|
| A saját lakásuk rabjai. Forrás: Wikimedia Commons |
A japán egészségügyi, munkaügyi és jóléti minisztérium kutatása szerint jelenleg mintegy 541 ezer, 15 és 39 év közé tehető fiatal él remeteként – idegen kifejezéssel hikikomoriként – Japánban. A jelenség nem számít újnak: a CNN cikke szerint a kifejezést a 80-as években használta először a minisztérium, a problémát azonban azóta sem sikerült egységesen orvosolni.
Ez különösen fájdalmas problémát jelent a szigetországnak, az elöregedő társadalom miatt egyre nagyobb szükség lenne a fiatalokra a munkaerőpiacon, az elzárkózás miatt azonban sokan megszakítják a tanulmányaikat vagy adják fel a munkahelyüket, ezzel tovább súlyosbítva a növekvő munkaerőhiányt.
Milyen ember egy hikikomori?
|
Kulturális jelenséggé vált A hikikomorik léte mára beépült a japán kultúrába, a problémával több segélyszervezet is foglalkozik. A városi remeték sorsát a populáris kultúra is felkarolta, egy 2006-os rajzfilmsorozat, a Welcome to the NHK! például egy hikikomori felépülését mutatja be, de léteznek ma már hikikomori szimulátorok is, ahol az ember a saját bőrén próbálhatja ki, milyen egy kiábrándult, fiatal remete fejével gondolkodni. |
A minisztérium hivatalos definíciója szerint „mindenki, aki legalább hat hónapra elzárkózik a külvilág elől, vagy megszakítja a kapcsolatot másokkal”, hikikomorinak számít. A kifejezést leginkább úgy lehetne lefordítani: „elzárva lenni”. Egy hikikomori jellemzően mentálisan és érzelmileg érzékeny ember, akit sok csalódás vagy megpróbáltatás ért az életben – például minden igyekezete ellenére rosszul teljesít az iskolában vagy a munkahelyén, esetleg zaklatások, bántalmazások áldozata. Ez a japán szociális rendszernek sajnálatos velejárója, az iskola- és a munkarendszerek a mai napig nagyon szigorú hierarchiát követnek, amikben nehéz egyik skatulyából a másikba átkerülni.
Nem egyik napról a másikra válik valaki hikikomorivá – sokszor évek negatív tapasztalata kell ahhoz, hogy az illető feladja a küzdelmet a külvilággal, és az elvonulás mellett döntsön. A sorozatos csalódások és rossz élmények miatt a jelenségnek gyakori kísérője a szociális- és az agorafóbia (rettegés a tömegtől, nyílt tértől), így a hikikomori szép apránként megszakítja a kapcsolatot az ismerőseivel, barátaival, majd végül teljesen elzárkózik a lakásába vagy a szobájába, ahol fél évtől akár évekig, súlyosabb esetben évtizedekig élhetnek magányosan.
|
| Egy hikikomori. Forrás: Wikimedia Commons/Francesco Jodice |
A szülő is hibás
A talajt elveszített fiatal és a nyomást gyakorló külső tényezők mellett a szülők is felelősek a probléma kialakulásában, véli a Fukoka tartományban működő hikikomori központ egyik dolgozója, Hideto Iwai. Iwai maga is hikikomoriként élt fiatalkorában, ő négy év után szabadult ki az önként vállalt börtönéből. Meglátása szerint a szülőknek „bármilyen nehéz is, de változtatniuk kell a hozzáállásukon a gyerekükkel szemben, a segítségük ugyanis könnyen konzerválja a problémát”.
|
| Üdítők, gyorskaja, képregények és tévé - ezek képzik a hikikomori társait. Forrás: Wikimedia Commons |
Az elzárkózó fiatal nem, vagy nagyon ritkán jön ki a szobájából vagy a lakásából, a szülők így jellemzően pénzzel, vagy gondoskodással, „etetéssel” próbálják fenntartani a kapcsolatot a gyerekükkel. „Azzal, hogy a szülő vállalja ezt a fajta gondoskodást, úgy ebben a helyzetben tartja a gyereket, így a hikikomorik megsegítésében rendkívül fontos a családterápia”, véli a szakember. A problémán a központ mellett egyébként az oktatási rendszer is dolgozik, már léteznek olyan virtuális iskolák, ahol a hikikomorik online végezhetnek el kurzusokat. A segítő akcióknak köszönhetően 2010 óta 150 ezerrel csökkent az önkéntes fiatal remeték száma Japánban.
|
Magyarországon is köztünk élnek Engedje meg az olvasó, hogy egy személyes példával éljek az ismeretségi körömből: az illető azonosíthatóságát elkerülendő a nevét és a nemét sem kívánom megosztani. A barátom rendkívül súlyos depresszióban szenvedett édesanyja elvesztését követően, ennek hatására tanulmányi eredménye leromlott, családi állapota szétzilálódott. Reményvesztett fiatalként és az őt ért negatív kritikák miatt végül a szobájába menekült, ahonnan hónapokig nem volt hajlandó előjönni: saját bevallása szerint behúzta a függönyöket, hogy ne lássa a napfényt, így gyakran teljesen elvesztette az időérzékét a félhomályban.
Rendkívül ritkán fürdött, a mosdót csak végszükség esetén használta, dolgát a szobában található üvegekben végezte. Az ételt a családtagok helyezték el az ajtaja előtt, amit egy-egy csöndes pillanatban magához vett és elfogyasztott. A napjait számítógépes játékokkal, olvasással, zenehallgatással és alvással töltötte. Végül, hosszú hónapok után „magától rendbe jött”, és szép lassan ismét felvette a kapcsolatot a külvilággal. Azóta befejezte a tanulmányait, rendszeresen összejár a barátaival, és főállásban dolgozik. |
Hatnak a magas lakásárak, de még mindig sokan pénzkidobásnak tartják a lakásbérlést. 
