Az OTP egy bő fél éves tervezés után, 2011-ben kezdte a közösségi kommunikációt, az elsők között a hazai pénzintézetek világában - mondta el a Privátbankár.hu Social Media 2014 konferenciáján Gáspár Bence, az OTP Bank médiakommunikációs vezetője. A közösség elé lépés nem lett volna kötelező: még ma is vannak olyan bankok, amelyek nincsenek fent, lehet enélkül is működni - az innovatív, modern image viszont nehezen képzelhető el vállalati Facebook-profil nélkül, ezért úgy döntöttek, párbeszédbe kezdenek a közösséggel - mondta el a szakember.
Gáspár Bence, az OTP Bank médiakommunikációs vezetője a Privátbankár.hu Social Media 2014 konferenciáján |
Négy csatornán - Facebook, Twitter, Youtube és Iwiw - indultak el. Három tartalmi pillért alakítottak ki: egyrészt segítséget nyújtanak az ezeken a csatornákon hozzájuk forduló ügyfeleknek, másrészt a bank társadalmi felelősségvállalási, szponzorációs tevékenységét mutatják be itt, harmadrészt pedig szórakoztatnak is: különböző eseményekkel, élményekkel, alkalmazásokkal is jelentkeznek a közösségi médiában.
2011. júliusában 10 ezer követője volt az OTP Facebook-oldalának, szűk egy év múlva ezt megötszörözték, 2013. novemberében pedig az oldal átlépte a 100 ezer kedvelőt. Ezzel messze a legnépesebb táboruk van a hazai pénzintézetek között.
Mit csinálnak a Facebookon?
További beszámolóink a konferenciáról: Pénzt keresnél a közösségi médiában? Nem elég, ha Gizike néha ránéz a Facebookra >> Ezért éri meg a Facebookon hirdetni - mire figyeljünk oda? >> |
Elsősorban az OTP-ről kialakult előítéleteket próbálják közelíteni a valósághoz: nagyobb arányban mutatják be azokat a dolgokat, amelyeknek köze van az innovációhoz, a modernitáshoz. Nagy hangsúlyt fektetnek a pénzügyi ismeretek bővítésére, ösztönzik a készpénzkímélő megoldások használatát, alkalmazásokkal, kvízekkel, nyereményjátékokkal hívják fel a figyelmet a pénzügyi tudatosságra.
A fiatalokat külön is megcélozzák a Facebookon: fiatal tehetségeket támogatnak, együttműködési programokat alakítanak ki - Guinness-rekordkísérletet és zenekarokat is támogatnak, több fesztivált is szponzorálnak, ezekre gyakran lehet jegyet nyerni a különböző népszerű kvízeken. De jegyeket lehet nyerni az OTP által támogatott sportcsapatok mérkőzéseire, kézilabda- és focimeccsekre is - sorolta Gáspár Bence.
Barátságosak az ügyfelek
Ami a felhasználókat illeti: váratlanul barátságos a hangnem a kommentek között is, a trollokat gyakorlatilag maguk szűrik a felhasználók, akik közösségként viselkednek, gratulálnak a játékok nyerteseinek, beszélgetnek, tapasztalatot cserélnek, részt vesznek a szavazásokban. A felhasználók kedvelik a társadalmi felelősségvállalási programot, szívesen szavaznak arra is, milyen jótékony célokra adjon pénzt az OTP.
Sokkal nehezebb, mint elsőre gondolnánk
A KKV-knak azt üzente az OTP kommunikációs szakembere: valóban jó dolog a közösségi média részese lenni, rengeteg tapasztalatot lehet szerezni, olyan információkat, amelyek üzletileg is rendkívül hasznosak. Ez azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik - a cégek jó eséllyel alábecsülik, milyen rengeteg energia szükséges ahhoz, hogy jól kezeljék a közösségi médiát - véli Gáspár Bence.