi szerepe nem volt a stagnáló lakossági fogyasztásnak, de legalább nem vett el belőle, mint tavalyelőtt történt, amikor a lakossági fogyasztás 0,4 százalékkal csökkent. A háztartások elkölthető jövedelme 2,6 százalékkal 1,553 billió euróra nőtt, 2001 óta a leggyorsabban, de - szintén előzetes adat szerint - az évi átlagos infláció is 2,6 százalékos volt tavaly Németországban, nyáron 3,3 százalékot elérő tizenkét havi csúcsokkal.    Tavaly a foglalkoztatottak száma 582 ezerrel, azaz 1,5 százalékkal 40,4 millióra nőtt, a munkanélküliek átlagosan 3,1 millióan voltak - 1993 óta a legkevesebben -, 471 ezerrel, azaz 13,1 százalékkal kevesebben, mint 2007-ben. Ezzel összefüggésben tavaly 1992 óta első ízben csökkent a munka termelékenysége, éspedig 0,2 százalékkal. Soha nem látott recessziót várnak a németek  Merkel nem adócsökkentéssel szerez voksokat Merkel tovább turbózná a gazdaságot  MTI
KKV Pénzzel üdvözli a bank? Átverés! 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 09:41
A spammerek hazudnak a közösségi oldalakon, hogy begyűjtsék a személyes adatokat, lopnak banki üdvözletnek álcázva, és sok pénzt is kínálnak a gazdasági válság átvészelésére
Cikkek Gázkorlátozás: van még mit javítani a kategóriákon 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 09:22
A lakosság alapellátását szolgáló gyárak (tej-, kenyér- és húsüzemek) háborús helyzetben hadi üzemnek minősülnek, békeidőben azonban mintha nem tulajdonítanának ezeknek akkora jelentőséget- írta szerdán a Hajdú-bihari Napló. A lap szerint a Hajdúsági Sütödéknél például a mostani gázkrízis során derült ki, hogy a társaságnál a négyes fokozat helyett már a hármasban is korlátoznák a gázfelhasználást, ami a termelés ellehetetlenítésével lenne egyenlő. Szakács Tamás vezérigazgató szerint sürgősen megkellene alkotni a egy hatodik kategóriát, amibe a stratégiailag legfontosabb élelmiszeripari cégek kerülnének. Gráf József földművelésügyi miniszter elmondta: amikor a tárcánál szembesültek ezzel a problémával, órák alatt összeállították azoknak az élelmiszer-ipari cégeknek a listáját, amelyeknél az alapellátást veszélyeztetné a gázellátás korlátozása - olvasható a Hajdú-bihari Naplóban. Valami nem stimmel: nem jön a gáz az oroszoktól Mikor zárják el a gázt legközelebb? Imádkozzunk, hogy Ukrajna ne lopja el a gázunkat MTI
Cikkek Bizonytalanság: a Citigroupra vár a tőzsdevilág 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 08:57
Enyhén negatív hangulatra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a Raiffeisen Bank piaci elemzője. Blahó Levente elmondta: a nemzetközi piacokon kivárás érződik, ami elsősorban a Citigroup várható eredményeivel és átszervezésével kapcsolatos. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron A hírek szerint a világ legnagyobb bankcsoportja eladja értékforgalmazó részlege, a Smith Barney több mint felét a szakmabeli Morgan Stanley bankháznak. A várakozások szerint a Citigroup hamarosan nagy veszteséget jelent a tavalyi utolsó negyedévről, és az átszervezéssel a "rossz" kintlevőségeit külön részlegbe viszi, és ezt később megpróbálják eladni. Az elemző szerint a Mol papírok kereskedésének negatív hangulatot adhat az, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Mol bányajáradék alóli mentességének ügyében. Az OTP-vel kapcsolatban Blahó Levente kérdésesnek tartja, hogy folytatódik-e az előző napi lendület, amelyben a bankpapír 4,5 százalékkal drágult. A BUX 24,72 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 12.540,28 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül a Mol és a Richter esett, míg az OTP és a Magyar Telekom erősödött. Nem áll jól az OTP szénája Korrigált a tőzsde  MTI
Cikkek Az ónos eső miatt késhet a nyugdíj 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 08:43
Bizonytalanná vált szerda reggelre a postai szolgáltatás a Dél-Dunántúlon a lehullott ónos eső miatt - adta hírül a Magyar Posta. Tomecskó Tamás szóvivő elmondása szerint az éjjel a nagyvárosok postáira eljutottak a dolgozók az éjszakai feldolgozásra, de onnan járművekkel nem tudnak tovább indulni a kisebb postahivatalok felé. Közlése szerint Nagykanizsáról, Pécsről, Zalaegerszegről, Kaposvárról, Balatonszentgyörgyről nem tudnak elindulni. A posta arra kérte dolgozóit, hogy testi épségüket tartsák szem előtt, ezért ha a dolgozók úgy ítélik meg, hogy biztonsággal nem tudják ellátni a szolgálatot, akkor nem indulhatnak útnak. A szóvivő arról egyelőre nem tudott felvilágosítást adni, hogy a kézbesítésben milyen fennakadások lesznek. Elmondása szerint a mai napon nyugdíjakat is kellene kézbesíteniük. Jégpáncéllá válnak az utak: maradjon otthon! Riadó után riadó: mikor mozdulhatunk ki otthonról?MTI
Makro / Külgazdaság Izrael iráni segélyszállítmányt tartóztatott fel 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 08:38
Az izraeli haditengerészet feltartóztatott és egy egyiptomi kikötő felé kényszerített egy iráni hajót, amely a Gázai övezetbe szállított volna élelmiszert, gyógyszereket és ruhákat - jelentette az iráni állami televízió szerdán. Ahmad Navabi, a segélyszállító hajót küldő humanitárius szervezet vezetője elmondta, hogy az izraeli haditengerészet a Gázai övezet partjaitól 30 kilométerre közelítette meg a hajót, és felszólította, hogy forduljon vissza. A hajó Bandar-Abbász iráni kikötőből indult két héttel ezelőtt. Navabi szerint a szervezet esetleg a rafahi határátkelőn keresztül próbálhatja meg eljuttatni a segélyt a Gázai övezetbe, ahol már 19. napja tart az izraeli hadművelet. Lőttek Libanonból Két rakéta csapódott be Kirjat Semona város közelében, Izrael északi részén, Libanon felől - jelentették izraeli televíziók és rádiók szemtanúkra hivatkozva, akik állítólag látták messziről a becsapódásokat. Katonai és biztonsági források eddig nem erősítették meg a rakétatámadás hírét, és nem érkezett jelentés sem halálos áldozatokról, sem sebesültekről. A múlt csütörtökön négy rakéta hullott Izrael északi részére. MTI
Cikkek Gyurcsány: újra kell tervezni mindent 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 08:29
Idén a gazdaság visszaesése reálisan -2-3 százalékos lehet a decemberben elfogadott 2009-es költségvetésben rögzített -0,9 százalékos GDP helyett - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán az MTV Napkelte című műsorában. A kormányfő szerint nem lehet elmozdulni az egyensúlyi pályáról, de ezen túlmenően egyetlen szám sincs kőbe vésve. Hozzátette: a világgazdasági kilátások lényegesen rosszabbak annál, mint amit ősszel látni lehetett, és kisebb lesz a hazai infláció a vártnál, ezért mindent újra kell tervezni. Gyurcsány Ferenc kizárta az adóemelés lehetőségét, mert mint fogalmazott: ma Magyarországnak döntően növekedési problémával kell szembenézni, erre rossz válasz lenne az adóemelés. Általános adócsökkentésre sincs esély, de át kell rendezni az adóterheket - közölte a kormányfő. Visszafizetik jutalmukat a cégvezetők Gyurcsány: Elbukik, aki menekülni akar Az MSZP keresi a Fideszhez vezető utat Nem tud belénk kötni az IMF  MTI
Cikkek Gáz: az ukránok érdeke a halogatás 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 08:23
Diplomáciai próbálkozások napja várható a gázvitában szerdán: Moszkvába és Kijevbe várják a két legsúlyosabban érintett EU-tagország, Szlovákia és Bulgária miniszterelnökét. Hétfőn elhárulni látszott az akadály az orosz gázexport felújítása elől Ukrajnán át, miután Oroszország, Ukrajna és az EU illetékesei aláírták a nemzetközi megfigyelők és ellenőrök tevékenységéről szóló megállapodást. Az ellenőröknek egy része már elfoglalta helyét a kompresszor- és mérőállomásoknál a gázvezetékrendszer mentén, feladatuk azt ellenőrizni, hogy az EU határán kilépő exportgáz mennyisége azonos-e az orosz oldalon e célra betáplálttal. Valami nem stimmel: nem jön a gáz az oroszoktól Keddre azonban kiderült, hogy a rendszer megfigyelt állapotban sem működik, és folytatódott a kölcsönös vádaskodás Oroszország és Ukrajna között azügyben, ki a felelős a gázexport, illetve a gáztranzit tovább elmaradásáért. Ukrán részről arra hivatkoztak, hogy nem elegendő a nyomás a rendszerben, és a szállítási nyomás eléréséhez pótlólagos, úgynevezett technológiai gázt kértek Oroszországtól. Ezt orosz részről elutasították, mivel a vezetékrendszer ukrajnai részének működtetése Ukrajna dolga, és mert azt állították: a vezetékben azért nincs elég nyomás, mert az ukránok saját céljaikra kiürítették a vezetékeket. Kedd reggeli próbálkozás után orosz részről jelentették: azért nem tudnak exportálni, mert az ukrán oldalon ismét lezárták a vezetékrendszert. Ezt közvetve igazolni látszottak azok az ukrán nyilatkozatok, amelyek szerint a tranzit jelenleg Ukrajna jelentős körzeteinek ellátását veszélyeztetné. Ugyanis, mint mondták, orosz gázimport hiányában jelenleg a nyugat-ukrajnai tárolókból látják el a kelet-ukrajnai iparvidékeket földgázzal, erre a tranzitvezetékrendszer egy részét is igénybe veszik, és a gázszállítás irányának megfordítása nyugat felé időt vesz igénybe. Nemzetközi elemzők közül többen úgy vélik, Ukrajnának érdeke fűződhet a gázexport felújításának halogatásához, mert részint orosz árengedményben, részint talán EU-kölcsönben reménykedik a tranzit felújításáért cserébe. Gázcsapdában vergődünk - ki kell törni mielőbb Mikor zárják el a gázt legközelebb? Imádkozzunk, hogy Ukrajna ne lopja el a gázunkat MTI
Cikkek Már érezni a bizalomvesztés árát 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 08:10
Újraárazás jellemezte az ingatlanpiacot 2008 utolsó negyedévében és ennek mértéke segíthet csökkenteni a vevők és eladók között ma fennálló különbségeket az árelvárások terén
Cikkek Saját selejtjét árusítja ki a Citigroup 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 07:57
Piaci várakozások szerint a Citigroup átszervezi magát "jó" és "rossz" bankegyüttessé, és a "rossz" részleg nagyrészét igyekszik majd eladni, részint az amerikai kormánynak.
Cikkek A gáz után az áram is probléma Szlovákiában 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 07:35
Továbbra is érvényben van a gázszolgáltatási szükségállapot Szlovákiában. Tűz miatt az áramszolgáltatás is veszélyben - a megoldás az uniós csatlakozási szerződés megszegése?
Cikkek 64 ezren írták alá, hogy oszlassa fel magát az Országgyűlés 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 07:26
Összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány (MPDA) által elindított népi kezdeményezéshez, amely a parlament önfeloszlatását célozza - olvasható a szerdai Magyar Hírlapban. Véleménye szerint a soron következő választáson hány magyar párt tud képviselőt delegálni az Európai Parlamentbe? Szavazzon! Fritz Tamás politológus a lapot arról tájékoztatta, hogy a szükséges ötvenezer helyett hatvannégyezer aláírást gyűjtött össze a tavaly év végén lejáró határidőig a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány és a vele együttműködő Budakalászi Polgári Körök Szövetsége annak a népi kezdeményezésnek a keretében, amelynek célja a parlament önfeloszlatása. Elmondta az is, hogy az aláírási íveket már átadták az Országos Választási Bizottságnak, amelynek a 45 napos határidő betartásával február 12-ig van ideje arra, hogy hitelesítse azokat. Ha ezt megteszi, akkor már a tavaszi ciklus kezdetén a képviselők asztalán lesz majd a kérdés - olvasható a cikkben. A Magyar Hírlapból kiderül, hogy a kezdeményezők Tervei szerint azon a napon, amelyiken az Országgyűlés szavaz a népi kezdeményezésről, átnyújtják ezeket az aláírásokat Szili Katalin házelnöknek. Jutalmat kap, aki felnyomja a mutyizókat Harc a korrupció ellen: aki feladja magát, megússza Tovább bombázza kérdéseivel a Fidesz a kormányt  Megállás nélkül kérdez a Fidesz Magyar Hírlap
Makro / Külgazdaság Nem fizetett adót: elbukhat Obama pénzügyminisztere? 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 07:18
Évekig nem fizetett adót Timothy Geithner, akit Barack Obama megválasztott amerikai elnök kormánya egyik legfontosabb posztjára, a pénzügyminisztérium élére szemelt ki. Geithnerről - aki jelenleg a New York-i szövetségi tartalékbank elnöke, korábban, még a Clinton-kormány idején vezető pozíciókat töltött be a washingtoni pénzügyminisztériumban és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - a keddi szenátusi meghallgatáskor kiderült, hogy 2001 és 2004 között nem fizetett be 34 ezer dollár adót. Geithner kongresszusi megerősítése sima ügynek látszott, így viszont nehézségek merülhetnek fel; Obamának, aki az új gazdasági ösztönző csomagról igyekszik a héten meggyőzni a törvényhozást, a kellemetlen üggyel is foglalkoznia kell. Obama kedden ismét támogatásáról biztosította a bankvezetőt. Leendő szóvivője, Robert Gibbs pedig kijelentette: Geithner "karrierjét országunknak szentelte, becsülettel, intelligens módon és kiválóan szolgált (...)". Mint mondta, erre a szolgálatra nem vetülhet árnyék, a hibákat azonnal kijavította, amint tudomást szerzett róluk. Geithner néhány nappal azelőtt fizette ki az elmaradt adókat, hogy Obama novemberben bejelentette, őt választja miniszternek. Az adóhátralékra akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágította a jelöltet. Geithner egyebek között nem fizetett ki 15 ezer dollár adót keresete után, amikor 2001 és 2003 között az IMF-nél dolgozott, pedig hátralékáról értesítette őt az adóhatóság. Évekig elmaradt a társadalom-, illetve nyugdíjas egészségbiztosítási adó befizetésével is. Az is kiderült, hogy 2004 és 2005 között egy olyan bevándorolt házvezetőnőt alkalmazott, akinek néhány hónapig nem volt érvényes munkavállalási engedélye. Obama szóvivője szerint Geithner erről sem tudott. A szenátus demokrata vezetői jelezték, hogy Geithner megerősítése körül nem lehet gond. Harry Reid többségi frakcióvezető azt mondta, egyáltalán nem aggódik, Geithner rendkívül alkalmas a pénzügyminiszteri posztra. A 47 éves Geithner a második olyan Obama-jelölt, akinek a személye körül gondok adódnak. A kereskedelmi miniszteri posztra kiválasztott Bill Richardson új-mexikói kormányzó egy szövetségi vizsgálat miatt visszavonta jelölését január 4-én. Az Obama-terv csak az első lépés Erős idegzetűeknek: a vihar csak most kezdődik Bush utoljára beszélt Nem mindenkinek tetszik Obama 300 milliárdja  MTI
Cikkek A kamatcsökkentés szakítja be a forintot? 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 07:07
Szerda reggelre a forint tovább elemelkedett a korábbi mélypontokról, de nem biztos, hogy ez folyamat kezdetét jelzi, különösen, ha a Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcsökkentést
Cikkek Már tudni vélik, ki lesz a negyedik mobilszolgáltató 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:58
A Napi Gazdaság információi szerint a DreamCom Távközlési Zrt. lehet a befutó a negyedik mobilszolgáltató frekvenciájára kiírt pályázaton. A gazdasági napilap szerdai száma arról ír, hogy a birtokukba került dokumentumok szerint a szakmai szempontok alapján ez a cég kapta a legtöbb pontot, ugyanakkor lehetnek más szempontok is, amelyeket figyelembe vesznek a döntéskor. Úgy tudják, az Externet és a Telekom4 által alapított társaság elsősorban az árbevétel-arányos díjazással érte el, hogy a négy induló közül az első helyre kerüljön. Még folyik a pályázat kiértékelése, így a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője még azt sem tudta megmondani a lapnak, hogy mikor lesz eredményhirdetés. A távközlést kevésbé éri el a recesszió?  A magenta-korszak vége? Jöhet a negyedik! Napi Gazdaság
Makro / Külgazdaság Az év egyharmada lehetne szmogriadó Pesten 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:54
A szabálysértési törvény módosításával oldanák meg a szmogriadó betartatását, vagy önkormányzati hatókörbe kerül a bírságolás, de a rendőrök is intézkedhetnének
Cikkek Egy óra és Budapestet eléri a jégpáncél 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:35
Egy órán belül elérheti az ónos eső Budapestet; egyelőre jól járhatóak a főváros útjai - tudta meg az MTI szerdán a meteorológia és a Fővinform ügyeleteseitől. Mit jelent a piros jelzés? A piros riasztás erős jegesedésre, és többfelé várható, tartós, intenzív ónos esőre figyelmeztet. Jellemzően több milliméteres, de helyenként fél centimétert meghaladó jégbevonat rakódhat az utakra, az ónos eső többfelé jégpályává változtathatja az utakat. Ilyen időjárási helyzetekben mind a vasúti, mind a közúti közlekedésben jelentős fennakadások alakulhatnak ki Polyánszky Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese elmondta, hogy narancssárga riasztás van érvényben Pest megyében. Az ónos eső már Fejér megyét is elérte és egy-három órán belül a főváros határához is megérkezhet a csapadék. Az előrejelzések szerint az eső egészen délutánig folyamatosan esni fog, az átlaghőmérséklet pedig mínusz 2 fok lesz, vagyis jelentős jegesedés várható a fővárosban is - tette hozzá az ügyeletese. Várhatóan a dél-alföldi régióban is piros riasztást adnak ki az ónos eső miatt. Lorencz Pálma, a Fővinform ügyeletese közölte: a főváros útjai jelenleg jól járhatóak, szárazak. Hozzátette azonban, hogy az ónos eső már elérte Paksot, ezért várható, hogy hamarosan megérkezik Budapestre is. Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek kora reggel elmondta, hogy jelenleg az ország minden vasútvonalán zavartalan a közlekedés, a reggeli járatok időben elindultak és késés nélkül közlekednek. A Dunántúl több nagy városában, a Duna-Tisza közén és Szeged térségében is ónos eső esik, de sem a váltókra, sem a felsővezetékekre hulló ónos eső nem okozott fennakadást - tette hozzá. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hajnalban kiadta a harmadik fokozatú, vagyis piros riasztást a Dél-Dunántúli térségre. Tippek - ónos eső előtt és után Riadó után riadó: mikor mozdulhatunk ki otthonról? MTI
Cikkek Barclays: 2100 énekli hangosan búcsúdalát 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:27
A nagyságra második brit bank, a Barclays 2100 fő elbocsátására készül, de a növekedési területeken elképzelhető, hogy új munkatársakat is felvesznek. Tavaly már kirúgtak 400 főt
Cikkek Riadó után riadó: mikor mozdulhatunk ki otthonról? 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:21
A hajnali és reggeli ónos eső miatt csúszósak lesznek az utak a fővárosban és az ország déli részein. A BKV-sofőrök a Hungaroringen edzettek, a vonatok késhetnek
Cikkek Halálra ítéltek a tőzsdén jegyzett cégek 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:16
Majdnem háromnegyedével ugrott meg a nyilvános tőzsdei forgalomban részt vevő amerikai cégek csődjeinek száma tavaly. Kimutatások szerint 136 cég kért csődvédelmet, tavaly előtt csak 78
Cikkek Vége az áresőnek? Éves szinten még jók vagyunk! 
Privátbankár.hu | 2009. január 14. 06:05
Januári felmérésünk szerint havi összevetésben véget ért a tavaly szeptember óta tartó élelmiszerpiaci árlemorzsolódás. A tavalyi év azonos időszakához képest azonban még így is mínuszt mutat az Árkosár
KKV Elbutítják a nőket a hormonok 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 19:55
A változó kor után a nőknél gyakorta alkalmazott hormonterápia úgy tűnik, felgyorsítja az agy tömegének csökkenését, állítja két friss tanulmány. A Neurology című orvosi folyóirat keddi számában közölt kutatás eredménye szerint a 65 évnél idősebb nők körében az átlagosnál nagyobb volt az agyszövetek sorvadása hormonpótlás után. Korábbi tanulmányok rámutattak, hogy azoknak az idősebb nőknek, akiknél hormonterápiát alkalmaztak, csökkentek a gondolkodási képességeik, és romlott az emlékezetük, nagyobb eséllyel éltek együtt időskori elbutulással (demencia) és csökkent agyi funkciókkal. Mágneses rezonanciás felvételek (MRI) elemzése alapján Laura Coker, a Wake Forest Egyetem munkatársa és kutatócsoportja úgy véli, az érintett nők agyszövetei éppen azokon a kritikus helyeken veszítettek tömegükből, melyek az emlékezetért felelősek. Egy másik tanulmány úgy találta, hogy a hormonterápiában részesült nők agytérfogata a frontális lebenyben és hippokampuszban csökkent, éppen két olyan területen, mely kritikus a gondolkodási- és emlékezőképesség szempontjából. A hormonpótlás negatív hatása még erőteljesebben jelentkezett azoknál a nőknél, akiknek már a kezelés megkezdése előtt is voltak memóriaproblémái. A tanulmányban 1400 nőt ellenőriztek, akik életkora 71 és 89 év között volt, és akik korábban négytől hat éven át vettek részt hormonterápiához kapcsolódó követéses vizsgálatban. A megállapítások arra utalnak, hogy a változó kor utáni hormonpótlást csak nagyon indokolt esetben javasolt alkalmazni, a lehető legrövidebb ideig. Ne hagyja, hogy a tél elrontsa a kedvét! Váratlan eredmény: a mérgek miatt is nő a fenék? MTI
Cikkek Nem vagyunk teljesen szabadok 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 19:31
Magyarország a 44. helyen végzett azon a listán, amelyet a washingtoni székhelyű Heritage Foundation kutatóintézet állított össze a gazdaság működésének szabadságáról a világ 183 országát figyelembe véve. Az első helyezést az idén is Hongkong kapta, s ezzel már a 15. éve vezeti folyamatosan a listát, megelőzve Szingapúrt. A vizsgálatban szereplő 43 európai ország közül Magyarország a 22. helyet foglalja el. Magyarország a 66,8 pontos (tavaly 67,2 pontos) mértékű gazdasági szabadsággal meghaladja a világátlagot (60,3 pont). A washingtoni székhelyű szervezet - a honlapján szereplő adatok szerint - 183 országot értékelt a gazdaság szabadságfoka alapján, vizsgálta többek között a kereskedelmet, a vállalkozások működését, az adórendszert, a kormánykiadásokat, a monetáris politikát, a beruházásokat, a munkaerőpiacot, a pénzügyi szolgáltatásokat, a magántulajdon védelmét, a korrupciót, 0 és 100 pont között osztályozva az országokat. A magasabb pontszám mérsékeltebb kormányzati beavatkozást jelent. Magyarország több közép-kelet-európai országgal egyetemben a harmadik, a "mérsékelten szabad" országok kategóriájába került és a 44. helyet foglalta el (67,2 ponttal). Magyarországot a régióból Szlovákia (36. hely) és Csehország (37.) előzte meg, mögé került Bulgária (56.), Románia (65.) Szlovénia (68.) és Lengyelország (82.), de például Franciaország is (64.) Az elemzők a kereskedelmet tartják a legszabadabbnak Magyarországon, ez a terület 85,8 pontot kapott, a második helyen a befektetések állnak, 80 ponttal, a harmadik helyen áll a vállalkozások működésének a szabadsága, 77,4 ponttal. A legrosszabb értékelést a kormánykiadásokra vonatkozó kategóriában adták az elemzők, mindössze 19,2 pontot (tavaly még 26,5 pontot adtak) azzal az indoklással, hogy a kormányzati újraelosztás szerepe rendkívül nagy, az elmúlt évben a kormányzati kiadások a GDP 51,9 százalékát tették ki. Az elemzés kiemeli, hogy bár a magángazdaság jelentősen növekedett, az állam továbbra is közvetlenül jelen van például a mezőgazdaságban, az áramellátásban, a közlekedésben.    A legszabadabb tíz gazdaság: Hongkong, Szingapúr, Ausztrália, Írország, Új-Zéland, Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Svájc, Nagy-Britannia. A gazdaságilag "elnyomott" országok között is az utolsó helyre került Észak-Korea, Kuba és Zimbabwe. 42 ország szabadabb nálunk MTI
Cikkek Egészségtelen a nagy iroda 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 19:25
Az egyetlen nagy térben kialakított irodák kikészítik az embereket, a dolgozók több stresszhatással találkoznak, gyakrabban náthásak és kevésbé termelékenyek - állapították meg ausztrál kutatók. A modern irodakialakítás hatását vizsgáló tanulmányokat tekintette át az elemzés, mely megállapítja, hogy a nagytermes helyeken dolgozó emberek 90 százaléka számol be káros egészségügyi és pszichés következményekről. Több stressz és gyakoribb konfliktusok, magasabb vérnyomás és az állomány gyakoribb cserélődése jellemzi ezeket a munkahelyeket. "Az alkalmazottak számos olyan problémával néznek szembe, mint magánszférájuk, egyéniségük elvesztése, alacsony munkahatékonyság, különféle egészségügyi gondok, túlingereltség és munkájukkal kapcsolatos kielégületlenség, amikor nyílt terű munkahelyi környezetben dolgoznak" - írja Vinesh Oomen, az Asia-Pacific Journal of Health Management című szaklap legutóbbi számában megjelent dolgozatában. A dolgozókat bosszantja a bizonytalanság, az állandó tudat, hogy kollégáik bármikor láthatják számítógépük képernyőjét, hallhatják telefonbeszélgetéseiket - mondta Oomen. A nagy zaj koncentrációhiányhoz és csökkent termelékenységhez vezet. Több munkahelyi konfliktus fordult elő ezeken a helyeken, ahol az emberek olyan közel ülnek szomszédjukhoz, hogy akár egy megcsörrenő telefon is irritálóan hat. A fertőzések, például az influenza is gyorsabban ért körbe a közös nagytermekben. A kutató becslése szerint 20 százalékos költségcsökkenést érhetnek el a cégek, ha nagytermes munkakörnyezetet alakítanak ki. Hangsúlyozza azonban, hogy egy munkahely megtervezésénél nem szabad csak a költségtakarékosság elvét figyelembe venni, de szem előtt kell tartani az ott dolgozók összetett szociális és lélektani szükségleteit is. Az irodában látják a legtöbb fantáziát Az irodai testmozgás meghálálja magát  Egy rossz főnök komoly rizikófaktor MTI
Cikkek Az Obama-terv csak az első lépés 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 19:17
Jelentős felhajtóerőt adhat a recesszióba süllyedő amerikai gazdaságnak Obama gazdaságélénkítő terve, de önmagában nem lesz elég a tartós kilábaláshoz
Cikkek Semmi ok a nyugalomra: a legjobbak is összeroppannak 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 19:17
Súlyos mértékben romlanak az idén a legnagyobb nyugat-európai gazdaságok adósság- és költségvetési mutatói is, a recesszió enyhítése végett piacra zúdított, hatalmas mennyiségű új szuverén adósságtömeg nyomán
Cikkek Gázcsapdában vergődünk - ki kell törni mielőbb 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 18:44
Magyarország földgázcsapdában van, a hazai energiapolitikának gondoskodnia kellene arról, hogy ebből a helyzetből mielőbb kikerülhessen az ország
Cikkek Egyre több bort iszunk 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 18:20
A világ pezsgőfogyasztásában töretlen - öt év alatt 12 százalékos - növekedést jósol a szeszesitalokról nemzetközi statisztikákat vezető IWSR kutatócsoport, de a borok terén is 5,5 százalék körüli növekedést vár 2008 és 2012 között. A csoport szerint a nemzetközi forgalomban szerepet játszó borászatok előtt elsősorban a növekvő kínai és orosz fogyasztás nyit kedvező kilátásokat, de meglepetésre Nagy-Britannia is, amely már 2007-ben a világ első számú borimportőrévé vált. 2012-re 2,6 milliárd rekesznyi (9 liter/rekesz) lesz a világ borfogyasztása, és négy esztendei visszaesés után, ami 2007-ig bezárólag tartott, a világ bortermelése 7,45 százalékkal nőhet 2012-re, miáltal a termelés több mint félmilliárd rekesszel nagyobb lesz a fogyasztásnál. Ez a többlet a kínaiak bortermelésének tudható majd be. A termelés és a fogyasztás egymást erősíti majd Kínában, mint ahogy történt ez egykoron az Egyesült Államokban is. Az Egyesült Államok 2012-re második helyre kerülhet a termelők sorában, megelőzheti a franciákat, akik előtt most az olaszok állnak. Az amerikai termelés növekedését 2012-re az IWSR 11,9 százalékosra becsüli. Fogyasztásban az oroszok néhány év alatt a spanyolok elé kerülnek, Európában elsősorban a briteknél várható a borfogyasztás lendületesebb emelkedése. A magyarok bor nélkül nem tudnak ünnepelni  A Vylyan az év pincészete Kevesebb, de jobb bort veszünk MTI
Cikkek Visszafizetik jutalmukat a cégvezetők 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 17:53
Keddig az állami vállalatok vezetőinek döntő többsége egyértelművé tette, hogy egyetért a miniszterelnök tavalyi kezdeményezésével, így visszautalja 2008-as jutalmát - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008. október 30-án utasította a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT): 2009-ben ne fizessen prémiumot, jutalmat az állami vállalatok vezetőinek, és kérte, hogy a cégek vezetői mondjanak le a 2008-ban ki nem fizetett jutalmaikról. Az indok azt volt, hogy a válság idején a vállalatok vezetőinek is nagyobb részt kell vállalniuk a terhekből. A kormányszóvivő elmondta: a jogszabályok szerint a vállalatvezetők megkapják a jutalmukat, így ezt az összeget csak visszautalni tudják a Magyar Államkincstárnál külön erre a célra létesített számlára. Hozzátette: a számlára eddig valóban 1 millió forint érkezett be, de ennek az az oka, hogy a törvény szerint a 2008-as prémiumokat 2009. május 31-ig kell kifizetniük a cégeknek, mert ez a pénzügyi év zárásának időpontja. A visszafizetések folyamatosak, a számlán a végelszámolást május 31-e után lehet megtenni - szögezte le Budai Bernadett. Az Index internetes hírportál kedden azt írta, hogy az állami vezetők közül eddig csupán egy utalta át a pénzét, egymillió forintot az államkincstárnál erre a célra megnyitott számlára, miközben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV)  tájékoztatása szerint az elmúlt évi prémiumokból 700 millió, az ideiből 1,4 milliárd, összesen tehát 2,1 milliárd forintnyi állami bevételt jelenthetne, ha minden a legjobban alakulna. Erős idegzetűeknek: a vihar csak most kezdődik  Nem győzik leminősíteni a cégeket   Ugrott a fejesek havi 300 ezer forintja  MTI
Cikkek Fejvesztve menekül a tőke Oroszországból 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 17:26
Rekord méreteket öltött tavaly a nettó tőkekiáramlás Oroszországból, általában a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának csökkenése, az orosz gazdaság gyengélkedése, az olaj árának csökkenése és a rubel értékvesztése miatt. Tavaly 129,9 milliárd dollár volt a nettó tőkekiáramlás Oroszországból - jóval több mint amire elemzők számítottak -, a 2007-es, 83 milliárd dolláros nettó beáramlás után, közölték az orosz központi bankban. A bankok 57,5 milliárd, az egyéb ágazatokban tevékenykedő cégek 72,5 milliárd dollárnyi befektetést vittek el Oroszországból. A nettó kiáramlás az év második felében igencsak felgyorsult: a harmadik negyedévben 17,4 milliárd dollárt, a negyedik negyedben 130,5 milliárd dollárt ért el. Tavaly az év első felében még nettó 18 milliárd dollár volt a beáramlás. Decemberben megállt a tőkekivonás Befektetés: itt a nagy menekülés vége? Elveszett a vagyonok tizede  Alapok: behúzott kézifékkel a lejtőn MTI
Cikkek A forint húzta a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 17:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,72 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 12.540,28 ponton zárt.  A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül a Mol és a Richter esett, míg az OTP és a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz képest. Fordulatos kereskedési napot zárt kedden a budapesti tőzsde - mondta Rota Ferenc, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője. Reggel még úgy tűnt, erős pénzkiáramlás indul meg, mivel a forint igen gyenge volt mind az euróval, mind pedig a dollárral szemben, és ez leginkább az OTP részvények árára volt hatással. Az, hogy a BUX délután pozitívba fordult, a forint erősödésének is köszönhető - véli az üzletkötő. Ez az erősödés "vitte aztán a hátán" az OTP-t, így a bankpapírok több mint 4,5 százalékkal erősödtek a kereskedés végére. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozzátette: a magyar börze délelőtti teljesítménye még így is jobb volt a nyugat-európai tőzsdékénél, hiszen Budapesten csak enyhe negatív tartományokban mozgott az index. Az üzletkötő szerint a hét további részében már jobban követheti a nemzetközi hangulatot a magyar börze. A hétfői és keddi, európai viszonylatban jó teljesítmény az IMF-vezérigazgató, Dominique Strauss-Kahn látogatását megelőző kivárásnak is betudható - fűzte hozzá Varjú Péter.  A Mol 195 forinttal, 1,92 százalékkal 9.960 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 126 forinttal, 4,54 százalékkal 2.901 forintra erősödött, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,36 százalékkal 552 forintra nőtt, forgalma 2,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,32 százalékkal 29.900 forintra esett, a részvények forgalma 575,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 89,4 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 1,02 százalékkal 10.860 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.457,31 ponton zárt kedden, ez 2,06 pontos, 0,14 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Gyurcsány: Elbukik, aki menekülni akar 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 16:47
Változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával. A kormányfő arra ösztönözte a parlamentet és a kormányt, hogy ha szigorodnak, nehezednek a gazdasági feltételek, akkor tegye a dolgát, keressen új eszközöket, hogy fenntartsák az ország finanszírozhatóságát, ösztönözzék a gazdaságot nagyobb teljesítményre.  "Eddig sikeresen csökkentettük a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság magyarországi hatásait, ebben fontos és jelentős szerepe volt a Nemzetközi Valutaalapnak, amelynek közreműködése világossá tette, hogy Magyarország erős pénzügyi háttérrel rendelkezik és képes magát finanszírozni" - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány eddig azt tette, amiben a Valutaalappal megállapodott, de "világos, hogy nem vagyunk a folyamat végén, sőt napról napra korábban nem feltételezett, egészen pokolinak tűnő előrejelzések érkeznek az Egyesült Államokból, Európából, Németországból, Spanyolországból". A gazdasági válság mélyebb és hosszabb, mint ahogy korábban vártuk - szögezte le Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szavai szerint emiatt a kormánynak végig kell gondolnia, hogy a korábbi feltételezések egy gyorsan romló környezetben miként változnak. "Abban látom Magyarország jövőjének sikerét, hogy ha nem ijed meg a kihívásoktól, amelyek a válságban keletkeznek; aki menekülni akar, az a végén el fog bukni" - mondta Gyurcsány Ferenc. Strauss-Kahn: A forint miatt nem kell aggódni Magyarországon további strukturális reformokra van szükség, hogy a fenntartható növekedést elősegítse a kormány - mondta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója azt követően, hogy találkozott a magyar miniszterelnökkel. "A lehető legjobban haladnak a dolgok, de további lépéseket kell tenni" - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: a magyar kormánynak kell döntenie arról, hogy milyen további gazdasági lépéseket hoz, s ha ez megfelel az IMF-nek, akkor finanszírozni fogja. Dominique Strauss-Kahn szerint nincs olyan ok, amely aggodalomra adna okot a forint árfolyamával kapcsolatban. Hozzátette: a forint egy elvárható szinten stabilizálódott. Az IMF vezérigazgatója szerint, mint minden költségvetés, a magyar is hipotézisekre épül, s ha a feltételek megváltoznak, akkor a kormánynak is változtatnia kell. Újságírói kérdésre válaszolva Dominique Strauss-Kahn azt mondta: általános adócsökkentésnek most nincs tere Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy átcsoportosításra ne lenne lehetőség. Fidesz: lényegében nincs büdzsé Az elmúlt két hétben világossá vált, hogy a költségvetés lényegében nem létezik, mert olyan téves, rossz és hibás számokra épült, amelyeket az elmúlt időszak megcáfolt - mondta az államháztartás helyzetéről a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatóján Varga Mihály. A Dominique Strauss-Kahnnal folytatott megbeszélésekről kérdésre válaszolva Varga Mihály azt mondta, véleménye szerint azért került sor a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának látogatására, mert az IMF kezdi felismerni, hogy a Magyarországnak nyújtott hitel nem siker-, hanem kudarctörténet lesz, amelyből egyik résztvevő sem jön ki jól. IMF: mi sínen vagyunk, de a helyzet tragikus Nincs balhé: Veres cáfolja az IMF-pletykákat Mi mondtuk meg az IMF-nek, mit kérjen a hitelért Nem tud belénk kötni az IMF IMF-vizit: a főnök jön személyesen MTI
Cikkek Irányt váltott a forint: erősödik 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 16:43
Javuló bizalom erősíti a forintot: az eurót negyed ötkor 274,90/275,00 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, 2,62 százalékkal erősebb forintárfolyamon a hétfő délutáni 282,30/282,40 forintnál. A leggyengébb forintárfolyam 285 forint felett, a legerősebb 274 forint közelében volt a nap folyamán. A piacon a Nemzetközi Valutalap és Magyarország közötti nézeteltérésekről elterjedt információ következményének tulajdonítják a forint előző napi látványos árfolyamesését. Megnyugtatóan hatott a pénzügyminiszter nyilatkozata, mely szerint a kormány kész további költségvetési intézkedéseket hozni, hogy biztosítsa az idei államháztartási célok teljesítését. A dollárt 208,20/50 forinton jegyezték, szemben a hétfői  211,90/212,15 forinttal. A nemzetközi piacokon az euró gyengült a dollárral szemben, az EKB 1,3262 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a hétfői 1,3394 dollár után. Az MNB hivatalos devizaárfolyam jegyzése alapján egy svájci frank 189,85 (hétfőn 185,92) forint, 100 japán jen pedig 238,32 (231,29) forint. A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási (o/n) kamat továbbra is a jegybanki alapkamat alatt, 9,50/75 százaléknál áll. Az MNB aukcióján csökkent a kéthetes zéró kuponos kötvények értékesítése, ám így is tovább nőtt a forgalomban lévő kötvények - eddig is magas - állománya és így már hetedik hete haladja meg az ezer milliárd forintot. Az ÁKK 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján a korábbinál valamivel élénkebb érdeklődés és kétszeres túljegyzés mellett 40 bázisponttal 9,40 százalékra emelkedett a hozam. Az állampapírok másodpiacán a forint árfolyamának alakulását követve a délelőtti órákban emelkedtek, majd később csökkeni kezdtek a hozamok. A 2011/C kötvény hozama 10,50 százalékig emelkedett, majd délutánra 10,20 százalékra csökkent. Összességében 20 bázispont körüli hozamcsökkenés következett be. A 3 éves lejáratú 2011/C referencia hozama 10,12 százalék (szintén +12 bázispont) az 5 éves lejárat referencia hozama 10,06 (+12 bázispont) százalék, a 10 éves lejáraté pedig 9,22 (+17 bázispont) százalék. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
KKV Nincs pénze? A keze elárulja, miért 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 16:10
Nagy karriert futhat be a pénzügyi szektorban minden férfi, akinek a gyűrűsujja a jobb kezén hosszabb, mint a mutatóujja
Cikkek Az MSZP keresi a Fideszhez vezető utat 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 16:09
A rövid és a hosszú távú politikai stratégiaalkotás lesz az egyik feladat az MSZP országos elnökségének kétnapos, szerdán kezdődő kihelyezett ülésén a Heves megyei Noszvajon. A testületnek arról is állást kell foglalnia, hogy miként tudná a Fideszt rávenni az együttműködésre. A szerda délután kezdődő tanácskozáson az elnökség meghatározza a 2010-ig tartó feladatokat, ezek között kiemelt helyen szerepel a nyári európai parlamenti választás. Szó lesz arról, hogy az MSZP hogyan tudja támogatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök törekvéseit. A kormányfő által kezdeményezett több téma, például az önkormányzati reform és a pártfinanszírozás is kétharmados parlamenti többséget igényel, ezért a testületnek el kell döntenie, a Fideszt hogyan kívánják az együttműködésre rábírni. Az elnökség várhatóan arról is fog beszélni, hogy a gazdasági válság eszkalálódása esetén milyen intézkedésekre lehet szükség. Nyakó István, az MSZP szóvivője az elnökségi ülés napirendjéről elmondta, politikai vitát fognak folytatni a következő időszak aktuális feladatairól. A vitaindítót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök tartja - jegyezte meg. Közölte, a tanácskozáson felkészülnek az európai parlamenti választásokra is, valamint meghatározzák az országos elnökség első féléves munkatervét. A szóvivő szerint foglalkoznak majd a március végi tisztújító kongresszus előkészítésével is. Megállás nélkül kérdez a Fidesz Boríthatja a hazai politikát az EP-választás Egy igazi jobboldali az MSZP-re szavaz? MTI
Cikkek Korrektül működik az MVM 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 15:46
Az Európai Bizottság megszüntette az MVM és társaságai ellen még 2006-ban indított eljárást, ez azt igazolja, hogy a cégcsoport üzleti gyakorlata és működése semmilyen tekintetben nem sérti az európai uniós normákat és jogszabályokat - közölte az MVM Zrt. Kommunikációs Osztálya. A társaság az elmúlt napokban kapta meg az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága levelét, amelyben arról értesíti az MVM vezérigazgatóját, hogy az eljárást adminisztratív úton lezárta. Az MVM Zrt.-nél - elsősorban akkori kereskedelmi divíziójánál - és leányvállalatánál, a MAVIR ZRt.-nél 2006. május 16-17-én helyszíni vizsgálatot folytattak. Ezzel kezdődött el az eljárás, amely azt vizsgálta, hogy az MVM visszaél-e piaci erőfölényével, és akadályozza-e a magyarországi árampiac fejlődését üzleti gyakorlata során. A cégcsoporttal kapcsolatban ugyanis felmerült, hogy az erőművekkel kötött áramvásárlási szerződései révén piaci pozíciójából adódóan versenykorlátozó magatartást folytat. Feltételezték azt is, hogy az MVM tulajdonában lévő rendszerirányító társaság, a MAVIR Zrt. nem egyenlő bánásmódot alkalmaz a piaci szereplőkkel szemben. A bizottság feltételezte továbbá, hogy az MVM úgymond nagyon nagy erővel rendelkezik a magyarországi kis- és nagykereskedelmi árampiacon. A közlemény emlékeztet: a hazai gyakorlatban szokatlanul erőteljes fellépéssel járó, előzetesen be nem jelentett helyszíni vizsgálat során - amelyen a Gazdasági Versenyhivatal képviselői is jelen voltak - az MVM Zrt. és leányvállalata, a MAVIR ZRt. is teljes mértékben együttműködött a vizsgálatot végző csoporttal. A bizottsági tisztségviselők több ezer oldal dokumentumot vittek magukkal, másolatot készítettek az MVM szervereiről és elektronikus levélforgalmáról. Az MVM válaszolt a bizottság által küldött igen részletes kérdőívre is. Az MVM közleményében rámutat: az eljárás lezárása egyértelműen igazolta, hogy a cégcsoport üzleti gyakorlata és működése semmilyen tekintetben nem sérti az európai uniós normákat és jogszabályokat, a vizsgálatot megalapozó aggályok nem bizonyultak jogosnak. Az MVM nem gátolja a piaci mechanizmusok érvényesülését, mint ahogy működése nem okozza más piaci szereplők negatív megkülönböztetését, vagy piacra jutásának megnehezítését sem. Az MVM álláspontja szerint a közel három éve zajló ügy lezárása mérföldkő a legjelentősebb hazai áramtársaság és az Európai Unió viszonyában, és várhatóan pozitív kihatása lesz az MVM hazai árampiaci megítélésére is. Majd lesz gáz a Villamosműveknél? Drágul az áram januártól MTI
Cikkek Gázkrízis: Amerika mozgatja a szálakat? 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 15:41
Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese, újságírók előtt annak a véleményének adott hangot, hogy Ukrajna eljárását "más országból dirigálják".
Cikkek Nem tudjuk meg, hová tűnik a parkolópénz 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 15:15
Másodfokon elvesztette a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-vel szemben indított perét a Lát-Kép Egyesület, amelyet azért indított, hogy a parkolótársaság adja ki neki a cég bevételeivel és azok felhasználásával kapcsolatos adatait. A jogerős ítéletet kedden hozta a Fővárosi Bíróság tanácsa, amely azzal indokolta az ítéletét, hogy a Lát-Kép Egyesület eredeti megkeresése, amellyel a parkolótársasághoz fordult, túlságosan általános és pontatlanul volt megfogalmazva. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008 júniusában kötelezte arra az alperes Centrum Parkoló Rendszer Kft.-t, hogy adja ki a gazdálkodásával kapcsolatos adatait a Lát-Kép Egyesületnek. A civilek azért indítottak pert, mert 2007 februárjában hiába kérdeztek rá a parkolótársaságnál bizonyos, szerintük közérdekűnek minősülő adatokra, a kft. nem válaszolt nekik. Az egyesület arra volt kíváncsi, hogy 2000 és 2006 között évenkénti bontásban mennyi volt a cég bevétele, ebből mennyit fordított fejlesztésre és személyi kiadásokra, továbbá mennyi pénzt juttatott a cég bevételeiből a parkolási területek tulajdonosainak, azaz a kerületi önkormányzatoknak. Az elsőfokú ítélet ellen a cég akkor fellebbezett. Átprogramozzák a parkolóórákat Eltűnhetnek a budapesti kerületek Az ombudsmannak is elege van a parkolásból MTI
Cikkek Egyszerűbb lesz a szakhatósági eljárás 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 15:10
A kormány döntése értelmében megszűnik a jelenlegi 1200 szakhatósági közreműködés több mint egynegyede 2009. március 1-jei hatállyal - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. A kormányszóvivő hozzátette: a kabinet konkrétan meghatározta a szakhatósági közreműködés feltételeit és kereteit, így a jövőben csak azok a hatóságok vesznek részt egy eljárásban, amelyek részvétele valóban indokolt. Kiemelte: az évente több tízezerre tehető működési engedélyezési eljárásokban eddig átlagosan mintegy 10 hatóság működött közre, a jövőben azonban elegendő lesz átlagosan hat hatóság hozzájárulása is, mert március elsejétől nem kell bevonni az eljárásba többek között a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, a rendőrséget és a polgári védelem szerveit sem. A szóvivő emlékeztetett: a kormány tavaly decemberben döntött a szakhatósági közreműködések felülvizsgálatából adódó jogszabály-módosításokról azért, hogy ezzel is tehermentesítse a vállalkozásokat, hatékonyabbá és gyorsabbá tegye a hatóságok közötti együttműködést. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) munkatársai ennek eredményeként mintegy 1200 olyan engedélyezési eljárást vizsgáltak felül, amelyekben az elsődlegesen eljáró hatóság más hatóságokat is bevon az eljárásba - mondta Budai Bernadett. Lényegesen egyszerűsödik a telephely-engedélyezési eljárás 2009. április 1-jétől, több üzleti tevékenységet a bejelentést követően azonnal meg lehet majd kezdeni a telephelyen - mondta Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. A 2008-ban megkezdett deregulációs intézkedések folytatásaként az idén tavasztól 149, korábban engedélyezéshez kötött tevékenységi körből csupán 66 esetében szükséges a telephely-engedélyezés lefolytatása - emelte ki a miniszter. Emellett az eddigi 60 napos ügyintézési határidő is 30 napra csökken, így jelentősen nőhet a magyar vállalatok versenyképessége - tette hozzá. Egyszerűbb adószabályok, de vasszigor Túlélő terv, és még az államnak sem fájnaMTI
Cikkek Decemberben megállt a tőkekivonás 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 14:21
A befektetési alapokba tavaly decemberben 14,5 milliárd forint friss tőke érkezett, a piaci teljesítmények pedig 3 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát
Cikkek Jutalmat kap, aki felnyomja a mutyizókat 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 14:07
Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket
Cikkek IMF: mi sínen vagyunk, de a helyzet tragikus 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 14:02
A világgazdasági helyzet rosszabbodik, és az IMF legközelebbi előrejelzései nem lesznek optimisták, mondta az IMF vezérigazgatója Budapesten
Makro / Külgazdaság Magyarország kitűnőt kapott demokráciából 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 13:54
Magyarország tavaly is a világ stabil demokráciái közé tartozott, maximális pontszámot ért el a politikai, valamint a polgári jogok tiszteletben tartása terén is a Freedom House szerint
Makro / Külgazdaság Jégpáncéllá válnak az utak: aki tud, maradjon otthon 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 13:48
Szerda hajnalban jégpáncél boríthatja az utakat az ország nagy részén. Jelentős fennakadások várhatók a közlekedésben
Cikkek A Metro nem lassít 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 13:05
A német Metro kiskereskedelmi hálózat 5,9 százalékkal növelte forgalmát tavaly, 2007-hez képest, a negyedik negyedben a növekedés 3 százalék volt. 2008-ban egész évben 68 milliárd euró lett a forgalom, és a profit emelkedését is összhangban várják a forgalom növekedésével. A cég éves eredményjelentése március 24-én várható. A Metro nemzetközi eladásai 8,5 százalékkal nőttek egész évben, 41,3 milliárd euróra. A nemzetközi eladások növekedését erősen segítette a 6,6 százalékos kelet-európai eladásbővülés, és a 27 százalékos ázsiai növekedés. A negyedik negyedben Németországban 2,1 százalékkal bővült a forgalom, a nemzetközi értékesítés a negyedben 3,6 százalékkal nőtt. A Metro nyereséget ért el a harmadik negyedben az egy évvel korábbi veszteség helyett, elsősorban a valutaárfolyamok kedvező alakulása és a kelet-európai eladások további növekedése miatt, de figyelmeztetett: a globális válság hátrányosan érintheti üzletmenetét. A jövő évre egyelőre nem is mertek előrejelzéseket tenni a csoportnál. Bővül az Auchan, dupláz a Decathlon Az Auchanban is köthet kötelező biztosítástMTI
Cikkek A magyar cégek háromnegyede nyögi a válságot 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 12:54
A magyar cégek 78%-a már saját bőrén is érzékeli a gazdasági válság negatív hatásait, miközben 38%-uknak nincsenek terveik a recesszió átvészelésére
Cikkek Az oroszokon gazdagodik a Rába 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 12:44
A győri székhelyű Rába Futómű Kft. újabb megállapodásokat írt alá belorusz és orosz partnereivel, a szerződések értelmében a FÁK régióba irányuló, trolibusz futómű szállítások összértéke 2009 első negyedévében elérheti a 1,5 millió eurót - közölte a Rába a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A belorusz Belkomunmash, illetve az orosz TrolZa vállalattal kötött szerződésektől a stratégiai piacának számító FÁK-régióban a trolibusz futóművek értékesítéséből származó árbevételének növekedését várja a cég. A Belkomunmash felé 2009 egészében közel 30 százalékkal, több mint 3 millió euróra bővülhetnek a szállítások a közlemény szerint. A belorusz vállalatnak a Rába több mint 10 éve partnere, és néhány éve korszerű, alacsony padlós járművekhez is szállít futóműveket. A Belkomunmash gyártmányaiból számos belorusz és orosz nagyváros tart fenn jelentős flottát. Ezek üzemeltetésének műszaki támogatását a Rába a cég leányvállalatával kötött szervizszerződés keretében biztosítja. A Trolza a legnagyobb és legrégebbi orosz trolibuszgyártó, a cégtől kapott, 2009 első negyedévére szóló megrendelés lehetővé teszi a Rába első negyedéves termelési programjának növelését. A Rába teljesítette a tervet Rába: se osztalék, se alaptőkeemelésMTI
Cikkek Valami nem stimmel: nem jön a gáz az oroszoktól 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 12:07
Nem áramlik, vagy csak csekély mennyiségben orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át, annak ellenére, hogy Oroszország kedden felújította a gázszállításokat
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG