1p
Az egészségügyért felelős államtitkár kőkemény munkát ígér a jövőre és azt, hogy minden talált forintit a bérekre és a problémák megoldására költenek. Szócska Miklós szerint az év végi pénzosztás előre el volt tervezve, az nem a kapkodás jele.

Az Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára, Szócska Miklós mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az egészségügyben kezd beérni az a munka, amit a szaktárcánál ebben az évben végeztek, a területért felelős vezető szerint nem év végi kapkodásról van szó a most bejelentett támogatások és plusz források kapcsán. Mint Szócska Miklós elmondta, sikerült felmérni az ágazat problémáit, kezdődhetnek a nagy átalakítások. Persze mindezek mellett a tárca elkötelezett, hogy transzparens gazdálkodás mellett tovább javítsa az egészségügyi dolgozók bérét és munkakörülményeit.

Kapnak pénzt a háziorvosok és az egyiptomi sérülteket ellátó kórházak is

Az ún. "kasszasöprésből megmaradt 21 milliárd 71 millió forintot a tárca például csak az intézményrendszer megerősítésére fordítja.

17 milliárdot fordítanak a közfinanszírozású járó- és fekvőbeteg ellátó intézményekre, 1,3 milliárdot sürgősségi, 1 milliárdot pedig az intenzív-ellátásra szánnak. További  200 millió forint jut a neuroinvazív-ellátás fejlesztésére, 800-800 millió forint pedig a járóbeteg-ellátásra, valamint az egynapos sebészet megerősítésére. 300 millió forintos keretből az alapellátást segítik: a háziorvosok egyhavi plusz kártyapénzhez jutnak - ismertette az államtitkár. További 1,7 milliárd forintot fordítanak a laborellátás finanszírozására, 247 millió segíti a kórházak többletköltségeinek rendezését.
Sőt, ezen felül 14 milliós keretből megerősítik a kötelező tüdőszűrés rendszerét, az egyiptomi magyar sérülteket ellátó intézmények pedig 10 millió forinthoz jutnak.

"Kemény, hadi gazdálkodás" jellemzi az egészségügyet

Az E-Alap átalakításából nyert 4,5 milliárdból nemcsak a kártyapénzre futja, hanem az onkológiai gyógyszerhiány csökkentésére is - amit nagyjából sikerült így orvosolni, de "nyugodtan még nem alhatunk". Szócska kitért rá, hogy az idei kemény, "hadi gazdálkodás" eredménye, hogy a lejárt szállítói állomány csökkent. Az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy uniós pályázati pénzeket is sikerült bevonni az egészségügyi erőforrás krízis megoldásába.

A rezidenseknek kiírt ösztöndíjprogramról az államtitkár elmondta, azt 600-an nyerték el a rezidens orvosok közül, és 16 kórházi szakgyógyszerész is a "díjazottak" közt van. "616 lelket sikerült megmentenünk", vagyis ezek az emberek fogalmazzák meg azt az üzenetet, hogy igenis itthon akarnak élni, és nem akarnak külföldre menni.

616 lélek a felmondólevelek ellenében
616 megmentett lélek szemben majd' 2500 letétbe helyezett felmondólevéllel. Az egészségügyi dolgozók fenyegetése miatt az ÁNTSZ arra kérte az érintett kórházakat, hogy dolgozzanak ki vészforgatókönyvet az esetleges ellátási zavarok kezelésére - mint arról korábban beszámoltunk. Ezt megerősítette az államtitkár is, mint mondta, ez ilyenkor a "természetes eljárás", de nem szeretnék, hogy sor kerüljön rá. Szócska Miklós szerint a szaktárca mindent elkövet annak érdekében, hogy rendezze a béreket és a munkakörülményeket. Az államtitkár szerint sok felmondólevél akkor került letétbe, amikor még nem volt ismert, milyen lépésekre készül az egészségügyi kormányzat. Szócska szerint a szakszervezetek és a rezidens szövetség is a "természetes szövetségese" a tárcának.



Lesz praxis

A rezidens kassza maradványát praxisvásárlási programra költik, amivel a szaktárca 3 problémát próbál meg egyszerre orvosolni. Egyrészt sok az idős háziorvos, akik nem tudnak nyugdíjba vonulni, hiszen nem tudnak megszabadulni praxisuktól - hiszen a fiatalok azt nem tudják megfizetni. Ebből következően pedig egyre kevesebb a háziorvos is.

A jövőről szólva Szócska azt mondta, az arról fog szólni, hogy "kőkemény munkával és transzparens gazdálkodással minden forintot a bérekre és a problémák megoldására fogunk költeni". Az egészségügyi ágazat menedzselése szerinte egy sivatagi túlélőtúra, de reméli, hogy az "amit az ünnepi asztalra tudtak tenni" kellően erős üzenet az ágazatban dolgozók számára.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG