Nyugdíjas vagy ahhoz közel járó olvasóink közül sokakat felkavarta az, amikor tegnap a 70 éves nyugdíjkorhatárt emlegettük, pedig főleg Németországban folyik erről vita. Az biztos, hogy a várható életkor emelkedésével, a népességfogyással, a munkaképes korúak számának csökkenésével nagyon sok országban napirenden van a határ emelése. A legtöbb fejlett országban már elhatározták a korhatár fokozatos emelését 65-68 évre. A kérdés inkább a folytatás.
Nagyok azonban a különbségek azonban aközött, hogy hány év az elvi, elsődleges korhatár, és mikor mennek nyugdíjba az emberek valójában. Sok helyen lehetséges a korkedvezményes nyugdíj, nagyon különböző feltételekkel. Egészségügyi okokból, vagy csökkentett összegű nyugdíj mellett teljesen önként választva. Másutt esetleg az akar korábban nyugdíjba menni, aki valamilyen formában úgyis tovább dolgozik, mert így éri meg neki.
Amint az iparilag fejlett OECD szervezet 34 országot bemutató adataiból kitűnik, néhány országban a tényleges nyugdíjba vonulás átlagosan már korán, 60 év alatt vagy akörül bekövetkezik. (Az adatok kicsit régiek, a 2009-2014-es időszakot ölelik fel.) Néhány országban viszont jóval később, 70 éves koruk környékén vagy afelett mentek nyugdíjba az emberek. (A cikk a grafikon után folytatódik.)
A korán nyugdíjba vonuló országok között elég sok az úgynevezett európai periféria, vagyis volt szocialista és válság által sújtott dél-európai ország, mint Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Magyarország, Görögország, Spanyolország. Ennek oka lehet, hogy a magas munkanélküliség ellen nyugdíjba menekülni, a 2008-ban kitört pénzügyi válság utáni években sok helyütt ismerős fogalom volt.
Kakukktojásnak Belgium, Franciaország, talán Ausztria számít, amelyek fejlett országok, magas várható életkorral, és mégis korán mennek nyugdíjba az emberek. Franciaország többek között túlzottan nagyvonalú jóléti rendszeréről és ezzel kapcsolatos gazdasági problémáiról híres. Ausztria pedig arról, hogy az ottani nyugdíjakat még a németek is irigylik, de ez magasabb járulékfizetési kötelezettségekkel is együtt jár. (A cikk a grafikon után folytatódik.)
A lista másik végén, a későn nyugdíjba vonulóknál egyrészt olyan országokat látunk, amelyek népei híresen munkamániások, mint a japánok vagy koreaiak. A Wikipedia szerint a koreai nyugdíjrendszer három pilléren alapul (állami, vállalati és öngondoskodás), ám viszonylag fiatal, rövid múltra tekinthet vissza. Az állam szociális kiadásai alacsonyak, az idős korú szegénység nagyon magas, ez nyilván sokakat ösztönözhet késői nyugdíjba vonulásra.
Japánban az állam szerepe, szociális kiadása magasabb, a lakosság is nagy összegeket költ öngondoskodásra. Mégis sokáig dolgoznak az emberek.
Másrészt latin-amerikai országok vannak a lista szélén, mint Chile és Mexikó, ahol a nyugdíjbiztosítás teljesen az öngondoskodáson, nyugdíjpénztárakon keresztül, egyéni nyugdíjszámlák segítségével valósul meg. A dolgozók itt nagy szabadságot élveznek abban, hogy eldöntsék, mikor mennek nyugdíjba, nyugdíjszámlájukon levő megtakarításaikat nyomon követhetik. Ha tovább dolgoznak, nagyobb biztonságot élveznek, több nyugdíjcélú megtakarításuk halmozódik fel, ami további munkára ösztönzi őket.
(Magyarországon is volt hasonló magánnyugdíj-pénztári rendszer, de a Fidesz 2011-2012-ben megszüntette, a pénztárak vagyonát államosította, az ígért egyéni nyugdíjszámlákat nem hozta létre.)
Arról, hogy átlagosan hány egészséges évre, hány nyugdíjas évre számíthatnak még a magyar nyugdíjasok, itt írtunk.
A német kormány alaposan megvizsgálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi főnöke ellen adott, de nem tesz további lépéseket addig, amíg ők nemterveznek németországi látogatást. 
