Hírek
Cikkek Biciklis paradicsomot vízionál a kormány 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 11:24
Az útpénztári források felhasználásával szeptemberig 100 kilométer új kerékpárút épül - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő internetes sajtótájékoztatóján.
Cikkek Fényes jövőre számítanak a románok 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 11:22
Romániában az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedésre számítanak - jelentette ki Ion Ghizdeanu, a román kormány gazdasági előrejelzési bizottságának (CNP) vezetője. Ghizdeanut a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap keddi száma idézi. Ghizdeanu szerint a román gazdaság nem mutat lassuló tendenciát annak ellenére sem, hogy júliusban három éve a legmagasabb szintre nőtt az éves infláció Romániában, és az első félévi román külkereskedelmi hiány 11,25 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A Ghizdeanu által vezetett bizottság az év elején csak 6,5 százalékos GDP-bővülést vetített előre, de a CNP igazgatója szerint módosítani fogják előrejelzésüket 7,5 százalékra. Kifejtette: a derűlátásra az ad okot, hogy ugyan az ipari termelés enyhe lassulást mutat, de a mezőgazdasági termés igen kedvezően alakul, és meghaladja az előzetes várakozásokat. Az optimista forgatókönyvet az is alátámasztja, hogy az építőiparban továbbra is 33 százalék fölötti növekedést regisztrálnak - magyarázta a CNP vezetője.  Ghizdeanu szerint a román gazdaság 2009-ben is 6 százalék fölötti eredményt ér el. Vágtat a román infláció  Kamatot emelt a román jegybank Románia mindent megtesz, hogy leelőzzön MTI
Cikkek 23 hónapos csúcson a szlovák infláció 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 10:47
Júliusban Szlovákiában a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek júniushoz képest, és 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ami 23 havi rekordnak számít. A júliusi inflációs adat megfelel a szakértői várakozásoknak. A pozsonyi statisztikai hivatal adatai szerint az élelmiszerek és az energiaféleségek árváltozását kiszűrő maginfláció 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz, 5,1 százalékkal pedig  a tavalyi év azonos időszakához képest. A víz, az áram, a földgáz és a többi energiaféleség ára 0,4 százalékkal drágult júliusban, szemben a júniusi 0,3 százalékos emelkedéssel. Az élelmiszerárak viszont a hagyományos szezonális ingadozásnak megfelelően júliusban 1 százalékkal mérséklődtek, a júniusi 0,7 százalékos növekedés után. Ezeket az inflációs adatokat szlovák metodika szerint számították, az unió-konform adatokat augusztus 14-én teszik közzé. A szakértők az év hátralévő részében már nem számítanak az élelmiszerárak drágulására, és az éves inflációt 4,3 százalékra várják. Váratlanul drágább lett az élet Magyarországon MTI
Cikkek Lenyomja a dollár a forintot 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 10:34
A dollár erősödésével párhuzamosan gyengül a forint. A budapesti bankközi devizapiacon kedd délelőtt tíz órakor 237,90/238,00 forint volt az euró árfolyama, ami egy forinttal több a hétfői értéknél. A reggeli kereskedésben 237,20 és 238,25 volt az eurójegyzés szélső értéke. A kereskedők elmondták, hogy a régió minden devizája azonos trendet követ, az euró/dollár keresztárfolyam változásának minden rezdülésére egyformán reagál: a dollár gyengülésére erősödéssel, a dollár erősödésére gyengüléssel.  A nemzetközi piacokon az amerikai deviza folyamatosan erősödik: az euró/dollár árfolyam tíz órakor 1,49 körül alakult, de 1,4820 is volt a reggeli órákban. Így a dollár is erősödött a forinthoz képest Budapesten: az árfolyama 159,70/80 forint volt tíz órakor, de korábban járt 160 forint felett is; hétfőn délután 157,85/95 forinton jegyezték. A bankközi forintpiacon csendes, visszafogott kereskedés mellett a forint gyengülése ugyan kissé emeli a kamatszintet, de ez sem okoz igazán jelentős elmozdulást. Az overnight kamatszint 8,50/60 százalékon alakul, és ezen a szinten kötnek üzleteket fél és egy évre is. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Visszakéri pénzét a Mol a településektől 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 10:17
A MOL túlfizetésre hivatkozva jó néhány települési önkormányzattól visszakéri a korábban általa átutalt iparűzési adó egy részét - írta keddi számában a Hajdú-bihari Napló. A lap értesülései szerint Nagyhegyesen igencsak meglepődtek a település vezetői, amikor azzal szembesültek, hogy a községnek (amelynek gázkitermelés után fizet helyi iparűzési adót a nemzeti olajtársaság) mintegy 65 millió forintot kellene visszafizetnie. Bajusz Istvánné polgármester elmondta, hogy a településükön működő cégek összesen 85 milliós adó-visszatérítési igényt jelentettek be, miközben az önkormányzat ilyen céllal előzetesen csupán 20 millió forintot helyezett tartalékba - olvasható a Hajdú-bihari Naplóban. Brutális Mol-profit: még a vártnál is nagyobb lett MTI
Cikkek Kevesebb a készpénz, csökkent a monetáris bázis 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 09:50
2008 júliusában a monetáris bázis értéke 134,7 milliárd forinttal 2940,9 milliárd forintra csökkent. Összetevői közül a forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 29,2 milliárd forinttal 2150,5 milliárd forintra, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények bankszámláinak havi átlagos állománya 23,5 milliárd forinttal 733,7 milliárd forintra, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények egynapos betéteinek havi átlagállománya pedig 82,0 milliárd forinttal 56,7 milliárd forintra csökkent. A monetáris bázis összetétele az egynapos betétek részarányának 2,6 százalékponttal való csökkenése miatt módosult az előző hónaphoz képest. A forgalomban lévő készpénz részaránya 73,1%-ra, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények bankszámláinak részaránya 24,9%-ra nőtt, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények egynapos betéteinek részaránya 1,9%-ra csökkent. Az egyéb (jegybankon kívüli) monetáris pénzügyi intézmények által elhelyezett betétek hó végi állománya 190,3 milliárd forinttal 620,7 milliárd forintra csökkent. A forintbetétek hó végi állománya 190,3 milliárd forinttal 619,7 milliárd forintra csökkent, a devizabetéteké pedig nem változott, 1,0 milliárd forint volt. Az MNB által kibocsátott kéthetes forintkötvény hó végi állománya júliusban 333,6 milliárd forinttal volt magasabb az előző havi értéknél, 1146,7 milliárd forintot tett ki. Az egyéb monetáris pénzügyi intézmények által elhelyezett betétek és az MNB által kibocsátott kéthetes forintkötvények együttes állománya 143,3 milliárd forinttal 1767,5 milliárd forintra növekedett. Az egyéb monetáris pénzügyi intézmények hitelállománya a jegybanknál 43,6 milliárd forint volt a hónap végén. A központi kormányzat által elhelyezett betétek hó végi állománya 107,1 milliárd forinttal 455,1 milliárd forintra csökkent. A jegybank külfölddel szembeni nettó követelésállománya 173,0 milliárd forinttal csökkent. A tranzakciók 91,8 milliárd forinttal, a devizaárfolyam-változás és az árváltozás miatti átértékelődések 81,1 milliárd forinttal csökkentették a nettó követelésállományt. Váratlanul drágább lett az élet Inflációs cél: egy jó nagy adag beton kellene MNB
Cikkek Váratlanul drágább lett az élet 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 09:17
2008. júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1% volt, 2007. júliushoz viszonyítva pedig 6,7%-kal növekedtek az árak. Az elemzők 6,5 százalékot vártak.
Cikkek Tovább csúszhat ma a lejtőn a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 08:54
Enyhe csökkenés valószínű kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint bár a fejlett piacokról enyhén pozitív impulzusok érkeznek, ez nem lesz elég a BUX emelkedéséhez, amely az utóbbi napokban is alulteljesítő volt. A Mol a vártnak megfelelő második negyedéves eredményeket tett közzé reggel, ami szintén nem indokol nagy megmozdulást a papír árfolyamában. Mindezek alapján az elemző enyhe csökkenést valószínűsít a magyar piacon. Az OTP-vel kapcsolatban kifejtette, hogy a bank csütörtökön esedékes gyorsjelentése mellett leginkább az hozhatna pozitív fordulatot a részvény árfolyamában, ha az orosz-grúz konfliktusban a megoldás jelei mutatkoznának. Emlékeztetett, hogy a bank orosz kitettsége miatt a dél-oszétiai katonai konfliktus kirobbanása után erősödött föl az eladói nyomás az OTP-papírok piacán. Londoni értékforgalmazók várakozása szerint kedden kezdetben gyengülnek majd a nyugat-európai részvénypiacok irányadó mutatói. A visszaesés várhatóan nem lesz jelentős azután, hogy a tőzsdemutatók  hétfőn emelkedtek.   Egy százalékkal csökkent a tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 127,31 pont gyengüléssel 13 303,60 ponton fejezte be a napot. A szakértők azt mondták, hogy a befektetők nyereséget realizálnak azután, hogy hétfőn a Nikkei indexe 2 százalékos emelkedéssel három hete a legmagasabb szinten zárt. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Brutális Mol-profit: még a vártnál is nagyobb lett Harmatgyenge eredmény a TVK-tól   MTI
Cikkek Olcsó szállodát akar? Válassza Budapestet! 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 08:01
Magyarország kedvező árakkal jelenik meg a szállodapiacon, Budapesten egy szállodaszobáért a felmérés szerint átlagosan 123 eurót kérnek egy üzleti vendégtől
Cikkek Harmatgyenge eredmény a TVK-tól 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 07:52
A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az év első felében 180,895 milliárd forint árbevétel mellett 2,76 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a TVK a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben kedden. Az árbevétel 11,7 százalékkal emelkedett 2007 első félévéhez képest, amikor a TVK adózott nyeresége 15,257 milliárd forintot tett ki. A kőolaj drasztikus drágulását nem követték a kőolajtermékeket feldolgozó TVK termékárai. Ezért az első negyedévben az árbevétel és közvetlen költségek különbözete, a fedezet jelentősen csökkent, a második negyedévben pedig történelmi mélypontot ért el. Csak a második negyedévben a veszteség 4,564 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 6,192 milliárd forint profittal. Brutális Mol-profit: még a vártnál is nagyobb lett Rátett a profitra a Rába Egis háromnegyedév: nem elírás Horror: sokkoló Richter-számok  Milliárdos mínusz a PannErgy-nél Zwack: nincs okuk keseregni  MTI
Cikkek Brutális Mol-profit: még a vártnál is nagyobb lett 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 07:31
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 179,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első félévben, ami 108 százalékkal több az egy évvel korábbi 86,4 milliárd forintnál. Venni, venni, venni!
KKV Orion: nem sikerült a csoda a NASA-nak 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 07:14
A NASA pótlólagos források hiánya és műszaki problémák miatt letett arról a tervről, hogy 2013-ig lecserélje az elavult űrsiklókat az új fejlesztésű űreszközökkel
KKV Máris elfogyott a panelesek pénze 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 06:58
Önkormányzati jelzések szerint már júniusra elfogyott a panelprogramra biztosított idei pénz, miután már 1.210 pályázat érkezett a településekhez. Bevethetik a jövő évi keretet
Cikkek Sokat akarsz keresni? Tanulj, és ne legyél nő! 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 12. 06:51
Tavaly átlagosan 8-12 százalékkal nőttek a műszaki diplomások alapbérei a megelőző évhez képest. A havi bruttó mérnökfizetések 179–386 ezer forint között alakultak.
KKV Itt a vége: megközelítettük a legvégső határt 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 19:37
Olimpia idején az emberek feszült érdeklődéssel várják az újabb és újabb rekordokat. Francia szakemberek azonban óvnak a túlzott várakozásoktól, miután kimutatták, hogy az emberiség mostanra fiziológiai képességeinek 99 százalékánál tart, miközben 1896-ban, az első újkori olimpia idején ez a mutató még csak 75 százalékos volt.
KKV Közel a láthatatlanság: a burok már megvan 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 19:15
Egy lépéssel közelebb került a tudomány a láthatatlanná tevő anyaghoz - jelentették amerikai kutatók a Nature és a Science című folyóiratokban megjelent tanulmányukban.
KKV Mélytengeri kapás: halat fogtak 2300 méteren 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 19:05
2300 méteres rekordmélységben sikerült élő halat fogni az Atlanti-óceán mélyén húzódó hegyvonulat meleg kürtőinél. Három garnélafajt is felszínre húztak.
Cikkek Nézünk, mint a moziban: dől a pénz Batmanhez 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 18:24
A sötét lovag című Batman-film a negyedik hétvégén is meg tudta tartani első helyét az észak-amerikai jegybevételi toplistán, s egyúttal megszerezte minden idők harmadik legnagyobb boxoffice-sikerének címét - feltéve, hogy az inflációt nem vesszük figyelembe. Christopher Nolan denevéres mozija újabb 26 millió dollárt (4,1 milliárd forint) kasszírozott a mozikban a hét végén, s így a gyártó Warner Bros. filmstúdió szerint a premierje óta eltelt 24 nap alatt összesen 441,5 millió dollárt (70 milliárd forint) jövedelmezett. A Titanic (601 millió dollár) és a Csillagok háborúja (461 millió dollár) után a harmadik helyet csípte el a mindenkori bevételi ranglistán. Azért amennyiben az inflációt is beleszámoljuk a bevételi eredményekbe, az így kialakuló képzeletbeli rangsorban mindössze a 49. lenne A sötét lovag. Egy ilyen sorban az Elfújta a szél lenne a csúcson 1,4 milliárd dollárral, a Titanic bevétele 900 milliót érne, a Csillagok háborújáé pedig 1,2 milliót. A Warner illetékesei úgy taksálják, hogy a film észak-amerikai jegybevétele végül elérheti akár az 520 millió dollárt (82 milliárd forint) is. Jéghegynek ütközhet a sötét lovag MTI
Cikkek Bevásárolt cégéből a Magyar Telekom vezére 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 18:21
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója 3.121 Magyar Telekom részvényt vásárolt 800 forintos átlagárfolyamon - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn. A tranzakciót követően Christopher Mattheisen tulajdonában 3.121 darab Magyar Telekom részvény van. Magyar Telekom: kevesebb emberrel sokkal jobb   Kiszáll a Magyar Telekom az RTL Klubból - inkább mobilban utaznak Telekom: az osztalékra koncentrálnak a befektetők  MTI
Cikkek Megrángatták a forintot 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 17:52
Hektikus piaci mozgások után pénteki záró árfolyamára tért vissza a forint árfolyama hétfőn, a bankközi devizapiacon. Délután fél ötkor 236,90/237,00 volt az euró árfolyama, azaz megegyezett pénteki értékével. Korábban 235,80 és 237,50 forinton is járt az euró; trend kialakulásáról nem lehet beszélni. A piac mozgását alapvetően az euró/dollár árfolyam alakulása határozta meg. A régióra általában jellemző, hogy a dollár erősödése a helyi devizák gyengülésével jár együtt; nem kivétel a forint sem. A forint a dollárral szemben is megjárta a végleteket: kötöttek dollár üzletet 159,00 forinton, majd nem sokkal később 156,30-on is. A délutáni 157,85/90 ugyanakkor pontosan megegyezett a pénteki árfolyammal. Az MNB hivatalos deviza jegyzése szerint a svájci frank 145,72 (pénteken 144,87) forint, 100 japán jen pedig 142,73 (pénteken 141,71) forint. A bankközi forintpiacon izgalmak nélkül, rendkívül alacsony, nyár közepi, hét eleji forgalom mellett folyt a kereskedés. Változatlanul 8,50 százalék, néha-néha valamivel magasabb a legrövidebb lejáratok kamatszintje, de értékeiket szinte csak ajánlatok alakítják. Nem változott a középtávú hozamszint sem: fél évre 8,55, egy évre 8,65 százalék a jellemző kamat. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Újabb érdektelen nap a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,41 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 20.925,17 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző kereskedési napi záráshoz képest. Elsősorban az érdektelenséggel és a napokban megjelenő gyorsjelentések miatti kivárással indokolta az alacsony forgalom mellett stagnáló, vagy csökkenő részvényárakat a BÉT-en Éder Tamás, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője. Elmondta, hogy az amerikai piacok pénteki optimizmusa még hétfőn délelőtt kitartott a budapesti tőzsdén, napközben azonban megjelentek az eladók, főleg a Mol és az OTP piacán. A két papír veszteséggel zárta a napot, bár a Mol árfolyama alig változott. Az OTP ára az elmúlt napokban korrekció nélkül, tartósan erősödött, így előbb-utóbb várható volt az eladók megjelenése - mondta. A régiós tőzsdei indexek közül a BUX volt az egyetlen, amely mínuszban zárt, a kereskedők kivárnak az OTP és a Mol napokban várható gyorsjelentése előtt - tette hozzá. A gyógyszeripari papírok "tartották magukat" - tette hozzá, megemlítve, hogy a két cégnek kedvező dollárerősödés ugyan megállt, ám valószínű, hogy a napokban tovább folytatódik, ami kedvez a Richter és az Egis árfolyamának. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! A Concorde nem szervez ellentőzsdét, ha nem muszáj MTI
Cikkek Dagi magyarok: van okunk az aggodalomra 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 16:51
A magyarok úgy érzik, a közepesnél kissé jobb egészségnek örvendenek, és többé-kevésbé tesznek is azért, hogy egészséges életmódot éljenek - derül ki a Szonda Ipsos Csoport 13 országot felölelő kutatásából. A felmérésben ezer magyart kérdeztek meg erről a témáról.
Cikkek Előre ittak a medve bőrére: elverte a szőlőt a jég 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 16:46
Az előzetesen becsültnél kevesebb szőlő terem az idén, mivel az ültetvényekben jelentős kárt okozott a jégverés, illetve sok helyen elszaporodtak a kártevők is
Cikkek A Fitch már nem figyeli a Budapest Bankot 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 16:32
Az európai Fitch Ratings hitelminősítő hétfőn megerősítette a Budapest Bank ´1´ osztályú támogatási besorolását, és egyszersmind visszavonta a besorolást.  Az intézkedést a hitelminősítő azzal indokolta hétfőn kiadott közleményében, hogy a továbbiakban nem osztályozza és nem elemzi a Budapest Bankot. Az OTP is olyan, mint az állam Leminősítették Magyarországot a választások és a forint miatt   MTI
Cikkek Bármit megígérnek a csalók: özönlik a szemét 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 15:46
A CNN vezető híreivel és olimpiai lottónyereménnyel is "kedveskednek" a spammerek az ötkarikás játékok idején. Egymilliomodszor kérik: senki se ugorjon be a csalóknak
Cikkek Mercedes vagy BMW? A különbség elveszik a részletekben 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 14:53
Számos részében egyforma lehet hamarosan a Mercedes és a BMW: a két német autógyár részegységek közös beszerzésére készül. A költségcsökkentő együttműködés tervéről a német Auto, Motor und Sport című lap számolt be a hét végén, egyelőre a Mercedest gyártó Daimler képviselője annyi megjegyzést fűzött a lap értesüléséhez, hogy a megbeszélések kezdeti szakaszban vannak. Arról tárgyalnak, hogy a járművet használó számára nem látható egyes berendezéseket, például az ablakok emelőmotorját, a szellőzők egységeit, a váltórendszereket együttesen szereznék be, és erre esetleg közös beszerzési vállalkozást hozna létre a két járműgyártó.  Egy hibridmotor kifejlesztésén már együtt dolgoznak, sőt, más erőforrások gyártásában is lehetséges az együttműködés a Daimler és a BMW között: egy 12 hengeres benzinmotorról lenne szó, és a gyártói együttműködésben a hírek szerint az Aston Martin brit autógyár is részt venne. Még drágább a német autó A jéghokiban látja a Skoda a legtöbb fantáziát Külföldre, autóval: mire kell figyelni?  Használt autó Top5: nőies autó márpedig létezik MTI
Cikkek Sokan lesznek, akik nem bulizni mennek a Szigetre 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 14:20
A Kánikula Kommandó fogyasztóvédelmi ellenőrzés keretében a Sziget fesztiválon is folyamatosan dolgoznak az ellenőrök. Lesznek kábítószer-keresők és civilruhás nyomozók is.
Cikkek A Concorde nem szervez ellentőzsdét, ha nem muszáj 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 14:08
A Concorde a sajtóban megjelent találgatásokkal szemben nem szervez "ellentőzsdét" és nem is áll az élére semmilyen szervezésnek. Legfeljebb akkor, ha nem lesz más választása.
Cikkek Használt autó Top5: nőies autó márpedig létezik 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 13:47
A férfiak által kedvelt használt autók listáját az Opel Astra, míg a nőkét az új Suzuki Swift vezeti. Vannak nőies és férfias modellek, de a Peugeot 206-ost mindkét nem szereti
Cikkek Rizshiány és trendszerű emelkedés: még nehezebb a kosár 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 13:45
Még a majdnem üres rizspolc is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy veszélybe kerüljön az Auchan első helye Árkosarunk dobogóján. Augusztusban egy hónapos viszonylatban 0,9 százalékos, éves távon pedig 11,6 százalékos drágulást tapasztaltunk - árnövekedés tekintetében még mindig az olaj az éllovas
Cikkek Bejött a spekuláció: az évtized reklámfogása 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 13:16
30 millió dollárral gazdagodott hétfőre Li Ning cége részvényeinek drágulása miatt, amit annak köszönhet, hogy ő gyújtotta meg az olimpiai lángot. Pedig a konkurens cég ruháját hordta
Cikkek Nem veszélyezteti a háború a nemlétező Nabuccot 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 12:58
A Nabucco gázvezeték előkészítésére és tervére nincs közvetlen hatása a grúziai harcoknak, amelyben az energetikai infrastruktúra is részben sérül - mondta el Bayer Mihály, a Nabucco-nagykövete az MTI kérdésére hétfőn. Remélhetőleg néhány napos harcról van szó - tette hozzá - kiemelve, hogy a Nabucco viszont egy hosszú távú projekt. A tervek szerint a Kaszpi-tenger térségéből induló és Grúzián is átvezető Nabucco gázvezeték a közép-ázsiai és a közel-kelet gázmezőkről származó gázt juttatná el Európába, megkerülve az orosz forrásokat.  Már most is a volt szovjet köztársaság területén keresztül húzódik az egyetlen gáz-, illetve olajvezeték, amely Oroszország kikerülésével juttatja el a világpiacra a Kaszpi-tenger mélyéről származó szénhidrogéneket.  A jelenlegi árakon 7,9 milliárd euró beruházási költségű Nabucco a grúz-török határról Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon át érné el az ausztriai Baumgertent. Az új gázvezeték Törökországban 2.000, Bulgáriában 400, Romániában 460, Magyarországon 390 és Ausztriában 46 kilométer hosszú lenne. Bush leszólta Putyin háborúját Tolni kell a Nabuccót Baj van: túszul ejti Európát a Gazprom Nabucco: túl drága, túl lassú    MTI
Pénzügyi szektor Terjed, mint a rák: kis kockázattal is nagyot buktak 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 12:31
Jelentős veszteségeket jelentett az öt legnagyobb amerikai takarékszövetkezet a jelzáloghitelelekkel összefüggő értékpapírjai után. A válság azokat is elérte, akik keveset kockáztattak
Cikkek Hurrá, tankolunk! Közelegnek a 300 alatti idők 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 12:28
Hat forinttal csökken a gázolaj, és három forinttal a benzin ára szerdától - értesült a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára várhatóan 300 forint lesz, a gázolajé pedig 314 forint. A múlt héten négy forinttal csökkent a gázolaj ára, a benziné nem változott. A holtankoljak.hu adatbázisa szerint az árcsökkenést követően a legolcsóbban 287 forintért vásárolhatunk benzint, és 303 forintért gázolajat. Becsődölhet az egy kiállásos taktika a Balatonon Korszakalkotó újítás: cseveghetnek az autósok   Hoppá! Szerdán felvirrad a dízelesek napja 
Cikkek Mi lesz a Sportkórházzal? 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 11:58
A Fidesz aggódik az Országos Sportegészségügyi Intézet jövőéért, mert nem lehet tudni, hogy mi a terve a kormánynak a Sportkórházzal az olimpia után - mondta Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság fideszes elnöke. A politikus szerint másfél éve folyamatosan leépítik, bizonytalanságban tartják az intézetet, és senki nem tudja, hogy mi lesz a sorsa a Sportkórháznak az olimpia után, mert nem készült erre vonatkozó kormányelőterjesztés. Bánki Erik ezért augusztus végén összehívja a sport- és turisztikai bizottságot, amelyen meghallgatnák az Egészségügyi Minisztérium és a Sportkórház vezetőit is. A fideszes politikus szerint az intézet helyzetére a megoldás az lenne, ha a továbbiakban Nemzeti Sportegészségügyi Központként működtetnék tovább, 2009-ben 2 milliárd forint fölé emelnék a támogatását, és befejeznék a 2003-ban elkezdett fejlesztést is, amihez 3,5-4 milliárd forint kellene. Kompenzálják a mentőknél a benzinárat Kalapács alá kerül a bezárt kórházak vagyona  Beteg helyett vonalkód MTI
Cikkek Vágtat a román infláció 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 11:01
Júliusban három éve legmagasabb szintre nőtt az éves infláció Romániában. Ugyancsak hétfőn közölt adat szerint az első félévi román külkereskedelmi hiány 11,25 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Júliusban a havi szintű infláció 0,69 százalékos volt. Ezt a magasabb áramdíj és benzinár okozta, aminek a hatására az éves szintű infláció 9,04 százalékra nőtt a júniusi 8,6 százalékról. A Reuters által megkérdezett elemzők a júliusi éves inflációt 9,3 százalékra, a havi infláció-növekedést 0,9 százalékra várták.  Az idei első félévi román külkereskedelmi deficit 10,793 milliárd eurót tett ki. Ez 11,25 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 9,701 milliárd eurót. A január-június közötti időszakban a kivitel 18,1 százalékkal 16,8 milliárd euróra bővült, a behozatal 15,3 százalékkal 27,5 milliárd euróra nőtt a tavalyi év első hat hónapjához képest. Kamatot emelt a román jegybank Gyorsuló pénzromlást várnak RomániábanMTI
Cikkek Harminc százalékos lehet az idei gázáremelés 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:53
A MEH nem kommentálja a sajtóban megjelent 11 százalékos földgázáremelés hírét, a hivatal elküldte az árváltoztatási javaslatát az energiaügyi minisztériumnak.
Cikkek A Megyeri híd felvirágoztatja a környéket 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:45
A budapesti ipari ingatlanpiac gyors fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. A főváros és környéke három jól elkülöníthető alpiacra osztható - áll a CBRE jelentésében.
Cikkek Jól taktikázott a Mol 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:28
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Mol megfelelően védekezett az OMV-vel szemben.
Cikkek Kínai megint túlszárnyalta a várakozásokat 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:20
Júliusban 25,28 milliárd dollár kínai külkereskedelmi többlet alakult ki. Ez 21,4 százalékkal meghaladta a júniusit - közölte a kínai vámhatóság. Júliusban a kivitel - éves szinten - 26,9 százalékkal 137,7 milliárd dollárra nőtt. A behozatal 34 százalékkal 111,39 milliárd dollárra bővült. A Reuters által megkérdezett elemzők alacsonyabb, 20,5 milliárd dolláros júliusi külkereskedelmi többlettel számoltak. Az export 18,1 százalékos, az import 28 százalékos növekedését várták júliusban éves szinten. A szakértők rámutattak arra, hogy az import bővülése október óta meghaladja az exportét. Ez alól kivétel csak a március volt. Júliusban a 12 havi halmozott többlet mintegy 249,97 milliárd dollárt tett ki, alig változott a júniusi 249,1 milliárd dollárhoz képest. Öt év múlva Kína lesz a világ ura Minket is elért az európai lassulás  Tovább nőtt a külker többletMTI
Cikkek Kifullad az euró, előz a dollár 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:15
Amíg a világ az olimpiai megnyitót nézte, a dollár csendesen hatalmasat erősödött, sőt ma reggel már 1.50 alá tolták az EUR/USD árfolyamot. Ezzel párhuzamosan az olaj is 115 dollárig süllyedt, és hogy még emlékezetesebb legyen a nap, az amerikai piacok is majdnem 3%-ot emelkedtek átlagostól elmaradó forgalom mellett. Ezt a hirtelen fordulatot persze egyre többen próbálják kommentárokkal alátámasztani, az viszont biztos, hogy az elmúlt hónapok oldalazó mozgása már az euróerősödés kifulladását jelezték előre, illetve az eurózóna egyre csökkenő gazdasági növekedése (Olaszországban is már negatív a GDP) és a kamatemelések befejezése miatt már kevésbé attraktív deviza a közös európai fizetőeszköz. És ha mellé tesszük, hogy az USA-ban a következő időszakban már inkább a kamatemelés lehetősége van napirenden, így a két deviza közötti kamatkülönbözet mérséklődése is egyre inkább a dollár malmára hajthatja a vizet. A lecsengőben lévő tengerentúli gyorsjelentési szezon eddigi adatai szerint, az S&P 500 cégek 22.1%-kal alacsonyabb második negyedéves eredménnyel zárhatják a periódust, mint egy évvel korábban, és a leggyatrább teljesítményt nem meglepő módon a pénzügyi szektor szolgáltathatja 94%-os visszaeséssel. A szektorhoz kapcsolódó hír, hogy hétvégén Paulson amerikai pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az amerikai kormány nem tervezi, hogy további összegekkel támogassa a két amerikai jelzálogóriást, a Fannie Maet és a Freddie Macet. Továbbá az is elhangzott, hogy a jelenlegi helyzetben az USA gazdaságnak egy újabb élénkítő csomagra lenne szüksége, mivel a májusban kiutalt csekkek valószínűleg csak átmeneti fellendülést hoztak. Cashline Dollár: fel. Olaj: le Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Deviza / Áru Elvérzik a rubel a bombáktól 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:03
Gyengült a rubel az euróból és a dollárból álló devizakosárhoz képest, és közel két éve legalacsonyabb szintre süllyedtek a moszkvai értéktőzsdék irányadó mutatói az Oroszország és Grúzia közötti katonai konfliktus hatására elbizonytalanodott befektetők eladásai miatt.
Cikkek Ha vezetni akar, inkább a mozdonyt válassza 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 10:02
Átlagosan 50%-kal többet keres Magyarországon egy mozdonyvezető egy buszvezetőnél – derül ki a merces.hu legújabb felméréséből.
Cikkek OECD: repkednek a mínuszok 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 09:00
A harminc legfejlettebb ipari államot tömörítő OECD szerint tagországainak gazdasága szinte kivétel nélkül komolyabb lassulásnak néz elébe.
Cikkek Munkahelyi stressz: rámegy a szíve és a gatyája 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 09:00
A munkahelyi stressz kezelése lényeges és nem elhanyagolható feladat. Ennek ellenére a vállalatok viszonylag keveset foglalkoznak a stresszkezelés kérdéskörével (x)
Cikkek Végig tudták, hol bujkál Karadzsics 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 08:08
Amerikai, brit és francia beavatkozás miatt késett a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic letartóztatása.
Cikkek Bush leszólta Putyin háborúját 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 07:58
George Bush közölte: világosan jelezte Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek, hogy elfogadhatatlan a grúziai erőszak, és bírálta Oroszország aránytalan válaszlépését.
Cikkek Ott is lesz patika, ahol ma nincs 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 11. 07:42
Ősszel módosítják a 2007 elejétől hatályos gyógyszer-gazdaságossági törvényt a Napi Gazdaság értesülése szerint. Az egészségügyi tárca szerint a változtatásokkal azt próbálják elérni, hogy az újonnan nyitó patikák a szükségletekhez illeszkedő valós többletszolgáltatást kínáljanak a betegeknek, valamint ott nyíljanak gyógyszertárak, ahol ma nincsenek - áll a lap hétfői számában. Az utóbbi másfél évben mintegy ötven gyógyszertár szűnt meg és 321 új nyílt, az utóbbiak főként nagyvárosokban. A versenyt ösztönző intézkedések hatására a 2007 előtt létesített patikák többsége növelte nyitvatartási idejét és bővítette szolgáltatási palettáját; az újak viszont jórészt inkább az internetes kereskedelem révén biztosították az ügyeleti ellátást. A tárca nem cáfolta a lapnak azt az információját, miszerint a patikusokat vényenként 12 forinttal motiválnák a jogviszony-ellenőrzésre. A gyógyszercégek körül is fogy a levegő  Pénzügyi siker az Egisnél: csak hab a tortán Benyeljük: rengeteg a hamis gyógyszerNapi Gazdaság
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG